2023. december 20. szerda

dec. 20
10:21
Jövőre minden jobb lesz? Így látják 2024-et a cégek (Piac és Profit)
Az egy évvel ezelőtti bezuhanás után idén stabilizálódott a vállalkozásoknak a következő egy évre vonatkozó várakozásait jelző K&H kkv bizalmi index. A jelenleg -6 ponton álló mutató emelkedése mögött a gazdaságpolitika és a munkaerőhelyzet kedvezőbb megítélése, illetve a vállalati hitelkamatok várt mérséklődése áll.
dec. 20
10:24
Érdi polgármester a csőtörést követően: "Kérem, ne használjunk sok vizet, ez most nagyon fontos!" (vg.hu)
A körzeti tankerületi igazgató rendkívüli tanítási szünetet rendelt el, és az is megtörténhet, hogy bizonyos részeken még szenteste napján is vízhiány lesz.
dec. 20
10:24
Itt a régen várt esemény: év végi bejelentéseket tesz Orbán Viktor (Forbes)
Idén is válaszol újságrói kérdésekre egyszer Orbán Viktor. A miniszterelnök ezúttal évértékelő beszédet is tart nemzetközi sajtótájékoztatóján.
dec. 20
10:30
A Solana megelőzte az Ethereum-ot a DEX 24 órás kereskedési volumen-én (BitcoinBázis)
Lark Davis kripto-szakértő az X-en közzétett elemzésében megosztotta, hogy a több kört is rámért az Ethereumra a közelmúltban. A videóban
dec. 20
10:33
Év végi áfaoptimalizációs lehetőségek (Adózóna)
Az általános forgalmi adó kapcsán több döntési lehetőség vagy jogosultság határideje december, melyeket adóoptimalizációs vagy éppen adminisztrációcsökkentési szempontból érdemes fontolóra venni, illetve kihasználni, hiszen akik időben döntenek és cselekednek, azok nagyban megkönnyíthetik működésüket az új évben – írja honlapján a Grant Thornton.
dec. 20
10:36
Morawieckiék tiltakoznak a lengyel köztévé kivéreztetése ellen (vg.hu)
A PiS képviselői a lengyel közmédia székháza elé vonultak tiltakozni.
dec. 20
10:36
Megérkezett a nagy sikerű A nemzet aranyai streamingre és néhány nap múlva jön a tévépremier is (Media1)
Szerdától a streamingfelhasználók is láthatják 2022. és 2023.  legnézettebb magyar mozifilmjét, A nemzet aranyait, emellett néhány nap múlva hagyományos, lineáris televízióban is látható lesz a magyar vízilabdások sikereiről és kudarcairól szóló dokumentumfilm.
dec. 20
10:42
Erősödéssel indítottak a vezető európai tőzsdék (ProfitLine)
Erősödéssel kezdték a napot a főbb európai tőkepiacok szerdán.
dec. 20
10:42
Újabb pedagógus-sztrájk jöhet januárban, a napokban dől el a dolog (Portfolio)
Csütörtökre ismét meghívást kaptak a Belügyminisztériumba a pedagógus-szakszervezetek képviselő, amelynek tétje, hogy lesz-e január 31-én sztrájk – írja az Index.
dec. 20
10:42
Januártól a Digi-előfizetők számára is elérhetőek az Rtl új kábelcsatornái (Digital Hungary)
Januártól az RT disztribúciós partnere, a DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft előfizetői is élvezhetik az RT december 15-én debütált 4 új kábelcsatornájának kínálatát. Az RT Otthon, a Kölyökklub, a Sorozatklub és a Moziklub csatornák ezzel újabb, közel 900 000 háztartásban válnak elérhetővé a DIGI IPTV, digitális kábel és műholdas szolgáltatásában.
dec. 20
10:45
Tovább hízott a Mészáros csoport (Piac és Profit)
Újabb két agrárcég akvizíciójával növelte a szántóföldi növénytermesztésre alkalmas területeit a Mészáros Csoporthoz tartozó Talentis Agro Holding; Magyarország legnagyobb földterülettel rendelkező vállalatcsoportja az Agro-Várkony Csoport és az Aranyszarvas Csoport felvásárlásával tovább erősítette vezető pozícióját az agráriumban.
dec. 20
10:45
Örülhetnek a német pénztárcák (Privátbankár)
Lejjebb mentek a németországi termelői árak.
dec. 20
10:45
Senki sem marad áram és fűtés nélkül az ünnepi időszakban (Alternatív Energia)
Háromhetes önkéntes kikapcsolási moratóriumot hirdet lakossági ügyfeleinek az MVM 2023. december 15. és 2024. január 8. között - közölte a vállalat csütörtökön az MTI-vel.
dec. 20
10:48
Közös munka a tejágazat fenntarthatóvá tételéért (Agroinform)
Együttműködési megállapodást kötött a Chep Magyarország Kft. és a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács.
dec. 20
10:48
Megbírságolta az UniCredit Bankot a piacfelügyelet (vg.hu)
A felügyelet szerint a bank kontrollfolyamataiban és a felügyeleti adatszolgáltatásaiban voltak hiányosságok.
dec. 20
10:48
Átvitelidíj-kedvezményt kaphatnak az új villamosenergia-tárolók (Tiszta Jövő)
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) módosította a rendszerhasználati díjak alkalmazásáról szóló rendeletét, ami lehetővé teszi, hogy az újonnan létesülő villamosenergia-tárolók átmeneti díjkedvezményt kapjanak, ezzel is ösztönözve a tárolói kapacitások bővítését.
dec. 20
10:48
Megegyezett az RTL és a DIGI, új RTL-es csatornákkal bővül a 4iG csoporthoz tartozó műsorterjesztő kínálata (Media1)
Jövő év januárjától az RTL műsorterjesztő partnere, a 4iG csoporthoz tartozó DIGI előfizetői is láthatják a december 15-én debütált 4 új kábelcsatorna, az RTL Otthon, a Kölyökklub, a Sorozatklub és a Moziklub csatornáit.
dec. 20
10:48
Késleltetéssel és támogatással védené az EU az elektromos autóipart (Öko-drive)
Az Európai Bizottság azt javasolja, hogy hosszabbítsák meg három évvel az elektromos járművekre vonatkozó új Brexit-vámok bevezetését, továbbá egyidejűleg hozzanak létre egy hárommillió eurós támogatási csomagot az Európai Unió akkumulátoriparáért.
dec. 20
10:51
A garantált megélhetési minimum bevezetését javasolja az MSZP (HR Portál)
A párt bevezetné a minimálörökséget és a gondoskodási rendelvényt is.
dec. 20
10:54
Európa legnagyobb napelemgyára épülhet Horvátországban (vg.hu)
Az egymilliárd dollár értékű üzlet hátterében német technológia és kínai tőke áll.
dec. 20
11:00
Ki nem találná, minek az ára emelkedett 165-szörösére 1995 óta (Telex)
A fűszerpaprikáé: anno 51 forint volt egy kiló, most átlagosan 8430 forintot fizetünk ugyanennyiért. Bezzeg a porszívó nem drágult ennyire.
dec. 20
11:00
Sebestyén Balázs megható posztban búcsúzott kollégájától (Digital Hungary)
A mai napon lehetett utoljára hallani a Balázsék című műsorban Vadon Janit.
dec. 20
11:03
Készüljön fel, még tovább emelkedhet a benzinár, mutatjuk az okát (Privátbankár)
A vörös-tengeri szállítási útvonalak megszakadása az olaj és számos más termék drágulásához vezethet, de a szállítási láncok olyan szétzilálódására, mint a Covid idején nem számítanak a szakértők.
dec. 20
11:03
169 milliós GVH-bírságot kapott az Elittárs üzemeltetője (Adózóna)
Megtévesztően kommunikált az Elittárs nevű internetes társkereső szolgáltatásáról a Spark Networks Services GmbH. A vállalkozás elhallgatta a szolgáltatás lényeges, a tárkeresést érdemben korlátozó feltételeit, valamint az elérhető felhasználói bázis méretével kapcsolatban is megtévesztő információkat közölt. A feltárt jogsértések miatt a Gazdasági
dec. 20
11:03
Ez az étteremlánc is zárva tart december 24-én (HR Portál)
A vállalat itthoni éttermei közül csak az Aréna Mallban és a MOM Parkban található egységek tartanak majd nyitva.
dec. 20
11:09
Dőzsölnek a nyugati polgárok (Piac és Profit)
Novemberben immár tizenhatodik hónapja emelkedett a forgalomba helyezett új autók száma az Európai Unióban - az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA honlapjára felkerült adatok szerint.
dec. 20
11:12
Erősödött a legtöbb ázsiai index (ProfitLine)
Jórészt erősödtek a vezető ázsiai tőzsdék szerdán.
dec. 20
11:12
El-Erian: a Fed nem tud kommunikálni, és szereti, ha diktálnak neki (Portfolio)
Mohamed El-Erian szerint a legutóbbi amerikai jegybanki ülést követő kötvénypiaci emelkedésnek van egy fontos bizonyítéka: a Federal Reserve-nek kommunikációs problémája van.
dec. 20
11:12
Ön is észrevette? – szép csendben csökkentette az üzemanyagárakat a Mol (vg.hu)
Az viszont biztos, hogy januártól 42 forinttal emelkedik a benzin és gázolaj ára, miután a kormány nem tudta tovább halogatni a jövedéki adó emelését.
dec. 20
11:12
Vigyázz a profilodra, újabb adathalász Facebook-trend terjed (Forbes)
A "Little Puzzle" játékkal játszó felhasználók Facebook-adatait finoman szólva is gyanúsnak tűnő "cég" kezeli egy kínai szerveren, bármiféle valós adatvédelmi irányelvek betartása nélkül.
dec. 20
11:14
A mesterséges intelligencia az energetikában is rendet rak (vg.hu)
Az MI-t használó rendszerek abban segítenek, hogy az áramfogyasztás minél nagyobb részét időzítsék a csúcsidőszakokon kívülre.
dec. 20
11:18
"Gondolkozó" kombájnok és vezető nélküli erőgépek: a hatékonyság lett a jelszó (Agroinform)
Az utóbbi években öles léptekkel haladt előre a technológiai fejlődés útján a mezőgazdaság. A kombájnok szenzoradatokhoz igazítják teljesítményüket, a traktorok pedig vezető nélkül dolgoznak.
dec. 20
11:18
Hosszú börtönbüntetésre ítélték a kelet-ukrajnai szakadárok oldalán harcoló cseh katonát (vg.hu)
Martin Sukup távollétében 21 éves börtönbüntetést kapott terrorizmusért.
dec. 20
11:18
Még most érdemes tankolni, napokon belül drágább lesz az üzemanyag (Forbes)
A karácsonyi rokonlátogatást is elronthatja, hogy a benzin és gázolaj ára is bruttó 4-4 forinttal emelkedik péntektől.
dec. 20
11:18
Folyó vagy vasút vágja ketté a szülővárosodat? Azon is múlhat a fizetésed, melyik oldalán nőttél fel! (Telex)
A folyóval, vasúttal vagy főúttal tagolt magyar városokban az egy városrészben élők általában maguk között barátkoznak, és így jobban kialakulnak szegény vagy gazdag klikkek, mint a jobban átjárható városokban – állítja egy, részben az iWiW adatait elemző tanulmány.
dec. 20
11:24
Mutatjuk, mennyire csúnyán maradt le Magyarország Lengyelország és Románia mögött is - animációval (Menedzsment Fórum)
Látványos, ahogy Magyarország az élbolyból a vert mezőnybe csúszik az uniós csatlakozás után.
dec. 20
11:24
Szembemegy a forgalommal a magyar autópiac (Portfolio)
Novemberben immár tizenhatodik hónapja emelkedett a forgalomba helyezett új autók száma az Európai Unióban - derül ki az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA honlapjára szerdán felkerült adatokból.
dec. 20
11:24
Elbúcsúztunk Suhajda Szilárdtól, Oroszország halálra rémítette Európát – a Világgazdaság legfelkapottabb cikkei (vg.hu)
Egy ország búcsúzott idén májusban Suhajda Szilárdtól.
dec. 20
11:24
Januártól a DIGI-előfizetők számára is elérhetőek az RTL új kábelcsatornái (Márkamonitor)
Januártól az Rtl disztribúciós partnere, a Digi Távközlési és Szolgáltató Kft. előfizetői is élvezhetik az Rtl december 15-én debütált 4 új kábelcsatornájának kínálatát. Az Rtl Otthon, a Kölyökklub, a Sorozatklub és a Moziklub csatornák ezzel újabb, közel 900 000 háztartásban válnak elérhetővé a Digi Iptv, digitális kábel és műholdas szolgáltatásáb
dec. 20
11:24
Januártól kezdődik a konyhai zöld- és élelmiszerhulladékok házhoz menő gyűjtése (Agrofórum)
Fokozatosan bevezetik januártól a konyhai zöld- és élelmiszerhulladékok házhoz menő gyűjtését Magyarországon, a szolgáltatás, amit önkéntes jelleggel lehet igénybe venni, első körben országszerte 14 települést érint – közölte a Mohu Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. (Mohu) az Mti-vel.
dec. 20
11:27
Meki rajongók december 24-én beszorulnak két étterembe (Piac és Profit)
A dolgozók és családjaik érdekeit szem előtt tartva, december 24-én reggel 6 órától zárva tartanak a hazai McDonald's éttermek. A kezdeményezés nem új, hiszen a Progress Étteremhálózat Kft. által üzemeltetett éttermek többsége az elmúlt években is zárva tartott ezen a napon, illetve jellemzően december 25-én is. Ugyanakkor idén még szélesebb körben
dec. 20
11:30
Egyetlen napig volt béke a török focibajnokságban (vg.hu)
Félbeszakadt az Istanbulspor–Trabzonspor-meccs, mert a hazaiak elnöke annyira kiakadt egy nem megadott tizenegyesen, hogy leparancsolta a csapatát a pályáról.
dec. 20
11:33
Megbírságolták az Unicredit Bankot (Privátbankár)
A jegybank célvizsgálatot tartott a banknál, 13 milliós bírság lett belőle.
dec. 20
11:36
385 felett a forint (Portfolio)
Az elmúlt napokban gyengült a forint az euróval szemben, így már nem a 380-as szint határozza meg a kereskedést, hanem feljebb került az árfolyam. Tegnap és tegnapelőtt 385 körül is járt az euró árfolyama, egyelőre a jelek szerint ott lehet a következő komolyabb ellenállás.
dec. 20
11:36
Mutatjuk, melyik két McDonald’s nyit ki december 24-én (Forbes)
A 113 hazai McDonald's étterem közül csupán két budapesti nyit ki december 24-én. A Mekik jellemzően december 25-én is zárva tartanak.
dec. 20
11:36
Építőipar: uniós mínusz, magyar plusz októberben (Üzletem)
A szeptemberi 0,6 százalékos növekedés után 2023 októberében 0,4 százalékkal csökkent éves összevetésben az építőipari termelés volumene az Európai Unióban.
dec. 20
11:38
Csak két McDonald's lesz nyitva karácsonykor (Portfolio)
December 24-én reggel 6 órától zárva tartanak a hazai McDonald's éttermek - jelentette be a Progress Étteremhálózat Kft., amely hozzátette, hogy a kezdeményezés nem új hiszen az általa üzemeltetett egységek többsége az elmúlt években is zárva tartott ezen a napon, illetve jellemzően december 25-én is.
dec. 20
11:39
NAV: közigazgatási szünet – ügyintézés elektronikusan (Adózóna)
A közigazgatási szünet alatt is kezdeményezhető ügyintézés elektronikusan a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV).
dec. 20
11:42
Novemberben sem fékezett az új autók forgalma az EU-ban (vg.hu)
A kontinensen két számjegyű lehet idén az újautó-eladások növekedése.
dec. 20
11:42
Karácsonykor a Meki is zárva tart (Digital Hungary)
A dolgozók és családjaik érdekeit szem előtt tartva, december 24-én reggel 6 órától zárva tartanak a hazai McDonald´s éttermek. A kezdeményezés nem új, hiszen a Progress Étteremhálózat Kft által üzemeltetett éttermek többsége az elmúlt években is zárva tartott ezen a napon, illetve jellemzően december 25-én is. Ugyanakkor idén még szélesebb körben,

Keresés