2022. augusztus 11. csütörtök

aug. 11
15:54
Így alakul a fiatalok médiafogyasztása (MMonline)
A Z-generáció és a millenniál generáció digitális szórakozása egyre inkább előtérbe kerül világszerte. Ma már a videós streaming szolgáltatásokkal fej fej mellett versenyez a közösségi média és a gaming a fogyasztók figyelméért – derül ki a Deloitte digitális médiapiaci kutatásából. A Deloitte tizenhatodik alkalommal készítette el elemzését a digit
aug. 11
15:57
Élet a kata után: mire kell figyelni? (Piac és Profit)
Augusztus 31-gyel megszűnik az eddigi kata, a korábbinál csak egy jóval szűkebb kör választhatja az új katát. A következő hetekben ezért közel 400 ezer vállalkozónak kell eligazodni a lehetőségek között és megtalálni a számára megfelelő adózási formát.
aug. 11
16:00
Most először mondták ki: az állami intézmények miatt is kell még több erdőt kivágni (Portfolio)
Közel egy hét kellett a kormánynak ahhoz, hogy érdemi magyarázatot találjon a múlt csütörtökön megjelent, fakivágást könnyítő kormányrendeletre. Két kormányzati nyilatkozat alapján már látható, hogy mi áll a döntés hátterében, ám ez még nem jelenti azt, hogy a megfelelő irányba haladunk a természeti, környezetvédelmi és energetikai szempontok alapj
aug. 11
16:06
Újra jön az olcsó orosz kőolaj Magyarországra – Ki és mennyit fizetett ezért? (Agroinform)
Eddig ennyit tudunk az "ideiglenes megoldásról".
aug. 11
16:06
Berlusconi visszatérhet az olasz parlamentbe (vg.hu)
A szeptemberi választásokkal szerezhet újra mandátumot a volt kormányfő.
aug. 11
16:09
A szárazság miatt csökken a csemegekukorica termésátlaga, romlik az ágazat jövedelmezősége (Menedzsment Fórum)
Ugyan továbbra is Magyarország Európa legnagyobb csemegekukorica-termelője, de az idei termésátlagok az aszály miatt, különösen az öntözetlen területeken jelentősen csökkennek, ami az emelkedő költségekkel rontja az ágazat profitabilitását.
aug. 11
16:12
100 ezer ingyenjegyet kapnak az ukrán menekültek a Wizz Airtől (vg.hu)
.
aug. 11
16:18
Mol: felelős fogyasztói magatartásra van szükség ahhoz, hogy mindenkinek jusson elegendő üzemanyag (Alternatív Energia)
A higgadt, megfontolt vásárlás a célravezető.
aug. 11
16:18
Valóban tetőzni látszik az infláció, szárnyalnak a tőzsdék Amerikában (Portfolio)
A tegnapi fogyasztói árindex adatokat követően a ma délután megjelent termelői árindex adatok is az inflációs tetőzésével kapcsolatos hangokat erősítik, ennek hatására ma is szép pluszban nyitottak a vezető amerikai részvényindexek.
aug. 11
16:18
"Ami infláció folyik itt ebben a rendszerben": drágulás és spórolás a 2022-es SZIGETEN (Pénzcentrum)
"Fesztiválozni kifejezetten drága dolog, idén meg pláne kifejezetten drága dolog" - fogalalta össze egy szigetlakó, hogy szerinte mennyire gyűrűzött be az infláció a 2022-es Sziget Fesztiválra. Megérkezett a Pénzcentrum vlogjának, a CashTag-nek a legújabb része.
aug. 11
16:18
Lesz olaj, de ki veszi meg? (vg.hu)
Az olajkartell szerint a vártnál gyengébb lesz a kereslet, és az OPEC-en kívüli szállítók növelik kitermelésüket.
aug. 11
16:18
Hétszáz bejelentés egyetlen kárbecslőnek (Magyar Mezőgazdaság)
Mintegy egymillió hektár szántóterületet érint az idei, rendkívüli aszály az országban. A szaktárca, illetve a veszélyhelyzeti operatív törzs több intézkedést is hozott már a gazdálkodók érdekében, egyebek mellett a kárelőleg eszközének alkalmazásával a biztosítói kártérítések soron kívüli kifizetéséről is döntött.
aug. 11
16:20
Égető kérdés: lesz-e elég tűzifa? (Magyar Mezőgazdaság)
„Ha az újság ír róla, nagy lesz a kereslet, ha pánikot keltenek, még nagyobb.” Így összegezte véleményét a kérdésre egy fővárosi tűzifakereskedő, aki nem akart névvel nyilatkozni a témáról.
aug. 11
16:24
Máris változott a feltöltőkártyás rezsielszámolás (444.hu)
Az MVM egyszerűsített, nem kell naponta számolgatni az elhasznált áram mennyiségét.
aug. 11
16:30
Szívszorító videó, amit nem akartál látni – ez is Magyarország (Agroinform)
Úgy tűnik, nincs más választás: az élővilágnak kell elköltözni addig, amíg nem érti mindenki, mit jelent a tűzgyújtási tilalom.
aug. 11
16:30
Veszélyes üzlet: újranyitja éttermeit a McDonald’s Ukrajnában (vg.hu)
A gyorséttermeket február 24-én, az invázió kitörésekor zárták be.
aug. 11
16:33
Óriási mennyiségű metánt bocsátanak ki a hulladéklerakók világszerte (Privátbankár)
Óriási mennyiségű metánt bocsátanak ki a hulladéklerakók világszerte, a bomló élelmiszerhulladékból a Buenos Aires-i, delhi, mumbai és lahori lerakókban a bolygó felmelegedéséért felelős gáz szabadul fel - derül ki egy új kutatásból.
aug. 11
16:36
Reklámok nélkül filmeznél? A Disney-nél mostantól alaposan rá kell, hogy fizess! (Portfolio)
A Disney új árstruktúrát mutatott be, amely magában foglalja a reklámokkal támogatott Disney+-t, annak a törekvésnek a részeként, hogy nyereségessé tegye a streaming üzletágát.
aug. 11
16:36
Légrádi Ildikó a Seychelle-szigetek egzotikus világáról osztotta meg tapasztalatait (Biztosító Magazin)
Légrádi Ildikóval készítettem interjút, aki mérnök, képi kifejezéspszichológiai szaktanácsadó, párkapcsolati coach, mentálhigiénés szakember és akinek két könyve jelent meg neves kiadók, így a Líra és a Tbálint gondozásában.
aug. 11
16:36
Itt a Ryanair válasza a repülőjegyadóra (Üzletem)
Megszünteti nyolc budapesti útvonalát a Ryanair, amely már a repülőjegyadó bevezetése után jelezte, hogy a plusz költségnek járatrikítások és -leállítások lehetnek a következményei.
aug. 11
16:42
Csúcsra járatja Magyarország legnagyobb vasöntödéjét a Busch-Hungária (vg.hu)
Az idei gyártási volumennel még a tavalyi rekordévet is túlszárnyalhatja a cég.
aug. 11
16:45
Új centrista szövetséget hozott létre a volt olasz miniszterelnök (Privátbankár)
A Matteo Renzi volt miniszterelnök vezette Élő Olaszország és a Carlo Calenda vezette Akció nevű párt csütörtökön bejelentette politikai szövetségük megszületését, amely harmadik pólust kíván képviselni az olasz baloldali és a jobboldali pártok választási koalíciójával szemben.
aug. 11
16:48
Lassan, de elindult a talpra állás a magyar turizmusban: ők bizakodhatnak leginkább (Pénzcentrum)
Az egy évvel ezelőtti fokozatos nyitás miatt emelkedő bázishoz képest júniusban 14,7%-kal nőtt a vendéglátás forgalmának volumene a májusi 34,3%-os növekedés után, míg 35,3%-kal emelkedett az árbevétele. A második negyedévben átlagosan 46%-kal nőtt a vendéglátás forgalmának volumene az első negyedévi átlagos 80,5%-os növekedés után, míg az árbevéte
aug. 11
16:48
A napokban eldől, megy-e tovább az OTP az óriási rali után (vg.hu)
Az egy részvényre jutó saját tőke értékéig emelkedhet az árfolyam.
aug. 11
16:54
Újabb jó hírnek örülhetnek az amerikai gazdaságból (Portfolio)
Az Egyesült Államokban a termelői árindex 0,5%-ot csökkent, ami az első havi alapú mérséklődés 2020 áprilisa óta.
aug. 11
17:00
Küszöbátlépések a Delta Technologiesnál (Portfolio)
A Delta Technologies két nagytulajdonosa, Csontos Zoltán és Bártfai Zsolt szavazati joga 10 százalékos küszöbérték fölé emelkedett  - áll a közleményben.
aug. 11
17:03
Háromszorosára nőtt a légitársaságok forgalma az egy évvel korábbihoz képest (Privátbankár)
Továbbra is erőteljes a globális légi közlekedés fellendülése, az európai légitársaságok júniusi utasforgalma több mint háromszorosára nőtt, 234,4 százalékkal emelkedett 2021 júniusához képest.
aug. 11
17:12
Gyorsult az infláció Csehországban (ProfitLine)
Júliusban 17,5 százalékra nőtt az éves szintű infláció Csehországban a júniusi 17,2 százalékról - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) szerdán Prágában. A fogyasztói árak sorozatban immár 13 hónapja emelkednek.
aug. 11
17:12
Szentlőrinci Mezőgépnapok – újra a mezőgépeké lesz a terep (Agroinform)
A kétnapos MEZŐGÉPNAPOK technikák és technológiák színe-javát vonultatja fel a mezőgazdaságban tevékenykedő agrárgazdálkodók számára.
aug. 11
17:12
Mol: felelős fogyasztói magatartásra van szükség ahhoz, hogy mindenkinek jusson elegendő üzemanyag (Tiszta Jövő)
Fontos, hogy senki se vásároljon pánikból.
aug. 11
17:12
Mol: újraindult a Barátság vezeték (Demokrata)
Újraindult a Barátság vezeték, csütörtökön Magyarországra is megérkezik a kőolaj.
aug. 11
17:15
Rövidesen újraindul a csehországi olajszállítás is a Barátság vezetéken (Privátbankár)
Továbbra sem érkezik orosz kőolaj Csehországba a Barátság vezetéken - jelentette csütörtökön reggel a cseh közszolgálati hírtelevízió (CT24) a Barátság és az IKL kőolajvezetékeket üzemeltető Mero társaságra hivatkozva.
aug. 11
17:18
Rezsiemelés 2022: mutatjuk, mit kell tudni és hogyan küzdhetsz a horrorisztikus rezsiszámlák ellen (Portfolio)
A júliusi válság kormányülést követően eldőlt: a kormány feladja a rezsicsökkentés korábbi rendszerét, és részben ráereszti a lakosságra az energia piaci árát. A makrogazdasági és inflációs várakozások mellett összeszedtük a legfontosabb szabályokat és tudnivalókat, illetve azokat a kedvezményeket és változásokat, amelyek segíthetnek a rezsiszámlák
aug. 11
17:18
Időjárás: Lesz eső az éjszaka, de nem mindenhol! (Agroinform)
Megérkezett a hidegörvény, nem olyan csapadékos, mint reméltük.
aug. 11
17:18
Vitézy: zöldebb lesz a közösségi közlekedés Miskolcon is (Tiszta Jövő)
Környezetkímélő, klímasemleges elektromos BYD típusú autóbuszokkal gyarapodott a Miskolci Városi Közlekedési (MVK) Zrt. autóbuszparkja, a tíz új, hazai gyártmányú járművet pénteken adták át a társaság telephelyén.
aug. 11
17:18
A kriptotél ellenére az emberek nagy része nem válik meg kriptovalutáitól (BitcoinBázis)
A bitcoin sokszor túl értékesnek tűnik az emberek számára, hogy csak úgy megváljanak tőle. Sokan vannak, akik ragaszkodnak hozzá, és
aug. 11
17:20
Nagy nevek, égető témák a Portfolio egészségügyi fórumán! (Portfolio)
Idén újra egész napos programmal várja a szakmai közönséget a
aug. 11
17:24
Hoppá, már itt sem ússzuk meg a drágulást: máris tarifát emel a Disney+ (Pénzcentrum)
A Disney bejelentette, december 8-tól többet kell majd fizetniük a Disney+-ért azoknak, akik nem szeretnének reklámot látni a szolgáltatásban.
aug. 11
17:24
Megemelte éves olajkeresleti előrejelzését a Nemzetközi Energiaügynökség (NRGreport)
A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) csütörtöki jelentése szerint a forró nyár és a gáz drágulása növelte a kőolajfelhasználást az energiatermelésben, ezért a szervezet megemelte éves olajkeresleti előrejelzését.
aug. 11
17:27
Magyarországon magasabb a kockázati prémium, mint a régió bármely más országában (Piac és Profit)
A kelet-közép-európai országok nagy tempóban reagálnak a változásokra, a Fidelity International szakértői pedig megnézték, mi várható a lengyel, cseh, román és magyar pénzügyi piacokon.
aug. 11
17:30
Pluszban zárt az OTP és a Mol (Portfolio)
A blue chipek között vegyes volt a kép, az OTP és a Mol emelkedett, mínuszban zártak a Richter és a Magyar Telekom részvényei.
aug. 11
17:36
Újra mentes az ország a madárinfluenzától, már nem kötelező zártan tartani a baromfikat (Üzletem)
Az Állategészségügyi Világszervezet vonatkozó előírásai szerint Magyarország visszanyerte madárinfluenzától való mentességét.
aug. 11
17:48
Nem kellett a vevőnek a nemrég kiszabadult ukrán kukorica? (Agroinform)
Ez volt rá a magyarázata.
aug. 11
17:48
Döntöttek a három milliárdos támogatás sorsáról (Agrárágazat)
A támogatási konstrukció kedvezményezettjei a mezőgazdaság egy szegmense, de vannak részletes szabályok.
aug. 11
17:54
Az ország, ahol a 402 forintos drága benzin miatt már annyit sem tankoltak, mint a koronavírus-para idején (Portfolio)
Az amerikai kiskereskedelmi benzin átlagára csütörtökön hónapok óta először csökkent 4 dollár alá gallononként, vagyis literenként durván 402 forintot fizetnek érte az amerikai fogyasztók.
aug. 11
18:00
Ebbe érdemes fektetni a forint-válság közepette: ezt érdemes tudni a környező valutákról is (Pénzcentrum)
Infláció, jegybanki kamatok, energia árak – a kelet-közép-európai országok nagy tempóban reagálnak a változásokra. Szakértők pedig most megnézték, mi várható a lengyel, cseh, román és magyar pénzügyi piacokon.
aug. 11
18:06
Felbukkant egy hágó, amit 2000 évig jég borított, egy gleccser helyén pedig egy 10 méter mély tó lesz (Portfolio)
Több mint 2000 év után került felszínre egy jég borította svájci hágó, a Glacier 3000 gleccserrégió területén található Zanfleuron.
aug. 11
18:09
Az OTP húzta a BUX-ot (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,04 százalékos emelkedéssel, 44 148 ponton zárt csütörtökön.
aug. 11
18:12
Ismét egyre népszerűbbek a "szedd magad" akciók (ProfitLine)
A KSH tegnap közzétett adatai szerint júliusban 15,4 százalékkal volt magasabb a zöldség és gyümölcs fogyasztói ára, mint egy évvel korábban. A gyümölcspiacon régen látott árrobbanás egyre többeket fordít ismét az úgynevezett „szedd magad” akciók felé. Az alacsony szinten beragadó termelői árak és a munkaerőpiaci helyzet miatt a termelők is egyre t
aug. 11
18:12
Vissza kell vágni a gázfogyasztást – vajon sikerül? (Agroinform)
Így takarékoskodnak a gázzal az európaiak.

Keresés