A BorgWarner hibrid elektromos, és plug-in hibrid elektromos járművekhez (HEV, PHEV) fejlesztett kipufogó hővisszanyerő rendszere (EHRS) idén gyártásba kerül egy észak-amerikai autógyártó üzemeiben. A kipufogógáz hőjét használják fel, melyet eddig a kipufogórendszeren keresztül hagytak kárba veszni.
Elvileg idénre tervezték, ám már tavaly sikerült elérni, hogy a Facebook energiafelhasználásának nagyobb része megújuló energiából származzon. Most sokkal nagyobb célt tűztek ki maguk elé Zuckerbergék: teljesen átállítják a közösségi oldal működtetését.
Megerősítették vételi ajánlásukat, és 789 forintra emelték célárukat a Masterplastra az MKB elemzői. A következő negyedévekben folytatódik a pozitív trend a Masterplast számára releváns piacokon, Magyarországon tovább pörög...
Vegyesen zártak a főbb nyugat-európai tőzsdeindexek hétfőn, a befektetők a vállalati hírekre és a globális kereskedelmi fejleményekre összpontosították figyelmüket.
Jó eredményt hozott az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által a tanévkezdés előtt elrendelt országos fogyasztóvédelmi vizsgálat: a 40 különböző színes ceruza-, vízfesték- és gyurmakészlet mindegyike megfelelt az előírásoknak. Az...
A német MediaMarkt felfüggesztette a török versenytársa, a Teknosa felvásárlásával kapcsolatos terveit - értesült két forrásból a Reuters. A MediaMarkt döntése a líra drámai gyengülésével van összefüggésben, ugyanis a Teknosa...
Halaszthatatlannak nevezte a tervezett nyugdíjreform bevezetését szerdai televíziós beszédében Vlagyimir Putyin orosz elnök, ugyanakkor enyhítéseket jelentett be annak egyes tervezett előirányzataival kapcsolatban.
Az új BMW gyár rendesen megmozgatja a piacot, a korábbi példák alapján jelentős áremelkedés várható a lakáspiacon. A multik már tanultak korábbi hibáikból, így az ipari ingatlanoknál kevésbé várható változás, az albérletet kínáló tulajdonosok azonban most jól járhatnak. A korábbi várakozásokkal szemben hosszabb folyamat lesz az árak felfutása, az u
Augusztus végével átmenetileg lezárul, de októberben egyszerűsített feltételekkel újranyílik az elektromos járművek megvásárlását támogató népszerű pályázati lehetőség, amelynek részleteit később teszik közzé
2018. augusztus 25-én behelyezték az első fűtőelemköteget a kínai Tianwani Atomerőmű negyedik blokkjának reaktorába és ezzel megkezdődött a blokk fizikai indítása.
Törökország arra törekszik, hogy átírja a feltörekvő piaci válságok kezelésének játékszabályait – véli Mohamed A. el-Erian, az Allianz vezető gazdasági tanácsadója.
Alkotmányellenes a vízgazdálkodási törvény júliusban megszavazott módosítása - mondta ki Áder János köztársasági elnök indítványa nyomán az Alkotmánybíróság (Ab) szerdán közzétett határozatában.
Kisebb pluszban zárták a szerdai kereskedési napot a vezető amerikai indexek. Pluszban fejezte be a napot Amerika 2018.08.29 22:00A vezető amerikai indexek közül a Dow Jones Index 0,2, az S&P 500 0,6, a Nasdaq 1 százalékos pluszban fejezte be...
Tovább nőtt a foglalkoztatottak száma a május-júliusi három hónapos időszakban, a 4 millió 484 ezres létszám 50 ezerrel több az egy évvel korábbinál, és az előző három hónapos időszakot is 9 ezerrel haladja meg - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).