2018. június 7. csütörtök

jún. 7
12:30
Statisztával játszathatott el egy eltorzított hangú védett tanút a TV2 (444.hu)
Elképesztő dolog derült ki a Czeglédy Csabáról készített műsorok miatt indított per tárgyalásán.
jún. 7
12:30
Bétában már elérhető a forint is a Revoluton (FinTechRadar)
Egy tesztelő szúrta ki, hogy forint megjelent a fintechnél. A cégnek pedig vannak nagyobb tervei is annál, mint hogy a magyarokat boldoggá tegye.
jún. 7
12:36
A magyar gazdaság kilátásai már a Világbanknál is kedvezőbbek (ProfitLine)
A magyar gazdaság kilátásait most már a Világbanknál is kedvezőbbnek, a magyarországi elemzőkhöz hasonlóan ítélik meg - erről beszélt Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági kutatócsoport-vezetője az M1 aktuális csatornán azzal kapcsolatban, hogy a nemzetközi intézet a januári 3,8 százalékos magyar GDP-növekedési előrejelzését 4,1 sz
jún. 7
12:36
Meddig emelkedik az OTP? - Videó technikai elemzés (Portfolio)
Visszatért az optimizmus a tőzsdékre, szárnyalnak a sokat zakózott részvények, élükön az OTP-vel. A kérdés, hogy mely technikai szintek törhetik meg az emelkedés lendületét. A videóban ennek járunk utána. Legutóbbi OTP videónkat...
jún. 7
12:36
Madárvédelemtől a jövő energiájáig: hackathonok hoznak friss szemléletet a nagyvállalati gondolkodásban (NRGreport)
Informatikus körökből indult, ma viszont már nagyvállalatok használják arra, hogy innovatív ötleteket vagy új munkaerőt gyűjtsenek. Utánajártunk a műfaj legfontosabb jellemzőinek, és megnéztük, milyen területeken hasznosítható a geekek maratonjából kifejlődött ötletgyár.
jún. 7
12:39
3 éven belül még 69 ezer négyzetméternyi irodaépületet vesz Mészáros Lőrinc vagyonkezelője (Menedzsment Fórum)
Az Appeninn meghatszorozná a tavalyi bruttó eszközértékét. Mint mondják, ennek eléréséhez számítanak a Konzum kapcsolatrendszerére.
jún. 7
12:42
Teljeskörű otthoni ügyintézést épít ki a Nemzeti Közművek (Portfolio)
A kérdés minden esetben az, hogy milyen termékportfólióval tudunk majd a piacon releváns szolgáltatást nyújtani, amihez meg kell tudni érteni a motivációkat - fogalmazott Koncz Péter Ákos, a NKM Nemzeti Közművek Zrt. digitális ügyfélélmény...
jún. 7
12:42
Kis műanyag emberkék és a felsőoktatás (Márkamonitor)
LEGO Education Innovációs Stúdió létrehozásáról kötött megállapodást a Nyíregyházi Egyetem
jún. 7
12:45
Megvan a Mol új magyarországi vezére (Infostart)
A társaság Ratatics Pétert nevezte ki a Mol teljes magyarországi operatív működéséért felelős ügyvezető igazgatójának 2018. július 1-től. Ezen a poszton több más országért is felelős lesz. Fasimon Sándort váltja, ő az INA Igazgatóságának elnöke lesz.
jún. 7
12:45
Egyszerűsödik a lakás-, és autóvásárlás: jön az azonnali átutalás (Privátbankár)
Gyorsan növekszik az elektronikus fizetések aránya a készpénzzel szemben, bár nagyok még a költségek, áll az MNB fizetési rendszer jelentésében. Jó esetben jövőre jön az azonnali fizetés, így nagy összegű adásvételnél nem kell majd izgulni, ha nem azonos bankban van a vevő és az eladó számlája: ugyanúgy odaér majd a pénz öt másodperc alatt.
jún. 7
13:06
Minden, amit az adatvédelmi tisztviselő kijelöléséről tudni kell (Adózóna)
2018. május 24-éig az adatkezelő, illetve az adatfeldolgozó szervezetén belül, közvetlenül a szerv vezetőjének felügyelete alá tartozó – jogi, közigazgatási, informatikai vagy ezeknek megfelelő, felsőfokú végzettséggel rendelkező – belső adatvédelmi felelőst kellett kinevezni vagy megbízni az országos hatósági, munkaügyi vagy bűnügyi adatállományt kezelő, illetve feldolgozó adatkezelőnél és…
jún. 7
13:09
Több forrásból is nőttek az állam bevételei, nőtt a költségvetési hiány (Infostart)
Nőtt az államháztartás hiánya, az uniós kifizetések a tavaly ilyenkori összeg dupláját teszik ki, több adó- és járulékbevétel esetében is növekedést regisztráltak - derült ki a Pénzügyminisztérium jelentéséből.
jún. 7
13:15
A Daimler bemutatta a Tesla-rivális e-kamionját (Menedzsment Fórum)
Az eCascadia 400 km-es hatótávú lesz, 2021-től gyártják majd.
jún. 7
13:18
Háromból két hitelfelvevő kapja meg a teljes igényelt hitelösszeget (Portfolio)
Az elmúlt 12 hónapban hitelért folyamodó magyar lakosság 65 százalékának nem okoz nehézséget jelenlegi hitelének törlesztése, a hitelesek 27 százalékának pedig a havi jövedelem tizedét sem éri el a havi törlesztőrészlet - derül...
jún. 7
13:20
Megszólalt a guru: dőlhet a következő feltörekvő piaci dominó (Portfolio)
Argentína és Törökország után Brazília lehet a következő áldozat a feltörekvő piacokon - véli Mohamed El-Erian. A guru szerint egyre nehezebb helyzetben van a dél-amerikai ország jegybankja, és nem engedhet meg magának sok hibázást....
jún. 7
13:22
Lengyelországban terjeszkedik az Union Biztosító anyacége (Portfolio)
Megvásárolta a VIG Group a lengyel Gothaer TU biztosítótársaságot, ezzel 6,2%-ról 7,8%-ra növelve részesedését a lengyel nem-életbiztosítási piacon - közölte a magyar Union bécsi székhelyű anyabiztosítója. A VIG tegnap írta alá...
jún. 7
13:24
A földgázra is szükség van a napenergia végső győzelméig (Portfolio)
A megújuló energiaforrások és a földgáz nem egymást kizáró, inkább egymást kiegészítő szerepet tölthetnek be az energiamixben; ezt igazolja az is, hogy a MET Power tevékenységének két meghatározó egysége a 794 MW földgáztüzelésű...
jún. 7
13:24
Magyarország a legjobbak között az európai növekedési rangsorban (Portfolio)
A tavalyi utolsó negyedév után az idei első negyedévben is az EU-s növekedési rangsor élmezőnyében végzett Magyarország: a negyedéves adatok alapján mindössze kettő, az éves statisztika szerint három ország tudott megelőzni minket....
jún. 7
13:26
Fenntartható városok: ki fogja ezt kifizetni? (Portfolio)
Az évszázad végére a világnépesség 84 százaléka városokban fog élni, de a globális GDP 82 százaléka már ma is a városokban termelődik meg. A városoknak éppen ezért egyre több fejlesztési kihívásnak kell megfelelniük - hangzott...
jún. 7
13:28
Léptek a törökök, széttépik a lírát (Portfolio)
A legutóbbi 300 bázispont után újabb 125 bázisponttal emelte az egyhetes hitelkamatot a török jegybank csütörtökön - jelentették be kora délután. A piac ennél kisebb szigorításra számított, így a hírre rögtön szárnyalni kezdett...
jún. 7
13:30
Jászai Gellért: szükség van az intézményi befektetőkre az Opusnál és a Konzumnál (Portfolio)
Jászai Gellért, a Konzum elnök-vezérigazgatója és az Opus igazgatótanácsának tagja a Világgazdaság által szervezett Tőzsdekonferencia 2018 eseményén az Opus és a Konzum stratégiájáról és lehetséges terveiről beszélt. Többek között...
jún. 7
13:36
Kisadók - nagy buktatókkal (ProfitLine)
Töretlenül nő a kisadók (KATA, KIVA) népszerűsége, mérnökök, programozók, fodrászok, ügyvédek ezrei választják ezen adózási formák valamelyikét. Mindeközben kevesen szembesülnek azon kockázatokkal, amelyeket ezen adózási formák rejtegetnek. Márpedig ezek következményei súlyos adóforintokban és büntetésekben mérhetők, akár a kisadózó, akár pedig a n
jún. 7
13:36
Milliárdokból bővítették gépparkjukat a gazdaságok (AQUA)
A mezőgépek forgalma ebben az esztendőben is tovább bővül, ám a traktorok és kombájnok helyett egyre inkább a speciális feladatot ellátó gépek fogynak.
jún. 7
13:36
Madárvédelemtől a jövő energiájáig: hackathonok hoznak friss szemléletet a nagyvállalati gondolkodásban (NRGreport)
Informatikus körökből indult, ma viszont már nagyvállalatok használják arra, hogy innovatív ötleteket vagy új munkaerőt gyűjtsenek. Utánajártunk a műfaj legfontosabb jellemzőinek, és megnéztük, milyen területeken hasznosítható a geekek maratonjából kifejlődött ötletgyár.
jún. 7
13:38
Csendben óriási átalakulás zajlik az energiaszektorban (NRGreport)
Más iparágakhoz képest némi késéssel ugyan, de az energiaszektort is elérte a digitális transzformáció. A folyamat ugyan nem a közelmúltban kezdődött, az 1980-as évek óta már biztosan tart, a most megfigyelhető átalakulás azonban kiterjedtségében, hatásában messze felülmúlja a korábbiakat - mondta el Mező Csaba, a Deloitte Zrt. partnere "Digitális
jún. 7
13:42
Palkovics László: Magyarország kiemelkedő az önvezető járművek fejlesztésében (AQUA)
Az eredmények közé sorolta a kormány által létrehozott komplex zalaegerszegi tesztpályát, amelyet nem csak járműgyártók, hanem információtechnológiai és más cégek is használhatnak.
jún. 7
13:45
Csak spekuláció a forintgyengülés? (Privátbankár)
A magyar forint nagyon stabil pályán mozgott a fő devizákhoz képest az elmúlt években, amit alapvetően egy erős fundamentum támogatott.
jún. 7
13:57
Össze kell fognia a világnak Trump ellen? (Privátbankár)
Az Európai Tanács elnöke szerint a Nyugatnak egységesnek kell maradnia Washington legújabb döntéseivel szemben.
jún. 7
14:06
Erősödött a török líra (ProfitLine)
A török jegybank csütörtökön 125 bázisponttal, 17,75 százalékra emelte a kereskedelmi bankok hitelellátásának szabályozására szolgáló irányadó kamatát.
jún. 7
14:06
Még az olajpiacon is figyelnek az orosz-szaúdi meccsre (Portfolio)
A júniusi hónap eseménydúsnak ígérkezik a geopolitikai események szempontjából, a befektetők kiemelten figyelnek majd az idei futball-világbajnokságra is, mivel az egymás ellen játszó orosz és a szaúdi csapat mérkőzése után Vlagyimir...
jún. 7
14:09
Új szabályokkal segíti az EU a pénzmosás elleni harcot (Menedzsment Fórum)
Félregördítik az akadályokat a határokon átnyúló nyomozások elől, és megkönnyítik a bűncselekményből származó jövedelmek felkutatását, lefoglalását és elkobzását.
jún. 7
14:09
Az adórendszer eredményeiről és céljairól beszélt Izer Norbert államtitkár (Adózóna)
A szabályok megalkotásakor és alkalmazásakor is partnernek tekintünk minden jogkövető, tisztességes adózót – hazait és külföldit egyaránt. Az egyszerűsítésnek érezhetőnek kell lennie az adók számában, a kedvezményrendszer és a részletszabályok racionalizálásában is – foglalta össze a PM Izer Norbertnek, adóügyekért felelős államtitkár Budapesten, a Nemzetközi Adókonferencián elhangzott előadását.
jún. 7
14:18
Brutális bírságemelkedés a MOL Limonál: van tétel, ami hússzorosára nő (Pénzcentrum)
Több büntetési tételét is megemeli a MOL Limo, a magyar olajvállalat közösségiautó-megosztó szolgáltatása. Sokkal drágább lesz mostantól, ha elveszted a slusszkulcsot, ha összekoszolod az autót, de azért is többet kell majd fizetni...
jún. 7
14:24
Jövőre sem teljesíti a kormány az EU-s elvárásokat (Portfolio)
Teljesíthetőnek tartja a 2019-es költségvetési javaslatban szereplő, 1,8%-os hiánycélt, és elérhetőnek az államadósság csökkentését a Költségvetési Tanács a friss értékelésében, ugyanakkor azt is hangsúlyozza, hogy a kormány...
jún. 7
14:24
Századvég: a Világbank követte a magyar elemzőket (AQUA)
A magyar gazdaság kilátásait most már a Világbanknál is kedvezőbbnek, a magyarországi elemzőkhöz hasonlóan ítélik meg – erről beszélt Regős Gábor.
jún. 7
14:27
A robotfejlesztő cégek lehetnek a jövő nagy befektetései (Menedzsment Fórum)
Számos elemzés készül arról, hogy a robotika térnyerése hogyan befolyásolhatja a munkaerőpiacot. A K&H szerint azonban a jelenkor egyik legmeghatározóbb trendjét befektetési oldalról is érdemes figyelemmel kísérni, mivel a vállalati szektor termelékenységét és jövedelmezőségét döntően befolyásoló technológiai fejlődésből a befektetők is profitá
jún. 7
14:30
Kirúgták az ukrán pénzügyminisztert (Portfolio)
Az ukrán parlament Volodimir Hrojszman miniszterelnök javaslatára menesztette hivatalából Olekszandr Daniljuk pénzügyminisztert. Az indítványt a 450 fős kijevi törvényhozás 254 tagja szavazta meg. Hrojszman előző nap nyújtotta be a miniszter...
jún. 7
14:30
Csendben óriási átalakulás zajlik az energiaszektorban (NRGreport)
Más iparágakhoz képest némi késéssel ugyan, de az energiaszektort is elérte a digitális transzformáció. A folyamat ugyan nem a közelmúltban kezdődött, az 1980-as évek óta már biztosan tart, a most megfigyelhető átalakulás azonban kiterjedtségében, hatásában messze felülmúlja a korábbiakat - mondta el Mező Csaba, a Deloitte Zrt. partnere "Digitális
jún. 7
14:36
Hazánk kiemelkedik az önvezető járművek fejlesztésében (ProfitLine)
Magyarországon jelenleg több mint 10 ezer fejlesztőmérnök foglalkozik elektronikus - vezető nélküli - járműrendszerek fejlesztésével, ami kiemelkedőnek számít - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az Infoparlament konferencián csütörtökön Budapesten.
jún. 7
14:39
Négy filmmel jelentkezik a Coca-Cola a foci-vb-re (Kreatív Online)
Az egyik konkrétan a FIFA 18 videojátékon belül játszódik. A másik három humoros, furcsa, illetve motivációs.
jún. 7
14:51
Odacsap az EU: keményen büntetik a pénzmosókat (Privátbankár)
Az EU új szabályokat fogadott el a pénzmosás szigorúbb büntetőjogi szankcionálása érdekében.
jún. 7
15:03
Párbeszéd a gazdaságról: a versenyképesség a legnagyobb kihívás (Infostart)
Az InfoRádió Párbeszéd a gazdaságról című magazinjának legutóbbi adásában Balatoni András, az MNB közgazdasági előrejelzési és elemzési igazgatóságának a vezetője, valamint Madár István, a Portfolio.hu vezető elemzője arról beszélgetett, hogy milyen versenyképességi kihívásokkal szembesül a magyar gazdaság.
jún. 7
15:06
Új ügyvezető igazgató a 3M a közép-kelet-európai régió élén (ProfitLine)
Új vezetőt nevezett ki a 3M a CEE régió élére Aigul Temirova személyében. A kinevezés kapcsán Aigul elmondta, hogy elsődleges célja a következő 2-3 évben a nyereség növelése, valamint a munkavállalók fejlesztése lesz, de más izgalmas változásokat is tartogat a következő időszak.
jún. 7
15:06
Egy fillérrel sem lesz nagyobb a költségvetési tartalék jövőre (Portfolio)
Teljesíthetőnek tartja a 2019-es költségvetési javaslatban szereplő, 1,8%-os hiánycélt, és elérhetőnek az államadósság csökkentését a Költségvetési Tanács a friss értékelésében, ugyanakkor azt is hangsúlyozza, hogy a kormány...
jún. 7
15:06
Itt az adathalászok legújabb trükkje: a Díjnet nevében kapod az e-mailt (Pénzcentrum)
A Díjnet Zrt. tudomására jutott, hogy a Díjnet nevével és logójával visszaélve ismeretlenek regisztráció megerősítésének indokával e-mailben kérnek személyes és banki adatokat magánszemélyektől. A társaság, mely Magyarország...
jún. 7
15:06
Matolcsy unokatestvérének a bankja (ami Matolcsy villatulajdonos fiait hitelezi) egy év alatt 700 százalékkal növelte a profitját (444.hu)
Az NHB szárnyalásával párhuzamosan a Pallas Athéné-birodalomban 100 milliárdos pénzmozgás volt. Véletlen? Talán igen, talán NER.
jún. 7
15:06
Tenger alá tesz adatközpontokat a Microsoft (NRGreport)
A tengeralattjáróktól kölcsönvett megoldásokkal épít víz alatti adatközpontokat a Microsoft, mert az emberiség fele a tengerpartok 180 kilométeres körzetében él, és minden információt a felhasználók közelében érdemes tárolni. A Natick Projektben kifejlesztett, teherszállító konténer méretű prototípust a skóciai Orkney-szigetek mellett bocsátották v
jún. 7
15:08
Beindul a banki konszolidáció, Magyarországon több ilyen ügylet is jöhet (Portfolio)
Az elmúlt néhány év konjunktúrája a belföldi tőke felhalmozódását segítette, így a hazai cégeknek nagyobb tere nyílt, hogy akvizíciós úton növekedjenek, ugyanakkor a magyar piac mérete óhatatlanul korlátozza a tranzakciók méretét....
jún. 7
15:12
Elégedett az MNB a fizetési rendszerrel (Adózóna)
A Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Stabilitási Tanácsa megtárgyalta és elfogadta a 2018-as Fizetési rendszer jelentést. A Tanács megállapítja, hogy az MNB által felvigyázott hazai pénzügyi infrastruktúrák 2017-ben is hatékonyan és biztonságosan működtek, magas rendelkezésre állásukkal támogatták a pénz és tőkepiacok működését, ezzel hozzájárultak a pénzügyi stabilitás erősítéséhez – olvasható az MNB…
jún. 7
15:12
Innovációval és hatékonysággal lehet erősíteni a magyar vállalkozásokat (AQUA)
A Magyarországon működő cégek 97 százaléka magyar tulajdonú, ezek foglalkoztatják a munkaerő 70 százalékát, miközben az összes nettó árbevételnek csupán a 48 százaléka folyik be hozzájuk.

Keresés