Rég nem látott lehetőséget kínálnak a következő évek a középvállalkozások fejlesztésére, a nano-, mikro-, kis- és középvállalkozások megerősítésére, ehhez pedig a piacok és az állam közös fellépése tudja kialakítani a versenyképesség...
Egy szakértő szerint az agrárcégek Szlovákiában szó szerint verekednek a jó szakemberekért. A fiatalok kerülik az ágazatot, néhány éven belül a jelenlegi farmerek majdnem fele a nyugdíjas kor szélére került vagy átlépi azt.
Ingatlanfejlesztés az Y és Z generáció szemével címmel hatodik alkalommal hirdette meg hallgatói pályázatát az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK). A résztvevők emblematikus épületeknek adhatnak új funkciót és új külsőt, vagy megtervezhetnek egy új városrészt is, pályázni október 31-éig lehet - közölte az IFK a MTI-vel.
Pénzügyi rekordot döntött az európai profi labdarúgósport élvonala, amelynek összesített bevétele először lépte át a 25 milliárd eurót a tavalyi szezonban. A Deloitte nemzetközi könyvvizsgáló cég 27 éve állítja össze az európai...
Vajon, mit tartogat a jövő, és mennyibe fog ez kerülni? Az UNIQA Money Lounge második rendezvényén a gondolkodó gépek korával beköszöntő legelemibb kérdéseket boncolgatták az előadók.
Kína 45 milliárd forint értékű erőművi beruházást valósít meg Magyarországon, és bővülhet a légi összeköttetés is a két ország között - mondta a kínai látogatáson tartózkodó Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A légügyi hatóságoknak semmi köze nincs ahhoz, hogy a repülőgépeken mekkora a székek közti távolság, ezért a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség azt szeretné, ha a hatóságok nem szabályozzák azt - mondta Alexandre de Juniac, a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) elnök-vezérigazgatója a szervezet Sydney-ben tartott közgyűlésén.
Megállapodásra jutottak az Európai Unión belüli telefonhívások percdíjainak maximálásáról a főbb uniós intézmények, a még hivatalos elfogadásra váró egyezség értelmében 2020-tól legfeljebb 19 eurócent (nagyjából 60 forint) lesz a tagállamok közötti hívások percdíja – jelentették be szerdán Brüsszelben.
Újabb rejtélyes megbetegedések történtek különös hangok miatt a dél-kínai Kantonban lévő amerikai főkonzulátuson, többeket hazaszállítottak az Egyesült Államokba - közölte szerdán este Heather Nauert amerikai külügyi szóvivő....
Pénzügyi rekordot döntött az európai profi labdarúgósport élvonala, amelynek összesített bevétele először lépte át a 25 milliárd eurót a tavalyi szezonban.
Májusban jelentős mértékben, az áprilisi 2,3%-ról 2,8%-ra gyorsulhatott az éves inflációs ütem Magyarországon - vélik a Portfolio által megkérdezett elemzők. Ez több mint 5 éves csúcsot jelentene a hazai inflációban. Azt ugyanakkor...
A Pride Hónap indulásával megérkezett a Levi´s ötödik PRIDE Kollekciója is, mellyel a márka az elfogadást, a büszkeséget és az LMBTQ közösség melletti kiállást hirdeti.
Egy esetleges katonai konfliktus esetén Indiára és Ausztráliára jutna a feladat, hogy blokád alá vegye a Kínát ellátó déli tengeri szállítási útvonalakat. Peking stratégiai bombázókat telepített a vitatott Spratley-szigetekre, ahonnan azok képesek elérni a Malakkai Szorost. Indiának szánt gesztusként az amerikai haditengerészet Csendes-óceáni para
A forint óvatosan tovább erősödik az euróval szemben, a csütörtöki napot már 318 alatt kezdi az euróval szemben. Közben az európai deviza is tovább erősödik a dollár ellenében miután szép lassan kiárazódnak az olasz kockázatok. A...
Összeálltak egymással az indiai piac legnagyobb bankjai, hogy létrehozzanak egy blockchain-alapú rendszert, melynek segítségével gyorsabban és kevésbé bürokratikusan tudnak majd hitelezni - írja a Bloomberg. Az India Trade Connect nevű...
James von Moltke, a Deutsche Bank pénzügyi vezetője beszélt arról tegnap egy prezentáció során, hogy a második negyedévre vonatkozóan is várhatóan csökkenő bevételekről lesz kénytelen beszámolni a bank. A bank már elindította grandiózus...
A tesztelés után, július 1-jétől indul a gazdaságfehérítés újabb eszköze: az online számlázás; a kormány a vállalkozóknak ingyen biztosítja a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) saját fejlesztésű online számlázóprogramját, amely az adatszolgáltatáson túl számos speciális szolgáltatást is nyújt használóinak – tájékoztatta Varga Mihály pénzügyminiszter az MTI-t.
Kevesebb mint egy hónap van vissza az online számlázás élesedéséig. Varga Mihály szerint a NAV ingyenes programja úgy kifehéríti majd a gazdaságot, hogy már idén akár 10 százalék alá is csökkenhet az országban az adóelkerülés.
Van, ahol akár öt évet is várni kellene arra, hogy egy gyerek fogszabályzót kapjon - írja a Népszava. Ha most egy beteg bekopogtat az ajtón, és nem azonnali ellátásra van szüksége, legkorábban négy hét múlva tudom fogadni például...
A városok élhetőségét befolyásoló egyik legfontosabb tényező a levegőminőség, aminek kapcsán a legtöbben azonnal a közlekedés során keletkező kipufogógázokra gondolnak. Világszerte azonban a teljes szén-dioxid kibocsátás harmadáért az épületek a felelősek, így ha valódi levegőminőség-javulást szeretnénk elérni, az autók mellett az épületek zöldítés
Egy Tékozló Homár-poszt után olykor válságmeetinget hívnak össze a vállalatoknál. Interjú Bőhm Kornéllal, akinek kríziskommunikációs szakkönyve tavasszal jelent meg.
Valamelyest váratlanul ötéves stratégiával állt elő az Appeninn, amiben nagy növekedést vázolnak, amihez a forrást akár újabb részvénykibocsátással vonnának be, osztalékot viszont akár még évekig nem fizetne az Appeninn. Az Appeninn...
Az OLAF 215 új eljárást indított és 197 ügyet zártak le tavaly. A hivatal 309 alkalommal javasolta az Európai Bizottságnak, hogy fizettessen vissza uniós támogatásokat - mondta az InfoRádióban Weinhardt Attila, a Portfolio vezető elemzője.
Élénkülőben a hazai nagyvállalatok beruházási szándéka, a cégek 54%-a tervez valamilyen fejlesztést a következő egy év során. Nyugat-Magyarországon még ennél is ígéretesebb a helyzet, ugyanis tízből hat cég kíván beruházni. A legnépszerűbb beruházási cél jelenleg a technológiafejlesztés – jelzi a K&H nagyvállalati növekedési index.
Az utóbbi napok óvatos erősödése után csütörtök reggel intenzív javulást mutat a forint az euróval szemben A nap legfontosabb eseménye Törökországban lesz a devizapiac szempontjából, nagy kérdés, meglépik-e rövid időn belül a második...
Összeül ma a titkokkal körbeszőtt, a világ legnagyobb hatalmú embereit a tagjai között tudó Bilderberg-csoport, hogy megbeszéljék az olyan aggodalmat keltő ügyeket, mint Oroszország, a szabadkereskedelem és a posztigazság világa - számol...
Több mint ezer milliárdos kárt okozott a részvénypiacoknak március óta Donald Trump kereskedelmi háborúja - számolta ki a JP Morgan stratégája. A JP Morgan stratégájának becslése szerint a kereskedelmi háborúval kapcsolatos híráramlás...
Valamelyest váratlanul ötéves stratégiával állt elő az Appeninn, amiben nagy növekedést vázolnak, amihez a forrást akár újabb részvénykibocsátással vonnának be, osztalékot viszont akár még évekig nem fizetne az Appeninn. Az Appeninn...
Sok szélhámos visszaélt a helyzettel. A szolgáltatást Magyarországon egyedül alkalmazó Telekom fellebbezett a hatóság döntése ellen, így az nem jogerős.
Hiába, a tőzsde egyik örök igazsága, hogy a shortos a legjobb vevő. Ez az állítás tegnap ismét beigazolódott, amikor a piaci szereplők által rommá shortolt Tesla-papírok árfolyama közel 10 százalékot erősödött. Az elmúlt hónapokban...
A Világbank a januári becslését módosítva 0,3 százalékponttal emelte a magyar gazdaság növekedésére adott előrejelzését. Így a nemzetközi szervezet most már 4,1 százalékos bővülést vár erre az évre.
Világszerte több mint 60 ország tesz már intézkedéseket a műanyaghulladékok egyre súlyosbodó problémájának kezelése érdekében - derül ki a témában készített eddigi legnagyobb, az indiai Újdelhiben kedden bemutatott ENSZ-tanulmányból.
Az EU-ba főként Kínából behozott és vámcsalások által érintett textil és cipőtermékek után kutatva az EU Csalás Elleni Hivatalának látókörébe került Magyarország is, amelynek hatóságaitól alapos nyomozást várnak Brüsszelben – közölték az OLAF éves jelentésének bemutatása alkalmából.
Májusban 2,004 milliárd euróval kétéves csúcsra, 25,172 milliárd euróra emelkedtek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) devizatartalékai - derül ki a jegybank honlapján csütörtökön megjelent előzetes adatokból. A múlt havi emelkedéshez mintegy...
Az Opus Global Nyrt. további 45 százalékos üzletrész apportjával, a társaságnál jelenleg zajló tőkeemelés kiegészítéseként többségi irányítást szerez a Kall Ingredients Kft.-ben - tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsdén. Az Opus a tőkeemelések után mindösszesen 75 százalékos tulajdonnal rendelkezik majd Magyarország egyik legnagyobb, folyék