2022. december 3. szombat

dec. 3
10:36
Keresik Lantos Csaba utódját (vg.hu)
A teniszezők szakszövetsége azt is közölte, hogy december 6-án – immár Lantos Csaba nélkül – ülésezik az elnöksége.
dec. 3
10:42
Ezek a londoniak nem igazán derülátók (TőzsdeFórum)
Londoni pénzügyi elemzők legfrissebb előrejelzése szerint várhatóan csökken 2023-ban a világkereskedelmi áruforgalom értéke, elsősorban az amerikai és az európai import valószínűsíthető visszaesése miatt.
dec. 3
10:42
Folyamatos a tűzifa szállítás a Szociális Tüzelőanyag Program keretében (Agrotrend)
A szankciós energiaválság miatt idén még nagyobb a jelentősége a szociális tűzifaprogramnak, amely az 5.000 fő alatti településeken élő rászoruló családok részére nyújt segítséget. A program keretében 2374 településen mintegy 180-190 ezer rászoruló család kap a téli tüzelőjéhez segítséget. Ehhez a kormány 5 milliárd forint támogatást biztosít.
dec. 3
10:44
Az Apple uralta a kínai okostelefon-piac negyedét (TőzsdeFórum)
A kínai okostelefon-piacon 25 százalékra növelte részesedését az amerikai Apple cég októberben az iPhone 14 erőteljes eladásainak köszönhetően, azaz októberben minden negyedik Kínában eladott készülék iPhone volt - áll a Counterpoint Research piackutató cég honlapjára felkerült jelentésben.
dec. 3
10:44
Jelentős kormányzati források segítik a minőségi bortermelést (Agrotrend)
Somlójenőn megrendezték a XXI. András-napi bormester találkozót. A pénteki eseményen az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára azt hangsúlyozta, hogy a klímaváltozás, a fogyasztói szokások, valamint az értékesítési csatornák változása jelenti a legnagyobb kihívást a magyar szőlész-borász ágazatban.
dec. 3
10:48
Borult a bértárgyalás Orbán Viktor bejelentése után - Mire számíthatunk most? (Portfolio)
Kedden a KAVOSZ ünnepi rendezvényén egy felszólalásban Orbán Viktor miniszterelnök azt mondta, hogy már a falnál vagyunk, a kormány nem tudja csökkenteni a munkát terhelő járulékokat. Nem tud kigazdálkodni a magyar költségvetés járulékcsökkentést. Ez a két kormányfői mondat alapjaiban rengette meg a jövő évi minimálbérekről szóló tárgyalásokat. Áll
dec. 3
10:54
Csaknem 200 ezer háztartás kap szociális alapon tűzifát (Menedzsment Fórum)
A legtöbben az északi és keleti megyékben igényelték az ellátást.
dec. 3
10:54
Fordulat jelei látszanak a francia gabonaexportban (Agrofórum)
A Nord Cereales vállalat, amely Franciaország harmadik legnagyobb gabonaexport-silóját üzemelteti az ország északi részén található Dunkerque kikötőjében, több mint 10 év óta a legnagyobb mennyiséget szállította ki a gazdálkodási szezon első öt hónapjában – közölték, ami a gyors ütemet mutatja a francia exportból.
dec. 3
11:00
Új világ kezdődött a lakáspiacon, kik kerülhetnek most nyerő helyzetbe? (Piac és Profit)
Nőtt a használt lakóingatlanok friss kínálata idén novemberben a tavaly novemberben feladott ingatlanhirdetésekhez képest.
dec. 3
11:00
Nem tudod a gázszámlát értelmezni? Akkor itt a segítség! (Agroinform)
Árkalkulátorok, számlamagyarázók, folyamatosan frissített kérdések-válaszok segítik az eligazodást.
dec. 3
11:00
A zéró tolerancia megrendítette a bizalmat a kínai gazdaság megbízhatóságában (vg.hu)
Kína szakértői várakozások szerint márciusban megkezdheti a koronavírus-járvány miatti korlátozások fokozatos feloldását.
dec. 3
11:15
BÉT és Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara együttműködés (ProfitLine)
Együttműködési megállapodást kötött pénteken a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (Duihk) és a Budapesti Értéktőzsde (BÉT). A közös projektek célja, hogy olyan támogatást nyújtsanak a hazai kis- és középvállalatoknak, amely segítségével azok eredményesen tudnak megfelelni a fenntartható vállalati működés követelményeinek.
dec. 3
11:18
Megegyezhet az IMF Argentínával, 6 milliárd dollárt kaphat az ország (Portfolio)
Az IMF közölte, hogy megállapodásra jutott az argentin hatóságokkal a kibővített hitelmegállapodás harmadik felülvizsgálatáról, amelynek révén a dél-amerikai ország mintegy 6 milliárd dollárhoz juthat hozzá – írja a Reuters.
dec. 3
11:24
6,4-es erősségű földrengés rázta meg Jáva szigtét (Portfolio)
6,4-es erősségű földrengés rázta meg az indonéziai nyugat-jávai területet - számol be a hírről a Reuters.
dec. 3
11:24
Donyeck környékén lendülnek akcióba az oroszok (vg.hu)
Oroszország folytatja hadműveleteit Donbaszban.
dec. 3
11:27
Kovamoszatoktól tanulnak a napelem gyártók (Magyar Mezőgazdaság)
A kovamoszat üvegszerű héja segít a fény energiává alakításában gyenge megvilágítású körülmények között, írja a sciencedaily.com. A módszert jól felhasználhatják a napelem gyártók is, bár valószínűleg hazánkat ez a fejlesztés kevéssé érinti, jelenleg…
dec. 3
11:27
Tovább zuhan a Bitcoin hálózat hashrátája (BitcoinBázis)
Mivel a Bitcoin árfolyama alacsonyabb volt, mint egy coin előállításának becsült költsége, a hálózat teljes hashrátája november közepe óta nagyot
dec. 3
11:30
Lóhússal kereskedtek, az Europol buktatta le őket (Agroinform)
Több mint 40 embert állítottak elő.
dec. 3
11:39
Csaknem 500 benzinkutat üzemeltet a MOL Lengyelországban (TőzsdeFórum)
A jelenleg még Slovnaft Polska márkanév alatt működő töltőállomásokkal együtt a Mol csoport csaknem 500 töltőállomáson nyújt majd kiskereskedelmi szolgáltatásokat Lengyelországban- tájékoztatott a Mol.
dec. 3
11:42
Már támogatja az Ethereumot és a MetaMaskot a Sberbank saját blokklánca, könnyebb lesz rubellel tranzaktálni (Kripto Akadémia)
Oroszország legnagyobb bankja, a Sber bejelentette, hogy saját blokklánc hálózatán bevezeti az Ethereum és a MetaMask kompatibilitást. A bejelentésre a Sber Blockchain Laboratory által szervezett, az üzleti blokkláncipar résztvevőit tömörítő első nemzetközi találkozón került sor. Az új fejlesztés lehetővé teszi az okos szerződések, ezzel együtt ped
dec. 3
12:00
Hamarosan nemzetközi jogszabály szólhat a műanyagszennyezésről (Privátbankár)
Két év múlva, 2024 végén érkezhet az első kötelező érvényű nemzetközi jogszabály a műanyagszennyezés ellen – derült ki az ENSZ-tagországok uruguayi tanácskozásának eredményéből.
dec. 3
12:00
Szociális tüzelőanyag program: folyamatos a szállítás, érkezik a segítség a rászorulók részére (Agroinform)
A program keretében 2374 településen mintegy 180-190 ezer rászoruló család kap a téli tüzelőjéhez segítséget.
dec. 3
12:00
A britek teljesen kiakadtak Von der Leyen szavain (vg.hu)
A régiós feszültség ellenére az Európai Bizottság elnöke az orosz agresszióhoz hasonlította a britek írországi jelenlétét.
dec. 3
12:03
Világszenzáció!!! A világ első okoskapája. Soha többé nem jelent gondot a gyomlálás! (Agrotrend)
iKapa - Senki nem szereti liter számra permetezni a gyomokra a mérget, erre mostantól nem is lesz szükség.  A szenzációs Leopard 2-45-D okoskapa használatával egyszerűbb a gyomlálás, mint a porszívózás. A zseniális, vezeték nélküli okoskapa használata biztonságos, gyors, egyszerű. A Leopard 2-45-D a gyomok csúcsragadozója! Az okoskapa ergonomikus m
dec. 3
12:12
Ezt az 5 tippet vidd magaddal 2023-ra, ha jobb vezető akarsz lenni (Piac és Profit)
November 28-29-én a Stretch konferenciának helyszínt adó Uránia Filmszínház színpadán osztották meg többek között a Prezi, a Reddit vagy a Bitrise csúcsmenedzserei, hogy saját tapasztalataik szerint mi kell ahhoz, hogy valaki sikeresen vezethessen egy kisebb csapatot vagy éppen egy nemzetközi óriásvállalatot napja
dec. 3
12:15
Fuss a 10 millióért, már csak 2 heted maradt! (ProfitLine)
A Babaváró hitel 2023-as folytatásáról már döntött a kormány, ám az erről szóló rendelet egyelőre nem jelent meg, a konstrukció jövőbeni támogatási és jogosultsági feltételei pedig még változhatnak január 1-től. Annyi biztos csak egyelőre, hogy Babaváró hitel szerződés a jelenlegi feltételekkel 2022. december 31-ig köthető, ám aki ezt tervezi, anna
dec. 3
12:18
Furcsa Twitter-dokumentumokat hozott nyilvánosságra Elon Musk (Infostart)
Egy bemutatott belső levélváltás szerint volt arra példa, hogy a Biden-kampánycsapattól érkező kérést közvetlenül teljesítettek.
dec. 3
12:18
Vége a műanyagszennyezésnek? 2024-ben léphet életbe az első kötelező nemzetközi jogszabály (Portfolio)
Két év múlva, 2024 végén érkezhet az első kötelező érvényű nemzetközi jogszabály a műanyagszennyezés ellen - derült ki az ENSZ-tagországok uruguayi tanácskozásának eredményéből.
dec. 3
12:18
Idén is kiválasztották a Top pálinkakiválóságnak minősített pálinkák közül az Agrárminisztérium pálinkáját (Agroinform)
A pálinka napjainkra már egy magas minőségű, igazi gasztronómiai különlegességgé vált.
dec. 3
12:24
Jól járhat, aki most vesz 11,75 százalékos kamattal állampapírt – Klasszis podcast (Privátbankár)
Ez is elhangzott azon a beszélgetésen, amelyet a hazai makrogazdasági elemzőket megszólaltató sorozatunk legújabb adásában lapunk főszerkesztője, Csabai Károly folytatott Suppan Gergellyel, a Magyar Bankholding vezető elemzőjével. A szakember ugyanis úgy vélte, a most még 20 százalék feletti infláció 2023 végére egyszámjegyűvé csökkenhet, ami egyút
dec. 3
12:24
Rohamtempóban jönnek az új ötletek az agrárium legnagyobb problémáinak megoldására (Agroinform)
A második alkalommal megrendezett AGTECH Summiton Holán Balázst, a NAK elnöki kabinetfőnökét kérdeztük a NAK TechLab inkubációs programjáról.
dec. 3
12:27
Páccal fűszerezni nem csak a nyári grillezéskor érdemes! (Magyar Mezőgazdaság)
A fűszeres pácok alkalmazása ízesítésre szolgál, emellett tartósíthat és mindenképpen élvezeti értéket növelő konyhatechnikai eljárás.
dec. 3
12:36
Brutális büntetést kapott a hidzsáb nélkül versenyző iráni falmászónő (vg.hu)
Elnaz Rekabi hidzsáb nélkül vett részt egy falmászóversenyen Szöulban.
dec. 3
12:51
Elfoglalták téli szálláshelyüket a szürkemarhák: csodálatos fotókon a hortobágyi behajtás (Agrotrend)
A behajtási ünnepség után az őszi csapadéknak köszönhetően a Hortobágyi Nonprofit Kft. még legeltették a szürkemarhákat, november 25-én azonban valóban elkezdődött a téli szálláshelyre való hajtás.
dec. 3
12:57
Hasítanak a tömegtermékek, ismét népszerű a krumpli (Mezőhír)
Ha egy élelmiszer olcsó és egészséges is, az előny a mostani válságban. A burgonya minden elvárásnak meg tud felelni.
dec. 3
12:57
Itt az ideje spórolni a 2022-es kriptodeviza-adón (BitcoinBázis)
A 2021-es adótörvény-változtatás nyomán a kisebb összegű kriptovaluta-eladásaink adómentesek lehetnek, ha néhány szabályt betartunk. Többek között azt, hogy maximum tíz
dec. 3
13:03
Elterjedt a törpeharcsa a Balatonban, az invázió sem kizárt (Agrotrend)
Csaknem 3 ezer horgász töltötte ki október végéig a Balatoni Limnológiai Kutató Intézet online kérdőívét.
dec. 3
13:06
Káosz várható? Egyes benzinkutaknak a jövő héten sem szállít üzemanyagot a Mol (Agroinform)
A jelenlegi helyzetben az országos ellátási szempontokat kellett előtérbe helyezniük.
dec. 3
13:06
Lehet spórolni a mosogatógéppel? (hirado.hu)
Sokan azzal érvelnek a mosogatógép vásárlása mellett, hogy jóval kevesebb vizet fogyaszt, mint a kézi mosogatás.
dec. 3
13:06
Rezsicsökkentés: konvektortermosztát is segíthet a gázszámla mérséklésében (vg.hu)
Egy okoskonvektorral tízezreket spórolhat, szinte valamennyi típus korszerűsíthető.
dec. 3
13:09
A középkori lovagok világába kalauzolja a gyerekeket a pomázi befogadó játszótér (ProfitLine)
Várvédő kapitányok, hős lovagok és hercegnők bőrébe bújhatnak a gyerekek azon a pomázi akadálymentes játszótéren, amit a nemzeti lottótársaság „A játék összeköt!” játszótérépítési programjának részeként valósított meg. A 21. befogadó játszótéren olyan kombinált játékelemek kaptak helyet, amelyeket az ép és fogyatékossággal élő gyerekek is kipróbálh
dec. 3
13:12
2024-ben születhet meg az első kötelező nemzetközi szabályozás a műanyagszennyezés ellen (444.hu)
Az ENSZ környezetvédelmi programjában részt vevő 160 ország között akadnak azért, akik kevésbé globális és kevésbé kötelező szabályozást szeretnének.
dec. 3
13:18
Nagy a kuszaság a fejekben a nyugdíjazás kapcsán: ezt nem tudja rengeteg magyar, sok pénzük bánja (Pénzcentrum)
Egyre többen tesznek félre idős korukra Magyarországon, egyúttal egyre kevesebb azok száma, akik bíznak az állami nyugdíjrendszerben. Az elszegényedés réme jelenleg is minden ötödik magyar időst fenyeget, ez az arány pedig a horrorinfláció és rezsiemelés hatására a jövőben csak romolhat. Az öngondoskodás azonban csak egy a sok lehetőség közül, és n
dec. 3
13:24
Hétfőn életbe lép az olajszankció, ami tovább mélyíti az energiaválságot (hirado.hu)
Az európai energiaválságot tovább mélyíti, hogy két nap múlva, hétfőn életbe lép az orosz kőolajra vonatkozó szankció.
dec. 3
13:30
Miért ajánlott a növényi étrend? Érdemes komolyan venni az okát (Agroinform)
A nagyszabású kutatás eredményei szerint jelentősen csökkentheti egy súlyos betegség kialakulásának a kockázatát.
dec. 3
13:33
Enyhülhet a benzinár, ha az OPEC így dönt (TőzsdeFórum)
Az elemzők a fekete arany árfolyamában enyhülést várnak, ha a kartell vasárnap nem jelent be csökkentést
dec. 3
13:33
A precíziós gazdálkodás egyik alapja a talajinformáció (Magyar Mezőgazdaság)
Dr. Dobos Endre, egyetemi tanár, a Magyar Talajtani Társaság elnöke szerint, a precíziós gazdálkodás egy csodálatos dolog. Fontos lehet megvizsgálni kicsit, hogy tudományos oldalról és különösen a talajos oldalról hogyan is néz ki ez az új gazdálkodási forma.
dec. 3
13:33
A tűzifa fele az önkormányzatokhoz jutott a szociális programban (Üzletem)
A szociális tűzifaprogram az 5 ezer fő alatti településeken élő rászoruló családok részére nyújt segítséget.
dec. 3
13:36
Eltűnhet a repülési üzemmód a telefonokról (vg.hu)
Az 5G-technológia elterjedése életünk számos területére hatással van.
dec. 3
13:39
Hódot láttál? Jelentsd fel! (Agrotrend)
Van az emberben egyfajta közléskényszer: sokan az Instán vagy a Facebookon posztolnak agyonfilterezett képeket arról, ahogy a parkolótól három méterre, egy kellően vadregényesnek tűnő bokor előtt pózolnak, mások viszont az információmegosztás egyéb módjait preferálják, és valami hasznos produktumot is létrehoznak vele. Ők a közösségi tudomány (lako

Keresés