Az orosz-ukrán háború miatt kihirdetett veszélyhelyzetről szóló törvényjavaslatot tárgyalja és fogadhatja el szerdán az Országgyűlés. A Varga Judit igazságügyi miniszter által jegyzett, kivételes eljárásban tárgyalt, a szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa magyarországi következményeinek elhárításáról
Második hónapja csökken az ipari termelés volumene a KSH adatai alapján, ám a visszaesés egyelőre nem mondható érdeminek. A háború hatásai már valamelyest érződhetnek a hazai ipar alakulásán.
Közzétette legfrissebb számait a Wizz Air: a fapados légitársaság többek között az ellátásiláncbeli nehézségek és az emelkedő üzemanyagköltségek miatt a tavalyinál jóval nagyobb éves veszteségről számolt be, a kilátások tekintetében azonban pozitív hangt ütött meg a vezetőség.
A többi magyar blue chiphez képest jelentősen esik ma reggel a Richter árfolyama, miután ma volt szelvényvágás a papírnál. Ha az osztalék mértékével korrigálnánk az árfolyamot, a gyógyszergyártó is pluszban lenne a többi vezető papírral együtt.
Áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 9,5 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit. Ez a szám most már 10 százalék felett van, vagyis gyorsult az infláció.
Tovább tart az OMV schwechati olajfinomítójának javítása, mint eredetileg számolták, így lehet, hogy hozzá kell nyúlni a tartalékokhoz - írja a Világgazdaság. Rossz hír, hogy ez nem csak Ausztriát, hanem Magyarországot is érintheti.
Ukrajna legfeljebb havi 2 millió tonna gabonát tud majd exportálni, ha Oroszország nem hajlandó feloldani az ország fekete-tengeri kikötőire vonatkozó blokádot Tarasz Viszockij, Ukrajna agrárpolitikai és élelmiszerügyi miniszterének első helyettese szerint.
A Z generáció tagjai nyitottak a tudatos fogyasztásra: a vásárlásaik során rendszerint figyelik és értékelik a kedvezményeket. Egy jó ajánlat azonban számukra már nem elég! Azok a márkák érnek el leginkább hozzájuk, amelyek személyre szabott, különleges, online ajánlatokkal rukkolnak elő. Ezekre a megváltozott igényekre reagál a díjnyertes, a Start
A minimálbér emelése és a 25 éven alattiak szja-kötelezettségének eltörlése a legalacsonyabb bérezésű állásokban automatikusan 40 százalékos nettó béremelkedést jelent, de a Meló-Diák tapasztalatai szerint hasonló mértékű növekedés érezhető a jobban megfizetett állásokban is.
A Revolut a Tink nyílt banki szolgáltató által fejlesztett fizetéskezdeményezési szolgáltatást (PIS) veszi igénybe, hogy a felhasználók Európa-szerte zökkenőmentesen utalhassanak pénzt a számlájukra.
Az OTP Bank 78,3 milliárd forintnyi extraprofitadót fizet az idén, a jövő évi összeg még egyeztetés alatt áll - közölte a pénzintézet a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
29 százalékkal nőt a pályakezdők bérigénye a tavalyi évhez képest. A munkaerő kereslet növekedése, az infláció, a háború és a bizonytalanság sok tekintetben hozott változást a korábbi évek kutatási eredményeihez képest. A fiataloknak elsőszámú szemponttá vált a fizetés mértéke, az elismerés és hosszútávú karrierlehetőségek. Változatlanul a nagyváll
A végzős gimnáziumi diákok számára a mostani időszak különösen stresszes, hiszen hamarosan kiderül, hogy hol tudják folytatni tanulmányaikat, illetve most kell dönteniük a jövőjükről. Hogyan készülhetnek a diákok a tudatos pályaválasztásra, karriertervezésre? Ezt a döntést lépésenként kell meghozniuk a fiataloknak, mondta Lendvai Viktor, a HiSchool
A Smart Factory ConnAction egy ízig-vérig ipar 4.0 konferencia, melyet idén már 8. alkalommal rendezünk meg. Az elmúlt évek minden szempontból rendhagyók voltak. Ez alkalommal úgy gondoljuk, hogy a legtöbbet akkor tudja nyújtani konferenciánk, ha hús-vér emberek mutatják be megoldásaikat, és az üzleti kapcsolatokok is helyszíni részvétellel tudnak
Elsősorban a fintech ágazatból ismert Facekom Kft. már a tőzsdére lépésre készül, és könnyen a befektetők egyik célpontjává válhat, hiszen hatalmas növekedést produkál, miközben igen komoly nyereséget is képes felmutatni, ami viszonylag ritka együttállás a hasonló vállalatok esetén. A cég a digitális ügyélkiszolgálást segíti elő nagyvállalatok szám
A veszélyes növényvédő szerek mennyiségének drámai növekedése az élelmiszerekben bizonyítja, hogy a kormányok nem tesznek eleget jogi kötelezettségeiknek.
Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánította a kormány a Ráckevei (Soroksári)-Duna revitalizációjával összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket, így például a környezet- és természetvédelmi, valamint a vízügyi eljárásokat.
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (Mate) az intézmény hulladékgyűjtési rendszerének teljes átszervezésével és új biohulladék-kezelési technológiák fejlesztésével segíti hozzá térségünket egy fenntarthatóbb jövőhöz.
Az infláció mindenütt a világon visszaveti a gazdasági növekedést. A szakemberek ilyenkor csak abban tudnak reménykedni, hogy nem lesz recesszió, vagyis nem csap át csökkenésbe a gazdaság teljesítménye.
A fogyasztói árak átlagosan 10,7 százalékkal haladták meg májusban az egy évvel korábbit, 1,7 százalékkal nőttek egy hónap alatt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.
Zsótér Indi Dániel író-rendező első nagyjátékfilmje, A karanténzóna június 25-én debütál az HBO Maxon.A misztikus szkeccsfilmet 2020. szeptemberében kezdték el forgatni, és a koronavírus-járvány okozta nehezített körülmények miatt a film utómunkálatai idén januárban értek véget.A film teljesen saját finanszírozásból és egy közösségi kampány eredmén
A fogyasztói árak átlagosan 10,7 százalékkal haladták meg májusban az egy évvel korábbit, 1,7 százalékkal nőttek egy hónap alatt – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.
A többi magyar blue chiphez képest jelentősen esik ma reggel a Richter árfolyama, miután ma volt szelvényvágás a papírnál. Ha az osztalék mértékével korrigálnánk az árfolyamot, a gyógyszergyártó is pluszban lenne a többi vezető papírral együtt.
Az áprilisi 9,5%-ról májusban 10,7%-ra emelkedett az infláció Magyarországon, ami meghaladta az elemzői várakozásokat. A maginfláció 12,2%-ra emelkedett a KSH adatai szerint, ami azt mutatja, hogy a mélyben meghúzódó folyamatok alapján még nagyobb az árnyomás Magyarországon, mint ahogy azt a fő inflációs index sugallja. A gyors áremelkedést komment
22 százalékkal nőtt 2021-ben és 35 százalékkal az idei első negyedévben a magyar faktoringpiac forgalma a Magyar Faktoring Szövetség szerdán közölt statisztikája szerint. Leginkább a visszkereset nélküli, vagyis azon faktoring termékek iránt nőtt a kereslet, amelynél a finanszírozó a vevők fizetésképtelenségének kockázatát is vállalta. A Magyar Fak
Megközelítette a 7 százalékot a babaváró hitel június elején közzétett referenciakamata, ami több mint egy százalékpontos emelkedést jelent az előző hónaphoz képest. Így még a rendeletmódosításból fakadó alacsonyabb büntetőkamat ellenére is jelentősen nagyobb büntetésre számíthatnak a feltételeket nem teljesítő igénylők, mint a program során eddig
Közel 30 százalékkal nőtt a tavalyi évhez képest a magyar pályakezdők bérigénye, amely most átlagosan nettó 322 ezer forint. A nők és férfiak közötti bérigény szakadék pedig 20%-ra ugrott - derül ki a pályakezdő állásportál felméréséből. A Zyntern.com szerint a munkaerő kereslet növekedése, az infláció, a háború és a bizonytalanság sok tekintetben
Májusban 10,7%-ra ugrott az infláció a KSH adatai szerint, a maginfláció pedig már 12,2%-on állt. Nem sokkal később megjelentek az MNB alapmutatói, melyek szintén kivétel nélkül további emelkedést mutatnak.
A BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. tájékoztatja a budapesti lakosságot, hogy ügyfeleinek hatékonyabb kiszolgálása és ügyfélszolgálatainak összehangoltabb működése érdekében 2022. június 7-től új nyitvatartási rendet, és további változásokat vezetett be.