Szüret előtt állva sokan kongatják meg újólag a vészharangot a várható szőlőárakra hivatkozva. Az elkeseredés kézzel tapintható, pedig az árak kapcsán még mély a csend. A gazdák borúlátóan fogalmazzák meg véleményüket a személyes beszélgetéseken, a közösségi médiában.
Négyszáz forintról óránként hatszáz forintra emeli július elsejétől Szombathelyen a legdrágább övezetben a parkolás óránkénti díját a vasi megyeszékhely önkormányzata, de drágul a strandbelépő, az uszodajegy és többet kell majd fizetni a hulladékkezelésért, az anyakönyvi és a kegyeleti szolgáltatásokért is - erről döntött a város ellenzéki többségű
A Both Miklós előadóművész, zeneszerző alapította, az ukrajnai zenei folklórral foglalkozó Polyphony Projekt kapta idén az Európai Parlament Európai Polgár díját Magyarországon; a díjazott felterjesztője Hölvényi György, a Kereszténydemokrata Néppárt európai parlamenti képviselője volt – tájékoztatta az uniós parlament az MTI-t. Az EP tájékoztatá
Az évnek ebben a szakaszában a gazdálkodók előszeretettel tesznek fel képeket a traktorfülkéjükről, amelyek tele vannak monitorokkal a vetési szezonban. Nem ritka, hogy egy monitort a traktorhoz, egyet a vetőgéphez és egyet a vetési adatokhoz látunk. A gazda sok információt tud fogadni, de a felhasználói élmény kaotikusnak tűnik, ha összehasonlítju
Innovatív, hatékony nanorészecskék kifejlesztése vezethet el a jövő napelemeinek megépítéséhez – jöttek rá brit tudósok a Surrey Egyetemen. A mérnökökből és biológusokból álló csapat olyan mikroszkopikus méretű elemeket hozott létre, amelyek a fény elnyelésével és energiává alakításával lényegében a klorofillt és a fotoszintézist utánozzák. A The E
Az elmúlt években feje tetejére állt a világ, és ez tulajdonképpen az élet minden területére igaz, a munkapiacra pedig különösen. Sokan vesztették el az állásukat, de rengetegen álltak át az otthoni munkára, és bizony sok munkafolyamatot kellett leállítani. Ennek ellenére a mezőgazdasági munkálatok mondhatni, hogy töretlenül folytak, és így bizony
Az ukrán-magyar határszakaszon 5912 ember lépett be hétfőn Magyarországra, a román-magyar határszakaszon belépők közül 4331-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK).
Mérsékelt elmozdulással zártak tegnap a vezető amerikai részvényindexek. Az ázsiai tőzsdék ma reggel emelkedtek, Európában iránykereséssel indulhat a nap, valamint az amerikai határidős részvényindexek sem vetítenek előre mérsékeltebb elmozdulást. Makro fronton idehaza a jegybank hirdeti meg szokás szerint egyhetes betéti tenderét, melyen az iránya
Schwanner Endre fotográfus Haumann Péterről készült fotóit mutatja be a Magyar Nemzeti Múzeum A Hónap kincse – Színház az egész… című kamaratárlata, amelyet keddtől július 20-ig a Széchényi-teremben láthatnak az érdeklődők. A kamaratárlat megnyitóján Tomka Gábor, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgató-helyettese emlékeztetett arra, hogy A Hónap kincs
2021 végén az Európai Unió tagállamaiban tartott szarvasmarhák száma 75,7 millió volt, amely 844 ezerrel (1,1 százalékkal) kevesebb volt az egy évvel korábbinál. Az állomány 2016 óta csökken, a 2000-es években ez a legalacsonyabb összlétszám. A 27 tagállam közül hatban tartottak több mint 6 millió szarvasmarhát, és ezen országok adják az unió állom
Újra igényelhetnek nulla százalékos hitelt pénzügyi stabilitásuk megőrzésére a Közép-Magyarországi régión kívüli kkv-k a Magyar Fejlesztési Banknál - tájékoztatta az MFB hétfőn az MTI-t.
Sokan élnek abban a tévhitben, hogy az autójuk klímája elműködik évtizedekig magától, és akkor eszmélnek, hogy talán jó lenne megnézetni egy szakemberrel a kocsit, amikor már csak pár nap van hátra a nyaralásig. Mert ugye a negyvenfokos hőségben senki nem akar órákon át működő klíma nélkül araszolni a zsúfolt autópályákon a Balatonig, netán a horvá
A perben feltűnt egy egykori bolgár teniszező és egy birkózó is. Bűnösnek találták, emiatt pénzbírságot kap a Credit Suisse, írja a BBC. A vádak szerint a svájci gigabank egy bolgár kábítószer-gyűrűhöz kapcsolódó pénzmosásban vett részt. A svájci büntetőbíróság megállapította, hogy a bank nem tett eleget annak érdekében, hogy „a bűnszövetkezet tagj
Hétfőn új történelmi mélypontra gyengült a forint az euróval szemben, átmenetileg 404 felett is járt az euró jegyzése. Innen egyelőre nem talált magára a magyar deviza, ma elsősorban az MNB délutáni kamatdöntésére figyelhetnek a befektetők. Kérdés, hogy a jegybank lépései és kommunikációja tud-e fordítani az utóbbi hetek alulteljesítésén.
Nem érte teljesen felkészületlenül a sokk a belvárosi ingatlanpiac szereplőit, hiszen az elmúlt hónapokban folyamatosan gyengült a forint árfolyam, mígnem elérte a 400-as lélektani határt. Az árfolyam az export és import-tevékenységekre kifejtett komoly hatása mellett természetesen az ingatlanpiac helyzetét is jelentősen alakítja. A belvárosi ingat
Elítélte és 2 millió svájci frankra büntette hétfőn a Credit Suisse-t a svájci szövetségi büntetőbíróság, mert nem akadályozta meg egy bolgár kokaincsempész banda pénzmosását. Ez az első büntetőper az országban, amelyet az egyik nagybank ellen indítottak – írja a Reuters.
Alig változott a forint árfolyama kedd reggelre. Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama kedd reggelre az előző esti jegyzéshez képest a nemzetközi devizakereskedelemben, írja az MTI. Az euró jegyzése szinte nem változott, a hétfő este hét órai 402,36 forint után kedd reggel hét órakor 402,34 forinton állt. Az eurót hétfőn 404,85 for
A főváros felgyorsítja az energiatakarékossági beruházásait, és 2030-ig eléri, hogy a budapesti közművek az általuk termelt energiából működjenek - közölte a főpolgármester a közösségi oldalán hétfőn.
Ahogy tegnap megírtuk, jelentősen emelkedik a szabad felhasználású Diákhitel 1 kamata, a Diákhitel Központ tájékoztatása alapján azonban a többié nem változik.
A sikeres hitelfelvétel egyik legfontosabb feltétele a megfelelő nagyságú igazolt jövedelem megléte, ettől függ ugyanis, hogy egyáltalán hitelképesek vagyunk-e, és ha igen, mennyi hitelt kaphatunk. Igen ám, de a gyermeküket párban vagy egyedül nevelő szülőknél vajon jövedelemnek számít a gyerektartás, a családi pótlék, a gyes vagy éppen a gyed? Enn
A G7-es csoportnak fel kell készülnie arra, hogy az orosz gázvezetékek teljes leállítása rövid időn belül bekövetkezik – figyelmeztetett a CNBC beszámolója szerint Jeffrey Schott, a Peterson Institute for International Economics vezető elemzője, hozzátéve, hogy ennek komoly következményei lehetnek Európa gazdaságára nézve.
Magyarországon évről-évre növekszik az üres álláshelyek száma, ami bizonyos szektorokban már a 2020-as járványhelyzet idején is kritikus szintet ütött meg. Hazánkban a feldolgozóipar, a mezőgazdaság, az elektronikai ipar és az építőipar évek óta küzd munkaerőhiánnyal, amit a pandémia miatt leállásra kényszerült iparágak, mint a turizmus és vendéglá
A hardveres tárcáiról ismert Ledger a hétvégi New York-i Op3n konferencián bejelentette, hogy saját NFT piacteret és egy Web3-as üzleti szolgáltatást tervez indítani a jövőben. A karórákat gyártó Tag Heuer és a népszerű DeadFellaz NFT kollekció már kijelentették, hogy amint lehet, felrakják NFT-iket a Ledger új piacterére. A Ledger vezérigazgatója,
A legtöbb – ha nem az összes – magyarországi fesztivál belépőára komolyan megemelkedett az idei szezonra: nemcsak az utolsó megrendezett fesztiválhoz képest, de az elmúlt éveket tekintve is komoly drágulást figyelhetünk meg. A normál árú bérletek többsége ugyanis 30-35 százalékkal emelkedett, írta meg a Telex.
Az Európai Unió energiahatékonyságról és a megújuló energiákról szóló jogszabálycsomagjainak célja, hogy legyen elérhető energia, az legyen megfizethető, és képes legyen biztosítani Európa energiafüggetlenségét - jelentette ki a technológiai és ipari miniszter Luxembourgban hétfőn.
Félnek a recessziótól az amerikai cégek, derül ki a legfrissebb Mliv Pulse felmérésből, melyben a várható gazdasági visszaesésről kérdezték a menedzsereket.
Bács-Kiskun, Békés és Csongrád-Csanád megyében június eleje óta nem volt újabb madárinfluenza-kitörés, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) feloldotta az összes védőkörzetet. Bár a járványügyi helyzet jelenleg kedvező, ez azonban nem jelenti azt, hogy a járványvédelmi fegyelmen lazítani lehet.
Pénteken jelent meg a két hip-hop legenda, Snoop Dogg és Eminem közös számának videoklipje, amiben központi elemként szerepelnek a Bored Ape Yacht Club kollekcióban ábrázolt majmok. A klipben a két rapper többször is átváltozik az ismert majom karakterekké. Az ApeCoin árfolyama a klip megjelenése óta 30%-ot emelkedett és jelenleg 4,6 dolláron keres
Forró napok állnak mögöttünk, mely növényt, állatot, embert egyaránt megviselt. Az egész országra kiterjedő csapadék az utóbbi napokban sem esett, gócokban viharokkal jött az eső. Az őszi árpa aratása a vége felé közeleg, de már a korai érésű búzákba is belevágtak a betakarítógépek. Az aszály egyetlen pozitívuma, hogy a kalászfuzáriózis fertőzés me
A Széchenyi Kártya Program GO! után jön a MAX, ami az emelkedő kamatkörnyezethez igazítva, de továbbra is kedvező finanszírozást, valamint két új, speciális támogatást nyújt a kkv szektornak. A K&H összegyűjtötte a legfontosabb tudnivalókat a program kapcsán – köztük az újonnan bevezetett Széchenyi Energiakártyát, ami plusz kamatkedvezményt nyújt a
Miközben a kriptovaluta piac próbálja kiheverni az elmúlt hetekben elszenvedett vérengzést, a digitális eszközök zászlóshajója újabb csapást kapott az Egyesült
A nyári koronavírus egy anomália, mert eddig nyáron kevésbé volt jelen a vírus, illetve alapvetően a légúti megbetegedések, azonban most találkozhatunk emelkedő esetszámokkal - jelentette ki Rusvai Miklós az ATV Start műsorában, utalva arra, hogy a BA.5 omikronváltozat emelkedő esetszámokat okoz Romániában, Németországban, Portugáliában - számol be
Minden hazai fürdő és strand áremeléssel indította a szezont, miután egy május végi salátatörvény feloldotta az önkormányzati intézményekre vonatkozó áremelési tilalmat mondta a VG-nek Balogh Zoltán, a Magyar Fürdőszövetség főtitkára. Viszont nem mert 25-30 százaléknál nagyobb mértékben árat emelni a fürdők többsége, holott a saját költségeik jóval