A Skeleton Technologies és a Siemens messzemenő technológiai partneri együttműködésre lépett, hogy teljesen automatizált, digitális gyártási technológiát fejlesszen, tervezzen és vezessen be szuperkondenzátorok gyártásához Németországban. Az együttműködés a szuperkondenzátorok tervezésétől kezdve a gyártáson át a szolgáltatásokig a Skeleton teljes
A Habitat for Humanity Magyarország arra szólítja fel a kormányt és a döntéshozókat, hogy mielőbb lépjen a téli szociális tüzelőanyag-támogatások biztosítása érdekében. Egyrészt jelentősen meg kell emelni az erre szánt évi 5 milliárd forintos keretet. Másrészt konkrét intézkedésekre van szükség, hogy az önkormányzatok elől ne vásárolhassák fel a tű
Továbbra is rekordszinten a foglalkoztatás Magyarországon: 2022 júniusában a foglalkoztatottak átlagos létszáma meghaladta a 4,7 millió főt. Ezzel párhuzamosan nagy kihívást jelent a magyarországi cégeknek a munkaerőhiány, ami a gazdaság teljesítőképességét is hátráltatja. A problémára reagálva július végén a kormány kilencről tizenötre bővítette a
Fukusima prefektúra és a Toyota 2021 júniusa óta tárgyalnak a projekt konkrét kezdeményezéseiről különböző partnerekkel, hogy olyan megvalósítási modellt hozzanak létre, amely a Japánra jellemző városok hidrogénhasználatára összpontosít, mielőtt a modellt országszerte hasonló méretű városokra alkalmaznák. A két fél elkötelezte magát a hidrogént h
A Bridgestone és világszerte megbízható flottakezelési megoldása, a Webfleet a 2022-es IAA Transportation kiállításon mutatja be prémium gumiabroncsok, abroncsközpontú technológiák és fejlett mobilitási megoldások portfólióját. Az újítások egyszerre szolgálják a flották hatékonyságát, fenntarthatóságát és kényelmét. Hannoverben, a 2022. szeptember
Magyar adóügyi illetékességű magánszemély adózó online oktatási anyagokat értékesít a teachers pay teachers online oktatói piactéren. Ez a felület kéri a W8BEN nyomtatvány kitöltését, az itt eladott oktatóanyag után jutalékot fizet a magyar magánszemélynek. Szabadfoglalkozásnak minősül-e ez a tevékenység? Hogyan adózik és milyen kötelezettségei van
Komoly fordulópontra érkezett a háború. Oroszországnak félbe kellett hagynia a Donbasszban folytatott műveleteit, hogy megállíthassa az ukrán ellentámadást Herszonnál. Több fronton is támadnak az ukránok, de komoly előretörést nekik sem sikerült elérni, miközben az ukrán katonák morálja is folyamatosan süllyed. A most zajló harcok kimenetele eldönt
Közeleg a családosok számára az év egyik legmegterhelőbb időszaka, a tanszervásárlási szezon. Ilyenkor az iskolás gyermekek szüleinek nagyon megnő a kiadása, azoknak pedig, akik több gyermekeket is nevelnek, különösen megterhelő lehet a felszerelés beszerzése, még akkor is, ha csak a legszükségesebb eszközöket veszik meg. A nehéz helyzetben lévő
Júliusban tizenhétszer annyi elektromos fogyasztásmérő készüléket adtak el a MediaMarkt áruházakban országszerte, mint előző hónapban - a rezsicsökkentés új szabályainak bejelentését követő első napokban olyan is előfordult, hogy adott áruházban az összes készleten levő termék elfogyott.
A mezőgazdaság kibocsátása 2021-ben 3378 milliárd forintot tett ki, 15 százalékkal nőtt 2020-hoz képest; a 17 százalékos árindex mellett a volumen 2,1 százalékkal csökkent - közölte a Központi Statisztikai Hivatal az MTI-vel.
Új játékformát vezettek be a golfban, de a szerveződő szuperliga óriási hullámokat gerjeszt. A jövő játékformája bontakozik épp ki, vagy csak a kiöregedő sztárok unatkoznak? És hogy jön a képbe Donald Trump?
A legrégibb dokumentált dinnyeféle magjai 6000 évesek, és egy neolitikum kori ásatásról kerültek elő Líbiában. Susanne S. Renner, a Washingtoni Egyetem biológusa különös dolgokat tárt fel ezekkel a magokkal kapcsolatban, amiről a Molecular Biology and Ecolution című lapban számolt be.
A Deloitte a Belső Ellenőrök Magyarországi Közhasznú Szervezetével közösen 2017 után idén ismét online felmérést végzett a belső ellenőrzési osztályok működésével, állapotával és kihívásaival kapcsolatban. Az idei felmérésből kiderült: még mindig az automatizált adatelemzési eljárások alkalmazása jelenti a legnagyobb nehézséget, de az elismertség-e
Jó dolog, ha saját nyaralónk van, de sok esetben nem gondolunk annak biztosítására. Pedig mivel nem lakunk ott állandóan, sokkal komolyabb költsége lehet mondjuk egy viharkárnak, ha az ingatlanunk nem volt megfelelően biztosítva - és sokan arra sem gondolnak, hányféle kár érheti a házat. Körképünkben a biztosítókat kérdeztük, mire köthetünk biztost
Az új rezsiszabályokkal minden magyar családot, minden magyar nyugdíjast véd a rezsicsökkentés az átlagfogyasztásig, az augusztustól életbe lépő rezsiszabályok részleteit a lakossági rezsiszámlák is tartalmazni fogják - közölték a kormány honlapján pénteken
Augusztus harmadikán elindult a Bookline havonta jelentkező podcast-sorozata, a Bookline Zöld. A Könyves Magazinon és a nagyobb streamingszolgáltatón elérhető műsorban Litkai Gergely és vendégei nemcsak a fenntarthatósággal és a környezetvédelemmel kapcsolatos tévhiteket igyekeznek helyre tenni, de több inspiráló könyvről is szó esik, amelyek segít
Nem sikerült felpörgetni az üzemanyagimportot az ársapka részleges megszüntetésével. Az ágazati szereplők szerint a keresletet kellene csökkenteni, de ehelyett a csalás válhat üzletszerűvé.
Egy hullámzó hidegfront töri meg az anticiklon uralmát, és hoz némi felüdülést hazánk időjárásába. Sok napsütés várható, de emellett az ország északnyugati felében erőteljes gomolyfelhő-képződésre is számíthatunk. Az Északi-középhegységben, valamint az Észak-Dunántúlon helyenként kialakulhat zápor, zivatar. A Dunántúlon az északnyugatira, míg a Dun
Az Asahi Super Dry, miután a City Football Group globális partnerévé vált, behajózott Manchesterbe. A Manchester City legendái, Shaun Wright-Phillips és Shaun Goater szállították a japán sört az angol bajnok focicsapat otthonába. A Manchester City címerében szereplő szimbolikus hajóra utalva a “The Pride of Manchester City” a város ikonikus hajócsa
Heti horoszkópunk segítségével megtudhatod, hogy milyen időszakra számíthatsz a tavasz első teljes hetében. Szerelem vár, vagy kiábrándulás? Pénzügyi fordulat következik be, vagy stagnálás várható? Milyen váratlan eseményekre célszerű felkészülnöd? Heti horoszkóp augusztus 8-14. időszakra.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) lezárta gyorsított ágazati vizsgálatát a hőszigetelő anyagok piacán. A hatóság a gyártók, a lakosság, a hulladék-kezelő szervek és a jogalkotó felé is javaslatokkal élt annak érdekében, hogy csökkenhessenek a termékárak. Az ágazat szereplőinek augusztus 15-ig van lehetőségük a vizsgálat nyilvános eredményeinek vélem
Közel hetven mentett kutya gondozását veszélyezteti, hogy elfogytak az egyesület tartalékai. „Nagy a baj. A számlánkról elfogyott a pénz. 1-2 nap és teljesen kiürül. A segítségetekre lenne szükségünk. Nem bírjuk kifizetni innentől a költségeinket. Nem maradt pénz tápra, gyógyszerre vagy orvosi ellátásra” – ez az poszt jelent meg nemrégiben az egy
A citrus tristeza virus (CTV) megjelenése nagyon súlyosan érintette a citrusfélék termesztését Szicíliában. Nincs olyan régió, ahol ne fertőzött volna meg szinte teljes ültetvényeket a kórokozó, a gazdák bevételei meredeken zuhannak.
A kedvezőtlen időjárás Ázsia legfontosabb rizstermesztő országaiban, köztük a legnagyobb exportőr Indiában azzal fenyeget, hogy csökken a világ legfontosabb élelmiszer-alapanyagának termelése, és felgyorsítja az élelmiszer-inflációt, amely már most is rekordmagasság közelében van - írja a Reuters.
Amerikában vegyes, míg Európában pozitív hangulatban telt a hét utolsó kereskedési napja. Chicagóban a búza és a szójabab ára is 0,8-0,8 százalékkal csökkent, miközben a kukorica 1,1 százalékkal, a repce pedig 2,6 százalékkal drágult. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is pluszban
A 6. Magyarország Legszebb Birtoka díj keretében, a birtokbejárások utolsó hetében 4 birtokot látogatott meg a zsűri: a Totya Farmot a Fiatal gazda birtoka, a Szakmári Gabona Kft.-t a Precíziós gazdálkodás, a Kányai Mezőgazdasági Zrt.-t a Szántóföldi növénytermesztés és az Etyeki Kúria Borgazdaságot a Szőlészet és borászat kategória győztesét.
Az Instagram az év eleji, néhány kiválasztott piacon elvégzett tesztüzemet követően egy csütörtöki blogbejegyzés szerint 100 országra kiterjeszti az NFT-támogatást.
Képes-e a valódi szeretetre egy bántalmazó? Milyen belső késztetés miatt manipulálja áldozatát? Miért olyan nehéz mégis kilépni a toxikus kapcsolatból? Új sorozat a Forbes.hu-n a Mélylevegővel.
Óriási aszály tombol az országban, sok helyen szinte alig lesz termés, de a magyar gazdák a nehézségek ellenére is segítik a rászorulókat. Jó példája ennek, hogy idén is több ezer gazda ajánlott fel búzát a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem programban a rászoruló magyar gyermekeknek és családoknak. A Program részeként a Kárpát-medence magyar ga
Szlovákiában már csak a jövő héten tölthetik ingyen elektromos autóikat a Lidl boltoknál parkolók. A hírek szerint Csehországban is augusztusban szűnik meg ez a lehetőség, ott már az árak is ismertek.
Az új rezsiszabályok változása miatt a szolgáltatók által küldött számlák is változni fognak. Az augusztustól életbe lépő rezsiszabályok részleteit a lakossági rezsiszámlák is tartalmazni fogják - közölték a kormány honlapján pénteken.
A tegnapi napon bejegyezte a Fővárosi Törvényszék Cégbírósága az MKB-Pannónia Alapkezelő beolvadását a Budapest Alapkezelőbe, ezzel a fúziós menetrendnek megfelelően augusztus 31-én megvalósul a Magyar Bankholding két alapkezelő leányvállalatának egyesülése. A létrejövő jogutód társaság az egyesülést követően MKB Alapkezelő Zrt. néven fog működni,
Teljesen átszabta a kormány a rezsicsökkentés keretében kedvezményes áron igénybe vehető áram- és földgáz szolgáltatásának kereteit. Ezt állami közfeladatnak minősítette, amelynek ellátására külön társaságokat jelöl ki – írja a Bank360.hu.
Az első félév rekordesést hozott az amerikai részvénypiacokon, mégis közelebb az esés vége, mint azt elsőre gondolnák a befektetők. A történelem azt mutatja, hogy bár sokan prognosztizálnak további részvénypiaci esést, a történelmi tapasztalatok alapján csak rövidtávon lehet igazuk. Azok a befektetők, akik most kezdenek el bevásárolni, 2-3 éves idő
Tegnap este kihúzták az Eurojackpot 2022/31. heti nyerőszámait. Ezen a játékhéten telitalálat nem született, a legmagasabb nyerőosztályban bruttó 257 580,30 eurót vihetett haza hét játékos az 5+1 találatért. A magyaroknak ezen a héten nem volt szerencséje, a legmagasabb magyar nyeremény az V. nyerőosztályban, 4+1 találatért jár, mely mindössze nett