A friss német minisztériumi jelentés szerint „2024 nyarára nagyrészt megvalósulhat az orosz gáztól való függetlenség”. A gázhiány és a magas árak „lökéshullámokként” csapnak majd át az országon, állítja az illetékes hivatal vezetője. Káncz Csaba jegyzete.
Az idén a tavalyinál 100 ezerrel több egyszázalékos rendelkező nyilatkozat érkezett online, csaknem 1,3 millióan ajánlották fel így az adójuk egy százalékát egyházaknak, civilszervezeteknek – tájékoztatott Tállai András.
Az állásinterjúk kétirányú folyamatok, hiszen a leendő munkavállalókat nem csak „vizsgáztatják”, hanem ők is ezek során ismerkednek a céggel és menedzsmenttel. Erről álláskeresőként sem szabad elfeledkeznünk.
A meningitis a legismertebb és egyben leghírhedtebb idegrendszeri betegségek egyike, ami nem csak életveszélyes, hirtelen jelentkező és gyors lefolyású betegség, de a meningitis fertőzésből való felépülés is nehéz, mert a kór sokszor maradandó egészségügyi problémákat okoz. Na de mégis mi az a meningitis, mi a meningitis jelentése az orvostudományb
Az infláció és az elszabaduló energiaárak Bécs lakosságát sem kerülik el. Ezért Michael Ludwig, Bécs polgármestere "Bécs Energiabónusz '22" néven újabb segélycsomagot jelentett be. Az összesen 650 ezer háztartást és ezzel több mint egy millió lakost érintő könnyítés nemcsak a rászorulókat segíti ki, hanem a középosztály növekvő anyagi terheit is ko
A pandémia alatt a bankfiókokba látogatók száma drasztikusan lecsökkent, és egyre többen kezdték el – jóllehet kényszerből – digitális csatornákon keresztül intézni a banki ügyeiket. Az átoltottság növekedésével és a korlátozások megszűnésével viszont nem úgy tűnik, mintha az ügyfelek tömegével térnének vissza a fiókokba. Ezzel a járvány felerősíte
Amikor a beporzókról beszélünk, leggyakrabban a házi és vad méhekre, esetleg a pillangókra gondolunk, de számos más nektárfogyasztó rovar is átviszi a virágport egyik virágról a másikra. Ezt a tevékenységet a növények különböző trükkökkel segítik elő. A virágok és rovarok egymáshoz igazított fejlődése bámulatos mechanizmusokhoz, szoros egymásra uta
Peter Brandt kereskedő legenda szerint a második számú kriptopénz, az Ethereum 300 dolláros mélységig is beeshet. Brandt szerint azt ETH hetes grafikonján megjelent a head-and-shoulders minta. A fej és vállak a technikai elemzés egyik legmegbízhatóbb alakzata. Általában hosszú felfelé trendek végén jelenik meg és a trend végét, annak medvébe fordul
Éveken keresztül tartotta az egekben a videokártya-árakat a kriptovaluta-bányászat, mostanra azonban fordulni látszik a trend: a második legnagyobb digitális valuta tranzakciós hitelesítési eljárása megváltozik az Ethereum 2.0 érkezésével. A jelenleg még nagy számítási kapacitásra épülő folyamatot az úgynevezett Proof of Stake rendszer veszi át, am
Azután, hogy a kiskereskedelmi szektor a 27 uniós tagállamban 2020-ban a COVID-19 évben első évében 1,5 százalékos forgalomnövekedést ért el, 2021-ben már jelentősen, 6,8 százalékkal bővült az értékesítés. A legnagyobb növekedési ütemet a kisebb kelet-európai országok, például Litvánia (17 százalékos növekedés), Szlovénia (16 százalékos növekedés)
Megtehető-e jogszerűen, hogy egy cég 3 millió forintos szerződéses kötelezettségének átutalás helyett készpénzben tegyen eleget csak azért, mert a partner bankszámláján inkasszó van, és ő ezt kéri? Olvasói kérdésre Hunyadné Szűts Veronika adószakértő válaszolt.
Janet Yellen, az Egyesült Államok pénzügyminisztere úgy nyilatkozott, hogy az "elfogadhatatlanul magas" árak valószínűleg 2022-ig megmaradnak, de az erős alapokon nyugvó személyes pénzügyeket el fogja kerülni a recesszió.
A lisszaboni Nova Egyetem kutatói által végzett tanulmány kimutatta, hogy a láger sör mértékkel fogyasztva javítja a férfiak bélrendszerének egészségét, és ezáltal csökkenti bizonyos betegségek kockázatát. A tanulmányt a napokban tették közzé az ACS Journal of Agricultural and Food Chemistry című folyóiratban.
A gazdagok számára a hatalmas vagyonuk kezelése általában túl nagy feladatnak bizonyul, ezért jellemzően más cégek dolga a gazdagságuk gondozása. Egyetlen cég intéz mindent, ahelyett, hogy külön-külön alkalmaznának különféle szakembereket, például könyvelőket, ingatlantervezőket és portfóliómenedzsereket.
Veszélybe kerülhet a földgázellátás a téli fűtési szezonban Németországban az orosz gázexport visszafogása miatt - áll a német gazdasági minisztérium egy vasárnap kiszivárgott elemzésében.
A vasárnapi harci cselekményeket és a 116 napja tartó háború eddigi veszteségeit is összegezte ma az orosz és az ukrán fél is. Zelenszkij azt mondta: semmit nem hagynak veszni, mindent visszaszereznek az oroszoktól. Vasárnap esti összefoglaló a háborúról.
Az észak-olaszországi Piemont és Lombardia tartomány 125 önkormányzatában életbe lépett a vízfogyasztás korlátozása Pó folyó medencéjét sújtó aszály miatt - jelentette a Corriere della Sera napilap.
A származási garanciák első hazai tőzsdei aukcióján 664 gigawattórányi villamosenergia-tanúsítvány kelt el, ez több mint 97 százaléka a tőzsdére bocsátott mennyiségnek - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) pénteken az MTI-vel.
Szlovéniában az üzemanyag árának keddi várható drágulása miatt nőtt a kereslet, ami ellátási problémákat okozott országszerte - írta a 24uhr.com című hírportál vasárnap.
A Donyec-medencében lévő Luhanszk megye magtáraiból 15 ezer tonna napraforgót és 10 ezer tonna gabonát vittek ki az orosz megszállók - közölte vasárnap Szerhij Hajdaj, a régió kormányzója a Facebookon.
Mivel naponta több mint húszezer kilogrammnyi cigarettacsikk, nedves törlőkendő és betét landol az osztrák főváros szennyvízében, az Ebswien szennyvíztisztító felmérést készített a témában.
Az online adóügyintézés magasan vezeti a népszerűségi listát, idén csaknem 1,3 millióan ajánlották fel így az adójuk egy százalékát egyházaknak, civilszervezeteknek – tájékoztatta Tállai András az MTI-t.
Norvégia kaphat az alkalmon, hogy belépjen Oroszország helyére fő gázexportként, de ez nem azonnal megy: a norvég gázmennyiségek tartós növelésének időhorizontja legalább öt-hét év.
A kamatstop mellett a hitelek törlesztési moratóriumát is meghosszabbította a kormány 2022. december 31-ig. Amíg azonban a változó kamatozású jelzáloghiteleseknek nem kell tenni semmit ahhoz, hogy ezt igénybe vegyék, addig a még a moratórium alatt maradt adósoknak július végéig kérelmezniük kell ezt. Ha nem teszik, automatikusan kikerülnek a morató
Itt a tavasz, és szerencsére a Covid-járványnak is vége van remélhetőleg, így az idei nyáron szinte biztosan tömve lesznek a strandok, és aki teheti újra elindul hűsölni valamelyik vízpartra. Itt az ideje belebújni a fürdőruhánkba és elgondolkodni azon, hogyan tudunk megszabadulni a téli időszakban oly makacsul ránk ragadt felesleges kilógrammoktól
Hamarosan valósággá válhatnak a sofőr nélkül közlekedő autók? Hogyan kell az emberek hozzáállásának változnia ahhoz, hogy széles körben elfogadják az automatizált vezetést? Többek között ezeket a kérdéseket vizsgálta az &Audi initiative neves szakemberek közreműködésével készült „SocAIty” tanulmánya, amely néhány, a témával kapcsolatban széles körb
A halfogyasztást sokáig egészséges dolognak tartották, de egy új tanulmány arra készteti az embereket, hogy újragondolják ezt a régóta fennálló hiedelmet. Egy nem régiben közzétett sajtóközlemény szerint a kutatás megállapította, hogy a több hal fogyasztása összefüggésbe hozható a bőrrák magasabb kockázatával.
Közép-Európában a fegyelmezett költségvetési politikának köszönhetően Európa legalacsonyabb társasági adóit kell fizetni, a globális minimumadó kivetése Magyarországon komoly adóemeléssel és munkahelyek tízezreinek veszélybe kerülésével járna – fogalmazott a külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
A mesterségesintelligencia-technológiák ellátási láncának biztosítása érdekében írt alá stratégiai megállapodást a chip-tervezéssel foglalkozó brit Graphcore és az AI-kerettechnológiákat gyártó, német székhelyű Aleph Alpha. Az eeNews úgy tudja, hogy uniós bátorításra kötöttek szerződést, mivel az államközösség szeretné megszüntetni az amerikai Nvid
Csemegeszőlővel kapcsolatos kérdésem van. Áprilisban növényi eredetű trágyával (levágott fű, faág nyesedékek, szőlő metszési anyagok) dúsítottam a szőlőm talaját. A növényi hulladék azonban még csak részlegesen bomlott le. Júniusban a szőlő alsó levelein sárgulást, és levélhullást figyeltem meg. A levelek levélnyél nélkül esnek le a tőkéről. Lehet
Ahogy az élsportban is egy egész csapat vesz részt a versenyzők felkészülésében, az üzleti életben is szükség van egy megbízható csapatra a sikerekhez – hangsúlyozta Hosszú Katinka háromszoros olimpiai bajnok úszó az OTP Business Café legutóbbi eseményén. Hozzátette: vállalkozásaiban egyelőre nem ő a számok embere, fontosabbnak érzi, hogy másoknak
Az infláció, az euróárfolyam drasztikus emelkedése és az elszálló üzemanyagárak következtében alaphangon 5-15 százalékkal drágulhat idén a magyar turisták nyaralása. Zsebők Tamás, a Zseppelin Utazási Iroda irodavezetője arról beszélt, mivel a szolgáltatók télen, jóval az árrobbanást előidéző háború előtt képezték áraikat, kénytelenek emelni a díjai
Míg az ország egyik részén nem mérséklődik az aszály, a másik felén bőségesen hullott csapadék. Főleg ez utóbbi régiókban sokasodnak a növényvédelmi teendők.
Ha a jegybankoknak sikerül jól lavírozni és elkerülni egy mély recessziót, akkor a jelenlegi tőzsdei árak már jó beszállási pontot jelenthetnek, de az emelkedett kockázatok miatt csak fokozatosan, több részletben érdemes befektetni a részvénypiacba – véli Varga Zalán, az Erste Alapkezelő értékesítési és termékfejlesztési igazgatója, akit a világgaz