A szokásosnál talán valamivel zajosabban kezdődött az idei tanév a héten: az államtitkár méregdrága fizetős iskolába íratta gyerekeit, több ezer pedagógus hiányozhat a pályáról, egy tucat iskolában csúszik a tanévkezdés. Közben a kormány azt mondja: több pénzt költenek oktatásra, a tanároknak nő a fizetése és megbecsülik őket, a családok terhe pedi
Sok válságot megélt és túlélt a baromfiágazat, de lehet, hogy ismét nehézségek előtt áll, mivel várhatóan 2021-től csökkenni fognak az uniós agrártámogatások, amire fel kell készülni - mondta Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára a Libatenyésztők Szakmai Konferenciáján, melyet a XX. Kiskunfélegyházi Libafesztivál keretében tar
Kész vagyok bármikor további 267 milliárd dollárnyi kínai termékre kivetni védővámokat, ha akarom - mondta Donald Trump amerikai elnök pénteken. A piacon régebb óta suttognak újabb szankciókról, a jelek szerint már csak az elnökön...
A 2008-as válságot követő hitelleépülés után ma már elmondható, hogy újra szárnyal a hitelezés – ebben nagy szerepe van a 4,4 százalékos GDP-növekedésnek.
Nemes Jeles László Napszállta című alkotásának ítélte a legjobb film díját a nemzetközi filmkritikusok szövetsége, a FIPRESCI zsűrije a Velencei filmfesztiválon.
Nemes Jeles László Napszállta című alkotásának ítélte a legjobb film díját a nemzetközi filmkritikusok szövetsége, a FIPRESCI zsűrije a Velencei filmfesztiválon.
Pozitív kezdés után lefelé fordultak pénteken a főbb európai tőzsdeindexek, majd vegyesen, többnyire veszteséggel zártak. Az európai kereskedési idő végén a páneurópai FTSE Eurofirst 300 index szinte változatlanul áll, a Stoxx 600 index néhány ponttal a pozitív oldalán állt, az euróövezeti EuroStoxx50 index viszont 0,13 százalék veszteséget mutatot
Továbbra is szoros együttműködésre van szükség Németország és Franciaország között Európában - hangsúlyozta Angela Merkel német kormányfő pénteken Marseille-ben, ahol Emmanuel Macron francia államfővel találkozott. Közvetlenül...
Több évre előre kimerítették a hazai megújuló energia támogatási rendszer keretét a kötelező átvételre vonatkozó kérelmek. Az idén benyújtott igények nyomán több mint 320 MW új, nagyrészt naperőművi kapacitás jöhetne létre, és ebbe csak a háztartási méretkategóriánál nagyobb egységek tartoznak - ez pedig megközelítőleg ugyanannyi, mint amennyi eddi
A világtörténelem eddigi legnagyobb feltőkésítési hullámát váltaná ki a bankrendszerben, ha Olaszország kilépne az Európai Unióból és az eurózónából - mondta egy szakértő a CNBC-nek. Vagyis a bankrendszerben akár a 2008-as válságnál...
A Budapesti Corvinus Egyetem átkerülhet az Emmi fenntartásából az innovációs tárcához - értesült a 168 óra. A lap úgy tudja, a Corvinust egy közalapítvány működtetné a jövőben, amelyhez az állam százmilliárdos nagyságrendű alapító...
A cégbíróság elrendelte, hogy a korábban meghozott döntésnek megfelelő alaptőke-emelés bejegyzésre kerüljön - közölte pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján az Opus Global Nyrt. A cég új részvények kibocsátásával emelte...
Kilencven százalékban megszületett a megállapodás Nagy-Britannia kilépéséről az Európai Unióból az unió Brexit-ügyi főtárgyalója, Michel Barnier szerint. Barnier erről tájékoztatta Sebastian Kurz osztrák kancellárt, aki pénteken...
A Lehman talán nem volt egy különösen nagy bank, de majdnem bedöntötte a globális pénzügyi rendszert, és gazdasági válságot váltott ki – Harold James, a Princeton Egyetem történész- professzora.
A pénzügyi világ összeomlása után rengetegen jósoltak olyan gyökeres változásokat, melyek akkor elkerülhetetlennek tűntek. Eltelt tíz év, és kiderült, hogy nem voltak azok, sőt.
Tele vagyunk készpénzkímélő, új megoldásokkal és lehetőségekkel, és még a gazdaság is szép tempóban fehéredik - ennek ellenére folyamatosan csúcson van a magyarok készpénzállománya, nemzetközi összehasonlításban is kiugróak a magyar számok. A bankvezetők szerint ez a szürkegazdaság melegágya, de amíg ilyen alacsonyak a kamatok és ingyen lehet készp
Mire ledolgozták volna a nyitáskor összeszedett esésüket az amerikai részvényindexek, addigra megszólalt Donald Trump, és megint borított mindent. A kereskedés második felében aztán megint elindultak felfelé a mutatók. Az Apple-nek is...
Az államháztartás központi alrendszerének hiánya több mint 1646 milliárd forint hiánnyal zárt augusztus végén. Bizonyos adókból viszont a tavalyinál jóval több pénz folyik be.
Nagyot szakított valaki az amerikai bérek váratlan megugrásával: a pénteken kora délután megjelent munkaerő-piaci adatot megelőzően egy titokzatos kereskedő olyan üzletet kötött, ami percek alatt 10 millió dolláros profitot hozott neki...
Az európai vásárlók elfordulnak a dízelautóktól, s amíg az elektromos járművek árban és szolgáltatásban egyaránt versenyképessé válnak, addig a benzines változatokat rAz európai vásárlók elfordulnak a dízelautóktól, s amíg az elektromos járművek árban és szolgáltatásban egyaránt versenyképessé válnak, addig a benzines változatokat részesítik előn
Augusztusban 320 millió euróval nőttek a jegybank devizatartalékai, a múlt hónap végén 24,264 milliárd eurót tettek ki – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken megjelent előzetes adataiból. Az augusztusi növekedés szinte fillérre megegyezik azzal a 100 milliárd forinttal, amennyivel a jegybank forintlikviditást nyújtó devizaswap állománya a
Nem sokkal a pénteki zárás előtt lejtmenetbe kapcsoltak az Apple részvényei miután olyan hírek jelentek meg, hogy a legújabb Kína elleni védővámok az amerikai techcég termékeinek egy részér is érinthetik, melyek a Távol-Keleten készülnek....
A kezdeti gyengélkedés után már majdnem feljöttek a Wall Street vezető indexei, amikor Donald Trump újabb Kína elleni védővámokat lengetett be. Aztán majdnem sikerült azokat is kiheverni, de végül mérsékelt mínusszal zárta a napot Amerika....
A magyar hobbifutók átlagosan 15 százalékkal többet költenek a futásra, mint egy évvel ezelőtt, és egyre nagyobb hányaduk, közel egyötödük barátokkal szereti róni a kilométereket – derül ki az NN Biztosító legfrissebb reprezentatív kutatásából.
Átadták a mintegy 50 millió forintból felújított háziorvosi rendelőt a Tolna megyei Dalmandon pénteken. Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár az eseményen azt mondta: Tolnában kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy minél több helyen fejlődjön az egészségügyi infrastruktúra.
Október 1-től a Magyar Nemzeti Bank rendeletben szabályozza, hogy egy háztartás a jövedelme hány százalékát tudja hiteltörlesztésére fordítani. A cél, hogy minél többen válasszanak biztonságosabb kamatozású hiteleket.
Amiről azt képzelnénk, hogy fantazmagória, az holnap valóság, és már csak az a kérdés, hogy milyen gyorsan alakítja át saját mikrokörnyezetünket. Mert az nem vitás, hogy átalakítja. A negyedik ipari forradalom gyökeresen felforgatja a munka világát, a vállalatok szervezeti felépítését, a kommunikációt, a HR-t, az együttműködéseket.