2022. június 10. péntek

jún. 10
10:54
A régi jó túlárazásos trükk, csúcsra járatva: milliárdokat vágott zsebre egy társaság (Menedzsment Fórum)
Csirkefarmokat korszerűsítettek alaposan túlárazva - külföldi cégeket is bevontak, de nem sikerült eltüntetni a nyomokat. A NAV lecsapott.
jún. 10
10:54
Kiakadt a kormány a Ryanair lépésén, keményen üzent a többi cégnek (Portfolio)
A gazdaságfejlesztési miniszter pénteken kiadott közleményében elfogadhatatlannak és tisztességtelennek nevezte a kormány nevében a Ryanair jegyárusítási gyakorlatát. Egyrészt fogyasztóvédelmi eljárást indított az ügyben és a többi cégnek is üzent.
jún. 10
10:54
Vidéken is robbannak az árak: 136 százalékos volt a drágulás (Forbes)
2017-hez képest a községekben eladásra kínált használt lakóingatlanok átlagos négyzetméterára 136 százalékkal 341 ezer forintra emelkedett.
jún. 10
10:54
Környezetkímélő beruházást adtak át Nemesvámoson (Magyar Mezőgazdaság)
A Green Csoport és a Jager Csoport nemesvámosi beruházásánál alkalmazott újszerű technológia új szemléletet honosít meg az agráriumban, amelynek lényege, hogy nem szennyezi a környezetet, hanem fejleszti azt - mondta Nagy István agrárminiszter a Veszprém megyei településen elkészült üzemcsarnok átadásán csütörtökön.
jún. 10
11:00
Hosszú távra terveznek a családi vállalatok (MMonline)
Saját teljesítményük és az ország gazdasági kilátásai kapcsán is mérséklődtek a családi vállalatok várakozásai - derült ki a K&H családi vállalatok kutatásából. A családi cégek azonban ebben a nehéz helyzetben is hosszú távra terveznek: nagyobb részük készül beruházásra, mint az előző negyedévben. Ez a hozzáállás segítheti őket, hogy átvészeljék a
jún. 10
11:00
Majomhimlő - Újabb eseteket regisztráltak Magyarországon (Növekedés)
Újabb majomhimlős fertőzötteket azonosítottak a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szakemberei - tájékoztatta az NNK pénteken az MTI-t.
jún. 10
11:00
Közel egy hét – hamarosan lejár a határidő (Agrárágazat)
Ötmilliárd ok a mezőgazdasági termelőknek, hogy ezzel foglalkozni kell.
jún. 10
11:00
Madárnak nézték a NAV-ot a „csirkefarm-korszerűsítők” (Üzletem)
2,5 milliárd forintnyi uniós és hazai vissza nem térítendő támogatást tett zsebre egy csirkefarmok korszerűsítésével ügyeskedő beruházói kör.
jún. 10
11:06
Nagyot ugrott a vendéglátás forgalma (Piac és Profit)
Kétszámjegyű infláció várható a vendéglátás területén.
jún. 10
11:06
Így tarolta le Magyarországot a tegnapi vihar: ezekben a megyékben okozta a legtöbb kárt (Pénzcentrum)
Kétszázkilenc helyszínre riasztották a tűzoltókat az országban a csütörtöki vihar miatt - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivőhelyettese péntek reggel. Dóka Imre közleményében azt írta: a legtöbbet a fővárosban, 42 esetben, Pest megyében 41, Baranyában 28, Tolna megyében pedig 26 esetben segítettek a tűzoltók. Emellett
jún. 10
11:06
A pünkösdi hosszú hétvége forgalma felülmúlta a húsvéti napokét is (Demokrata)
A vendégéjszakák száma 76 százalékkal magasabb volt, mint tavaly ilyenkor.
jún. 10
11:12
Újabb sikerek kapujában az MCC (Növekedés)
A Mathias Corvinus Collegium egyetemi programjának mintegy hetven végzős hallgatója vehetett át oklevelet a tehetséggondozó intézmény budapesti központjában tartott diplomaosztó ünnepségen, 2022. június 9-én. Az eseményen elhangzott: kiemelten sikeres tanévet zárt az MCC, amelynek szeptembertől már 5500 diákja lesz 24 kárpát-medencei központban, kö
jún. 10
11:18
Orbán Viktor ma reggeli bejelentése: érkezik a rezsicsökkentés új szabályairól szóló rendelet (Adózóna)
Öt hét után újra interjút adott a Kossuth Rádió péntek reggeli adásában Orbán Viktor kormányfő, és például bejelentette, hogy holnap egy olyan rendeletet ad ki, amely értelmében mintegy 100 ezer kkv is benne maradhat a rezsicsökkentés rendszerében. Azt is jelezte, hogy marad a kettős benzinár rendszer a brüsszeli bírálatok ellenére – írja a Portfol
jún. 10
11:18
Záródik a lakáspiaci árolló, esélyt kaphatnak 2023-ban a felújítandó lakások (ProfitLine)
A lakáscélú támogatások és kedvezmények meghosszabbítása élénk lakáspiacot eredményezhet 2023-ban, ami a gazdasági növekedéshez is hozzájárulhat. Bár az eredeti terv szerint az év közepéig lehetett igényelni a falusi csokot, a határidő legalább az év végéig kitolódik. Ez pedig további lökést adhat az érintett kistelepülések lakáspiacának. A falusi
jún. 10
11:18
Itt az Aldi bejelentése: bolti áron települnek ki idén a Szigetre, Voltra, Soundra (Pénzcentrum)
Idén is bolti árakon települ ki a legnagyobb magyar fesztiválokra az ALDI. Ott lesznek a Szigeten, Volton, Soudon, de a SZIN-en is.
jún. 10
11:18
Ütik a forintot, hajszálra került a 400-as euró (Portfolio)
Mind az euróval, mind a dollárral szemben a történelmi mélypontjához közel álldogált már péntek reggel is a forint, aztán ismét elkezdett esni a borongós nemzetközi befektetői hangulatban, illetve a negatív magyar reálkamat és az EU-s viták mellett. Közben a cseh korona stagnál, a lengyel zloty erősödik, ez is mutatja, hogy elsősorban magyarspecifi
jún. 10
11:24
Sikeresen elindult a közép-európai régió villamosenergia-piacainak összekapcsolása (Portfolio)
2022. június 8-án (június 9-ei szállítási nappal) sikeresen elindult a tágabb közép-európai (Core) régió villamosenergia-piacainak egységes másnapi időtávú, áramlásalapú kapacitásszámítás melletti piac-összekapcsolása (Flow-Based Market Coupling – FBMC). A piac-összekacsolás hozzájárul a határkeresztező kereskedési lehetőségek bővüléséhez, a region
jún. 10
11:24
Milyen az ideális másodállás? (KKV Magazin)
Minden időben igaz volt, de ma különösen, hogy sokan döntenek úgy – vagy kényszer hatására, vagy anélkül –, hogy másodállást vállalnak. Nem könnyű két munkahely időbeosztását összeegyeztetni, ezért a másodállás megválasztásánál fontos szempont, hogy a munkaidő rugalmas legyen. Felmérések igazolják, hogy az egyik legnépszerűbb kiegészítő állás a mas
jún. 10
11:24
A Netflix a hazai kedvenc, 180 ezer ügyféllel indulhat a Disney+ (MMonline)
A felnőtt magyar internetezők 39 százaléka rendelkezik előfizetéssel vagy hozzáféréssel legalább egy streaming szolgáltató kínálatához a GKID felmérése szerint. Ez több mint 2 millió fős aktív felhasználói bázist jelent, ami azegy évvel ezelőtti méréshez képest jelentős, 56%-os bővülés. Az ország piacvezető, kedvenc szolgáltatója továbbra is a Netf
jún. 10
11:24
Otthon nagyobb kedvvel gyűjtünk szelektíven, mint a munkahelyen (Magyar Mezőgazdaság)
Magyarországon a megkérdezettek 91 százaléka támogatja a végtelenszer újrahasznosítható csomagolást, és általános elvárás, hogy az állam tegyen valamit a környezetkárosító anyagok használata ellen - közölték az MTI-vel csütörtökön a Minden Doboz Visszajár program szervezői.
jún. 10
11:26
Elintézi a kormány, hogy mégis kapjanak végkielégítést az állami körforgóban lévő vezetők (Portfolio)
Változtatásokat fogadott el az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága a honvédelemmel, gazdaságfejlesztéssel, valamint a kormányzati igazgatással összefüggő törvényjavaslaton pénteken. Az előterjesztést sürgős eljárásban tárgyalja a Ház, így arról várhatóan már a jövő héten szavaznak a képviselők.
jún. 10
11:30
Kitört a háború a magyar kormány és a Ryanair között az extraprofitadó miatt (Menedzsment Fórum)
A Ryanair ostobaságnak nevezte és azonnal áthárította a különadót - a kormány számára elfogadhatatlan a Ryanair tisztességtelen jegyárusítási gyakorlata, Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter ezért fogyasztóvédelmi vizsgálat elrendelését indítványozta.
jún. 10
11:30
Forradalmi változást remélnek az uniós minimálbérrendszertől (Infostart)
Jelentős lépésnek és a munkavállalók képviselőjeként az érdekvédelem sikerének is tartja a Magyar Szakszervezeti Szövetség az európai minimálbér keretrendszeréről szóló, június 7-én született előzetes uniós megállapodást. A MASZSZ azt reméli, hogy ez a kollektív szerződések elterjedését, a szakszervezetek megerősödését és a dolgozók biztonságos bér
jún. 10
11:30
Kitört a háború a Ryanair és a magyar kormány között (Piac és Profit)
Ahogy várható volt a légitársaságok a repülőjegyadót arcizomrándulás nélkül áthárítják az utasokra. A Ryanair ezt már meg is tette és erről e-mailben értesítette utasait.
jún. 10
11:36
Csehországban is elszabadult az infláció (Portfolio)
Csehországban májusban 16 százalékra emelkedett az éves infláció az áprilisi 14,2 százalékról - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal pénteken Prágában.
jún. 10
11:42
Energiahatékonysági beruházásokkal spórolnák meg a földgázimport negyedét a természetvédők (ProfitLine)
Néhány év alatt a hazai földgázimportot negyedével, a teljes éves magyarországi gázfelhasználást pedig ötödével lehetne mérsékelni a lakásállomány energetikai felújítása révén a Magyar Természetvédők Szövetségének (Mtvsz) megállapítása szerint. Magyarország egyik legrégibb civil szervezeteként az Mtvsz javaslatcsomagot dolgozott ki egy a hazai unió
jún. 10
11:42
Az ukrán gabonaexport 47 százalékkal zuhant (Agrofórum)
A kijevi mezőgazdasági minisztérium adatai szerint az ukrán gabonaexport csaknem felére, 252 ezer tonnára csökkent június első hét napjában 2021 azonos időszakához képest.
jún. 10
11:42
Még nyáron elindul a Tilos frekvenciájának pályázata (MMonline)
Elfogadta a Tilos Rádió által használt Budapest 90,3 MHz médiaszolgáltatási lehetőség pályázati felhívásának tervezetét és hamarosan kiírja a frekvenciára szóló pályázatot a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. A testület döntött egy ajkai pályázati eljárás kapcsán is. A Médiatanács elfogadta a Budapest 90,3 MHz körzeti vételkö
jún. 10
11:48
Orbán: a rendkívüli helyzet miatt rendkívüli intézkedések kellenek (Agroinform)
A költségvetés kezeli a háborús inflációt és gazdasági válságot.
jún. 10
11:48
A litván pénzügyminisztérium betiltja a nem letétkezelői kriptotárcákat (BitcoinBázis)
A litván pénzügyminisztérium úgy döntött, betiltja a nem letétkezelői kriptotárcákat. A bejelentés az Európai Unió közelmúltbeli rendelete után érkezett, amely
jún. 10
11:54
Világhírű cloud és big data szakértő is jön a BME Innovációs Napjára (Portfolio)
Biztonságtudomány,  mesterséges intelligencia,  autonóm rendszerek és  karbonsemleges megoldások a központi témái a BME Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ (FIEK) által szervezett június 16-ai BME Innovációs Napnak, amit idén a Balatonfüredi Tudáscentrumban rendeznek meg. Az esemény külföldi sztárja, Thierry Klein a Nokia Bell Labs elnöke
jún. 10
11:56
Kiderült, mi vár a strandolókra a Balatonnál, a Velencei-tónál és a Tisza-tónál (Portfolio)
Az Európai Unió értékelési rendszere alapján a hazai szabadvízi fürdőhelyek többsége kapott jó vagy kiváló besorolást, négy helyen volt kifogásolt a vízminőség - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) honlapján.
jún. 10
12:00
Fotó – megnyílt az első közúti híd Oroszország és Kína között (Piac és Profit)
Megindították a teherforgalmat pénteken az Oroszország és Kína között az Amur folyón átívelő első közúti hídon, Blagovescsenszk és Hejhe között.
jún. 10
12:00
Változhat a honvédelmi és gazdaságfejlesztési törvényjavaslat (Adózóna)
Változtatásokat fogadott el az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága a honvédelemmel, gazdaságfejlesztéssel, valamint a kormányzati igazgatással összefüggő törvényjavaslaton pénteken – tette közzé az MTI.
jún. 10
12:00
Megszólalt az OMV a problémás osztrák finómítóról, szakad az árfolyam (Portfolio)
Az OMV pénteken közölte, hogy új ellátórendszert vezet be, hogy pótolja a keletkezett hiányt, miután a schwechati finomítójában a múlt héten bekövetkezett balesetet során megrongálódott a finomító desztilláló egysége - számolt be róla a Reuters.
jún. 10
12:00
Környezetkímélő beruházást adtak át Nemesvámoson (Üzletem)
A Green Csoport és a Jager Csoport nemesvámosi beruházásánál alkalmazott újszerű technológia új szemléletet honosít meg az agráriumban, amelynek lényege, hogy nem szennyezi a környezetet, hanem fejleszti azt – mondta Nagy István agrárminiszter a Veszprém megyei településen elkészült üzemcsarnok átadásán.
jún. 10
12:06
Fogyasztóvédelmi vizsgálat indul a Ryanair ellen (Infostart)
A kormány számára elfogadhatatlan a légitársaság „tisztességtelen” jegyárusítási gyakorlata, Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter ezért fogyasztóvédelmi vizsgálat elrendelését indítványozta.
jún. 10
12:12
89%-kal nőtt a vendéglátás forgalma (ProfitLine)
Az egy évvel ezelőtti alacsony bázishoz képest, amit a második hullám elleni védekezések korlátozó hatása okozott,áprilisban 89,3%-kal nőtt a vendéglátás forgalmának volumene, 116,5%-kal pedig az árbevétele - áll a Magyar Bankholding elemzésében.
jún. 10
12:12
NNK: megfelelő minőségű a fürdővíz a magyarországi szabadvízi strandokon (Növekedés)
Az Európai Unió értékelési rendszere alapján a hazai szabadvízi fürdőhelyek többsége kapott jó vagy kiváló besorolást, négy helyen volt kifogásolt a vízminőség - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) honlapján.
jún. 10
12:18
A Ryanair áthárítja az utasokra az extraprofitadót, eljárást indított a fővárosi kormányhivatal (Növekedés)
Azonnali fogyasztóvédelmi eljárást indított a Ryanairrel szemben a fővárosi kormányhivatal.
jún. 10
12:24
Energiahatékonysági beruházásokkal megtakarítható lehet a hazai földgázimport negyede (Portfolio)
Legkésőbb az évtized végéig a hazai földgázimportot a negyedével, a teljes éves magyarországi gázfelhasználást pedig ötödével lehetne csökkenteni a lakásállomány energetikai felújításával a Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ) szerint.
jún. 10
12:24
Minimálisan 40-50 százalékkal kellene emelkednie a meggy árának (Agroinform)
Magasabb árat szeretnének a termelők.
jún. 10
12:24
Forbes 1×1: Összefeszül a Ryanair és a kormány, tényleg a 3900 forintról van szó? (Forbes)
Úgy tűnik a nem éppen a finomkodásaikról híres felek alaposan egymásnak feszülnek – tényleg 3900 forint miatt? A kormányhivatal már el is indította a vizsgálatot.
jún. 10
12:26
Zuhanórepülésbe kapcsoltak a részvények, igazi hullámvasút a kínai befektetés (Portfolio)
Nagyot estek tegnap a kínai tech-óriások részvényei, a hangulatromlás mögött több ok is meghúzódik. Igazi hullámvasútról beszélhetünk a kínai részvények esetében, szerdán még ralizott az Alibaba vezetésével a tech-szektor, tegnap viszont több piaci és vállalatspecifikus hír hatására beestek a jegyzések.
jún. 10
12:28
Hatalmas magyar siker a FIABCI Nemzetközi Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázatán (Portfolio)
Öt arany- és egy ezüstérmet nyertek a magyar ingatlanfejlesztők tegnap este Párizsban FIABCI ingatlanfejlesztési versenyen. A járványhelyzet miatt a FIABCI World Prix d’Excellence Nemzetközi Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázat eredményhirdetésén a tavalyi díjakat is átadták, 2021-ben négy arany- és három ezüstérmet ítéltek oda Magyarország kiemelt
jún. 10
12:30
Sírnivaló OTP-célár érkezett, majdnem 399 is volt az euró (Privátbankár)
Rossz a hangulat a tőzsdéken, a tegnapi EKB-pofon után ma az amerikai infláció miatt aggódnak. A BUX viszonylag jól tartja magát, de az euró/forint megközelítette eddigi csúcsát. Az elemzők sorra alacsonyabb célárakat közölnek magyar részvényekre, és a forintnál is nehéz reménysugarat találni. Árrobbanás várható a réznél?
jún. 10
12:30
Ez gyors volt: már eljárást is indított a Ryanairrel szemben a fővárosi kormányhivatal (Pénzcentrum)
Azonnali fogyasztóvédelmi eljárást indított a Ryanairrel szemben a fővárosi kormányhivatal pénteken. Budapest Főváros Kormányhivatala közleményében azt írta: a kormány elfogadhatatlannak tartja a Ryanair légitársaság azon döntését, amellyel a jegyüket már megvásárló és kifizető utasokra próbál újabb terhet róni. Ezért a kormányhivatal azonnali fogy
jún. 10
12:36
Késik a villanyszámla kifizetésével a román kormány (Privátbankár)
Egyre több pénzébe kerül a román költségvetésnek is a helyi rezsicsökkentés: az áramszolgáltatók már nagyon várnak a pénzükre.
jún. 10
12:42
Nyári szabadságolás: minden a kiadásáról és a különleges megállapodásokról (Adózóna)
Nyár elején érdemes áttekinteni a szabadságok kiadásának szabályait; figyelmen kívül hagyásuknak ugyanis komoly jogi következményei lehetnek.
jún. 10
12:42
A lengyel szejm elfogadta az EU által kifogásolt bírósági fegyelmi kamara megszüntetését célzó tervezetet (ProfitLine)
Véglegesen elfogadta csütörtökön a lengyel szejm az Európai Unió által kifogásolt bírósági fegyelmi kamara megszüntetését célzó tervezetet, a képviselők leszavazták az ellenzéki többségű szenátus több módosítását.

Keresés