Mit tehet a vezető, ha a munkavállalók hiba esetén nem értesítik őt a történtekről, hanem fedezik egymást, és erre csak később derül fény? Hol van a határ az apróbb hibák, szabályszegések elleplezése és a súlyosabb kihágások eltitkolása között? » Amikor a munkavállalók egymást fedezik Egy elfelejtett meeting, egy elrontott gyártási terv, egy megh
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) legújabb, májusi adatai szerint látványosan nőtt a megújuló forrásból termelt energia mennyisége a tavalyi évhez képest.
Országosan a legtöbb megyében és a főváros nagy részén is kitartanak az eladók az árak mellett, szinte alig engednek 2-3 százalékot. Kelet-Magyarországon viszont nőtt az alku mértéke.
Júniusban a várakozásokat lényegesen meghaladó mértékben nőtt az euróövezet ipari termelése az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat jelentése alapján.
Közzétették a Ryanairt 300 millió forintra bírságoló fogyasztóvédelmi határozatot. A hatóság szerint olyan extraprofitadót, a légitársaságok hozzájárulását hárította át az utasaira, amit nem is neki kell befizetnie.
Az előző havi megtorpanás után júniusban ismét gyorsult a mezőgazdasági termelői árak emelkedése: a felvásárlási árak a májusi 45,4 százalék után júniusban átlagosan 48,3 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbiaknál a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint.
Az erős piaci verseny a legtöbb esetben késlelteti az online kereskedelemben értékesített termékek áremelkedését, állapította meg az Olcsóbbat.hu ár-összehasonlító portál annak kapcsán, hogy az oldalon közel 90 termékkategória legkeresettebb termékeinek éves árváltozását vizsgálta, több mint 3.000 termékre kiterjedően.
Tovább növeli a gazdasági visszaesés valószínűségét Németországban az alacsony vízállás az első számú vízi szállítási útvonalon, a Rajnán - írták német hírportálok kedden elemzői vélemények alapján.
Nem mindegy, hogyan, milyen körülmények között tároljuk a nyár végén / ősszel betakarított zöldségeket. Ahhoz ugyanis, hogy minden terményünk friss és ropogós maradjon, megfelelő hőmérsékletet és páratartalmat kell biztosítanunk számukra a tároló helyiségben, ahol a fogyasztásig elraktározzuk őket.
Magyarországon a hosszú ideje fennálló tartós csapadékhiány miatt az év végére az aszálykárral érintett területek nagysága elérheti az egymillió hektárt, ami az összes hazai termőföldünk 20 százaléka mondta Nagy István agrárminiszter Újszilváson, ahol ismertette azt az intézkedés sorozatot, amellyel a kormány a rendkívüli helyzetben a gazdákat kívá
Sok milliárd dollár forog kockán, ahogy az Ethereum egyre inkább közeledik a várva-várt egyesüléshez szeptemberben, amikor proof-of-stake mechnizmusra áll át.
Az MNB újabb fogyasztóvédelmi vizsgálatot indított az – itthon határon átnyúló szolgáltatóként működő – NOVIS biztosítónál a társaság panaszkezelési és ügyféltájékoztatási gyakorlatát, illetve a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmára vonatkozó jogszabályoknak való megfelelést áttekintve. A jegybank korábbi lépései nyomán a biztosító három
Magyarországra érkezik a kínai Contemporary Amperex Technology (CATL) – a hírt Magyar Levente jelentette a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára jelentette be. A beruházás összértéke 3000 milliárd forint, mintegy 221 hektár területen, közel 9000 embernek ad majd munkát.
2022 júliusában az ingatlan-adásvételek száma 20 százalékkal, a realizálódott jelzáloghitelek összege 17 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól a Duna House, illetve a Duna House pénzügyek becslése szerint.
Az előző havi megtorpanás után júniusban ismét gyorsult a mezőgazdasági termelői árak emelkedése: a felvásárlási árak a májusi 45,4 százalék után júniusban átlagosan 48,3 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbiaknál a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint.
Magyarország történetének eddigi legnagyobb beruházása valósul meg Debrecenben, ahol a kínai Contemporary Amperex Technology Co. Limited (CATL), a világ legnagyobb akkumulátorgyártója hozza létre második európai üzemét mintegy 3 ezer milliárd forint értékben - nyilatkozta a közmédiának Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM)parla
A GKI Gazdaságkutató Zrt. megvizsgálta, hogy a vállalkozások hajtottak-e végre energiamegtakarító beruházásokat az utóbbi 3 évben, s ezzel mekkora energia megtakarítást értek el. A felmérés 2022 májusában készült, 964 vállalkozás válaszai alapján, amelyek 5 fő feletti (nem multi) cégek. A hazai cégek 39%-a hajtott végre energiamegtakarításra irányu
Egy átlagos internetfelhasználó éves szinten 414 kg károsanyag-kibocsátásért felelős. Egy közepes weboldal pedig 60 kg CO2e éves kibocsátással ugyanakkora környezeti lábnyommal jár, mint 4,3 millió SMS vagy napi 63 percnyi TikTok aktivitás. Bár a digitalizációra mint zöld megoldásra tekintünk, minden digitális folyamat termel karbont. A fenntarthat
7,34 milliárd eurós, közel 3000 milliárd forintos magyar beruházást jelentett be a kínai Contemporary Amperex Technology Limited (CATL). A vállalat szerint a gyár 100 gigawattóra kapacitású lesz, és a debreceni Déli Ipari Parkban épül fel 221 hektáros területen, 9 ezer új munkahelyet hozva létre. A debreceni a vállalat második európai üzeme lesz
Európai bank bonyolíthatja tovább a tranzitdíj-átutalásokat a Barátság kőolajvezeték szállításai fejében, így elhárulhat az akadály a Magyarországra, Szlovákiába és a Cseh Köztársaságba irányuló orosz olajexport folytatása elől.
Közzétették a Ryanairt 300 millió forintra bírságoló fogyasztóvédelmi határozatot. Az indoklásból kiderül, hogy a légitársaság azért kapott rekordösszegű büntetést, mert a hatóság szerint olyan extraprofitadót, a légitársaságok hozzájárulását hárította át az utasaira, amit nem is neki kell befizetnie - írja a Bank360.hu.
A Samsung bejelentette a Galaxy Watch5 és Galaxy Watch5 Pro termékek érkezését, amelyek továbbfejlesztett funkciókkal rendelkeznek az egészségünk megőrzését szolgáló mindennapi szokások kialakításáért. A Galaxy Watch5 esetében a vállalat tovább fejlesztette mindazokat a funkciókat, amelyeket a felhasználók nap mint nap használnak. A Galaxy Watch5 P
A Gránit Bank 50 százalék plusz egy szavazatnyi részesedést szerez a az Equilor Befektetési Zrt.-ben, amely a hazai piac egyik legjelentősebb befektetési szolgáltatója és brókercége.
A rendszeres fizetett szabadsághoz való jog a munka világában a pihenéshez való jog megvalósulását szolgálja, célja a munkavégzés során elhasznált erőforrások, a fizikai és szellemi energia pótlásának, valamint a munkavállalók regenerálódásának biztosítása – ismertette dr. Brózmann Attila, az act Bán & Karika Ügyvédi Társulás szakértője.
Megszünteti 8 magyarországi járatát a Ryanair és további 7 járat sűrűségét csökkenti, a légitársaság közleménye szerint válaszul a júliusban életbe lépett különadóra.
Sokat tehetnek a szülők az iskolakezdésre készülve is azért, hogy megkönnyítsék gyerekeiknek a tanulást. Ebben kulcsszerep az okoseszközöknek juthat, amelyek a hagyományos tankönyvekkel szemben nem csak az információt bocsátják rendelkezésre, hanem az agy bal és jobboldali féltekét egyszerre működtetve hatékonyan segítik az információ megértés és r
A megújuló forrásból termelt bruttó villamos energia mennyisége 20,7 százalékkal nőtt Magyarországon májusban az előző év azonos időszakához képest - tájékoztatta a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH).