Az európai tőzsdéken kellemes emelkedés látható, a BUX is felülteljesítő, az OTP és a Mol húzza. A forint is viszonylag erős. A héten fontos adatok jönnek Amerikából, de itthon is lesz, ami irányt mutathat. Az Ethereum-blokklánc kétfelé szakadhat, ami azonban nem biztos, hogy mindenkinek jó.
Egyértelmű társadalmi, gazdasági és környezeti előnyöket jelent, ha 2050-re Európa áttér a kibocsátásmentes lakások építésére – állapítja meg a Cambridge Econometrics új tanulmánya. Ez nemcsak a lakástulajdonosok fűtési költségeit csökkenti, de jelentős haszonnal jár az ukrajnai háború által súlyosan érintett európai gazdaságok – így a magyar – szá
Október elsején egyesül a Random Capital Zrt. az Erste Befektetési Zrt.-vel. Az egyesülés eredményeként a Budapesti Értéktőzsde legnagyobb forgalmú hazai brókercége jön létre.
Fellebbez a Ryanair a magyar fogyasztóvédelmi hatóság büntetése ellen, amit a különadó áthárítása miatt kapott a diszkont légitársaság – derül ki a Ryanair közleményéből.
A hazai blue chipek közül az OTP részvényei vezetik az emelkedést, pluszban van az OTP is. A Richter és a Magyar Telekom árfolyam minimális esésben van.
A Jutarnji list című horvát újság cikke szerint nagyjából a felével olcsóbb Magyarországon a bevásárlás, mint a határ túloldalán. A magas üzemanyagárak mellett is megéri átautózni.
A gyakran utazó, rutinos okostelefon-használók egy mobiltelefon segítségével elintézhetnek mindent, ami a tökéletes nyaraláshoz szükséges: szállást foglalnak, repülőgép- vagy vonatjegyet vásárolnak vagy sorban állás nélkül szerzik be belépőjegyüket múzeumba, kiállításra, sporteseményre, színházba vagy a strandra. A Nemzeti Média- és Hírközlési Ható
Jelenleg a lakosság egyötödét teszik ki a nyugdíjasok, számuk - akárcsak a magyar lakosok száma általában - folyamatosan csökken. Az országban nemcsak az öregségi nyugellátást kapók száma oszlik meg egyenlőtlenül - hiszen 10-ből 3-an Budapesten vagy Pest megyében élnek -, hanem az ellátásuk átlagos összege is. A budapesti átlagnyugdíj 30 ezer forin
Júliusi rekordra futott az államháztartási többlet, miközben óriási hiányt hozott össze a külkereskedelem. Mindkettő változni fog a következő hónapokban.
Közzétette a KAVOSZ, hogy az új Széchenyi MAX hitelek közül melyeket lehet már igényelni, és melyik bankok forgalmazzák azokat. Ezzel kezdetét veheti a kisvállalkozások rohama a szuperkedvezményes hitelekért.
A központi kormányzat által kibocsátott értékpapírok állománya 456 milliárd forinttal, a rezidens vállalatok tőzsdei részvényeinek piaci értékes állománya 226 milliárd forinttal csökkent júniusban – tájékoztatott a jegybank.
Június 10-én Budapest Főváros Kormányhivatala fogyasztóvédelmi hatósági eljárást indított a Ryanair-DAC légitársasággal szemben az extraprofit-különadó áthárítása témájában, olvasható Varga Judit igazságügyi miniszter Facebook-bejegyzésében.
Október elsején a megváltozott piaci viszonyokra reagálva egyesül a Random Capital Zrt. az Erste Befektetési Zrt.-vel – áll a cég közleményében. Az egyesülés eredményeként a Budapesti Értéktőzsde legnagyobb forgalmú hazai brókercége jön létre. Az Erste mindezzel párhuzamosan, a Randomtól érkező kollegákra támaszkodva új, Online Üzletágat alakít ki.
Kilenc hazai gyártó részvételével idén augusztusban is megrendezik a hazai termékek hónapját. Ennek legfőbb kommunikációs üzenete, hogy a Magyar Termék védjegyek valódi garanciát jelentenek a hazai eredetre és a megbízhatóságra. Az ALDI a magyar agrárium és élelmiszeripar elkötelezett támogatójaként az idei reklámkampányban is jelentős szerepet vál
Látványos bővülés vár a villanyautók piacára az uniós piacokon, a tervek szerint ugyanis 2035-től várhatóan csak elektromos autókat lehet értékesíteni. Magyarországon 2020 májusa óta megháromszorozódott a tisztán elektromos személyautók száma, igaz, a teljes autóparkhoz képest még marginális az arányuk - derül ki a K&H összeállításából. A pénzi
Az ABB ultragyors csomagolásra tervezett IRB 390 FlexPacker® delta ipari robotját választották a Red Dot Product Design (Piros Pont terméktervezési) díjra; így az ABB-nek ez lesz a második olyan robotja, amely két egymást követő évben is elnyeri ezt a rangos díjat.
Elindult a Széchenyi Kártya Program MAX, amely a hazai kkv-szektor versenyképességének elősegítését és tartós növekedési feltételeinek megteremtését célozza. Az MKB Bank és a Takarékbank, amely élen járt az eddigi Széchenyi Kártya Programok hitelkihelyezésében, az elsők között nyújtja az ügyfelek részére a megújult program konstrukcióit.
Fellebbez a Ryanair a magyar fogyasztóvédelmi hatóság büntetése ellen, amit a különadó áthárítása miatt kapott a diszkont légitársaság – derült ki a Ryanair közleményéből. Alaptalannak nevezték a bírságot közleményükben, amelyről még nem is kapott értesítést a légitársaság.
Nagymértékben javult Kína külkereskedelmi mérlege júliusban, a többlet 101,3 milliárd dollárra emelkedett az egy évvel korábbi 55,9 milliárd dollárról, jóval meghaladva a 90 milliárd dolláros piaci előrejelzést.
A kiskereskedelem tekintetében havi szinten ismét csökkent a forgalom júniusban, 0,5 százalékkal. Éves összehasonlításban pedig a kiskereskedelem forgalmának volumene naptárhatástól megtisztítva 4,5 százalékkal emelkedett, ami jelentősen elmaradt a 8% körüli elemzői konszenzustól. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben 0,3 százalékk
Az Európai Unióban a cégek harmada, 34 százaléka véli úgy, hogy a korrupció megnehezíti a működésüket, Magyarországon viszont ez az arány 46 százalék - derül ki a Flash Eurobarometernek az Európai Bizottság számára készült kutatásából, amelyet a 444 szúrt ki. A felmérésben közel 13 ezer cégvezetőt kérdeztek meg az EU tagországaiból.
Növekszik a táborokra érkező panaszok száma, kapja a panaszos e-maileket a FEOSZ, melyben arról számolnak be a családok, hogy a beígért program teljes egészében elmaradt, a napi négyszeri étkezésből, csak kettőt kaptak a gyerekek, a nagy forróságban nem kaptak egyáltalán vizet, a kézműves foglalkozásokon csak úgy vehettek részt, ha vittek magukkal
Tesszük a dolgunkat, tervezgetünk, célokat tűzünk ki, és mindent elkövetünk azért, hogy az álomból valóság legyen. És egyszer csak történik valami teljesen rajtunk kívül álló, és mindent lerombol, amit eddig rengeteg munkával felépítettünk.
Az elmúlt napokhoz hasonlóan, a csütörtökön publikálandó féléves jelentést megelőzően ma is folytatódik az OTP részvényeinek emelkedése. Az bank részvényei vezetik az emelkedést a magyar tőzsdén a blue chipek között. A mostani emelkedéshez egyértelműen hozzájárul, hogy a forint mostani erősödésével jelentősen csökkenni tudott a hazai eszközökre neh
Október elsején a megváltozott piaci viszonyokra reagálva egyesül a Random Capital Zrt. az Erste Befektetési Zrt.-vel. Az egyesülés eredményeként a Budapesti Értéktőzsde legnagyobb forgalmú hazai brókercége jön létre, így biztosítva a hatékony működést és az ügyfelek legjobb kiszolgálását. Az Erste mindezzel párhuzamosan, a Randomtól érkező kollegá