Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa 50 bázisponttal megemelte mindhárom irányadó kamatlábát, valamint jóváhagyta az új transzmisszióvédelmi eszközt (TPI). A lépések célja, hogy az infláció középtávon biztosan visszatérjen a 2 százalékos céljához.
Hazai és nemzetközi kutatások is alátámasztják, hogy azok a munkavállalók, akik rendesen ki tudják pihenni magukat a szabadságuk alatt, jobban teljesítenek a munkában és boldogabbak a magánéletben is. A valódi kikapcsolódáshoz azonban léteznek szabályok, amelyeket érdemes betartanunk.
Csütörtök délelőtt megjelent a rezsicsökkentés módosításáról szóló kormányrendelet, így tudjuk, hogy az átlagfogyasztás felett 1 kWh villamosenergiáért 36 forint helyett 70,1 forintot kell fizetnünk augusztustól, 1 köbméter gázért 102 forint helyett 747 forintot. Hús-vér családok villany és gázszámláit kértük be, hogy kiszámolhassuk, ki pontosan me
Hullámzó teljesítményt nyújt idén az arany, a háború kitörését követően március elején még a történelmi csúcsokat ostromolta az árfolyam, és hiába a több évtizedes csúcsokon lévő infláció, valamint az óriási, főként energiapiaci bizonytalanság, a jegybankok egyre agresszívabb monetáris politikája és a felerősödő recessziós félelmek mellett sem emel
A szingapúri Crypto.com váltó mától kezdve lehetővé teszi a felhasználói számára, hogy kriptopénzeket vásároljanak a Google Pay-en és ezáltal a fiókhoz kapcsolt bankkártyákon keresztül. A Crypto.com alkalmazáson belül ezentúl ott lesz a Google Pay-el való fizetés lehetősége, amivel több, mint 100 millió Android használó előtt nyílik meg a Crypto.co
A kínálati oldal aggasztó helyzete és annak ellenére, hogy tegnap a vártnál nagyobb mértékben csökkentek az amerikai olajkészletek, ma jelentős esés figyelhető meg a fekete arany piacán.
Sajnálattal értesült a Magyar Nyugdíjasok Egyesületének Országos Szövetsége és a Nyugdíjas Parlament Országos Egyesülete arról, hogy az egyetemes szolgáltatás új árszabályozásakor, az idősek életkori sajátosságaira nem terjedt ki a döntéshozók figyelme - közölték lapunkkal.
Ma már nem az a kérdés, hogy öntözzük-e a borszőlőt, sokkal inkább, hogy mikor és mennyit. Időszerű témát vetettek fel a szervezők, amikor „A szőlő öntözésének és öntözésvezérlésének lehetőségei” címmel bemutatót szerveztek Tatán. A Mikóczy Szőlőbirtok, a Kite Zrt., a Mate, valamint a T-Markt Kereskedőház Kft. által jelzett eseményre sokan voltak
Az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. oldalán megjelent egy tájékoztató oldal célzottan a lakossági energiaszolgáltatásban bekövetkező változások összefoglalására. Ezen az oldalon rengeteg nyitott kérdésre találhatunk választ, sőt, az augusztus elsejétől érvényes új rezsiárak mellett kiszámolhatjuk a rezsiszámlák új összegét, a tervezett fogyasztásu
Korántsem ért még véget a koronavírus járvány, most a kutatók új vírusváltozatot véltek felfedezni. A BA.5 jelű vírusváltozat az omikron közeli rokona a kutatók szerint, Amerikában és a briteknél is terjed.
Augusztustól sokan sokkal drágábban kapják az áramot és a gázt az új rezsiszabályok alapján. Kiszámoltuk, mit jelent ez egy átlagos fogyasztású és annál 50 vagy 100 százalékkal többet használó háztartásnak.
Az idei év eddig bejelentett legnagyobb beruházása keretében 400 milliárd forint értékben új gyártósorokkal bővíti magyarországi összeszerelő és karosszériaüzemét a Mercedes – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter ma Kecskeméten.
A vasúti közlekedésben alkalmazott innovatív és fenntartható hajtástechnológiáinak világpremierjeit tartja a Stadler az idei InnoTrans vasúti szakkiálláson. A vállalatcsoport magyarországi érdekeltségeinek különleges szerepe lesz az idei vásáron, ugyanis a bemutatott hét járműkoncepció közül négy típus gyártásában a Stadler szolnoki üzeme is komoly
Az utóbbi hetekben jelentősen felerősödtek a globális recessziós félelmek. Az USA-ban a Fed kamatemelései, Európában pedig az energiaválság hozhatja el a gazdaság visszaesését. Ha pedig ez tartósan magas inflációval párosul, akkor beköszönthet a stagfláció időszaka, amitől sokan rettegnek.
A lakossági fogyasztók már most is számtalan tarifa alapján fizetnek az áramért, létezik A1, A2, B, H, és korábbi szerződések alapján B Geo tarifa is. De mit jelentenek ezek? Mekkora az áramdíj az egyes tarifáknál, és hogyan változik az áramár augusztus 1-től? Ezt gyűjtöttük össze ebben a cikkben.
Csütörtök reggel óta a rezsicsökkentés módosítása körül forog fél Magyarország, mindenki kérdez, válaszok után kutat és számol. Ebben ad segítséget az MVM Next tematikus oldala, ahonnan most az egyik legtöbbször előkerülő kérdésre adott választ mutatjuk be.
A Tesla amerikai elektromosjármű-gyártó adózott eredmény 2,3 milliárd dollárra nőtt a második negyedévben az egy évvel korábbi 1,1 milliárd dollárról. Az egy részvényre jutó eredmény 1,02 dollárról 1,95 dollárra emelkedett – áll a cég közleményében.
Idén a Sziget fesztivál hatalmas programmal tér vissza! Nem csak a Nagyszínpadnál érdemes várni az előadókat, hiszen rengeteg program és fellépő vár minket a többi helyszínen is.
Lidia Wronska veszi át a Nestlé Hungária szerencsi és diósgyőri gyárainak irányítását augusztusban. Az új vezető a Nestlé Egyesült Királyságban található Fawdon gyáregységből érkezik Magyarországra. Mit várnak a vezetőváltástól, és hogyan haladnak a büki Purina gigafejlesztésével? Erről is kérdeztük Noszek Pétert, a Nestlé Hungária ügyvezető igazga
Kik járnak a legrosszabbul a rezsicsökkentés átalakításával? Mi indokolja, hogy míg a nagycsaládosok kedvezményt kapnak, az egy- vagy kétgyerekes családok nem? Meddig maradhatnak így az árak? Szűcs Gábor energetikai szakértőt kérdeztük és kiszámoltuk, hogyan változik egy lakásban, illetve egy házban élő kisgyerekes család rezsije.
Ma este hirdetik ki a felvételi ponthatárokat. Ennek apropóján az Otthon Centrum elemzői az egyetemvárosok albérletpiacáról készítettek összefoglalót. Az elemzés szerint a budapesti felsőoktatási intézményekbe felvételt nyert hallgatóknak átlagosan majdnem kilenc százalékkal kell többet fizetniük, míg azoknak, akik a vidéki városokban tanulnak tová
Bár ma reggel újraindult az Északi Áramlat, azaz ismét jön gáz Oroszországból a Balti-tenger alatt Németországba, június második feléhez hasonlóan csak csökkentett mennyiség érkezik. A téli gázellátás problémás lehet, a már amúgy is bedurvult gázárak pedig elszabadulhatnak. A német külügyminiszter felkelésektől tart gázhiány esetén. Berlin szabadul
„A jegybank jelentős, 200 bázispontos alapkamat-emelésére szinte az összes pénzintézet reagált: Bankmonitor által vizsgált 9 pénzintézet közül nyolcnál drágábban lehet lakáshitelt igényelni, mint egy hónappal ezelőtt. Átlagosan 0,71 százalékkal emelkedett a kölcsönök THM értéke, de van olyan eset is, ahol 1,72 százalékponttal emelkedtek a hitelkölt
A közösségi finanszírozás már régóta elérhető eszköz, amihez a kezdő vállalkozók, start-up-ok nyúlni tudtak, főleg ha az induláshoz szükség volt a kezdőtőkére. A Kickstarter és az Indiegogo után mostmár magyar oldalon is próbálkozhatnak a vállalkozók, ugyanis elindult a Brancs közösségi finanszírozási platform.
A magyar konyha elképzelhetetlen állati eredetű zsír felhasználása nélkül. Idővel azonban helyettesítésére egyre többféle növényi zsír épült be gasztronómiánkba, sőt, már se szeri, se száma a különféle diétáknak, étkezési szokásoknak, amelyekről néhány évtizeddel ezelőtt hallani sem lehetett. E táplálkozási útvesztőben milyen alapanyagok jelenthetn
A ma megjelent rezsidrágítás kapcsán az egyik leggyakrabban felmerülő kérdés, hogy mi van azokkal a családokkal, akiknek több ingatlanjuk van, illetve azokkal, akik többen "egy mérőóra alatt" laknak. Az MVM Next megerősítette a jogszabályokból fakadó értelmezéseket, ami azt jelenti, hogy egy megnyugtató és egy kellemetlen következmény is van.
A hőszivattyús technológia terjedésének elősegítése lehet az energiafelhasználás hathatós csökkentésének, a fosszilis energiahordozóktól való függetlenedésnek az egyik záloga – hívja fel a figyelmet közleményében a Magyar Hőszivattyú Szövetség.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 890,99 pontos, 2,17 százalékos emelkedéssel 42 030,31 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 13,1 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.
A kamionstop feloldása vasárnapra feltételesen léphet életbe abban az esetben, ha az országos tisztifőorvos a hőségriasztás meghosszabbításáról döntene.
Véglegessé vált, hogy megépülhet a nagy kapacitású, tenger alatti elektromos távvezeték az Egyesült Királyság és Németország között, miután összegyűlt a beruházáshoz szükséges teljes összeg - közölte csütörtökön Londonban a fővállalkozó cég.