Részletes elemzést tett közzé még a májusi lakáspiaci jelentésében az MNB, melyben azt vizsgálták, hogy az alapkamat emelkedésének milyen hatása is lesz a lakáspiacra. Mint kiderül, az emelkedő kamatkörnyezet középtávon (a következő 2-3 évben) jelentősen felbolygatja majd a piacot: a számítások szerint jelentősen visszaesik a forgalom, előnybe kerü
Az érzelmekkel szoros kapcsolatban álló kulturális személyiség, Deepak Chopra szerint a kialakult medvepiac aggodalom helyett a hosszú távú gondolkodásra kellene,
A mezőgazdasági beruházásoknál 20 százalékos volumennövekedést regisztráltak, amely leginkább a mezőgazdasági épületfejlesztések nagymértékű bővülése járult hozzá – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (Ksh) beruházásokról szóló gyorstájékoztatójából.
Hétfőtől több ezer brit munkavállaló kezdi meg a négynapos munkahét kipróbálását. Mintegy 70 vállalat vesz részt a világ legnagyobbnak tartott kísérleti programjában, amely a következő hat hónap során a munkamódszerrel foglalkozik. A kísérletet egy olyan csoport szervezte, amely a rövidebb munkahét mellett kampányol úgy, hogy a bérek sem csökkennek
Az idei első negyedévben több mint háromszorosára, 3 085 700-ra nőtt a légi utasok száma Romániában a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte hétfőn a román országos statisztikai intézet.
A gerincsérv és az egyéb porckorong elváltozások sokszor félelmet keltenek bennünk, és amennyiben a vizsgálatok során kiderül, hogy sérvünk van, akkor ezzel indokoljuk a derékfájdalmukat. A félelmünket pedig csak tovább fokozzák az interneten olvasható, különféle korlefolyásokról szóló, hátborzongató történetek.
A tartósan gondozásra szoruló betegek otthoni ápolása számos magyar család életében okoz gondokat, hiszen az ápolást végző hozzátartozó sokszor kevesebb időt tud szorítani munkájára. Az ápolási díj ezt a problémát hivatott orvosolni, megkönnyítve a magyar családok életét. Utánajártunk, mennyi az ápolási Hoxa tudásbázis szerint, mikor jön az ápolási
Csehország és Szlovákia növekvő érdeklődése miatt Lengyelország kétszeresére növelné a balti-tengeri Gdanski-öbölbe tervezett úszó cseppfolyósított földgáz, vagyis LNG-terminál kapacitását - közölte héftőn a kelet-lengyelországi Lublinban a lengyel klímaügyi és környezetvédelmi miniszter.
Kizárólag lakossági fogyasztók maradhatnak a rezsicsökkentés rendszerében, ez derült ki egy szombati kormányrendeletből. Az eddig a rezsicsökkentés előnyeit élvező 30-40 ezer mikro és kisvállalkozás emiatt jelentős áremelésre kényszerülhet, de Perlusz László VOSZ-főtitkár szerint így sem biztos, hogy elkerülhető a tömeges csőd.
Csaknem 150 pedagógus jelezte az elmúlt két hétben, hogy kész felmondani, ha nem lesz béremelés és nem csökkentik a munkaterheket. Az akciót Simkó Edit tanár indította május végén.
Az Európai Bizottság szerdai bejelentése szerint Horvátország teljesítette az euróövezeti csatlakozáshoz szükséges összes feltételt, így készen áll arra, hogy 2023. január 1-jén bevezesse az eurót; Horvátországgal az euróövezeti tagállamok száma húszra emelkedik.
2021-ben 241 tranzakció keretében a magyarországi cégek több mint 225 millió euró értékű kockázati- és magántőke-befektetésben részesültek hazai és külföldi alapoktól – derül ki a Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület jelentéséből.
A magyar tőzsde zárva van ma Pünkösd miatt, a főbb nyugat-európai részvénypiacokon viszont lesz kereskedés hétfőn és az amerikai tőzsdék is kinyitnak délután. Az amerikai indexek komolyabb eséssel zárták a múlt hetet, ma viszont pluszban nyitottak, és zárásra is a pozitív tartományban maradtak. Emelkedtek az európai tőzsdék is.
Mozgásszínházi előadások, öko-divatbemutatók, performanszok, workshopok és gyerekprogramok is várják a közönséget az első Zöld Művészeti Fesztiválon (Zöme Feszt) június 10. és 12. között Budapesten, a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorházban.
Mérséklődött Magyarország energiaimport-függősége és nagy mértékben nőtt a megújuló energiahordozók termelése tavaly - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) a 2021-es előzetes adatok alapján készített energiastatisztikai riportja alapján.
Minél nagyobb hatótávolságú fegyvert szállítanak a nyugati országok Ukrajnának, annál távolabb fogja Oroszország tolni a területétől a fenyegetés vonalát - jelentett ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hétfői moszkvai sajtótájékoztatóján.
Rezsicsökkentés nélkül sok kisvállalkozás csődbe mehet, ezért a Vállalkozók Országos Szövetsége egyeztetést sürget a kormánnyal. Erről a szervezet főtitkára beszélt az RTL Híradónak. A hétvégén döntött úgy a kormány, hogy ezentúl piaci árat kell fizetniük az energiáért a vállalkozásoknak és az önkormányzatoknak is. Székesfehérvár fideszes polgármes
Csehország és Szlovákia növekvő érdeklődése miatt Lengyelország kétszeresére növelné a balti-tengeri Gdanski-öbölbe tervezett úszó cseppfolyósított földgáz, vagyis LNG-terminál kapacitását - közölte a kelet-lengyelországi Lublinban a lengyel klímaügyi és környezetvédelmi miniszter.
Vlagyimir Putyin orosz elnököt az Ukrajna elleni támadás miatt hadbíróság elé kell állítani. Ugyanakkor orosz bíróság elé is való, mert elszigeteltségbe taszította országát, és visszavetette fejlődését - állította Milos Zeman cseh államfő a Szabad Európa Rádió ukrán adásának adott interjújában.
Ha Európában akar értékesíteni egy amerikai autó, akkor muszáj lépést tartania az itt megszokott fejlesztésekkel, hiszen itt olyan versenytársak várják a mezőnyben, mint a Range Rover Sport vagy az Audi Q7.
A Joint Venture Szövetség éves tisztújító közgyűlésén a következő három évre megújította 25 tagú elnökségét - közölte a szervezet csütörtökön az MTI-vel.
Az ukrán konfliktus elhúzódásával járó bizonytalanság már nemcsak a gazdaságra, hanem a mentális egészségünkre is hatással van. Ahogyan a Covid első szakaszában, úgy a cégeknek most is kiemelt figyelmet kell fordítania a munkavállalók mentális állapotára, hogy zavartalanul és hatékonyan tudjanak dolgozni. A K&H Hr vezetője megmutatja azokat az eszk
Jelenleg a beruházások időszakát éljük a hazai e-kereskedelemben: a logisztikától a HR-ig számos területen komoly beruházásokat viszünk végbe, ami elviszi a nyereségünket - mondta el a Növekedésnek Várkonyi Balázs, az eMAG ügyvezetője.
A teát már régóta számos egészségügyi előnyhöz társítják, például a fekete teát a fogyás elősegítéséhez és az anyagcsere fokozásához, a pitypang teákat a máj és a sejtek egészségéhez, de más fajtákat is nagyon sok egészségügyi tényezővel hoznak összefüggésbe. A borsmentatea fogyasztása különösen változatos egészségügyi hatással jár, amelyek miatt é
Megnyerte a kormányzó brit Konzervatív Párt alsóházi frakciójának tagjai által hétfőn tartott bizalmi szavazást Boris Johnson miniszterelnök, aki így megtarthatja pártvezetői és kormányfői tisztségét. Johnson az eredmény ismertetése után nagyon jónak minősítette a szavazás kimenetelét és közölte, hogy nem foglalkozik az előrehozott választások gond
A Középdöntő második szakaszában újra egyéniben küzdenek meg a versenyzők. A héten kiderül, kikből áll az a hatos fogat, akik bekerülhetnek a Döntőbe és séfkabátra cserélhetik kötényüket. Napról napra közelebb A Konyhafőnök cím és az ezzel járó 10 millió forint, de a téthez mérten a feladatok sem egyszerűsödnek. Tengeri ízeltlábúakat követően pik
Az élelmiszer, ital, dohánytermék gyártás alágazatban az ipar termelőiár-indexe 25,6 százalékkal ugrott az előző év azonos időszakához képest áprilisban – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal Ipari termelői árakról közzétett gyorstájékoztatójából.
Elon Musk is támogatja a bizarr nevű angol startupot (44.01), amelynek tudósai az anyatermészet trükkjét használnák fel arra, hogy szén-dioxidot vonjanak ki a legkörből. Erre a mára életbevágóan fontossá vált folyamatra önállóan képesek az Omán és az Egyesült Arab Emirátusok északi partvonalán húzódó Hadzsar-hegység sziklás kitüremkedései. A festői
A 19. és 20. században készült ritka felvételek animációjával kelti életre hazánk borkultúráját az Animatiqua és a Magyar Bor Személyesen együttműködésében készített új rövidfilm. „A magyar bor archív filmje” méltó módon állít emléket gazdag borkészítési hagyományainknak, látványos filmtechnikai bravúrokkal megelevenítve régmúlt idők életképeit.
A növénytermesztésben a nagyobb termésátlag, jobb termésminőség érdekében elengedhetetlen a nitrogén, a kálium és a foszfor adagolása, ezeket a tápanyagokat műtrágyákkal, valamint szerves anyagokkal juttatjuk a talajba. A túlzásba vitt trágyázás esetén azonban a tápanyagok szennyezhetik a környezetet, a levegőt, a talajt és a vizet, kedvezőtlenül h
A hajnali órákban meredek eséssel reagált a piac arra a hírre, hogy az amerikai tőzsdefelügyelet vizsgálni kezdte a Binance indulásának körülményeit. A SEC arra a kérdésre keresi a választ, hogy a piacvezető tőzsde öt évvel ezelőtti ICO-ja megsértette-e az ország törvényeit. A váltó saját kriptopénzét először 2017 nyarán, 15 centes egységáron lehet
Az új generációs Integrex i-450H ST többfunkciós öttengelyes maró-eszterga egy kompakt szerszámgépben egyesíti az esztergálási és B-tengelyes marási műveletet. Kifejezetten az automatizált rendszerek integrálására tervezte a gyártó, azaz rúdadagolók, TA (munkadarab betöltő/kirakó robot) és automatikus tokmánypofa-cserélők is hozzáilleszthetők. A be
Az Ipar 4.0 néven ismert legújabb technológiai fejlesztési trendek arra is kiváló lehetőséget kínálnak, hogy a vállalatok környezetvédelmi törekvéseit előmozdítsák. Az elsősorban ipari törlőkendőrendszeréről ismert német MEWA műszaki és gazdasági megoldásai kialakításakor is arra törekszik, hogy megfeleljen a fenntarthatósági irányelveknek. A műsz
Meddig eshetnek a részvénypiacok? Hogyan, mikor érdemes részvényt vásárolni? Milyen befektetések védenek az inflációtól? Ez már az árupiaci szuperciklus? – interjú Varga Zalánnal, az Erste Alapkezelő értékesítési igazgatójával.
Meddig eshetnek a részvénypiacok? Hogyan, mikor érdemes részvényt vásárolni? Milyen befektetések védenek az inflációtól? Ez már az árupiaci szuperciklus? – interjú Varga Zalánnal, az Erste Alapkezelő értékesítési igazgatójával.
Július 31-ére tűzte ki a tatai választási bizottság a civilek által kezdeményezett népszavazás időpontját, a voksolás azt szeretné megakadályozni, hogy az Avalon-csoport szállodát építhessen az Öreg-tó partján - mondta el az iroda vezetője az MTI-nek csütörtökön.
Nem állt meg a trend, de valamivel mérséklődött az áremelkedés a Balaton-parton, derült ki az Otthon Centrum összesítéséből: a déli part hagyományosan drágább, de az árképzés legfőbb ökölszabálya továbbra is az ingatlan vízparttól való távolsága. Balatonakarattyán az új építésű lakások négyzetméterét átlagosan már hárommillió forintért kínálják a f