Bár a próbavásárlás eredeti tárgya egy másik termék volt, végül a webáruház által ajándékba küldött étrend-kiegészítővel szemben kellett haladéktalanul eljárniuk a szakembereknek.
Világszerte majdnem megkétszereződött a legégett fák mennyisége az elmúlt húsz év alatt - idézte szerdán a BBC hírportálja a Global Forest Watch, a világ erdőit figyelő internetes portál adatait.
Bár komolynak érezzük a lakáshitel kamatok emelkedését, a money.hu adatai szerint az elmúlt egy évben a vizsgált 9 banknál 4,11 százalékkal emelkedett a legjobb adósoknak ajánlott standard kamat. Ez messze elmarad a jegybanki alapkamat, de még a referenciakamat emelkedésétől is. A money.hu adataiból látható, melyik bank emelt leginkább, illetve, ho
A piramisjáték egyes jegyeit hordozó multi level marketing terméket reklámoznak a közösségi médiában HyperVerse néven, mely a korábbi HyperFund rendszer újragondolása. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) nem felügyeli a kriptovalutákhoz kötődő kereskedelmi ügyleteket. Ezen eszközök árfolyama kiszámíthatatlan, hiányoznak a károsultakat védő garanciaintézmén
Japánban júliusban 2,6 százalékkal nőttek a fogyasztói árak az előző év azonos hónapjához képest, az infláció gyorsult a június 2,4 százalékhoz képest.
Pénteken reggel már arról érkezett hír, hogy sikerült megakadályozni a lángok továbbterjedését Pest megyében Tatárszentgyörgy határában, aztán délelőtt újabb közleményt kellett kiadnia az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságnak (OKF). Ebben már arról írnak, hogy a szél miatt kitörtek a lángok a tűzoltók által korábban körülhatárolt területről.
A briteknél 40 éves mélypontra esett a fogyasztói bizalom a -44 pontos értékével a júniusi -41 pontot követően. Egyre csúnyábban fest a szigetország gazdasága.
A repohár visszaváltásával kapcsolatos visszásságok piaci önszabályozó megoldását, vagyis a rendszer racionális, egységes és valóban fenntartható átalakítását van szükség több szervezet szernt. A javaslat fontos része, hogy a repoharat választó vendégek visszakapják annak ellenértékét.
Az elmúlt éveknél jobb lehet az idei szezon a magyar dinnyetermelők számára, azonban a munkaerőhiány miatt várhatóan nem nő a 3 ezer hektár alatti termőterület jövőre - hangzott el egy hazai dinnyefogyasztást népszerűsítő rendezvényen csütörtökön Zamárdiban, a Strand fesztiválon.
Az Egyesült Államok északkeleti államai egyre súlyosbodó aszállyal küzdenek, az elmúlt két hónapban az átlagosnál jóval kevesebb volt a csapadék, ami magas hőmérséklettel párosult.
Bár komolynak érezzük a lakáshitel kamatok emelkedését, a money.hu adatai szerint az elmúlt egy évben a vizsgált 9 banknál 4,11 százalékkal emelkedett a legjobb adósoknak ajánlott standard kamat. Ez messze elmarad a jegybanki alapkamat, de még a referenciakamat emelkedésétől is. A money.hu adataiból látható, melyik bank emelt leginkább, illetve, ho
Covid, recesszió, infláció, háború, energiaválság, élelmiszerhiány és ki tudja mi vár még ránk. Ilyen körülmények között nem véletlen, hogy számos vállalkozás kerül nehéz, olykor kilátástalan helyzetbe. A fentiek miatt prognosztizál Dr. Zavagyil Zoltán a BDO Pénzügyi Tanácsadó Zrt. befektetési igazgatója tömeges csődöt a hazai kkv-k körében. A váls
Ma rossz a hangulat a részvénypiacokon és a forint is tovább esik, három hete nem látott mélypontra süllyedt az értéke. Bizonyára nem függetlenül attól, hogy a földgáz ára újabb és újabb rekordokat dönt a kontinensen. Vannak azonban jelek, hogy az energiakrízis javulni fog. Blokklánc- és játékbirodalmat épít egy ázsiai cég.
Számos kérdés merül fel a gyakorlatban a főállású anyasággal, vagyis a családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. (Cst.) törvény 23. szakasza szerinti gyermeknevelési támogatással összefüggésben. Ennek apropóján cikkünkben röviden – különböző szempontok szerint – összefoglaljuk a legfontosabb tudnivalókat.
Enyhülhet a német gazdaság lassulásával fenyegető aszály a Rajna térségében, egy szerdán közölt előrejelzés szerint a következő napokban több mint fél méterrel emelkedhet a vízállás Németország legfontosabb vízi szállítási útvonalán.
Még nem volt ilyen, hogy az ország egyes területein egyáltalán nincs termés. Kukoricából és napraforgóból az Alföld egyes részein az aszály miatt egyáltalán nem lesz mit betakarítani – nyilatkozta az agrárminiszter. Magyarországot nem fenyegeti élelmiszerválság, csak az export csökken.
Nem bukhat el annyi pénz a piramisjátékokban, hogy ne legyen vevő az újabbakra. Az MNB most ismét egy olyan magas hozamot ígérő lehetőségre figyelmeztet, amiben felismerhetők a piramisjátékok közismert jegyei.
Zivatarok is befolyásolhatják az augusztus 20-ai ünnepi programokat - közölte pénteken az MTI-vel az Országos Meteorológiai Szolgálat, amely azt kéri: aki kilátogatna a rendezvényekre, kövesse nyomon az időjárás alakulását, a veszélyjelzéseket.
A magyar bankok vezetői szeretnek azzal büszkélkedni, hogy az MNB statisztikája szerint már a lakossági betétek kamata is szépen emelkedik, nemcsak a hiteleké. Ehhez képest a kamatvadász földi halandók nagyot csalódhatnak, amikor átnézik a bankok többségének betéti hirdetményeit: csak egy-két kisebb banknál találnak olyat, amely egyáltalán elérné a
Hazatalálsz címmel készül a TV2 új napi szériája, a Blikk információi szerint a produkcióban tér vissza a sorozatok világába a Szomszédokban ismertté vált Ábel Anita. Az új produkció egy horvát licencen alapuló, történetalapú, helyzetkomikumokra és gegekre épülő sorozat lesz. A Blikk összeállítása szerint Ábel Anita a Szomszédok hatalmas sikerét kö
Az ARENA4 és az ARENA4+ nézői élőben láthatják Magyarországon Kimi Raikkönen visszatérését. A Formula-1-es világbajnok vasárnap este futja élete első NASCAR Cup Series versenyét a Watkins Glen International szupergyors pályáján. Raikkönen tavaly jelentette be a visszavonulását az F1-ből, a 42 éves klasszist a szezonzáró futam óta nem is láthattuk a
Az eddigi 19 százalék helyett a kedvezményes, 7 százalékos áfakulcs alá sorolják a földgázt Németországban - jelentette be Olaf Scholz kancellár Berlinben.
Nő a nyúltenyésztési kedv és a nyúlhús értékesítése - mondta a Nyúl Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke a debreceni mezőgazdasági kiállításon csütörtökön.
„Módosult, enyhült a foglalkoztatotti bázislétszám fenntartásához kapcsolódó jogkövetkezmény” – jelentette be a kormány a hivatalos pályázati portálon.
Sokkal kevésbé képesek felismerni a gyerekek a számukra ártalmas tartalmakat az interneten, mint azt saját bevallásuk szerint állítják – állapítja meg egy friss felmérés. Mindeközben a szülők sem feltétlen tudják, hogyan álljanak hozzá gyermekük online tevékenységéhez, idővel pedig egyre kevesebb figyelmet szentelnek erre, pedig az online zaklatás