Ratatics Péter, a Mol hazai operatív működéséért felelős ügyvezető igazgatója szerint felül kell vizsgálni az üzemanyagárstopot, hogy legyen esély növelni a szükséges import mennyiségét – mondta el az Indexnek adott interjúban annak apropóján, hogy a hétvégén kezdődik a Mol Dunai Finomítójának tervezett karbantartása, ahol szeptemberig nem indulhat
Magyar idő szerint este 8-kor tette közzé kamatdöntő üléséről szóló közleményét a Fed, amelyből kiderült, hogy a jegybank ismét 75 bázisponttal emelte az irányadó kamatot. Jerome Powell elnök ezekben a percekben tart sajtótájékoztatót. Az eseményről élőben tudósítunk.
Háromszor annyi napkollektort és napelemet, hatszor annyi fogyasztást mérő konnektort vettek a magyarok az elmúlt hetekben, mint korábban, de a gáztűzhelyekből is többet adtak el a szokásosnál. A fatüzelésű kandallókból egyes cégeknél már akkora készlethiány van, hogy akár egy hónapot is kell várni, hogy megérkezzen a megrendelt termék. Az árak és
Magyar idő szerint este 8-kor tette közzé kamatdöntő üléséről szóló közleményét a Fed, amelyből kiderült, hogy a jegybank ismét 75 bázisponttal emelte az irányadó kamatot. Jerome Powell elnök a sajtótájékoztatón elmondta, hogy szeptemberben még nagy emelés jöhet, a Fed ugyanakkor hamarosan lassíthat a kamatemelési tempón. A reálgazdasági kilátásoka
Gáspár Laci személyre szabott, gyémánt fülbevalót kapott Forró Viktória ékszertervezőtől, akit az énekes lila színű sportkocsija ihletett meg. Az egyei, gyémántokkal díszitett fülbevaló értéke is van annyi, mint az autóé – mondta el az énekes az RTL-nek.
Kihúzták a Skandináv lottó 2022/30. heti nyerőszámait. A héten nem született telitalálat, így a jövő héten 272 millió forint lesz a várható főnyeremény.
A Szerencsejáték Zrt. honlapján olvasható tájékoztatás szerint a július 27-én megtartott 30. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták ki: