Jelenleg 170–180 ezer olyan online kassza üzemel az országban, ami ugyan megfelel a NAV követelményeinek, de a törvényi kritériumokhoz hamarosan jóval több adatszolgáltatásra, az ügyféligényekhez pedig innovatívabb fizetési opciókra lesz szükség. Várkonyi Gábor, a számlázó, pénztárgépi és elektronikus fizetési megoldásokat forradalmasító CMO24 ügyv
A nadragulya vagy más néven maszlagos nadragulya (Atropa bella-donna) szemet gyönyörködtető látványt nyújt az erdőkben. Gyönyörű megjelenése ellenére azonban rendkívül óvatosan kell bánni ezzel a vadon élő növénnyel, mert mérge halálos lehet az emberre és a kisállatokra nézve.
A kiskereskedelmi forgalom praktikusan stagnált a tizedik hónapban, az éves index halvány, 0,6 százalékos bővülést mutatott. Az év első felében a magas bérkiáramlás és a fiskális transzferek támogatták a forgalom látványos bővülését, a harmadik negyedévi adatokon azonban már jól látszik, hogy ezek a hatások elenyésztek, miközben a háztartások rende
A legjelentősebb bevételi forrásától vágják el a putyini Oroszországot a hétfőn életbe lépett olajembargóval, mivel az idei orosz költségvetés 60 százalékát a kőolaj eladásából fedezték. A szankció bevezetését az Orbán-kormány is támogatta, miután a vezetéken érkező energiahordozóra sikerült mentességet kiharcolni. Az olcsó orosz olaj felhasználásá
Televízió- és rádióadók kötelezettségvállalásainak teljesülését ellenőrizte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa.A körzeti, közösségi televízióként üzemelő Jazz TV szolgáltatója ellen hivatalból indított eljárást a hatóság. A vizsgálat kiderítette, hogy szeptember 20–26. között a médiaszolgáltató nem teljesítette sem a rendsze
2022. októberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 0,6 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
Télen a zord időjárás miatt rengeteg programlehetőségtől elesünk. A strandok, teraszok és kirándulások helyett ilyenkor a legtöbben a lakásunkba húzódunk vissza szabadidőnkben. Ettől azonban még egyáltalán nem kell lemondanunk a tartalmas kikapcsolódás lehetőségéről. Íme 6+1 könyv, amik garantáltan segítenek átvészelni a leghidegebb hónapokat, és m
Kövér László házelnökről az a benyomása a külső szemlélőnek, hogy legszívesebben be se engedné a parlamentbe az egyik ellenzéki képviselőt, hiába is választották meg teljesen törvényesen a szavazók.
Tovább romlott a levegő minősége a magas szállópor-koncentráció miatt a Sajó völgyében, Sajószentpéter mellett már Kazincbarcikán és Putnokon is veszélyes a levegő minősége - derül ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ adataiból.
Az üzemanyaghelyzet miatt az Országos Polgárőr Szövetség elnöke arra kérte a polgárőröket, hogy ahol lehet, a járőrszolgálatot kerékpáron, lovon, vagy gyalogosan lássák el. Hozzátették: a központi szervezethez nem érkezett olyan információ, hogy nem tudtak volna tankolni a polgárőrök.
A jegybank ötmillió forint felügyeleti bírságot szabott ki a Mol Nyrt.-re, mert a cég a vecsési kőolajmező feltárásával kapcsolatos hírt nem a tőkepiaci működés szempontjából irányadó jogszabálynak megfelelően és felületeken tette közzé - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az MTI-vel hétfőn.
Idén december 5. és december 18. között rendelte el a téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzést Nobilis Márton, az Agrárminisztérium (AM) élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára , közölte a tárca hétfőn.
Nick Read az év végén lemond a Vodafone éléről, helyét pedig ideiglenesen a vállalat pénzügyi igazgatója veszi át. 4 éves tevékenysége során Read keresztülvezette a vállalatot a világjárványon, és eszközöket is értékesített, hogy nagyobb hangsúlyt fektessen Európára és Afrikára, emellett pedig a toronyinfrastruktúra-üzletágát is külön egységbe szer
A tavalyi, rendkívül sikeres írásom után ismét bemutatok néhány olyan társasjátékot, ami a szórakozás mellett edukál is, és az otthoni környezeti nevelés szerves részét képezheti. A közelgő ünnepek ismét lehetőséget nyújtanak arra, hogy a családdal, barátokkal, a gyermekeinkkel, unokáinkkal töltsünk a megszokottnál is jóval több időt. Az alábbi tár
A több mint 200 magyar és nemzetközi webshop 1,4 millió termékét katalogizáló Glami.hu divatkereső statisztikái szerint az e-kereskedelem fellendülésének két erős éve után idén is tovább növekedett minden kulcsfontosságú mutató a Black Friday hete során.Európa egyik vezető divatkereső platformjának adati szerint az idei Black Friday során a tavalyi
Az MNB ötmillió forint felügyeleti bírságot szabott ki a Mol Nyrt.-re a vecsési kőolajmező feltárása kapcsán, mert a kibocsátó a hírt nem a tőkepiaci működés szempontjából irányadó jogszabálynak megfelelően és felületeken tette közzé. A kőolajmező feltárásáról szóló hír a kibocsátó megítélését az általa megjelentetett közleménye, illetve közösségi
A magyarok 53 százaléka az idén kevesebbet költ majd ajándékokra karácsony előtt, mint szeretne - derül ki a MediaMarkt megbízásából készült reprezentatív felmérésből.
A következő hónapokban az egyre magasabb bázis, a növekvő infláció, egyes háztartások esetén a meredeken megugró rezsiköltségek, az előbbiek miatt az év utolsó hónapjaiban csökkenő reálbérek, az emelkedő kamatok, valamint egyes átmeneti tényezők megszűnése miatt folytatódhat a kiskereskedelmi forgalomlassulása - derül ki a Magyar Bankholding f
Kína az elmúlt hetek tüntetései miatt folyamatosan enged a „zéró Covid” elvéből, számos intézkedésen lazítottak az elmúlt napokban. Hamarosan számos újabb intézkedésen is lazítani terveznek, például engedélyezik a házikarantént ahelyett, hogy elszállítják központilag ellenőrzött karanténtáborokba a betegeket. Kimondottan örülnek a befektetők a pálf
Több országban is kiugró televíziós nézettségi adatok hozott a katari világbajnokság első fele a FIFA közlése szerint. Japánban a Costa Rica elleni meccs, Hollandiában pedig az Ecuador elleni döntetlen produkált extra számokat. A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) tájékoztatása szerint több televíziós piacon is kiváló eredményeket hozott a mosta
Hétfő reggel egyelőre minimális elmozdulással kezd a forint az euróval szemben, 410 körül jár a jegyzés. A következő napokban-hetekben továbbra is a brüsszeli tárgyalásokkal kapcsolatos hírek határozhatják meg a hangulatot, illetve csütörtök reggel jön a friss inflációs adat, ami szintén hatással lehet a forintra is.
Igen komoly kihívásokkal szembesülnek a többszörösére ugró energiaköltségek a hazai boltok, az egyes termékekre bevezetett árkorlátozások, valamint a nagyobb láncokat érintő kiskereskedelmi különadó miatt, miközben a kereslet is gyengül, ami egyes üzletek megszűnéséhez is vezethet. A Magyar Bankholding friss elemzése.
Nagy-Britanniában 23,5 százalékkal, 142 ezer 889 darabra nőtt az új autók eladása novemberben az egy évvel korábbihoz képest, már a negyedik egymást követő hónapban jegyeztek fel emelkedést - derült ki a brit autógyártók és autókereskedők szövetségének (SMMT) honlapján közzétett adatokból.
Idén december 5-18. között rendelte el a téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzést dr. Nobilis Márton, az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára. Az egész országra kiterjedő kéthetes ellenőrzéssorozat idején a szakemberek fokozott jelenléte várható az élelmiszerlánc minden területén. A szezonálisan néps
Az ember nem is gondolná, hogy a ferihegyi betonról való elemelkedéstől számítva 1 óra sem kell, hogy gépünk egy nagyon más világban, Dél-Olaszország napfényes és a hazai szemnek még egzotikusnak is ható városának, Barinak a repülőterén landoljon. Az Adria parti tartomány, Puglia legnagyobb települése Róma, Milánó, Velence, vagy Nápoly, de még Szic
Kortárs árverést tart december 9-én az ország legrégebbi képzőművészeti magazinja, az Új Művészet a Zsdrál Art Galéria segítségével. Rudolf Anicát, a lap vezető szerkesztőjét kérdeztük arról, mi egy művészeti lap szerepe a kortárs piacon, és mi áll az aukció ötletének hátterében.
Októberben 0,6 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt az egy évvel korábbihoz képest - közölte hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Sacha Baron Cohen a legendás kazah újságíró jelmezében trumpozta le Joe Bident és Me 2-zta le a U2-t. De megkapta a magáét az antiszemita balhéba keveredett Kanye West is.
2022. december 1-jén került kihirdetésre egy terjedelmes salátatörvény, mely többi között a magyar versenytörvényt (Tpvt.) is számos helyen módosítja. Nem csak a díjak és bizonyos bírságösszegek emelkedtek az infláció miatt, de egy új eszköz is bevezetésre került, mellyel élhet a GVH. Kovács Márk, a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda szakértője foglal
Újabb termékkör, a 8 tojásos levesbetét száraztészták gyártói és forgalmazói számára nyílt meg a lehetőség, hogy elnyerjék a KMÉ védjegy arany fokozatát. A Nébih által koordinált Termékmustra alapján 13 termék esetében igényelhetik a legjobbaknak járó elismerést.
Életbe lépett hétfőn a tengeren szállított orosz olajra vonatkozó, az Európai Unió hatodik szankciós csomagjában rögzített embargó, és az orosz kőolaj hordónkénti 60 dolláros árplafonjáról szóló rendelet.
Folytatódik a változékony idő a jövő héten is, a hét elején egy érkező hidegfront miatt csapadékra kell számítani, a hét második felében pedig inkább felhős, borult idő várható, többfelé esővel, záporral.
Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára felkerült adatok szerint novemberben az átfogó árindex 135,7 pont lett, alig kisebb az októberi 135,9 pontnál. A mutató szeptemberben 136 pont volt.
Közel háromezer hazai mikro-, kis- és középvállalkozás vett részt abban az országos programban, amelynek keretében pénzügyi-, beszállítói-, exportfejlesztési és fenntarthatósági témákban cseréltek tapasztalatot, osztottak meg jó gyakorlatokat egymás között a cégek.