Az utóbbi időszakban jelentősen ugrottak az intézményi állampapírok lejáratig számított hozamai, már az egy éves DKJ-val közel 10%-os hozamot lehet zsebre tenni. Nem csoda, ha sokakban motoszkál a gondolat, megéri-e az inflációkövető Prémium Magyar Állampapír helyett inkább egyéves DKJ-t venni, és a PMÁP-ból csak később bevásárolni. Megnéztük, mely
Augusztus 1-én vette kezdetét a 14. Kripto Akadémia trading race. A hónap végéig tartó, 2000 dollár összdíjazású kereskedési versenyen bárki részt vehet, aki rajtunk keresztül regisztrál a Binance oldalára. A verseny állásáról a lenti táblázat ad tájékoztatást. A résztvevők az egyedi azonosítóik alapján kereshetik ki magukat a listából, amiket a Bi
A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény 66. §-a különös méltánylást érdemlő körülmények fennállása esetén lehetőséget nyújt nyugellátás kivételes méltányosságból történő igénylésére és esetleges engedélyezésére, illetve a korábban megállapított nyugellátás kivételes emelésére, továbbá egyszeri segély engedélyezésére.
Követőinek számát tekintve Bitboy, polgári nevén Ben Armstrong a világ egyik legnagyobb kriptós influenszere. A srácról már évek óta tudni lehet, hogy pénzért bármit hajlandó belemondani a kamerába, amire egy nála kisebb, de szintén milliós követőtáborral rendelkező videós, Atozy is felhívta a figyelmet. Bitboy emiatt egy perrel fenyegette meg őt,
A horvát kormány 5 százalékra csökkentette a faforgács, a pellet, a brikett és a tűzifa általános forgalmi adóját (áfa), valamint nulla százalékra a napelemekét.
A hazai diákok már nyolc százaléka tanul külföldön. Nagyjából 20 ezer diák koptatja valamilyen más országban az iskola padjait. A külföldön tanuló diákok havi 1,1 millió forintot szeretnének keresni, amennyiben kinn maradnának - derül ki abból a kutatásból, amelyet a Blochamps Capital vezetésével végeztek a külföldön tanuló diákok között.
A gazdának jó növény, főleg öntözve. Anélkül viszont annyira kockázatos, hogy szinte biztos a bukás. Napjainkban találkozni olyan táblákkal, amelyekről egyáltalán nem lehetett csövet betakarítani, a szára pedig a közepes csalamádétól is mérföldekkel elmaradt.
Júniusban a KSH tájékoztatása szerint szabályosan szárnyra kapott az átlagbér, ami immár meghaladja a félmillió forintot. Jól tudjuk persze, hogy ebből széles tömegek nem érzékelnek semmit, ők nincsenek is benne a hivatalos adatokban. A többiek számára sem jó hír viszont, hogy a béremelés aligha tud majd lépést tartani a drágulással.
Új, nyolc részes podcast-sorozatot indít a Képmás magazin és a Média a Családért Alapítvány a Szerencsejáték Zrt. támogatásával. „A sorozatban nyolc életet szeretnénk felvillantani, amelyeknek főhősei nem mindennapi hátránnyal élik hétköznapjaikat, miközben komoly kérdéseket kell megválaszolniuk, fontos döntéseket kell meghozniuk és feltöltő forr
A Chiron FZ16 S five axis egy orsóval rendelkező, öttengelyes megmunkálóközpont, a pontos gyártás alappillére. A berendezés rendkívüli értékekkel tűnik ki a dinamika területén, s ezáltal kiemelkedő termelékenységet biztosít. Azaz több alkatrész gyártható a segítségével, egyedülálló pontossággal. Rövid összefoglaló a Chiron FZ16 S berendezésről a vi
Az építkezők újabb két év felmentést kaptak az új lakóépületek szigorú energiafelhasználási előírásainak teljesítése alól. Addig nem kell legalább BB besorolást szerezniük a használatbavételhez.
Jelentősen és stabilan növekedni látszik a Mátrai Erőmű lignittüzelésű blokkjainak termelése az elmúlt napok adatai alapján, és elméletileg még további több 100 MW-tal fokozható a termelés. A kormány az ellátásbiztonság energiaválság közepette való megerősítése érdekében döntött az utolsó nagy magyar szénerőmű kihasználtságának fokozásáról, a gazda
Egy-egy specifikus szakterületen való elmélyedésre kínálnak jó lehetőséget a szakirányú továbbképzések, amelyekre már diploma birtokában, jellemzően a munkaerőpiacon eltöltött néhány év után jelentkeznek a hallgatók. A képzések a gyakorlatra fókuszálnak: az oktatók jellemzően tapasztalt, gyakorló szakemberek, akik valós képet tudnak adni a piacró
A Gdpr szabályozás ugyan előtérbe helyezte az adatvédelmet egész Európában, hazánkban a többség még mindig nem látja át teljesen, mekkora vagyont képviselnek az adatai. Zádor Balázs, a Recash egyik alapítója elmondta, a pénzforgalmi szolgáltatásokról szóló módosított Eu-irányelv (Psd2) kivételes üzleti lehetőséget jelent, hiszen lehetővé teszi, hog
A védelmi kiadások jelentős, 12,9 százalékos növelésére tett javaslatot csütörtökön a tajvani kormány, így a sziget 2023-ban 415,1 milliárd tajvani dollárt (mintegy 5600 milliárd forint) fordíthat védekezésre, miközben egyre nagyobbak a feszültségek a szigetet szakadár tartományának tekintő Pekinggel.
2022 júniusában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 503 500 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 347 200 forint volt – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) honlapján.
Az eredmények segíthetnek a tudósoknak megmagyarázni, hogy a Copd miért érinti jobban az afroamerikaiakat. Közismert tény, hogy az alvás jelentős hatással van az életminőségre. A hét vagy több órányi jó alvás nemcsak energikusabb napot tesz lehetővé, hanem más hosszú távú előnyökkel is jár.
A Toyota egyedülálló, a hagyományos partneri kapcsolatokon túlmutató, értékalapú együttműködésre lépett hazánk egyik legnagyobb presztízsű borászatával, az idén 20 éves fennállását ünneplő St. Andreaval. „A hagyományokból kiindulva és a kor minőségi elvárásai mellett szeretnénk termőhelyeink egyediségét kifejező borokat megtermelni. A borminőség
Ha szeretne egész évben zöldségeket termeszteni, de nem tudja, hogy fogjon hozzá, van egy jó hírünk: a melegházas növénytermesztést egyenesen Önnek találták ki. Tudta, hogy már egy egész kis melegházban is számtalan zöldségfélét termeszthet? A melegházak ráadásul védőpajzsként szolgálnak a természet és a termesztett növények között, így lehetővé te
Elkerülhetetlen a sütőipari termékek árának jelentős emelkedése – jelezte a Magyar Pékszövetség elnöke. Septe József szerint több termék kilónkénti ára már most is eléri az 1000 forintot, ugyanakkor a drágulás mértéke számos tényezőtől függ.
Nem indítja jól a csütörtököt a forint, 409 forint felett van az euró és a dollár is. A hét eleji történelmi mélypontok után nem sok javulás látszik. Az euró árfolyama csütörtök reggel 409 forintba került a devizapiacon. Ez kedvezőbb a szerda reggeli 410 forint feletti euróárfolyamnál, de komolyabb erősödés még várat magára – foglalta össze
Erősödött a forint csütörtök reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti árfolyamához képest, miután a dollárral és a svájci frankkal szemben új mélypontot ért el – közölte az MTI.
A hatályos román közalkalmazotti bértörvényben előirányzott, de rendre elhalasztott béremelések folyósításáért rendezett tüntetést szerdán Bukarestben a rendőrök és börtönőrök szakszervezete, amely sajátos, "időhúzó" tiltakozási módszerekkel is nyomatékot ad bérköveteléseinek.
A nők jelentős felsőoktatási túlreprezentáltsága demográfiai problémákat is okozhat, megnehezíti a pártalálást, illetve a termékenység csökkenésének kockázatához vezethet – álllítja egy elemzésben az Állami Számvevőszék (ÁSZ). Szerintük a fiúk az oktatási rendszer hibái miatt teljesítenek kevésbé jól.
Tegnap pluszban zártak a vezető amerikai részvényindexek, ma reggel Ázsiában főként pozitív a hangulat, Európában is jó hangulatban indul a kereskedés. A határidős részvényindexek jelenlegi állása alapján pedig Amerikában is emelkedéssel indulhat a nap. Makro fronton idehaza az MNB tartja szokásos egyhetes betéti tenderét, alapesetben arra számítha
Joe Biden amerikai elnök időt akar adni a kiskeresetűeknek: elenged egyszeri tízezer dollárnyi diákhitelt azoknak, akik évente 125 ezer dollárnál kevesebbet keresnek.
Rövid visszaesést követően csütörtökön már harmadik napja ismét 100 ezer fölött van az új koronavírusos esetek száma Dél-Koreában - közölték csütörtökön a helyi hatóságok.
A rezsicsökkentés szabályainak módosítása ösztönzőleg hat a lakosság energiamegtakarítást célzó korszerűsítési terveire – ez már egy hónap elteltével is érezhető. Emellett jelentősen módosította az elvégeztetni tervezett korszerűsítési feladatok körét: a külső nyílászárok cseréje, a fűtési rendszer korszerűsítése, a hőszigetelési munkák elvégzése i
Komoly erősödést produkált szerdán a forint az euróval szemben, így 410 alá korrigált vissza az árfolyam. Vagyis már nem a történelmi mélypont elérése fenyegeti a magyar devizát, sokkal inkább az a kérdés, meg tudja-e tartani a javulását, illetve képes lehet-e még innen tovább kapaszkodni. A befektetők ma az MNB kamatdöntésére figyelnek elsősorban,
Egyre drágábban tankolhatunk a céges autókba. Péntektől jelentősen megdrágul a benzin és a gázolaj. Péntektől a benzin piaci ára bruttó 8 forinttal lesz több, míg a gázolajért bruttó 22 forinttal kell többet fizetni a hét második felében – írja a holtankoljak.hu. Aki már nem 480 forintos hatósági áron tankol a kutakon, például aki céges autóval
Oltásokkal több ezer haláleset lett volna megelőzhető Magyarországon a koronavírus negyedik és ötödik hullámában is - derült ki egy friss tanulmányból. Itthon csaknem 6100 emberrel kevesebb halt volna meg a vizsgált időszakban, ha a fertőződés előtt megkapja a három oltást – fejtette ki a tanulmány egyik szerzője, Oroszi Beatrix, epidemiológus.
Jim Cramer, a CNBC műsorvezetője szerdán azt mondta, hogy szerinte már megvolt a medvepiac alja, a guru szerint a júniusi mélypont tartós támasznak bizonyulhat a részvények számára még akkor is, ha a közeljövőben visszatesztelheti a piac ezeket a szinteket.
Az előzetes becslés szerint a német gazdaság nem nőtt a második negyedévben, a felülvizsgálat után viszont 0,1%-os növekedést mértek a statisztikusok Európa legnagyobb gazdaságában.
Egyelőre nagyon úgy tűnik, hogy senki sem beszél kifelé, senki sem szivárogtat a magyar kormány által hétfőn éjjel Brüsszelbe küldött jogállamisági válaszlevél kapcsán, és még az illetékes uniós biztos sem hajlandó a levél tartalmáról részleteket megosztani az őt megválasztó Európai Parlamenttel – rajzolódik ki az elmúlt napok fejleményei alapján.
Erősödött a forint csütörtök reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti árfolyamához képest, miután a dollárral és a svájci frankkal szemben új mélypontot ért el.
A lakossági bankszektor jelentős változások kereszttüzében van és kritikus ponthoz érkezett. A technológia fejlődése, a szabályozói környezet összetettsége, a beágyazott pénzügyi megoldások előtérbe kerülése, a konszolidáció és a változó ügyfélelvárások együttes nyomást gyakorolnak a hagyományos üzleti modellekre. Ezek a trendek befolyásolják, kibe