A legfőbb elektronikus fizetési módokban, így a kártyás vásárlásokban és az azonnali fizetésekben továbbra is kétszámjegyű növekedést mért éves összevetésben idén a harmadik negyedévben a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
A most bejelentett beruházás költsége mintegy 3,5 milliárd forint, az ehhez nyújtott állami támogatásról szóló szerződés véglegesítése még folyamatban van.
A Nébih felé több jelzés is érkezett az elmúlt napokban, hogy internetes hirdetési portálokon korlátozás alatt álló Bács-Kiskun megyei területekről származó élő baromfit, jellemzően víziszárnyasokat kínálnak eladásra az ország egész területén. A jelenleg érvényes előírások szerint ezekről a korlátozott területekről, azaz védő- és megfigyelési körze
A Magyar Posta arra kéri az ügyfeleit, hogy csomagjaikat legkésőbb december 20-ig adják postára, hogy azok biztonsággal megérkezzenek a címzetthez karácsonyig.
Nem lesz unalmas az uniós állam- és kormányfők idei utolsó ülése sem: a (már csak ex) EP-alelnök katari korrupciós ügye rányomja bélyegét az eseményre, Lengyelország pedig szerdán megvétózta a hét elején megkötött dealt Brüsszel és a magyar kormány között.
A Magyar Posta arra kéri az ügyfeleit, hogy csomagjaikat legkésőbb december 20-ig adják postára, hogy azok biztonsággal megérkezzenek a címzetthez karácsonyig.
Ahogyan 2014 óta minden évben, úgy már most biztosra vehető, hogy idén is megdől a beruházási rekord Magyarországon - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
Az újfajta gabonás pótkocsi lehetővé teszi a gazdálkodók számára egy nagy teherbírású pótkocsialváz használatát cserefelépítménnyel, az emelőszerkezettel járó súlytöbblet nélkül.
Az árérzékenység még mindig fontos tényező a magyarok vásárlási szokásai szempontjából, de a zöldebb megoldás nem feltétlenül kerül többe. A tavalyi évhez képest jelentősen visszaesett azok száma, akik hajlandóak lennének többet fizetni a környezetbarát csomagolásban érkező ajándékokért, és a magyarok jelentős része az ünnepek alatt sem tervez a me
A kormány azt tervezi és el is fogja érni, hogy a költségvetés hiánya 3,5 százalék legyen jövőre az idei 4,9 százalék után, a növekedés pedig 1,5 százalék lehet az erre az évre jó eséllyel várható 5 százalék után - mondta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány konferenciáján csütörtökön Budapesten.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) is részt vesz az Agrár Edih (Aedih) projektben, amely a mezőgazdaságban támogatja a digitalizáció gyorsabb elterjedését.
Az év végén két dolgot várnak a szerencsésebb munkavállalók: a céges karácsonyi bulit és az év végi bónuszt. Az ünnepi hangulat közepette sem szabad azonban megfeledkezni a szabályok betartásáról. A legfontosabb tudnivalókat dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze.
A Fővárosi Törvényszék haladéktalanul, már a vonatkozó rendelet hatálybalépésének napján intézkedett a Székesfehérvári Törvényszék által szerdán az ISD Dunaferr Dunai Vasmű Zrt. mint adós ellen kezdeményezett felszámolási eljárásban - közölte a budapesti bíróság.
A kormány azt tervezi és el is fogja érni, hogy a költségvetés hiánya 3,5 százalék legyen jövőre az idei 4,9 százalék után, a növekedés pedig 1,5 százalék lehet az erre az évre jó eséllyel várható 5 százalék után - mondta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány konferenciáján csütörtökön Budapesten.
Nem mondhatnám „szivárványszínűnek” a Szigetvári Hús Kft. gépflottáját, hiszen a telephelyükre érkezve jól látszott a különböző márkák és a hozzájuk kapcsolódó szolgáltatók, forgalmazók iránti elkötelezettség. A traktorok, a kombájnok, a munkagépek többségében ugyanonnan érkeztek, ami nem véletlen. Az okok szépen kirajzolódtak, amikor Szabó István
Peter Noel forgatókönyvíró megnyerte a Near Nazareth Festival fődíját a Tánc a végsőkig című feature film forgatókönyvével. Ezzel pedig összesen már 125 díjat zsebelt be nemzetközi forgatókönyvíró versenyeken és filmfesztiválokon, csupán két év alatt. Fotó credit: Peter Noel A Tánc a végsőkig egy életrajzi történet Steve Kollár életéről, akit a mag
Októberben az építőipar árhatástól megtisztított termelési volumene 2,5 százalékkal csökkent az előző évhez képest, míg az előző hónaphoz képest, munkanaphatással kiigazítva 1,8 százalék volt a csökkenés a teljesítményben.
Ahogyan 2014 óta minden évben, úgy már most biztosra vehető, hogy idén is megdől a beruházási rekord Magyarországon - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Októberben az építőipar árhatástól megtisztított termelési volumene 2,5 százalékkal csökkent az előző évhez képest, míg az előző hónaphoz képest, munkanaphatással kiigazítva 1,8 százalék volt a csökkenés a teljesítményben.
2022 folyamán több jogszabály is módosításra került, melyek érintették a hatályos transzferár-szabályokat. A legutóbb, 2022. december 9-én, a Pénzügyminisztérium által közzétett, a 32/2017. NGM Rendelet módosításával kapcsolatos jogszabálytervezet alapján a magyar transzferárazási környezet jelentősen átalakul. Az új szabályokat és a sarokpontokat
Novemberben tovább meneteltek a befektetési alapok: múlt hónapban több mint 200 milliárd forintnyi friss tőke érkezett a szektorba, ezzel és a jó hozamokkal együtt a kezelt vagyon új csúcsra, 9000 milliárd forint fölé nőtt. Ez azt is jelenti, hogy a befektetési alapok szektora így már több pénzt kezel, mint amennyi megtakarítás lakossági állampapír
A lakásbiztosítást megkötjük, és többet nem is foglalkozunk vele. Ez a gyakran elkövetett hiba sokba kerülhet számunkra egy esetleges káresemény bekövetkezésekor. Ha egy-egy jelentős értéknövekedéssel járó beruházást követően nem frissítjük szerződésünket, akkor előfordulhat, hogy a biztosítási összeg nem fedezi egy nagyobb kár helyreállítását.
Az elmúlt tíz év forrásbősége után ínséges idők várnak a startup szcéna szereplőire, de ez nem feltétlenül jelenti, hogy az egész szektor befékez, sőt, a nehezített pálya még kedvezhet is az igazán piacképes cégeknek, az állami források visszaszorulásával pedig aktivizálódhat a magántőke, de ehhez azonban még jó pár feltételnek teljesülnie kell. A
December elején a Budakeszi Vadasparkban a vadmacskáról, a lopakodás nagymesteréről tartottak konferenciát. A Vadmacska Fajmegőrzési Program célja a főváros környéki vadmacskaállomány feltérképezése, hosszú távon pedig a fajmegőrzés. Jelenleg a vadmacska hazánk egyik legveszélyeztetettebb őshonos állatfaja.
Az Európai Központi Bank Kormányzótanácsa 50 bázisponttal megemelte az irányadó kamatot csütörtöki kamatdöntő ülésén és döntött a mennyiségi szigorítás elindításáról is.
Az idei évre vonatkozó vagyonnyilatkozatokat is a „régebbi”, szigorú szabályok szerint kell leadniuk a kiemelt közszereplőknek, de azért mellette egy kisebb könnyítés is belekerült – derül ki a szerda éjszakai Magyar Közlönyben kihirdetett salátatörvényből. Az új szabályok azt is előírják, hogy a vagyonnyilatkozatokat megvizsgálhatja az Integritás
A profit maximalizálása elengedhetetlen a túléléshez. Ehhez pedig az elszabadult infláció és az alapanyagok széles körének beszerzési nehézsége miatt a raktározási gyakorlatok újragondolására is szükség van. A fennakadásmentes működéshez ugyanis a vállalkozások többségének gondoskodnia kell egy bevételeket stabilizáló biztonsági készletről. Akinek
Jelentős változást hozhat az EU új rendelete a pénzügyi szektorban. A kiberfenyegetettség ellen fellépő DORA szabályozásról Bucsai Balázst, a 4iG vezető információbiztonsági tanácsadóját kérdeztük.
A forintnak az idei évben tapasztalt rohamos értékvesztése sokakat arra sarkall, hogy forintjukat átváltsák, és más devizában keressenek megtakarításaiknak menedéket. Aki így tesz, annak érdemes azzal is foglalkoznia, hogy az euróban lévő pénzét befektesse, mert ezzel az árfolyamnyereségen felüli hozamot is el tud érni. A biztosítók is reagálnak er
Egyre nagyobb számban jelennek meg élő baromfit kínáló online hirdetések a madárinfluenza járvány miatt korlátozás alá eső területekről, elsősorban Bács-Kiskun megyéből.
Jelentős változást hozhat az EU új rendelete a pénzügyi szektorban. A kiberfenyegetettség ellen fellépő DORA szabályozásról Bucsai Balázs, a 4iG vezető információbiztonsági tanácsadója beszélt a Privátbankárnak.
Egy nemzetközi mérés alapján a vizsgált 36 ország lakosságának fele (56%) rossz évként jellemzi 2022-t saját maga és családja, háromnegyede (73%) pedig az országa szemszögéből. Bár az előbbi kérdés esetében 36-ból 32, az utóbbi kérdés esetében 28 országban vannak többségben a pesszimista polgárok, Európa- és világszinten is a leginkább borúlátó nem