Hamarosan megkezdődhet a kereskedés a Megakrán részvényeivel a BÉT-en, mondták el a cég vezetői a Világgazdaságnak adott interjúban. A BÉT új piacán, az XTenden hamarosan megjelenhetnek az emeléstechnikával és géptelepítéssel foglalkozó...
Húsz éve, 1998 szeptemberében nyitotta meg kapuit a Graphisoft Park. Az egykori Óbudai Gázgyár helyén található park épületeinek alapterülete most 20 ezer négyzetméterrel bővült, így összesen 75 ezer négyzetméteres területen több...
A Ford közzétette az első beharangozó fotót az új Mustang által inspirált terepjárójáról. Ez az első új modell, amin a kifejezetten elektromos autók fejlesztésére felállított Ford Team Edison csoport dolgozott. A Ford Team Edison globális termékfejlesztési igazgatója Darren Palmer, és a lelkes, sokoldalú csapat most költözött be új irodaházába Detr
Az első félévben 300 milliárd forintos, ezen belül a második negyedévben 140 milliárdos adózás utáni eredményt értek el a magyar hitelintézetek. Mindkét szám alacsonyabb az egy évvel korábbinál, úgy tűnik, kezd ugyanis véget érni...
Eljött Közép-Európa, eljött a V4-országok ideje, ma már ugyanis ezek az államok jelentik az Európai Unió gazdaságának motorját – hangsúlyozta a MNB elnöke.
OTP-részvényeket vett a kedvezményes részvényvásárlási program keretében a bank igazgatósági tagja, majd aznap el is adta nagy részét a tőzsdén - tette közzé a társaság a BÉT-en. Dr. Geresa István, az OTP igazgatósági tagja 22...
Beszélgessünk a Corvinusról címmel szervezett estet az a csoport, aki néhány hete hirdette meg javaslatait az egyetem megújítására. A felszólalók egyetértettek abban, hogy a felmerült problémák nem csak a Közgázt, hanem a legtöbb hazai...
Szeptember 30-ig jelentkezhetnek a jövő ingatlanfejlesztői az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület VI. Hallgatói Ötletbörze Pályázatára. A feladat nem kisebb, mint a Bálna funkcióváltása és átalakítása, vagy az Andrássy úti volt...
Jelentősen visszaesett Németország külkereskedelmi többlete júliusban, miután az export volumene csökkent, az importé viszont mérsékelt ütemben nőtt. A német statisztikai hivatal (Destatis) pénteken közzétett előzetes adatai szerint júliusban az előző hónaphoz képest, szezonális és naptári hatással kiigazítva, a kivitel értéke 0,9 százalékkal, 110,
A dízelbotrányt követően egyre több európai nagyvárosban tervezik, hogy kitiltják a gázolajos autókat, ez pedig alaposan megijesztette a potenciális autóvásárlókat, egyre többen váltanak benzinesre, helyzetüket megkönnyíti, hogy...
Hat másik uniós tagország mellett Magyarország közös állásfoglalást adott ki az európai villamos energia piac reformja kapcsán, amelyben a németországi fosszilis erőművekkel való kivételezés beszüntetését sürgetik. A munkaanyag...
155 milliárd forintos mínusszal zárta az augusztust a költségvetés, ezzel az első nyolc hónapban a kumulált hiány 1646 milliárd forintot ért el - derül ki a Pénzügyminisztérium gyorstájékoztatójából. Augusztusban 155,3 milliárd...
Egyeztetésbe kezdett a Magyar Bankszövetség a Pénzügyminisztériummal arról, mi számít előlegnek az új lakások piacán, hogy a bankok biztonságosan finanszírozhassák a lakásvásárlásokat - hangzott el az MKT mai Közgazdász-vándorgyűlésén....
A világ 185 országából vannak felhasználói a magyar fejlesztésű, az angol nyelvtanulás könnyed és szórakoztató formáját kínáló Xeropan applikációnak, amely most 800 ezer euró (250 millió forint) tőkebefektetést kapott a Hiventures...
Megdőlt az az elmélet, hogy a szegényebb országok egészen addig gyorsabban nőnek a fejletteknél, amíg fel nem zárkóznak. A konvergencia már hamarabb megáll - mutatott rá Balatoni András, az MNB igazgatója az 56. Közgazdász-vándorgyűlésen....
Karbantartás miatt szeptember 9-én, vasárnap éjszaka 1:0 és hajnali 6:05 között szünetel az úthasználati jogosultságok értékesítése - tájékoztatott a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. pénteken.
A Duna felmelegedésével, a Paksi Atomerőmű kisebb mértékű teljesítménycsökkenésével összefüggésben a hazai atomellenes politikusok és szervezetek továbbra is kongatják a vészharangot - vélekedik Hárfás Zsolt, az atombiztos blog szakértője .
A múlt héten foglalkoztunk azokkal az új európai szabályokkal, amelyekkel az Európai Értékpapír-piaci Hatóság (ESMA) gyakorlatilag megtiltotta az ügyfelek lehúzására létrehozott bináris opciók lakossági értékesítését, valamint...
Több évre előre kimerítették a hazai megújuló energia támogatási rendszer keretét a kötelező átvételre vonatkozó kérelmek. Az idén benyújtott igények nyomán több mint 320 MW új, nagyrészt naperőművi kapacitás jöhetne létre, és ebbe csak a háztartási méretkategóriánál nagyobb egységek tartoznak - ez pedig megközelítőleg ugyanannyi, mint amennyi eddi
Helyi, körzeti és kisközösségi rádiók hír-, szolgáltató, illetve tematikus magazinműsorainak egy évi gyártására hetvenöt millió, közösségi televíziók és rádiók folyamatos működését biztosító műszaki fejlesztésekre pedig több mint negyvennyolc millió forint támogatást ítélt oda a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa e heti ülésén
155 milliárd forintos mínusszal zárta az augusztust a költségvetés, ezzel az első nyolc hónapban a kumulált hiány 1646 milliárd forintot ért el - derül ki a Pénzügyminisztérium gyorstájékoztatójából. Augusztusban 155,3 milliárd...
Palkovics László: az Állatorvostudományi Egyetem tavaly 1,5 milliárd forintot fordíthatott kutatás-fejlesztésre és Európa 98 állatorvosképző intézményének rangsorában a negyedik helyen áll.
A kiadó ingatlanok piacának csúcsszezonja augusztusra és szeptemberre esik, évek óta ilyenkor keresnek a legtöbben bérelhető házat, lakást. A tanév kezdetével lassan megtelnek a kiadó albérletek, így nem árt tisztázni a hosszú távú lakáskiadás szabályait - olvasható a NAV közleményében
"Teljesen nonszensz, hogy ki akarnánk lépni az európai államok közösségéből, se nem érdekünk, se ideológiailag vezérelt lépés nem lehetne ez" - jelentette ki a Közgazdász-vándorgyűlésen tartott előadásában Takács Szabolcs, a Miniszterelnökség...
Rontotta a második negyedéves gazdasági növekedés éves ütemét az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) pénteken kiadott harmadik, utolsó becslésében. Eszerint az euróövezetben és az Európai Unióban szezonális kiigazítással számolva éves összehasonlításban egyaránt 2,1 százalékkal nőtt a hazai össztermék (GDP) április-júniusban, mindkét orsz
Az európai vásárlók elfordulnak a dízelautóktól, s amíg az elektromos járművek árban és szolgáltatásban egyaránt versenyképessé válnak, addig a benzines változatokat rAz európai vásárlók elfordulnak a dízelautóktól, s amíg az elektromos járművek árban és szolgáltatásban egyaránt versenyképessé válnak, addig a benzines változatokat részesítik előn
Bár látszólag arany éveket élnek a magyar bankok, a bankvezetők mégis aggódnak a jövedelmezőség miatt - vagy esetleg el is engednék a profitabilitás kérdését. A bankokat érintő magas állami terhek mellett a digitalizáció, az informatikai forradalom jelentette többletköltségek okoznak fejfájást a pénzintézeteknek. A hitelezés egyre jobban bővül, de
Megkezdte működését pénteken az új pozsonyi kerékpárkölcsönző-rendszer, amely a Mol Bubi mintájára jött létre a Mol szlovák leányvállalata, a Slovnaft és a helyi önkormányzat együttműködéseként. A helyi közbringarendszer közös...
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 24 millió forintra bírságolta az MKB Bankot pénzforgalmi jogszabálysértésekért, amelyeket a hitelintézetnek szeptember végéig kell orvosolnia - közölte a jegybank pénteken.
Többéves csúcsra értek a legsérülékenyebb országok CDS-felárai. A lapunknak nyilatkozó szakértő szerint nem egymással összefüggő, de hasonló helyzetek egybeesése szülte a válságot.
Az 5 százalékos áfa kivezetése után a kormány az 5000 fő alatti településeket segítheti a CSOK összegének emelésével. Bár a részletekre még nem derült fény, megnéztük, hogy milyen hatással lehet ez a kedvezmény az érintett települések...