2022. augusztus 25. csütörtök

aug. 25
12:24
Sejtelmes mondatból derült ki: még több nagybefektető érkezhet Magyarországra (Portfolio)
Megtartotta alakuló ülését a Növekedési és Versenyképességi Kabinet - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium, és az első ülés napirendi pontjairól is szót ejtett.
aug. 25
12:24
A horvát kormány csökkentette a tüzelőanyagok, valamint a napelemek áfáját (Magyar Mezőgazdaság)
A horvát kormány szerdai ülésén 5 százalékra csökkentette a faforgács, a pellet, a brikett és a tűzifa általános forgalmi adóját (áfa), valamint nulla százalékra a napelemekét - jelentette be a kabinet ülését követő sajtótájékoztatón Marko Primorac pénzügyminiszter.
aug. 25
12:24
Hány kriptotárca szükséges ahhoz, hogy a Bitcoin fedezetet nyújtson az infláció ellen (BitcoinBázis)
A Bitcoin egyik legfontosabb értéke az elmúlt években az volt, hogy a hozama gyakran az inflációs rátát is megelőzte. Ennek
aug. 25
12:27
Emelkedett az államkötvények hozama (Privátbankár)
A meghirdetett mennyiségnél 30 milliárd forinttal nagyobb összegben, 45 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
aug. 25
12:27
A krízishelyzet sem akasztotta meg a cégfelvásárlásokat, egyes befektetések mégis óriásit zuhantak (Piac és Profit)
A pénzügyi és geopolitikai nehézségek ellenére tartja magát a nemzetközi tranzakciós piac, aminek leginkább a magántőke beruházások adnak lendületet – derül ki az EY vállalati összeolvadásokat és felvásárlásokat (M&A) értékelő nemzetközi tanulmányából.
aug. 25
12:36
Egyre több Meki van Magyarországon, nagyot nőtt a cég bevétele (Portfolio)
A magyarországi McDonald's éttermeket működtető Progress Étteremhálózat árbevétele az év első hat hónapjában 32,25 milliárd forint volt, ami 38,3 százalékos éves növekedés a tavalyi első fél évhez képest - közölte társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
aug. 25
12:36
Magyarország egész területére aszályhelyzetet hirdetett az agrárminiszter (Üzletem)
A korábbi gyakorlattól eltérően már nyár végén kihirdetett aszályhelyzet megalapozza a kárenyhítési rendszerben az aszálykárok utáni kárenyhítő juttatás igénylését, továbbá megkönnyíti a termelők ügyintézését az agrártámogatásokhoz kapcsolódó vis maior bejelentéseknél is – olvasható az Agrárminisztérium közleményében.
aug. 25
12:38
Több mint 30 márka mutatkozik be a Budapest Central European Fashion Weeken (Üzletem)
„A divatipari márkák hozzájárulnak az országimázs formálásához, erősítik a kulturális identitást.”
aug. 25
12:48
További két szempont az átalányadózás választásánál: családi járulékkedvezmény, kereseti korlát (Adózóna)
A kisadózás alternatívájaként az egyéni vállalkozások számára első helyen az átalányadózás merült fel. Ennek megfelelően számos írás, esettanulmány jelent meg ezen adózási móddal kapcsolatban. Ezek között talán kisebb szerepet kapott – tekintve, hogy az „áttérőknek” csak egy-egy részét érinti – a családi járulékkedvezmény érvényesítésének, illetve
aug. 25
12:48
Veszélyes állat szabadult el Budapesten: érdemes figyelni, káros lehet a mérge (Pénzcentrum)
Egy hobbiállattartó otthonából lógott meg Budapesten egy nyílméreg béka. Az állatot egyelőre nem sikerült befogni, és Hanga Zoltán, a Fővárosi Állat- és Növénykert szóvivője szerint a párás, nyirkos idő egy ideig még kedvez az állatnak, de idővel elpusztulhat a szabadban, ha nem találják meg.
aug. 25
12:51
A dollár mentette meg a forintot, bankkártyával költhetjük a kriptót (Privátbankár)
A részvénypiacok kivárnak a holnapi fontos beszéd előtt, de a BUX felülteljesítő, mindegyik fontosabb részvényünk emelkedik. A forint is erősödött kissé, de ez a dollárnak köszönhető, az MNB passzív maradt. A magyar tőzsdei részvények az utóbbi időben a külföldi befektetők kezéből jórészt a hazaiakéba mentek át.
aug. 25
12:54
Baj van a benzinkutakon: aggályos a forgalmik vonalkódjának beszkennelése (Agroinform)
A Nemzeti Adatvédelmi és Információs Hatóság (NAIH) vizsgálódik a tankoláskor beolvasott forgalmik miatt.
aug. 25
12:54
Maradt még bent támogatási keret (Agrárágazat)
Erdősítés, öntözés és állatjólét, a mezőgazdaság számos területéről pályázhatnak még támogatásokra a gazdák.
aug. 25
12:57
Egy hét múlva 10 forinttal drágább lesz a tojás (Menedzsment Fórum)
A termelők a költségnövekedésre hivatkoznak.
aug. 25
13:00
Válság és a luxustermékek, avagy miért nem megy a bio (Mezőhír)
Először fordul elő, hogy veszteséges hónapokról számol be az ágazat.
aug. 25
13:06
Ezúttal a tojástermelők jelentettek be komoly áremelést (Forbes)
Szeptembertől áremelésre kényszerülnek a tojástermelők a folyamatosan növekvő termelési költségek fedezése, a biztonságos hazai ellátás és egyáltalán az életben maradásuk érdekében.
aug. 25
13:12
1 329 millió forintos uniós támogatást nyert el a Budapesti Gazdasági Egyetem (ProfitLine)
A Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) a Széchenyi Terv Plusz Program keretében összesen 1 329 millió forintos támogatást kapott. Az elnyert uniós támogatást a 2022. június és 2026. április közötti időszakban többek között digitális eszköz-, tananyag- és készségfejlesztésre, módszertani képzésekre, a nemzetközi szerepvállalás erősítésé céljából kettős
aug. 25
13:12
Lesz-e elég és jó minőségű vetőmag? Interjú! (Agroinform)
Az aszály mindent felülír, még a vetőmagokra vonatkozó, kötelezően betartandó paramétereket is. Polgár Gábort, a Vetőmag Szövetség ügyvezető igazgatóját kérdeztük.
aug. 25
13:12
A rezsiköltségek lefaragására itt a magyar megoldás (Növekedés)
Az ukrán háború és az energiakrízis miatt a geotermikus energia körül beindult a mozgolódás. A fokozott érdeklődést egy magyar társaság is érzi.
aug. 25
13:18
Kiválthatja az alumínium az egyre fogyó rezet? (NRGreport)
Ahogy a világ áttér az elektromos járművekre és a megújuló energiákra, egyre nagyobb szükség van a rézen kívül más fontos fémre is, ami megfelelően tudja vezetni az áramot. Az alumínium molekuláris módosítása szerencsére javíthatja vezetőképességét. Gyakran elfelejtkezünk arról, hogy az elektromos vezeték milyen fontos szerepet tölt be a mindennapi
aug. 25
13:24
Viber-matricákkal erősít a FELIX (MMonline)
Igazi meglepetéssel kedveskedik a Viber-felhasználóknak a FELIX macskaeledelek gyártója, a Purina Magyarország: ingyenesen letölthető matricacsomagot tett elérhetővé a népszerű chat alkalmazásban.Játékos, őszinte, furfangos, érdeklődő, szeretetreméltó: ahogy kedvencünk, FELIX cica, úgy a Viber felhasználói is sokfélék, és más-más eszközökkel fejezi
aug. 25
13:24
A legnagyobb kávétermelő területen egy csepp eső sem esett - egekben az árak (Magyar Mezőgazdaság)
Az arabica kávéfajta ára kéthavi csúcsra emelkedett azokra a félelmekre, hogy a száraz időjárás miatt szűkül a kínálat Brazíliában, amely a világ legnagyobb kávétermelője.
aug. 25
13:24
Online casino – A főbb játékkategóriák (BitcoinBázis)
Az online kaszinók népszerűsége világszerte, így Magyarországon is rohamosan nő, ami számos új platform megjelenéséhez vezet. Bár a netes kaszinók
aug. 25
13:27
Indul a szüreti razzia (Piac és Profit)
Átfogó szőlőszüreti ellenőrzés indult - jelentette be Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár. A hatóságok a Nemzeti Adó- és Vámhatóság közreműködésével  az idén  a szőlőültetvények és a szőlőt feldolgozó borászati üzemek megszokott ellenőrzésén kívül külön ellenőrzik az alacsony alkoholtartalmú borok előállítóit.
aug. 25
13:36
Továbbra is pluszban a magyar tőzsde (Portfolio)
Mind a 4 hazai blue chip emelkedik.
aug. 25
13:36
Antibiotikum felhasználás jelentési rendszer: változásra figyelmeztet a Nébih (Üzletem)
Az augusztus 29-én élesedő fejlesztés az átláthatóbb ügyintézést és az adatvédelem fokozását szolgálja.
aug. 25
13:42
Megint szellemi termék lenyúlásával vádolják Taylor Swiftet (Forbes)
Újabb pert indítottak Taylor Swift ellen. Ezúttal Teresa La Dart író-költő állítja azt, hogy saját, Lover című könyvének egyes elemeit másolták le az énekesnő azonos című kísérőkötetébe, melyet 2019-es, szintén Lover című lemeze mellett adtak ki. A Tennessee-i szövetségi bíróságon augusztus 23-án benyújtott keresetében La Dart azt állítja, hogy 201
aug. 25
13:48
Pillanatnyi állapot: mérséklődött az aszály, csökkent az öntözési igény (Agroinform)
A vízhiánnyal összefüggő védekezés már nem igényel országos koordinációt.
aug. 25
13:48
Egyre több kibertámadásra számítanak az okosgyárak (MMonline)
Az ipari szervezetek 51 százaléka arra számít, hogy az okosgyárakat célzó kibertámadások száma növekedni fog az elkövetkezendő 12 hónapban. Ennek ellenére a gyártók közel felének igencsak hiányos a kiberbiztonsági protokollja.Az okosipar előtt álló egy év sem lesz eseménytelen a szektor képviselői szerint, akik egyre fokozódó intenzitású kibertámad
aug. 25
13:48
Megint szellemi termék lenyúlásával vádolják Taylor Swiftet (Forbes)
Újabb pert indítottak Taylor Swift ellen. Ezúttal Teresa La Dart író-költő állítja azt, hogy saját, Lover című könyvének egyes elemeit másolták le az énekesnő azonos című kísérőkötetébe, melyet 2019-es, szintén Lover című lemeze mellett adtak ki.
aug. 25
13:48
Jelentősen drágul a tojás is (rtl.hu)
Az áremelést egyebek mellett azzal indokolták, hogy az aszály és az energiaárak jelentősen növelték a termelési költségeket.
aug. 25
13:54
Az EU-s megegyezés optimizmusa, és átalányadózási segítség a mai Checklistben (Portfolio)
Délután 5 órakor jön a Checklist, a Portfolio munkanapokon megjelenő podcastjének csütörtöki adása. A mai műsor első részében arról lesz szó, hogy amíg a kormány és a jegybank részéről derűlátóak a nyilatkozatok az EU-val való megegyezésről, és a támogatások megszerzéséről, addig az Európai Unió oldaláról nem látszik ez a feltétlen optimizmus. Soks
aug. 25
13:54
A vártnál jobban alakult a második negyedévi német GDP-növekedés (Növekedés)
A második negyedévben a várakozások feletti növekedést ért el a német gazdaság, elsősorban az élénk belső fogyasztásnak köszönhetően a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis jelentése szerint. Az idei második negyedévi növekedéssel a német gazdaság teljesítőképessége elérte a 2019 negyedik negyedévi, a koronavírus-járvány előtti szintet.
aug. 25
14:03
Ismét terepjárókat kaptak a rendőrség határvadász egységei (Menedzsment Fórum)
Autókat kaptak azok a kapitányságok, ahol a határvadászok szolgálnak majd.
aug. 25
14:06
Ismét 100 ezer fölött a napi koronavírussal fertőzöttek száma Dél-Koreában (Adózóna)
Rövid visszaesést követően csütörtökön már harmadik napja ismét 100 ezer fölött van az új koronavírusos esetek száma Dél-Koreában – közölték csütörtökön a helyi hatóságok, tette közzé az MTI.
aug. 25
14:06
Rekord eredmény a CIG Pannónia Biztosítónál (Növekedés)
27 százalékos adózott eredmény növekedés, 37 százalékos díjbevétel emelkedés, kiegyensúlyozott termékcsoportonkénti fejlődés és jelentős bővülés az értékesítési csatornákban – ezek a CIG Pannónia Csoport 2022. második negyedéves pénzügyi eredményeinek fő mérföldkövei. A társaság továbbra folytatja 5 éves stratégiájának következetes megvalósítását,
aug. 25
14:12
Még korábban költözünk és a zsúfoltság is csökkent (ProfitLine)
2021-ben az Európai Unió átlagát tekintve 26,5 évesen hagyták el a fiatalok a szülői háztartást, ami megegyezik 2020 hasonló adatával. Magyarországon tavaly ez az átlag 27,3 év volt, ami továbbra is a tagállamok középmezőnyében helyezkedik el, azonban egy év alatt egy tized évvel csökkent. A mellett, hogy egyre korábban hagyjuk el a szülői fészket,
aug. 25
14:12
Végrehajtási hullám elindulásától tartanak a pénzügyi vezetők (Portfolio)
A gazdasági válság miatt egyre több vállalat tart attól, hogy a késő fizetések miatt veszélybe kerül a működésük. Európában a legtöbb cég jogi végrehajtásokkal küzdene a kintlévőségek ellen, ám az ilyen eljárások költségesek, hosszadalmasok és az eredményük is bizonytalan.
aug. 25
14:12
140 éves az ország legrégebbi pezsgőgyára (MMonline)
Több mint egymilliárd palack pezsgő – ennyi a mérlege 140 évnek, vagyis ennyi különlegességet készített alapítása, azaz 1882. augusztus 1. óta a mai Magyarország legrégebbi és így legnagyobb hagyományokkal rendelkező pezsgőt készítő vállalata. A Törley Pezsgőpincészet Kft. 140 éves születésnapja alkalmából állította össze – a rendelkezésre álló ada
aug. 25
14:12
A hatósági ár kétszeresébe kerülő benzinnel is autózna a magyarok nagy többsége (rtl.hu)
Egy reprezentatív kutatás szerint a lakosság csaknem 60 százaléka számít ősszel magasabb rezsire, de szokásaikon csak nehezen változtatnának.
aug. 25
14:15
Nem emelte tovább az irányadó kamatot a jegybank (Infostart)
A Monetáris Tanács jövő heti ülése előtt nem szigorítottak tovább.
aug. 25
14:15
A járvány már csak emlék: a vártnál jobban teljesített a német gazdaság (Privátbankár)
A második negyedévben a várakozások feletti növekedést ért el a német gazdaság, elsősorban az élénk belső fogyasztásnak köszönhetően a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis csütörtöki jelentése szerint. Az idei második negyedévi növekedéssel a német gazdaság teljesítőképessége elérte a 2019 negyedik negyedévi, a koronavírus-járvány előt
aug. 25
14:18
Lepkeszárnyból előállított nanoszerkezeteket vizsgáltak az ELKH kutatói (Alternatív Energia)
Bizonyos lepkefajok szárnyát cink-oxiddal bevonva környezetkímélő módon és olcsón állíthatók elő fotonikus nanoszerkezetek, amelyek lehetővé teszik a napenergia közvetlen hasznosítását kémiai folyamatok előidézésére - állapították meg az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Energiatudományi Kutatóközpont (ELKH EK) Műszaki Fizikai és Anyagtudományi, valam
aug. 25
14:18
Fagyasztott gyümölcsmixet hívott vissza az Ardo (Portfolio)
Hepatitis A vírus esetleges jelenléte miatt az Ardo Hungary visszahívta a forgalomból a 2,5 és az egy kilogrammos gyümölcsös mix gyorsfagyasztott termékét - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön.
aug. 25
14:24
Jelentősen drágul a kenyér (Magyar Mezőgazdaság)
Elkerülhetetlen a sütőipari termékek árának jelentős emelkedése – jelezte a Magyar Pékszövetség elnöke. Septe József szerint több termék kilónkénti ára már most is eléri az ezer forintot, ugyanakkor a drágulás mértéke számos tényezőtől függ.
aug. 25
14:27
Ilyen sok magyar fiatal nem tud "lejönni" a szüleiről? (Infostart)
Egy önbevallásos vizsgálat mutatott ki egy igen magas százalékos arányt.
aug. 25
14:27
Hepatitis vírus miatt visszahívtak egy terméket a boltokból (Piac és Profit)
Figyelmeztett a Nébih.
aug. 25
14:30
Nincs több muníció: Németország minden fegyverét Kijevnek adta (BitcoinBázis)
Berlinnek kifejezetten Ukrajna számára kellene fegyvereket gyártania, jelentette ki Annalena Baerbock, német külügyminiszter. Amit lehetett odaadtak Kijevnek, a saját célra
aug. 25
14:36
Érik a katasztrófa: az energiaválság hatalmas csapást mérhet Európa egyik legerősebb országának autógyártására (Portfolio)
Az Egyesült Királyságban az autógyártók arra figyelmeztettek, hogy az energiaköltségek emelkedése veszélyezteti a járműgyártás fellendülését. Az idei adatok továbbra is jelentős elmaradást mutatnak a nem túl izmos tavalyi adatokhoz képest is - írta meg a Brit Autógyártók- és Kereskedők Szövetsége (SMMT).
aug. 25
14:36
Kiderült, mennyit költünk idén nyaralásra (MMonline)
A legtöbben fejenként 100 és 300 ezer forint közötti kiadással számoltak az idei nyaralás kapcsán, de a pihenésre indulók 8 százalékánál 600 ezer forintnál is magasabb volt ez a tétel – derül ki a CIG Pannónia Biztosító online felméréséből. A kutatás arra is rámutatott, hogy a többség kiemelten fontosnak tartja a biztonságot a nyaralás alatt

Keresés