Néhány évtizedig globálisan továbbra is a népességszám emelkedésével kell számolnunk, mivel – főleg a fejlődő országokban – magas a szülőképes korú nők létszáma.
Országos átlagot tekintve tovább növekszik a szennyvíz koronavírus-koncentrációja – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szerdán a honlapján.
Többek között az Aranybulla sorozat és a Keleti Ágnes olimpiai bajnokról szóló dokumentumfilm is a Dunán debütál majd. A közmédia csatornáján december vége és január vége között öt magyar filmpremier is lesz. A Nemzeti Filmintézet és a közmédia megállapodásának köszönhetően a Duna mutatja be a legújabb magyar filmeket. A két szervezet között formál
Ködbe burkolt lovastúrán beszélgettünk Cseri Dáviddal, az Állami Ménesbirtok igazgatójával, majd válogatott fogathajtóval próbáltuk ki, milyen a "lovas-rally". Az AgroTime stábja ezúttal Szilvásváradra látogatott.
Az elhúzódó háború és az elhibázott brüsszeli intézkedések következtében kialakult szankciós infláció miatt a kormány meghosszabbította jövő április végéig az élelmiszerár-stopot – közölte Nagy István agrárminiszter.
Sürgősségi partnertalálkozót hívott össze Schobert Norbert, ahol bejelentette, hogy az egészségi állapotában bekövetkezett változások hatására a Norbi Update Zrt. operatív működésébe szakmai és pénzügyi partnert von be.
A Mol bejelentése szerint Berislav Gaso, a magyar olajtársaság kutatás-termelés üzletágának ügyvezető igazgatója február 28-tól távozik a pozíciójából.
A Delta Technologies bejelentette, hogy a vállalat 2022 december 13-án megtartott ülésen, az első, szeptember 28-án tartott ülést követő második döntés keretében határozott a vállalat közvetlen és közvetett 100 százalékos tulajdonában álló leányvállalatainak egyesüléséről.
Miközben globális szinten az online videós szolgáltatásokra előfizetők már többen vannak, mint a tévé előfizetők, Közép- és Kelet-Európában egyelőre fordított a helyzet és ez várhatóan a következő öt évben sem változik majd. Ugyanakkor arra kell készülniük a piaci szereplőknek, hogy gyorsan bővül majd a streaming szolgáltatásokat használók száma és
Novemberben nyolcezer ingatlan cserélt gazdát országosan a Duna House becslése szerint, míg éves szinten több mint 118 ezer adásvétel történt eddig az ingatlanpiacon.
Nagyot erősödött a brüsszeli megállapodás hírére a forint, azonban a jelek szerint 410 körül kifulladt a menetelés. Szerdán aztán ismét begyújtotta a rakétákat a magyar deviza, miközben a nemzetközi piac már az esti Fed-döntést várja.
2022. december 22. és 2023. január 6. között igazgatási szünet lesz, ezen idő alatt országosan 60 kormányablak működik majd. Ezt a szünetet a lakásvásárlás és hiteligénylés előtt állóknak érdemes szem előtt tartaniuk. Összegyűjtöttük, mely kormányablakok, mikor lesznek nyitva ezen idő alatt.
Reggel az ázsiai tőzsdéken kedvező volt a hangulat, Európában mínuszban vannak a vezető börzék, Amerikában pedig mérsékelt emelkedéssel indulhat a kereskedés. Amerikában este érkezik a Fed kamatdöntése, amelyet követően Jerome Powell amerikai jegybankelnök is megszólal majd. Előzetesen 50 bázispontos kamatemelésre lehet számítani.
A parlament múlt héten elfogadta a munka törvénykönyve módosítását, így megkésve ugyan, de eleget téve két fontos uniós irányelv törvénybe iktatásának. A legjelentősebb változásokat a Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda PwC Legal munkajogászai foglalták össze.
Március vége helyett április végéig lesznek érvényesek azok az átlagfogyasztás feletti lakossági rezsidíjak, melyeket most fognak megállapítani, és melyek január elejétől élnek majd, derül ki a kedd este megjelent Magyar Közlöny energia-veszélyhelyzeti kormányrendeletéből – írja a hvg.hu.
Kihirdették „Az Év Szaktanácsadója 2021” díj nyertesét 2022. december 14-én. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és az Agrárminisztérium által immár harmadik alkalommal meghirdetett pályázat célja az agrárágazatban tevékenykedők érdekeit szolgáló, kiemelkedő szaktanácsadói munka elismerése.
A leggazdagabb magyar résztulajdonában lévő CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. részére szolgáltat csoportos élet- és balesetbiztosítást, évente több mint 300 millió forintért.
József Attila Szabad-ötletek jegyzéke lehet a POKET legújabb kötete. A Brancs - közösségi piactéren meghirdetett projektre folyamatosan várják a támogatók hozzájárulását, akik tetszőleges összeggel segíthetnek, hogy nyomdába kerülhessen a költő eredeti kézírásával, fakszimile kiadásban készülő kötet.
Év vége közeledtével a legtöbb nagyvállalat HR szakembere elgondolkodik azon, hogy szükség van-e a juttatási rendszer újragondolására. Az adótörvény esetleges változásai mellett, a munkavállalói igényeket is figyelembe vevő béren kívüli juttatások költséghatékony megoldásai lehetnek a munkavállalói elköteleződés javításának. Az RSM Hungary adószaké
A Burger King és a Kentucky Fried Chicken (KFC) is megsértette a kereskedelmi törvényt, ugyanis az egyes italkategóriákban nem kínáltak alternatívákat a fogyasztóknak - közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).
Kedden remek napot zártak az európai tőzsdék és a magyar piac is. Az USA-ban a kedvező inflációs számok adtak lendületet. Szerdán az amerikai jegybank döntése áll a fókuszban, délelőtt óvatos optimizmust tapasztalhattunk.
Az MNB megnöveli a biztosítók által a hagyományos (nem unit-linked) életbiztosításoknál adható garantált kamat maximumát. Az ügyfelek így havi kis összegű életbiztosítási megtakarításokkal 4 százalék, egyszeri díjbefizetéssel 7 százalék garantált hozamot is elérhetnek. A szerződéses feltételek szerint általában az ügyfeleket illeti az efölötti tová
A cégek számára a munkaerő-fejlesztés mindig versenyfutást jelent az idővel. A cégek ezért kedvelik a házon belüli képzéseket, hiszen a gyorsan változó piaci igényekhez ezzel a módszerrel tudják legjobban hozzáigazítani munkatársaik felkészültségét, miközben megspórolják a kiválasztás és az onboarding költséges időszakát. Kérdés azonban, hogy a dol
Gyakran érkezik arra vonatkozó kérdés, hogy miként alakul annak az egyéni vállalkozónak a járulékfizetési kötelezettsége, aki idehaza folytatott vállalkozási tevékenysége mellett külföldön munkaviszonyt létesít vagy tanulmányokat folytat. Cikkünkben a vonatkozó jogszabályi előírások értelmezésével vizsgáljuk a kérdést.