2018. szeptember 11. kedd

szept. 11
18:24
Brüsszel volt? Csúnyán elintézték ma a BUX-ot (Privátbankár)
Kezdetben nem volt túl jó a hangulat a részvénypiacokon ma, amiben komoly szerepe lehetett annak, hogy az amerikai-kínai kereskedelmi háború megint eszkalálódni látszik. Később javult a helyzet, főleg Amerikában, de a magyar BUX-ot csúnyán elintézték.
szept. 11
18:24
Szakmai elismerést kaptak a jó adatszolgáltató önkormányzatok (AQUA)
A pénzügyminiszter döntése értelmében 120 önkormányzat részesült pályázati úton vissza nem térítendő támogatásban a jó költségvetési adatszolgáltatásuk további ösztönzéséért.
szept. 11
18:30
A legnagyobb viccnek indult, egy hónap alatt mégis 160%-ot ment (Portfolio)
A kriptodevizák piaca már jó ideje nem tudott magához térni, a tavaly januári csúcs óta a teljes piac mintegy 640 milliárd dollárt vesztett értékéből. Ehhez képest a Dogecoin, amelyről még maga az alapító is elismerte, hogy viccnek...
szept. 11
18:36
Így zárták a napot az európai tőzsdék (ProfitLine)
Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék irányadó indexei kedden.
szept. 11
19:00
125 éves Magyarország egyik legnagyobb nyomdája (Infostart)
A digitalizáció térhódítása ellenére a fennállása 125. évfordulóját ünneplő Pátria Nyomda idén akár 8 milliárd forintot megközelítő árbevételt érhet el, ami 10 százalékos növekedés – nyilatkozta a nyomda jubileumi ünnepségén a cég vezérigazgatója. Simon László közölte: ma sem csökken a kereslet a termékek iránt, csak a klasszikus nyomtatott termékk
szept. 11
19:03
A Takarékbank bevásárolt Schmidt Mária cégébe (Menedzsment Fórum)
A Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt. (BIF) igazgatótanácsa zártkörű tőkeemelésről döntött, az újonnan kibocsátandó részvények átvételére a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. (Takarékbank) vállalt kötelezettséget - közölte a BIF kedden, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
szept. 11
19:05
Az Európai Bizottság egyetért a Sargentini-jelentéssel (Menedzsment Fórum)
Az Európai Bizottság egyetért a magyar jogállamisági helyzetről szóló különjelentésben megfogalmazott aggályokkal - közölte Frans Timmermans, a brüsszeli testület első alelnöke a dokumentum keddi európai parlamenti (EP-) vitáján.
szept. 11
19:21
1,5 milliót nyert az államtól Felcsút - jó adatszolgáltató lett (Menedzsment Fórum)
Tavaly még nem sikerült támogatást elnyernie a Fejér megyei településnek.
szept. 11
19:30
Közeleg a nap: egyesülhet Németország két legnagyobb bankja (Portfolio)
A Der Spiegel német lap információi szerint a Deutsche Bank és a Commerzbank vezére is egyre nyitottabb a két bank egyesítésére - írja a Reuters. Egy neve elhallgatását kérő forrásra hivatkozva a német lap azt írta, hogy Martin Zielke...
szept. 11
19:36
5,1 százalékra nőtt az infláció Romániában (ProfitLine)
Augusztusban 5,1 százalékra nőtt az éves inflációs ráta Romániában, miután júliusban több hónap után először 4,6 százalékra mérséklődött.
szept. 11
19:42
Friss jelentésében dicséri Magyarországot is a Moody’s (Portfolio)
A Moody's Investors Service által államadós-osztályzattal ellátott feltörekvő piaci gazdaságok közül Európában a legmagasabb a stabil osztályzati kilátások aránya - közölte kedden Londonban ismertetett globális összegzésében a nemzetközi...
szept. 11
20:06
Pozitív jelentést adott ki az OECD a magyar oktatás helyzetéről (ProfitLine)
Pozitív jelentést adott ki az OECD a magyar oktatás helyzetéről, a jelentésben foglalt megállapítások nem okoztak meglepetést az oktatási kormányzatnak - mondta a köznevelésért felelős helyettes államtitkár keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
szept. 11
20:06
80% felett a Wallis az Alterában (Portfolio)
Az Altera Vagyonkezelő mai közleménye szerint a Wallis Asset Management részesedése 80% fölé emelkedett azzal, hogy a törzsrészvényeinek száma meghaladja a 28 millió darabot. A Wallis tulajdonában lévő Altera törzsrészvények száma 28...
szept. 11
20:12
Részesedést szerzett a BIF-ben a Takarékbank (Infostart)
A Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt. (BIF) bejelentette, hogy a társaság az alaptőkéjének új részvények zártkörű forgalomba hozatala útján történő felemeléséről döntött, amelynek átvételére a vállalat igazgatótanácsa a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt.-t kérte fel.
szept. 11
20:15
Ez váratlan: távozik a Pénzügyminisztérium pénzügyi államtitkára! (Menedzsment Fórum)
Hornung Ágnes gyermeket vár, utódjáról még nincs döntés.
szept. 11
20:18
Több mint tízmilliárd forint jutna kórházfejlesztésre Budapesten (Portfolio)
Budapesti egészségügyi intézmények energetikai korszerűsítésére csaknem 10,5 milliárd forint forrás jut a Széchenyi 2020 program keretében - tájékoztatta a Nemzeti Fejlesztési és Stratégiai Intézet Nonprofit Kft. (NFSI) kedden az MTI-t....
szept. 11
20:24
Moszkvában minden eddiginél magasabb épületet húznak fel (Privátbankár)
Európa legmagasabb épületeinek színe java már most is az orosz fővárosban található egy kis helyen, mondhatni egy mini-Manhattanben, de mindez nem elég: jön egy még magasabb, 400 méter fölötti ház. A kontinensen csak egy torony lesz nála magasabb: a Szentpéterváron épülő Gazprom-székház.
szept. 11
20:36
Ez az édesség nyerte el az első Budapest Desszertje díjat (ProfitLine)
Szőlős fehércsokoládés édesség nyerte el első alkalommal a Budapest Desszertje címet, amelyet hétvégén a 8. Édes Napok Budapest rendezvényen kóstolhat meg a közönség.
szept. 11
20:54
Váratlanul távozik Hornung Ágnes a Pénzügyminisztériumból (Portfolio)
A Magyar Közlöny mai száma szerint a mai nappal megszűnt a megbízatása Hornung Ágnes államtitkárnak. Varga Mihály pénzügyminiszter közösségi oldalán kitett posztjából derül ki, hogy az államtitkár gyermeket vár, ezért szűnik meg...
szept. 11
21:06
Megindult a harc az ügyfelek kegyeiért: így akcióznak a bankok ősszel (ProfitLine)
Nem panaszkodhatnak azok, akik az ősszel hirtelen megemelkedő kiadásokat személyi kölcsön segítségével szeretnék fedezni. Egyre több pénzintézet rukkol elő időszakos kölcsönakciókkal, nagy a harc a legjobb ügyfelekért. A szakértők szerint karácsonyig további akciókra és kedvezményekre számíthatunk, ha kiadásainkat személyi kölcsönből fedeznénk, így
szept. 11
21:12
Közgyűlést tart az Est Media (Portfolio)
Október 11-én, 10 órai kezdettel tartja közgyűlését az Est Media Budapesten - derül ki a BÉT közleményéből. Egy hónap múlva tartja közgyűlését Budapesten az Est Media, a társaság közlése szerint a gyűlés napirendi pontjai az alábbiak:...
szept. 11
21:30
Az MTA megszakítja a tárgyalásokat Palkovics minisztériumával (Portfolio)
A Magyar Tudományos Akadémia Elnöksége az MTA kutatóintézet-hálózatának megcsonkítását vagy akár egyoldalú intézkedésekkel történő szervezeti átalakítását elfogadhatatlannak tartja - derül ki az MTA honlapján közzétett közleményből....
szept. 11
21:36
Jön a Florence hurrikán (ProfitLine)
Az idei hurrikánszezon eddigi legerősebb hurrikánja közelít Észak és Dél Karolina felé.
szept. 11
21:42
Amerikai nagykövet: marad a CEU (Portfolio)
David Cornstein amerikai nagykövet az Orbán Viktorral folytatott beszélgetést követően pozitívan nyilatkozott a CEU jövőjével kapcsolatban - olvasható az atv.hu-n. A CEU még hosszú évekig meg fog maradni - mondta az amerikai nagykövet...
szept. 11
22:06
Tovább bővül az EY üzleti tanácsadással foglalkozó csapata (ProfitLine)
Technológiai tanácsadás és kockázatkezelési szolgáltatásokért felelős vezetőként csatlakozik Sallai György az EY-hoz. A szakember a KPMG-től igazolt át, ahol több mint egy évtizeden át volt a cég releváns divíziójának igazgatója.
szept. 11
22:36
Ágazati értékelést adott a Pátria Nyomda (ProfitLine)
Ünnepi sajtótájékoztatón tekintette át az ágazat helyzetét az idén 125 éves Pátria Nyomda Zrt. A 400 főt foglalkoztató nagyvállalat eseményén részt vett és felszólalt Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere is, valamint az ünnepi alkalomból leleplezték a világhírű magyar homokszobrász, Monostori Ferenc ebből az alkalomból készített, 3,5 méteres Gutenb
szept. 11
23:06
MOL: A Shaikan növelheti kapacitását (ProfitLine)
A MOL kurdisztáni partnere, a Gulf Keystone (GKP) tegnap bejelentette, hogy a cég az első félévben 31,8 ezer hordót termelt naponta a Shaikan mezőről és az év egészére továbbra is napi 27-32 ezer hordós termelést céloz meg.
szept. 11
23:36
Nem hatékonyak a köhögés elleni gyógyszerek? (ProfitLine)
Nincs rá bizonyíték, hogy az elhúzódó köhögés kezelésére szedett gyógyszerek bármilyen jótékony hatással járnának - állapították meg svájci szakemberek egy új tanulmányban, amely szerint hét páciensből egy ráadásul inkább a negatív mellékhatásait tapasztalja meg ezeknek a készítményeknek.

2018. szeptember 12. szerda

szept. 12
0:00
V. MEF KONFERENCIA - Roma foglalkoztatási konferencia (HR Portál)
Magyarország első, 2010-ben alakult, munkaadókat tömörítő önszabályozó esélyegyenlőségi szakmai és érdekvédelmi szervezeteként, a Munkáltatók Esélyegyenlőségi Fóruma (MEF) a társadalmi fenntarthatóság szempontjából kulcsfontosságúnak tekinti, hogy az esélyegyenlőségi és sokszínűségi szempontok maximálisan megjelenjenek a munkahelyeken.
szept. 12
0:12
V. MEF KONFERENCIA - Roma foglalkoztatási konferencia (HR Portál)
Magyarország első, 2010-ben alakult, munkaadókat tömörítő önszabályozó esélyegyenlőségi szakmai és érdekvédelmi szervezeteként, a Munkáltatók Esélyegyenlőségi Fóruma (MEF) a társadalmi fenntarthatóság szempontjából kulcsfontosságúnak tekinti, hogy az esélyegyenlőségi és sokszínűségi szempontok maximálisan megjelenjenek a munkahelyeken.
szept. 12
0:24
Növelnék a GMO-mentes szója termesztését (ProfitLine)
Magyarországon 60-70 ezer hektáron 120-130 ezer tonna GMO-mentes (genetikailag módosított szervezetektől mentes) szója termesztése folyik, amit a szójaimport kiváltása érdekében növelni kell - mondta Nagy István agrárminiszter kedden az Új nemesítési technikák és génmódosítás elnevezésű konferencián, Budapesten.
szept. 12
1:36
Így változott az infláció Magyarországon (ProfitLine)
árindex, fogyasztói ár; változás az előző év azonos időszakához képest, %
szept. 12
2:06
A bevándorlásnak köszönhetően nő Csehország lakosságának száma (ProfitLine)
Csehország lakossága, elsősorban a bevándorlásnak köszönhetően, 2018 első felében 15 400-al nőtt, és elérte a 10 625 449 főt, ami csaknem hét évtizedes rekordot jelent.
szept. 12
2:36
A Takarékbank tőkét emel a BIF-ben (ProfitLine)
A Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt. (BIF) igazgatótanácsa zártkörű tőkeemelésről döntött, az újonnan kibocsátandó részvények átvételére a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. (Takarékbank) vállalt kötelezettséget - közölte a BIF kedden, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
szept. 12
3:06
Drasztikus változás előtt a HR szakma (ProfitLine)
Az agilis toborzás, a kiterjesztett valóság, a jelöltélmény és design thinking fogalmaival is tisztában kell lenniük a 21. századi humánerőforrás-szakembereknek. A munka világa, a vállalatok és a munkavállalók igénye évről évre változik, és ezzel a terület szakértőinek is lépést kell tartaniuk. Idehaza több mint harmadával nőtt az igény a felkészül
szept. 12
3:30
Közeledik a szénkorszak vége - Több ezer munkahely szűnhet meg Magyarországon (NRGreport)
Óriási kihívás előtt áll az európai szénszektor, miután nagyrészt a szén-dioxid-kibocsátás és a légszennyezés csökkentésének erősödő szándéka, valamint a termelő egységek elöregedése miatt a ma az unióban működő szén-, illetve lignittüzelésű erőművek kétharmadát le kell majd állítani 2030-ig. A folyamat a magyarországi iparágat is érinti, az Európa
szept. 12
4:06
Elismerést kaptak a jó adatszolgáltató önkormányzatok (ProfitLine)
A pénzügyminiszter döntése értelmében 120 önkormányzat részesült pályázati úton vissza nem térítendő támogatásban a jó költségvetési adatszolgáltatásuk további ösztönzéséért - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) az MTI-vel kedden.
szept. 12
4:36
Így csökkenhetne a vízfelhasználás (ProfitLine)
Ha az emberek egészségesebb, több gyümölcsöt és zöldséget tartalmazó étrendre térnek át, akár 55 százalékkal is csökkenhet a "vízlábnyom" egy új tanulmány szerint.
szept. 12
5:06
Ennyire gyakori az alultápláltság a világon - egy ábrán (ProfitLine)
az alultáplált emberek száma (millió fő); az alultápláltság előfordulása (százalék)
szept. 12
5:36
Ezért volt magas az infláció augusztusban (ProfitLine)
Az elemzők várakozása ellenére nem mérséklődött az éves infláció augusztusban, de a maginfláció csökkenése továbbra is az inflációs nyomás hiányát jelzi a magyar gazdaságban - így kommentálták az MTI-nek nyilatkozó piaci elemzők a KSH kedd reggel kiadott jelentését
szept. 12
5:48
Kiderült, miben halt meg olyan sok magyar (Portfolio)
Tavaly majdnem elérte a 2015-ben látott kiugró értéket a halálozások száma Magyarországon. A KSH a napokban frissítette a leggyakoribb halálokok számát. Ezek szerint a halálesetek kétharmada hat konkrét okkal magyarázható. Megmutatjuk...
szept. 12
5:54
Veszíthet, aki késlekedik (AQUA)
Az agrárkárenyhítési hozzájárulást szeptember 15-ig kell befizetniük a kockázatközösség tagjainak. Ha ezt a kötelezettséget elmulasztják, búcsút inthetnek az ez évre járó juttatásnak is.
szept. 12
6:00
Akinek megérte a brutális bérzuhanás - Történetek a tízéves gazdasági összeomlás frontvonalából, I. (Menedzsment Fórum)
Tíz éve, 2008. szeptember 15-én gazdasági kataklizmára ébredt a világ. A Lehman Brothers hirtelen összeomlása egy szemvillanás alatt 25 ezer munkahelyet törölt el, és olyan dominóeffektust indított el a globális pénzpiacokon, mely a legsúlyosabb pénzügyi krízisbe torkollt a nagy gazdasági világválság óta. De sokak szerint egyenesen minden idők legs
szept. 12
6:06
58,6 milliárd forint jutott 32 szakrendelő fejlesztésére (ProfitLine)
A kormány 58,6 milliárd forintot biztosított 32 közép-magyarországi szakrendelő fejlesztésére, az önkormányzatok tízszázalékos hozzájárulása mellett - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) miniszteri biztosa kedden Vecsésen.
szept. 12
6:12
Tavaly volt a könnyű meggazdagodás ideje, de aki beragadt, megjárta (Privátbankár)
Egy éve gyorsult fel a kriptodevizák iránti őrület: áruk egyre gyorsabban emelkedett, egyre többen hitték el, hogy ez a jövő fizetési és befektetési eszköze, sokan alig várták, hogy jöjjön egy kis korrekció, ahol beszállhatnak. Nos, ez idén eljött, de aki beszállt, azóta elbukta pénze nagy részét. Itt a kijózanodás.
szept. 12
6:36
Új raktárcsarnokot épített Szekszárdon az Austrotherm Kft. (ProfitLine)
Háromszázmillió forintos ráfordítással új raktárcsarnokot épített a hőszigetelő anyagokat gyártó Austrotherm Kft. Szekszárdon - közölte a cég az MTI-vel.
szept. 12
7:06
Ha Magyarország most jelentkezne az unióba, valószínűleg nem vennék fel (ProfitLine)
Ha Magyarország most jelentkezne az Európai Unióba, akkor a jogállamiság helyzete miatt nem vennék fel - jelentette ki Ujhelyi István szocialista EP-képviselő az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésének a Magyarországról szóló jelentés vitáját követően tartott sajtótájékoztatóján kedden.
szept. 12
7:12
Elkerülhetetlen és sokkal súlyosabb lesz a következő válság (Portfolio)
Elkerülhetetlen és sokkal súlyosabb lesz a következő válság, mint a tíz évvel ezelőtti volt - mondta el a CNBC-nek adott interjúban Ray Dalio milliárdos befektető. A világgazdaság növekedési kilátásai is szóba kerülnek a Budapest...
szept. 12
7:42
Nyár végi csúcsforgalom (AQUA)
A hagyományos nyári szezonban a piac úgy tapasztalta, hogy a magyarok közül sokan választottak a korábbiakhoz képest hosszabb, drágább külföldi nyaralást az idén.
szept. 12
7:45
Néhány nap, és a jegybanki alapítványok teljesen kiszállnak az állampapírpiacról (Menedzsment Fórum)
Kifutnak az utolsó sorozatok.

Keresés