A Szeizmológiai Obszervatórium honlapja szerint a mai nap, este 6 óra környékén kisebb erősségű, 3,4-as magnitúdójú földrengést mértek Répcelak közelében.
A várakozásoknak megfelelően Rishi Sunak volt pénzügyminiszter és Liz Truss külügyminiszter között dőlhet el Boris Johnson székének a sorsa. Összegyűjtöttük, mit lehet tudni a jelöltekről.
Közel a valaha mért legalacsonyabb vízálláshoz a Velencei-tó, a Maros folyón is soha nem látott méretű homokpadok jelentek meg. Az ország nagy részét rendkívüli aszály sújtja. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság öntözési menetrendet készít a gazdáknak. A Katasztrófavédelemmel együtt pedig fellépnek az illegális vízkivétel ellen és ahol kell, mobilszi
Pár évtizede igazi luxusnak minősültek a most abszolút megfizethető kéz- és körömápolási szolgáltatások, amelyek a jelenlegi gazdasági körülmények mellett a jövőben is könnyen azzá válhatnak - mondta a Portfolio-nak az első budapesti körömszalon tulajdonosa. Kispál Luca ismertette, hogy a forint-euró árfolyamának alakulása rányomja a bélyegét az al
A lakossági fogyasztóknak továbbra is biztosított a rezsicsökkentés, de a jövőben rezsicsökkentett áron fogyasztható földgáz- és villamos energia mértéke megváltozik - közölte az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. az MTI-vel csütörtökön.
A Pénzcentrum ezúttal is élőben közvetítte az Ötöslottó sorsolását. A 29. héten nem volt telitalálatos szelvény, ezért a 30. héten a várható főnyeremény 500 millió forint lesz.
Az Európai Unió további gázszállításokat kér Nigériától, mivel a közösség felkészül az orosz gázszállítások esetleges csökkenésére - közölte Matthew Baldwin, az Európai Bizottság energiaügyi főigazgató-helyettese szombaton.
Az Alphabet, a Google anyavállalata pénteken közölte, hogy elbocsátotta azt a vezető szoftvermérnököt, aki azt állította, hogy a vállalat mesterséges intelligencia alapú chatbotja, a LaMDA öntudatra kelt.
Villanyvezetékeket szakított le, villanyoszlopokat döntött ki, fákat csavart ki, utakat tett járhatatlanná a vihar a Komárom-Esztergom megyei Oroszlányban és környékén - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szombaton a honlapján.
Csökkent az amerikai gazdaság teljesítménye júliusban az S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzser-indexének előzetes értékelése alapján.
Csehországban éves szinten 8,5 százalékkal 606 909-re visszaesett az új személygépkocsik gyártása az első fél évben - közölte a cseh autógyártók szövetsége pénteken honlapján.