Az euróövezet pénzügyminisztereit tömörítő eurócsoport luxembourgi ülésén ajánlást fogadott el arról, hogy Horvátország huszadik országként csatlakozzon az euróövezethez január elsején - közölte az uniós tanács.
664 gigawattórányi villamosenergia-tanúsítvány kelt el a származási garanciák első hazai tőzsdei aukcióján, ez több mint 97 százaléka a tőzsdére bocsátott mennyiségnek. A MAVIR június 14-én a jogszabályi előírások alapján a HUPX felületén értékesítette a kötelező átvételi rendszerben (KÁT) támogatott villamos energiához kapcsolódó tanúsítványokat.
Régóta szükségünk lenne a koronavírus utáni helreállítási alapra, ezért a magyar kormány kész kompromisszumot kötni Brüsszellel annak érdekében, hogy ez megérkezzen végre - mondta Navracsics Tibor az Euronewsnak.
A mesterséges intelligencia (MI) az életünk szinte minden területére belépett: ott van velünk az utakon a navigációban, ha az interneten keresünk vagy vásárolunk valamit, és akkor is, ha ügyet intézünk. Az Avaya felmérése azt mutatja, hogy ötből négy ember észreveszi a mindennapokban az MI alkalmazását, de a férfiak körében még ennél is magasabb az
Sikeresen zárult az Adventum Csoport eddigi legnagyobb akvizíciós ügylete: a TESCO által fémjelzett, Magyarországon és Csehországban összesen 18 kiskereskedelmi parkból álló portfólió 360 000 négyzetméteres összterülettel, több mint 900 bérlővel. A tranzakcióval az Adventum által kezelt vagyon elérte az 1 milliárd eurót.
A legfrissebb számok azt mutatják, hogy a nyersanyagárak 2021 első hónapjaiban exponenciálisan megugrottak a 2020-as átlaghoz képest. Az LME és a West Metall adatai szerint a réz ára 66 százalékkal, az ezüsté 22 százalékkal, az alumíniumé pedig 62 százalékkal- emelkedett. Ezen kívül a síküveg ára 50 százalékkal, a gyantáké pedig 18 százalékkal kerü
Az OTT-One részvényeinek a kereskedését még tavaly áprilisban függesztette fel az MNB, a vállalat a héten kérelmezte a kereskedés újraindítását, most az MNB reagált az ügyben.
„Mind Németország, mind mi, és mások is úgy hisszük, hogy ezek hazugságok. Valójában politikai célokra használják a gázt, ahogyan a gabonát is politikai célokra használják” – jelentette ki tegnapi történelmi kijevi látogatásán Mario Draghi olasz miniszterelnök arra reagálva, hogy az orosz elnöki szóvivő szerint nem előre megfontolt a gázszállítások
A csütörtöki kormányülés után, Orbán Viktor csütörtök délutáni villámbejelentését követően péntek reggel jönnek a kormány döntéseinek részletei Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztertől. A Kormányinfón kiderült: az Ecofin pénteki ülésén Varga Mihály pénzügyminiszter nem fogja támogatni a globális minimumadó európai alkalmazását, és miv
Hétfőig nem üzemel a szülészeti osztály az Uzsoki Utcai Kórházban. Számos más vidéki kórházban sem lehet most szülni, van, ahonnan 110-130 kilométert kell utazni a következő intézményig.
Már kapható Magyarországon a Huawei eddigi legvékonyabb okoskarkötője, a HUAWEI Band 7, amely nagy kijelzővel és továbbfejlesztett egészségügyi funkciókkal rendelkezik. Az okoseszköz segítségével nyomon követhető az alvás, a véroxigénszint, a stressz szint, a menstruációs ciklus és a szívritmus, 96 különböző beépített edzésmódjával pedig hasznos tá
A háborús helyzetben adósságcsökkentésre, beruházásokra, gazdaságélénkítésre van szükség, épp ezért hazánk nem támogatja a globális minimumadót - fogalmazott Gulyás Gergely, a Kormányinfón. Változik a KATA. Nem sért jogot a benzinárstop, és nem is precedens nélküli. Fogyasztóvédelmi eljárás indult a Ryanair-rel szemben. Jelenleg nem reális az üzem
Árfolyamingadozás, infláció, munkaerőhiány: a legfontosabb tényezők, amelyek jelenleg gondot okoznak a cégeknek egy friss felmérés szerint. Mindezzel együtt a hazai kis- és középvállalatok egyelőre nem adták fel fejlesztési terveiket. Fontos azonban felhívni a figyelmet arra, hogy az elmúlt napokban a tőkepiacokon lezajlott események az üzleti körn
A csütörtöki napon tartott megbeszélést Elon Musk a Twitter alkalmazottaival, ez volt az első alkalom, hogy a Tesla-vezér tárgyalt a munkatársakkal áprilisi ajánlattételét követően. A diskurzus során többek között olyan témákat érintett, mint a távmunka, a szólásszabadság, és a lehetséges földönkívüli élet, azonban szóba kerültek az elbocsátások is
Orbán Viktor tegnapi, ár- és kamatstopokat meghosszabbító bejelentése után Kormányinfót tartott Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. Gulyás az alábbiakról beszélt: hat százalékkal magasabb lenne az infláció, ha nem lennének árstopok, ezért döntött a kormány a fenntartásuk mellett. Háborús inflációról beszélt, szerinte akkor szűnik m
A háború eleje óta az energiaárak az égbe szöktek, ugyanis a világ országai több más szankció mellett embargó alá vetették az orosz energiahordozókat. Ennek ellenére Európa továbbra is importál energiát Oroszországból: belső felhasználásának mintegy 40%-át ebből a forrásból fedezi. Bár az orosz olajtól fokozottan függő országok erősen tiltakoztak,
A Circle, az USD Coin (USDC) kibocsátója tegnap jelentette be, hogy egy euróhoz kötött stabilcoin kibocsátására készül Euro Coin (EUROC) néven. Az Euro Coin teljes mértékben euróban denominált tartalékokkal lesz fedezve. A tartalékok az Egyesült Államok szabályozási törvényeinek megfelelően a vezető pénzintézeteknél lesz letétjébe helyezve ugyanúgy
A chiphiány miatti ellátási lánc problémák még mindig hátráltatják az informatikai beszerzéseket, ugyanakkor a fejlődés nem állt le: a banki informatika lelkét adó szerverek folyamatosan fejlődnek. A modernizált IT-architektúra pedig rengeteg előnnyel járhat az üzemeltetés területén és az üzleti célok elérésében. Sebestény Viktorral, Financial IT k
A csütörtöki kormányülés után, Orbán Viktor csütörtök délutáni villámbejelentését követően péntek reggel érkeztek a kormány döntéseinek részletei Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztertől. A Kormányinfón kiderült: az Ecofin pénteki ülésén Varga Mihály pénzügyminiszter nem fogja támogatni a globális minimumadó európai alkalmazását, és m
Az észak-olaszországi Piemont és Lombardia tartomány 125 önkormányzatában életbe lépett a vízfogyasztás korlátozása Pó folyó medencéjét sújtó aszály miatt - jelentette a Corriere della Sera napilap csütörtökön.
Miközben a világ szinte összes autógyártója a termelés csökkenéséről számol be a chiphiány és az alapanyagok szűkössége miatt addig a román járműgyártás repeszt.
A feldolgozóiparból 12 százalékkal részesülő élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása 11,9 százalékkal emelkedett, mindkét értékesítési irányban növekedést mértek – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal ipari termelésről közzétett gyorstájékoztatójából.
Látványos fényfestéssel borította ünnepi díszbe a budapesti KIOSK homlokzatát a Disney+. A naplementét követően népszerű, kultikus karakterek táncoltak a belvárosi épület falán széles mosolyt csalva az arra járók arcára. Így találkozhatott a közönség Aranyhajjal, Pirula pandával, a Star Warsból ismert BB-8 asztromech droiddal és az R2-D2–C-3PO páro
A globális alapanyagellátási problémák által megtépázott gyártó és termelő szektorokat soha nem látott kihívások elé állítja az idei év. Már 2021 is a csúcsok és mélypontok időszaka volt, de 2022-ben kritikus hatások érhetik az ipari szereplőket.
A brüsszeli tiltakozás ellenére marad a külföldi rendszámos autók megkülönböztetése a benzinkutakon; az utasoknak a Ryanair konkurenciáját javasolja a kormány. Kormányinfó élőben.
Jól indult a balatoni turisztikai szezon az idén, a szállásfoglalásokban nem látszik visszaesés, az éttermekben sem csökkent a végszámlák összege, az árak emelkedése ellenére a vendégek részéről egyelőre nem érzékelhető spórolási kényszer – mondja a balatonszemesi Kistücsök étterem tulajdonos-ügyvezetője.
A Bosch intenzíven dolgozik a hidrogénalapú gazdaság kialakításán, amely a klímavédelem és a hosszú távú energiabiztonság kulcsfontosságú eleme lehet. A fenntartható technológiák ipari méretű gyártásában szerzett tapasztalataival a Bosch aktívan támogatja az alternatív energiákra történő átállást. A klímabarát közlekedés területén a Bosch Rexroth a
Miközben az elmúlt napok esését követően a vezető európai tőzsdéken megnyugvás látszik, a lengyel tőzsde komoly eladói nyomás alá került, a nyersanyagkapcsolat vállalatok és a bankok részvényeit adják a befektetők.
Csaknem egymilliárd forintból tervezhetik az elektromos busz töltő- és telephelyet Békéscsabán - erről határozott a megyei jogú város közgyűlése csütörtöki ülésén.
Már többször is beszámoltunk róla, hogy változások várhatók a KATA adónemmel kapcsolatban, a cél leginkább a visszaélések felszámolása lenne. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) javaslatai után, most az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) is közreadta az álláspontját.
Több rendezvényt is tartanak ezen a hétvégén a Hősök terén és a Városligetben, ezért péntek estétől szombat estig több közlekedési változásra kell készülni a környéken, a korlátozások miatt a környéket érintő közösségi közlekedési járatok terelve közlekednek.
Közel három éves szakmai előkészítő munka után adták át Rákosmentén az Országos Görpark Program legújabb pályáját. Az Akadémiaújtelepen létesült pálya görkorcsolyások, gördeszkások és a freestyle BMX-esek számára is ideális helyszín, amely nemcsak a kezdők, de a profik számára is tartogat kihívásokat - közölte a Rákosmente.hu alapján a Pestbuda.
Másfél évvel Kate, a személyes digitális asszisztens bevezetése után a KBC egy blokklánc-technológiára épülő saját digitális érmét vezet be, amelynek a Kate Coin nevet adta.
„Hagyma, csípős mehet bele?” „Pistázd meg!” Egy zeneileg és képileg egyaránt igazán megpistázott online filmben mutatja meg az Erős Pista, hogy mennyi lehetőség rejlik a népszerű hazai paprikakrémben, ha nem félünk felemelni az asztalról, és rákanalazni arra, amit éppen eszünk. Itt az ideje játszani az étellel! Miért ne mehetne Erős Pista a gyros
A díjszabás és roamingkeret ellenőrzésével, odafigyelve, hogy mely hálózatra csatlakozunk, nyugodtan használhatók a mobiltelefonok a külföldi nyaralások alatt is. A roamingrendelet szabályai átlátható módon védik az előfizetők pénzügyi érdekeit az Európai Unió területén, de a biztonsági mechanizmusok érvényesüléséhez a tudatos mobilhasználatra is s
A magyar gazdasági kamarák törvényben rögzített feladata, hogy a gazdasági tevékenységet folytató szereplők általános, együttes érdekeinek érvényesülését figyelembe véve érdekközvetítést, érdekegyeztetést folytassanak és ennek céljából részt vegyenek az átfogó gazdaságfejlesztési, gazdaságstratégiai döntések előkészítésében az állami szervekkel, il
Éveken keresztül tartotta az egekben a videokártya-árakat a kriptovaluta-bányászat, mostanra azonban fordulni látszik a trend: a második legnagyobb digitális valuta tranzakciós hitelesítési eljárása megváltozik az Ethereum 2.0 érkezésével. A jelenleg még nagy számítási kapacitásra épülő folyamatot az úgynevezett Proof of Stake rendszer veszi át, am