A növekvő inflációs nyomás és emelkedő működési költségek világszinten ésszerűsítésre sarkallják a cégvezetőket, melynek egyik eleme az informatikai kiadások felülvizsgálata. Az IT működés átvilágítását 5 évente el kellene végezni, de a cégek jellemzően ezt tíz évente vagy sosem teszik meg.
Az életkörülmények, illetve a gazdasági környezet gyors változására tekintettel előállhat olyan helyzet, amikor a megtett jognyilatkozatok visszavonására kényszerülnek a felek, jellemzően a munkáltató. Az egyoldalú kötelezettségvállalás visszavonására vonatkozó szabályokat az alábbiakban mutatjuk be.
Újabb engedélyeket adott ki az Országos Atomenergia Hivatal a két új paksi atomblokk építése kapcsán, mindenekelőtt hozzájárult az 5. blokk épületének építéséhez.
Erősebb lett tegnap és ma is a forint, aminek az energiaárak csökkenése és a dollár süllyedése lehet a fő oka. Ma jön az MNB kamatdöntés, egy százalékos kamatemelés valószínű. A kínai Tesla-rivális BYD a várakozásoknál határozottan jobban teljesített, az ország vezetői pedig gazdaságélénkítést ígértek. Egymást jelentgetik fel a kriptovaluta-projekt
Az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) a paksi atomerőmű bővítésére vonatkozóan kiadta az ötös számú blokk reaktorépületének építési engedélyét, így lehetővé válik a kivitelezési munkák megkezdése - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Prágában.
A kórházban, orvosnál, gyógyszervásárláskor használt egészségügyi kártyákat már mikrochip nélkül állítják ki Olaszországban, miután a szilícium alapú integrált áramkörökből súlyos hiány keletkezett - írta az Il Messaggero napilap.
Az európai tőzsdéken jó hangulatban zajlik a kereskedés, a határidős részvényindexek állása alapján Amerikában is emelkedéssel indulhat a nap. Makro fronton idehaza ma jön a Monetáris Tanács ülése, melyen várhatóan tovább emelik majd a kamatot, közben pedig a spanyol és a német inflációs adatra is érdemes lesz figyelni.
Még hat évig fennmaradhat az új lakások kedvezményes, 5 százalékos áfája, ha az építkezéshez 2024 végéig megszerzik az engedélyt vagy azt addig bejelentik.
A világ vezető kriptotőzsdéjének számító Binance nemrégiben bejelentette, hogy az Ethereum hálózaton történő befizetések és kifizetések ideiglenesen felfüggesztésre kerülnek augusztus
A globális gazdasági körülmények jelenleg is tartó romlása valamikor szűk másfél évvel ezelőtt kezdődött az 5 százalék fölé emelkedő inflációs adatok megjelenésével. Azóta él a részvénypiac az átmenetiség illúziójában. Az inflációtól kezdve, a háborús helyzeten és a várható recesszión át a feszített munkaerőpiacig és a Fed szigorodásáig bezárólag o
A kormány már készíti a készenléti programját, és a vállalatoknak is ki kell dolgozniuk szeptemberben a saját energiamegtakarítási terveiket, nehogy a fogyasztók áramhasználatát kelljen korlátozni.
Tegnap nagyot esett a földgáz ára, s ezzel az elmúlt két napban mintegy 20 százalékkal csökkent az ár a lokális csúcshoz képest. Így 270-280 euró per MWh környékére jöttünk vissza, ami még mindig magas.
A Warner Bros. Discovery szeptember 1-jén régiónkban is bevezeti óvodásoknak szóló márkáját. A gyerekeket játékosan tanító és szórakoztató Cartoonito a Boomerangon kap helyet, első körben napi hat órában. Az Egyesült Királyságban önálló csatornaként indult Cartoonito az Egyesült Államok után többek közt Magyarországra is megérkezik.A Cartoonito kín
25. életévük betöltése után is ragaszkodna az SZJA mentességgel járó magasabb nettó fizetéshez a fiatalok fele, ennek érdekében fizetésemelést kérnek majd munkaadóiktól – derül ki egy friss felmérésből.
Alapvetően határozta meg a júliusi költségvetési egyenleg teljesítését, hogy rendkívül jól teljesült a bevételi oldala a büdzsének. 1866 milliárd forint érkezett be a központi költségvetésbe, ami 17,3%-al magasabb mint tavaly ilyenkor. Ennek alapvetően három oka van: a gazdasági növekedés az első félévben a vártnál jobban sikerült, magasabb az infl
Érdekes változás figyelhető meg a borfogyasztók preferenciáiban, ugyanis mintha csökkenne az édes borok és a rozék kedveltsége – szűrhető le a szeptember 6-án megjelenő TOP 100 magyar bor magazin listájából.
Az amerikai központú kiberbiztonsági vállalat, a BlueVoyant hatalmas növekedéssel ünnepli fél évtizedes fennállását. A belső és külső kibervédelemmel foglalkozó vállalat 2017-es alapítása óta 20 ország több mint 700 ügyfelével iparágvezetővé nőtte ki magát. A budapesti kiberbiztonsági műveleti központtal rendelkező cég egyedülálló megoldásaival vil
Egy Humwee utánfutó átépítésével szerzett világhírnevet a BluOasis, ami egyelőre csak a szabadban kiránduló, akár több napig túrázó közönséget célozza meg – egy teljesen önellátó járművel. A pótkocsi kempingezéshez kitalált funkciói persze hosszútávon sokkal összetettebb megoldásokat eredményezhetnek, hiszen kevesen képesek arra a bravúrra, hogy ek
A Kányaváry Borbirtok szervezésében megvalósuló Bor. Zene. Zala. fesztiválon idén, a színes programokon és sztárfellépőkön túl, egy borászati sikernek is tanúi lehettek a résztvevők. Tarsoly Róbert, a Dóka Éva Pincészet borásza, valamint Keszler Viktor, a Keszler Birtok borásza bemutatták a zalai zászlósbort, a Hegykét.
A 2008-as válság után új eszközökkel és szabályozókkal készültek fel a pénzintézetek a kockázatok kivédésére, a hazai és az európai bankok válságállósága jelentősen javult ennek köszönhetően, az elmúlt 10 évben. Egyebek közt erről beszélt az InfoRádiónak a Magyar Nemzeti Bank felügyeleti tanácsadója.
A Rádpuszta Szőlőbirtokot 1998-ban egy szőlész-borász szakmai-baráti társaság alapította. Az egykor mindössze pár hektárnyi terület ma már megközelítőleg 90 hektárra növekedett, amelyen immár saját telepítésű szőlők találhatóak.
A Szolidaritás Autóbusz-Közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) közösségi oldalán közzétett közleménye szerint a béremelést tárgyalásos úton nem lehet elérni a Volánbusznál, eredményt az október 10-ei tüntetés hozhat.
A Theodora ásványvíz és Varázslatos Magyarország közös fotópályázattal népszerűsíti a Balaton-felvidék természeti sokszínűségét a kirándulók körében. Az ásványvíz forrásának otthont adó térség gazdag élővilága számtalan témát kínál a fotósoknak, az emlékezetes fényképek elkészítéséhez pedig Daróczi Csaba természetfotós szerint sem kell más, csupán
Az előzetes várakozásoknak megfelelően újabb 100 bázisponttal 11,75%-ra emelte az alapkamatot az MNB Monetáris Tanácsa. A döntés értelmében a kamatfolyosó két széle is ugyanennyivel kerül feljebb, illetve várhatóan az irányadó kamat is leköveti majd ezt az emelést csütörtökön.
A Wise általános díjemelése és a tranzakciós illeték külföldi szolgáltatókra bevezetésének nincs közük egymáshoz, annak pontos kezeléséről a napokban születhet döntés, így például nem lehet véletlen, hogy a héten itt van Kristo Käärmann alapító-vezérigazgató. Vélhetően már folynak tárgyalások, megbeszélések különböző hatóságokkal, szabályozókkal a
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa 100 bázisponttal, 11,75 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot. Az indoklást szokás szerint Virág Barnabás MNB-alelnök 15 órakor ismerteti.
Az új kata adótörvénnyel jelentősen megváltozik azok köre, akik a jövőben ezt az adózási formát választhatják. Minden katás vállalkozásnak, tehát azoknak is, akik jogosultak az új katára, augusztus 31-én automatikusan megszűnik a jelenlegi kata adóalanyisága, és harminc napon belül mindenkinek el kell készíteni a záróbevallását. Ennél is nagyobb fe