Az egészséges vagy olcsó táplálkozás ősi vitája napjainkban nagyobb kihívást jelent, mint valaha, mivel az élelmiszerárak továbbra is az inflációval együtt emelkednek, így sok brit az egészséges táplálkozást inkább háttérbe szorítja.
A német vegyipari vállalatoknak csak korlátozott lehetőségei vannak átállni a földgáz használatáról szénre vagy fűtőolajra - közölte az ágazat szakmai képviseleti szervezete, a VCI.
A járvány alatt mind nemzetközi, mind hazai szinten új lendületre kapott a pénzügyi szektor digitális átalakulása, a banki termékek egyre szélesebb köre elérhető digitális módon.
Egymilliárd dollár értékű, karbonsemleges működésű gyárat épít a LEGO az Egyesült Államokban. A gyár fenntartása 100 százalékban megújuló energián alapszik majd, amit a létesítmény mellé épített napelempark biztosíthat - szerepel az ESG Today cikkében.
A több mint húsz cégből álló számlagyár félmilliárd forintnyi áfát tüntetett el különböző szolgáltatásokról kiállított hamis számlákkal. A NAV a bűnszervezet öt vezetőjét őrizetbe vette, a Győri Járásbíróság közülük két fő bűnügyi felügyeletéről és három fő letartóztatásáról döntött.
Súlyos megszorításokat jelent az önkormányzatoknak a 2023-as költségvetés tervezete, ezért az Országgyűlés ellenzéki frakciói módosító csomagot nyújtanak be - közölte a főpolgármester hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.
A hazai gazdasági és ingatlanszakmai média vezető szereplője, komoly ambíciókkal rendelkező, tanulni, fejlődni és a legfontosabb témákba belelátni vágyó újságíró-elemző csapattagot keres az ingatlanpiaccal, építőiparral és a jövőt meghatározó fenntarthatósági eszközökkel és megoldásokkal foglalkozó divíziójába. A pozícióra pályakezdő, vagy néhány é
Az Európa-szerte uralkodó mérsékelt pozitív hangulatnak megfelelően teljesített ma a magyar tőzsde, a BUX 1 százalékos pluszban zárt, és mind a négy hazai blue chip árfolyama emelkedett. Az emelkedést a Richter és az OTP részvényei vezették egyaránt 1,5 százalékos plusszal, de 1,2 százalékot emelkedett a Magyar Telekom és 0,3 százalékot a Mol jegyz
Az iskolai tanév lezárását követően, főleg hétvégenként fokozatos nő majd az M7-es forgalma, így akkor is lecsökkenhet a sebesség a zsúfolt autópályán, ha nem történik sem baleset, sem egyéb rendkívüli esemény. A telített sávokban ezzel együtt megnő a balesetek és szakaszos torlódások kockázata, ezért a Magyar Közút Nonprofit Zrt. több hasznos tipp
A Lánchíd korszerűsítési munkái miatt mától augusztus közepéig ideiglenesen lezárják a Halász utca és a Döbrentei tér közötti rakpartszakaszt a közúti forgalom elől.
A múlt keddi Anglia – Magyarország futballmeccs bizonyult a hét legnézettebbjének a kereskedelmi célcsoportnál és a teljes lakosságnál is. Az RTL Magyarországnak és az RTL Klubnak is kifejezetten erős hete volt. Robusztus hetet tudhat maga mögött az RTL Klub a 18-49 éveseknél és a főműsoridőben. A heti közönségarányuk 16,6 százalékra nőtt, miközben
Ausztria fejenként százezer forintot adna az állampolgárainak az infláció elleni harc jegyében. A lépés ugyanakkor felvet egy súlyos kockázatot: vajon nem éppen olaj lenne a tűzre újabb költekezésekkel felkorbácsolni az egyébként is súlyos inflációs nyomást? Múlt héten mi is több ízben írtunk az osztrák kormány hatmilliárd eurós csomagjáról, amelyb
Putyin agressziója éles vitát váltott ki a követendő biztonságpolitikai kurzusról kontinensünk számos, többségében semleges államában. Ma Ausztria, Írország, Málta és Dánia lépéseit vizsgáljuk meg. Káncz Csaba jegyzete.
Christopher Waller Fed tisztviselő 75 bázispontos emelést szorgalmaz a következő havi ülésen, amennyiben a gazdasági adatok a számításai szerint alakulnak - olvashatjuk az Erste elemzésében.
Az elmúlt évek egyik leggyorsabban terjedő és legnagyobb innovációs potenciállal bíró hobbija a 3D nyomtatás. Bár a nyomtatót önmagában már szinte bárki beszerezheti, azonban a nyomtatáshoz szükséges alapanyag ára tetemes összegekkel is terhelheti a havi kiadásainkat. Azonban, erre is van megoldás!
Újra az RTL Klub és az RTL Magyarország nyerte a heti nézettségi versenyt a 18-49 éves célcsoportban. Az RTL Klub nézettsége majdnem kétszer akkora volt az elmúlt héten főműsoridőben a kiemelt célcsoportban, mint a TV2 nézettsége – adta hírül a médiavállalat. A 24. héten az RTL Klub nyerte a csatornák nézettségi versenyét főműsoridőben 16,6%
A német Deutsche Banknál egyik botrány követi a másikat. Tavaly több alkalmazottat letartóztattak, miután kiderült, hogy manipulálták az árupiacot. Egyes
Az MNB 61 millió forint bírságot szabott ki az Allianz Hungária Biztosítóra az adatfeldolgozási, nyilvántartási és ellenőrzési rendszer, az ügyfelek tájékoztatása, illetve a panaszkezelés során felmerült hiányosságok miatt.
A horvát kormány az autópályák kivételével két hétre rögzítette az üzemanyagok kiskereskedelmi árát - közölte Andrej Plenkovic horvát kormányfő hétfői sajtótájékoztatóján.
Kevés jobb dolog van (legalábbis egy bizonyos életkorban) az átbulizott péntek esténél, és kevés rosszabb dolog van egy másnapos, kipurcant szombatnál, amikor ahelyett, hogy mondjuk kirándulást szerveznél a barátaiddal, magzatpózban fekszel egész nap. Ismerős, ugye? Ha ezt mostantól elkerülnéd, ismerkedj meg a day-time partik világával!
Május végén országos precíziós gazdálkodási bemutatót tartott Dalmandon a Kite Zrt. A Tolnában fekvő, de Baranyához és Somogyhoz is közeli Dalmand kiváló helyszínnek bizonyult. Tartalmánál fogva ez az országos bemutató túlnőtt azon, hogy egyszerre számoljunk be valamennyi részletéről, ezért részekre bontva ismertetjük az ott látottakat-hallottakat.
A Három Tenger Kezdeményezés Befektetési Alap jelentős részesedést vásárolt a bolgár Advance Properties OOD befektetési társaságtól a bulgáriai Burgasz kikötőjét üzemeltető BMF Port Burgas EAD-ban - tájékoztatta hétfőn közleményben a Három Tenger Kezdeményezés rigai üzleti fóruma az MTI-t.
A keddi áremelkedés előtt az emberek megrohamozták a benzinkutakat, ami országszerte ellátási problémákhoz vezetett. Ljubljana spekulációt lát háttérben.
Online vagy offline jelenlét során egyformán felmerülhet az a kérdés, hogy mi a fontosabb, a szöveg vagy a képi világ? Sokan ebből a kérdésből már-már társadalomkritikai elemzést csinálnak, mondván egyre kevesebben olvasnak, az értő olvasók száma pedig folyamatosan csökken, amiről egyértelműen a vizuális tartalmak tehetnek. Azért a kép nem ennyire
Két év kihagyás után világszerte visszatérnek a legnagyobb zenei fesztiválok Magyarországon is. Hiába tervezgettük azonban gondosan a bulit, ha nem vagyunk elővigyázatosak, könnyen rémálomba fordulhat a bulizás - ami talán akkor a legjobb, ha nem is annyira féktelen. A szakértők tanácsait gyűjtöttük most össze, hogy a régen várt zenei fesztiválok t
A HH2E AG és a svájci MET Csoport az együttműködésükről adtak hírt, melynek keretében Európa egyik legnagyobb zöld hidrogéngyártó üzemének kifejlesztésére készülnek a német Lubmin városában a Balti-tenger partján. A projekt céja, hogy felépítsenek egy új generációs power-to-X üzemet, amely képes 6.000 tonna körüli zöld hidrogén termelésre évente. A
Bár jelenleg magas a kereslet a külföldi utakra, mert sokan kénytelenek voltak elhalasztani a vakációjukat a járvány miatt, de az év végére visszaesés várható a légiforgalomban. Így pedig több milliárd dolláros veszteséggel is zárhatnak a cégek.
Szakmai képzéssel támogatja a SPAR Magyarország azon beszállítóit, amelyek hazai kisvállalkozásként, családi cégként kerülnek be innovatív, egyedi termékeikkel az üzletlánc polcaira.
A horvát kormány az autópályák kivételével két hétre rögzítette az üzemanyagok kiskereskedelmi árát – közölte Andrej Plenkovic horvát kormányfő hétfői sajtótájékoztatóján.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezetője arra intette hétfőn a világ országait, ne legyenek túlságosan derűlátók a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban, mert az új variánsok veszélye továbbra is valós fenyegetés.
Az IT támogatás és szolgáltatásmenedzsment vezető szakmai szövetsége, a HDI bejelentette, hogy a Unisys digitális munkahely szolgáltatása, a Digital Workplace Global Service Desk sikeresen teljesítette a szervezet IT Support Center tanúsítási programjának összes követelményét. A HDI a Unisys magyar szakemberét, Gaál Juditot külön szakmai díjjal is
A Konyhafőnök győztese, Varga Patrik arról mesélt az RTL Reggeli műsorában, hogy 10 millió forintos nyereményét mire szeretné költeni. Elődjeivel ellentétben Patriknak esze ágában sincs éttermet nyitnia.
Magyarország IT szektorának egyik legkevésbé ismert sikertörténete az Aliz, pedig júniusban már a harmadik külföldi irodáját nyitja meg, ezúttal Milánóban.
Sikkasztás miatt vádat emeltek egy hegybíró ellen Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, mert többször vett el különböző nagyságú összegeket a rábízott pénzből – tájékoztatta a megyei főügyészség hétfőn az MTI-t.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) arra kéri a víz mellett sétálókat, strandolókat, kirándulókat és nyaralókat, hogy sehol és semmivel ne etessék a vízimadarakat.