Az első teherhajó elhagyta az oroszok által megszállt ukrán Bergyanszk kikötőt – közölte egy helyi tisztségviselő csütörtökön, miután Oroszország közölte, hogy a kikötőt aknamentesítették, és készen áll a gabonaszállítás folytatására.
Minden nap 100-1000 ukrán katona esik el, a háborús zóna egyre gyorsabban közeledik Magyarországhoz - mondta Orbán Viktor a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában.
A 2014 óta tartó projektmegvalósítási időszakban a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság 9 kiemelt természetvédelmi fejlesztés megvalósítását kezdte el mintegy 7,7 milliárd forint támogatás felhasználásával, melyek eredményeként összesen több mint 5500 hektárnyi védett természeti terület értékmegőrzési feltételi javulnak - mondta az Agrárminisztérium
Közel háromezer munkáltató jelezte eddig igényét mintegy 14 ezer egyetemista, középiskolás vakációs foglalkoztatására a bértámogatást biztosító programban. A mostanáig megkötött kétezer szerződés alapján akár már mától munkába állhat több mint nyolcezer diák vagy hallgató. A program augusztus végéig tart.
A lakosság többsége elégedett a biztosítók szolgáltatásával és továbbra is bízik a biztosítókban, derült ki az idei Biztosítás Bizalmi Index (BIBIX) felmérésből, amely a lakosság elégedettségét és biztosítókba vetett bizalmát hagyományosan, éves kutatás keretében vizsgálja – ismertette a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).
Számos új, innovatív eszközt, köztük okostelefonokat, notebookokat, üzleti felhasználású termékeket és okosotthon-megoldásokat jelentett be nagyszabású törökországi eseményén a Huawei Technologies. A vállalat bemutatta a mobiltelefon-piac legkisebb összehajtható modelljét, a Mate Xs 2-t, az egyedi méretű, 16 inches MateBook D16 és 16s notebookokat,
A SmartAgriHubs H2020 európai projekt célja az európai agrár-élelmiszeripari ágazat digitális átalakulásának felgyorsítása. A projekt azon dolgozik, hogy a jelenlegi digitális ökoszisztémát megszilárdítsa, aktiválja és bővítse a digitális innovációs központok (Digital Innovation Hubs) hálózatának kiépítésével. A végső cél a digitális megoldások mez
Az Országos Mentőszolgálat statisztikáin már látszik a kánikula hatása, hiszen egy átlagos napon a 3300-3500 riasztást kapnak a mentők országszerte, ami egy óriási szám, de ilyenkor a kánikula idején ez tovább szokott emelkedni. Most is ez látszik, az elmúlt napokban körülbelül 3700-3800 riasztás volt. Hogyha a kánikula állandósul vagy hosszú ideig
A nehéz tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a július-augusztusi rend szerint már szombaton 15 órától életbe lépett volna, a kamionstopot az országos tisztifőorvos által újabb négy nappal meghosszabbított hőségriasztás miatt, a jogszabályi lehetőséggel élve a teljes hétvégére felfüggesztik – közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium csüt
A Mastercard bemutatta első zenei albumát, ami a Priceless címet kapta. Az album, ami elérhető Spotify-on és egyéb zenei streaming platformokon is, 10 dalból áll, amit 10 zenész rögzített a világ különböző pontjain. A dalokban egy-egy motívumként megjelenik a Mastercard márkadallama.A Mastercard korábban is fontosnak tartotta a zenekedvelők és a fe
A hazai képviselet reakciója az elérhetetlenné tett sorozatokra és A besúgó jövőjére. „Soha ne mondd, hogy soha”, de azért érdemes lejjebb helyezni az elvárásokat.
Amiért önnek is érdemes előfizetnie: • Kitűnő ár-érték arány! • Hiteles szakmai támogatás! • Max és Prémium csomagokban már a 2023-as HVG Adó- és Tb-különszámok! • Megrendelésével most részt vesz a sorsoláson, amelyen Lara Fabian koncertjegyeket és strandszőnyeget nyerhet.
A forint a Magyar Nemzeti Bank keddi kamatdöntése óta kissé eltávolodott a 400-as szinttől az euróval szemben, ma reggel viszont ismét gyengülést látunk, a jegyzés átvitte a 398-at.
A Beszerzési Menedzser Index (BMI) szezonálisan kiigazított júniusi értéke: 57,0. A válaszadók az előző hónaphoz képest tizennegyedik hónapja kedvezőbb folyamatokról számoltak be.
A HR Híradó a Behaviour magazin hírműsora, amely az elmúlt egy hét legfontosabb gazdasági és humánerőforrás híreit foglalja össze. Szerkesztő: Maracska Flóra Műsorvezető: Maracska Flóra Főbb témáink: Az infláció megszorongatja a hazai cégeket. A fiatal munkavállalók többsége béremelkedésre számít. A munkaügyi hatóság hadat üzent a feketefoglalko
Kimutathatóan erőre kapott a koronavírus terjedése az elmúlt hetekben, ami aggasztó, mert a megjelenése óta eltelt két nyáron eddig mindig "pihenőre vonult" - írja a 444.
Ukrajna felől rendszeresen, szinte naponta érkeznek a Richterhez üzenetek, megkeresések kormányzati szinten, de máshonnan is, hogy gondolják át az oroszországi jelenlétüket. Nemrég elfogadtak egy törvényjavaslatot, ami lehetővé teszi, hogy visszavonják azon gyógyszercégek törzskönyveit, amelyeknek oroszországi érdekeltségeik vannak, de készül egy m
Közérdekű bejelentés alapján vizsgálta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal azokat az étrend-kiegészítőket, amelyeket a tüdő egészségének támogatása, illetve betegségmegelőző és gyógyító hatás hamis ígéretével kínáltak eladásra. A hatóság elrendelte a félrevezető jelöléssel ellátott „air7 tüdő vitaminja” termékek forgalomból történő kivonásá
Sri Lanka fővárosában, Colombóban júniusban 54,6%-os volt a fogyasztói árak éves emelkedése. Bár nem országos adatról van szó, mégis kijelenthető, hogy a súlyos gazdasági problémákkal küzdő országban már hiperinfláció van.
A svájci felügyeleti szerv úgy döntött, hogy megengedi a Sberbank svájci leányvállalatának a hitelezői kifizetését. A hatóság a leánybank esetleges eladásáról, illetve tulajdonosi helyzetében történő változásáról is beszélt – számol be a hírről a Reuters.
A környezettudatosság napjaink egyik kiemelt közéleti témája – kifejezetten az Efott célközönségét jelentő fiatalok életében –, így a fesztivál szervezői arra vállalkoztak, hogy a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (Mate) segítségével egy igazán zöld rendezvényt hoznak létre.
A forint a Magyar Nemzeti Bank keddi kamatdöntése óta kissé eltávolodott a 400-as szinttől az euróval szemben, ma reggel viszont ismét gyengülést látunk, a jegyzés átvitte a 398-at.
A környezettudatosság napjaink egyik kiemelt közéleti témája – kifejezetten az EFOTT célközönségét jelentő fiatalok életében –, így a fesztivál szervezői arra vállalkoztak, hogy a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) segítségével egy igazán zöld rendezvényt hoznak létre. Az EFOTT már évek óta szelektíven gyűjti és válogatja a hulladékot,
Szabó Pétert nevezték ki a Microsoft Magyarország új vezetőjének, aki 2022. július 1-től tölti be a pozíciót és irányítja a Microsoft Magyarország tevékenységét.
A beszerzési mennyiség indexe csökkent májusi értékéhez képest. Ez megszokott jelenség nyár első hónapjában, ugyanakkor a mostani érték felülmúlja az elmúlt három év átlagát, emellett a legmagasabb júniusi adat.