2023. december 21. csütörtök

dec. 21
6:18
Az infláció és az energiakrízis hátráltatta a hazai kkv-k zöld átmenetét (KKV Magazin)
A magyar kkv-k 38%-a rendelkezik már megvalósított fenntarthatósági stratégiával vagy akciótervvel, vagy éppen folyamatban van annak bevezetése, ami 4%-os növekedést jelent a tavaly mért értékhez képest – derült ki a Generali múlt heti fenntarthatósági fórumán, ahol a biztosító társaság Sme EnterPrize projektjének keretében készült nagyszabású felm
dec. 21
6:18
Fontos lépést tettek magyar kutatók a terahertzes technológia továbbfejlesztéséhez (okosipar.hu)
Szegedi, pécsi és budapesti kutatók együttműködésével olyan, teljesen új elven működő, nagy hullámhosszúságú fénnyel vezérelt elektronforrást sikerült létrehozni, amely a maiaknál jóval gyorsabb elektronikai eszközök működését is megalapozhatja a közeljövőben. A fény által előidézett elektronkibocsátás régóta ismert jelenség, tanulmányozása alapvet
dec. 21
6:18
Megéri! Sok termelő sikerre vitte az Aöp támogatását (Agrárágazat)
Ellenállóbb a növény, javul a talajszerkezet, nő a termés: beválik az Aöp a mezőgazdaságban – értékeli a Phylazonit.
dec. 21
6:18
Mi köze Kimlének Pocsajhoz? – Aki megtalálta az első hazai ázsiai lódarazsat (Magyar Mezőgazdaság)
Pocsaj, ez a kis Hajdú-Bihar vármegyei település 1978-ban bevonult a hazai méhészeti szakma történelemkönyvébe. 1978. június 28-án Török Lajos pocsaji méhész jelentette be elsőként, hogy Varroa atkát talált a méhesében.
dec. 21
6:18
Magas hozamok AI-val? Naná! Elmondjuk hogyan (BitcoinBázis)
2023 egyik legnépszerűbb mesterséges intelligencia előértékesítése kétségtelenül a yPredict, aminek natív YPRED tokenjei hamarosan listázásra is kerülhetnek. A gyűjtés folyamán
dec. 21
6:21
Megszűnik az egyik legismertebb magyar programozóiskola (HR Portál)
A romló gazdasági körülmények az iskola üzleti modelljére is komoly hatással voltak.
dec. 21
6:24
Üzleti szolgáltatóközpontok: egyre népszerűbbek a vidéki városok (Üzletem)
A Magyarországon működő üzleti szolgáltatóközpontok többsége jelenleg Budapesten végzi tevékenységét, de a főváros mellett egyre népszerűbbek az egyetemi városok is, az új egység nyitását tervező központok kétharmada vidéki helyszínben gondolkodik.
dec. 21
6:24
Vízügyi technikus szakma leírása (Szakmát Szerzek)
A vízügyi technikus  Magyarország vizeinek védelmében, és a vízgazdálkodás folyamataiban vesz részt. Elvégzi a vízrajzi, hidrometeorológiai méréseket, laboratóriumi módszerekkel vizsgálja a vizet.  A képzés során három szakmairány választható: A területi vízgazdálkodó a szélsőséges időjárás miatt bekövetkező vízkárok elhárítását végzi. Irányítja az
dec. 21
6:27
Változások az energiahatékonysági célokat szolgáló beruházás, felújítás tao-kedvezményében (Adózóna)
A 2023. november 30-án kihirdetett őszi adócsomag jelentősen módosította az energiahatékonysági célokat szolgáló beruházás, felújítás társasági adóban igénybe vehető kedvezményének szabályait. Írásunk az adókedvezmény 2023. december 1-jétől hatályos, jelentősebb változásait mutatja be.
dec. 21
6:30
Tőkeholding-vezér: kulcsfontosságú az energiafüggetlenedés a magyar gazdaság számára (Portfolio)
Ott vállalunk szerepet, ahol a piac még fejletlen, vagy piaci kudarc, esetleg piaci rés van jelen - fogalmazott a Portfolio-nak adott interjújában Katona Bence, a Nemzeti Tőkeholding Zrt. elnök-vezérigazgatója. Elmondása szerint Tőkeholdingnál az idei év egyértelműen az energetikai beruházások ösztönzéséről szólt, hiszen ez volt a legnagyobb kihívá
dec. 21
6:36
Lázár János meglepő üzenetet küldött Novák Katalinnak (Menedzsment Fórum)
A miniszternek nem tetszett az államfő döntése.
dec. 21
6:42
10 milliárd eurós költségcsökkentés a Volkswagennél (ProfitLine)
Több hónapig tartó vitát követően a vártnál később ugyan, de bejelentette költségcsökkentő intézkedéscsomagját a Volkswagen.
dec. 21
6:42
Komoly hadművelet indul a Közel-Keleten - Amerika is részt vesz (Növekedés)
Az elmúlt napokban megsokasodtak a kereskedelmi hajók elleni támadások a Vörös-tengeren, ami arra késztette a nagy üzemeltető cégeket, hogy hajóikkal inkább Afrikát megkerülve érjék el Europát, de akár Izraelt is.
dec. 21
6:48
Irányt vált az olaj (Azenpenzem)
Háborús támadások miatt útvonalat változtatnak az olajszállítmányok, és ez rövid távon kihat az olaj árára is. A távolabbi kilátások viszont szerencsére nem tűnnek annyira negatívnak.
dec. 21
6:48
Egy egyedülálló márka: Chiron Group az EMO Hannoveren (New Technology)
Hogy miről is szól az EMO Hannover 2023, azt a Chiron Group standján lehetett igazán megtapasztalni. Az „Innovate Manufacturing” jelmondatot tekintve, a vállalat bemutatta átfogó portfólióját, beleértve a gépújdonságokat élő megmunkálásokkal, a nagymértékben variálható automatizálási megoldásokat és az innovatív szolgáltatásokat. „Számunkra az EMO
dec. 21
6:54
A Város Királynői – Zsuzsi Bécsben a kikapcsológombot kereste Paulinán (Digital Hungary)
Miután Laura elviharzott Bécsből, Paulina mama szerette volna Zsuzsival tisztázni a történteket, hogy elkerülje a további konfliktust. A fiatalabb Paulina viszont Zsuzsi távozását próbálta kiprovokálni folyamatos csipkelődésével, amit Zsuzsi nehezen viselt. Mindeközben Laura elment Grétihez, aki elmesélte, milyen kellemetlen estéje volt a többiekke
dec. 21
7:06
Nem fogja elhinni, hogy már megint mi történt a forinttal (Menedzsment Fórum)
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel a szerda kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
dec. 21
7:09
A forint úgy táncol, ahogy az euró fütyül (Privátbankár)
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel a szerda kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
dec. 21
7:12
Érdekes cserével csökkentheti orosz kitettségét a Raiffeisen (ProfitLine)
Leleményes megoldást talált ki a Raiffeisen az orosz kitettségeinek csökkentésére. A komplex üzleti megállapodás a következőképen nézne ki.
dec. 21
7:12
Stabilan emelkedő pályán a Wizz Air (vg.hu)
Nincs könnyű helyzetben a Wizz Air a izraeli–palesztin konfliktus és a Pratt & Whitney által gyártott GTF motorproblémák miatt.
dec. 21
7:18
A kamatdöntés óta nincs túl jó formában a forint (vg.hu)
Jövőre 400 forint körül mozoghat az euró árfolyam.
dec. 21
7:18
Megszűnik az önkéntes kamatplafon Így érinti a változás a lakásvásárlókat (KKV Magazin)
Az október 9-én bevezetett 8,5 százalékról 7,3-ra csökken 2024-től a lakáshitelek önkéntes Thm-plafonja. A Gazdaságfejlesztési Minisztérium arról is megegyezett a Magyar Bankszövetség képviselőivel, hogy az új vállalati hitelek esetében pedig 9,9 százalékra csökken a klamatpafon. A meglévő hitelek kamatstopját április 1-jén kivezetik, az önkéntes k
dec. 21
7:18
Gyártás a felemelkedéshez (okosipar.hu)
2023 májusában új rekordot állítottak fel az egyidejűleg az űrben tartózkodó személyek számát tekintve, ekkor egyszerre 20 ember keringett a bolygó körüli pályán. Az idén lezajlott számos űrmisszió közül a Virgin Galactic vállalat Galactic 01 útja volt az első kereskedelmi célú szuborbitális űrrepülés, és már a SpaceX is felkészült az első keresked
dec. 21
7:18
Megérkezett az első mesterséges intelligencia-vezérelt bank (Fintech)
Bemutatta saját fejlesztésű generatív mesterséges intelligencia platformját a bunq, ezáltal mesterséges intelligencia-vezérelt bankká vált.
dec. 21
7:21
Ezek a legjobb technikumok Magyarországon (HR Portál)
A technikumi rangsorban szereplő intézmények átlagos teljesítménye 2023-ban összességében javult a 2022-es rangsorhoz képest.
dec. 21
7:24
Uborkatermesztés télen (Agrofórum)
Vajon miben tér el a téli uborkatermesztés a nyáritól üvegházi körülmények között? Mennyit számít a páratartalom szabályozása, a lámpahasználat vagy a növénysűrűség?
dec. 21
7:24
Üzleti szolgáltatóközpontok: vonzó munkahelyek jól képzett fiataloknak (Üzletem)
A Magyarországon működő üzleti szolgáltatóközpontok már több mint 100 főt alkalmaznak, és a következő években is dinamikusan nőni fog a kiemelkedő munkakörülményeket biztosító álláslehetőségek száma.
dec. 21
7:24
Elmegy a köd, de jön helyette a havas eső (Agrotrend)
A köd és rétegfelhőzet ugyan megszűnik, ennek ellenére jellemzően erősen felhős vagy borult idő várható, reggel, kora délelőtt lehet némi napsütés a nem rétegfelhőzettel borított tájakon – írta mai jelentésében az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ). Estig főként északon lehet gyenge eső, néhol havas eső, majd észak felől már egyre több helye
dec. 21
7:24
Karácsonyi szokások a világ körül (Szakmát Szerzek)
Az adventi időszakhoz és a karácsonyhoz rengeteg hagyomány és szokás kapcsolódik hazánkban, amiket már gyerekkorunktól kezdve jól ismerünk. A világ más tájain azonban számos olyan karácsonyi tradícióval találkozhatunk, ami meglepő lehet számunkra. Görögország – A kalikandzaroszok karácsonyi csínytevései A görögöknél a karácsonyi ünnepkörhöz nagyon
dec. 21
7:30
Már megint gyengélkedik a forint (Infostart)
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel a szerda kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
dec. 21
7:30
Leállt az X (vg.hu)
Az oldalon szinte semmilyen tartalmat nem találhatunk ebben a pillanatban.
dec. 21
7:30
25 ezer rászoruló család megajándékozását tette lehetővé az Adni Öröm! adománygyűjtő akció (Digital Hungary)
Huszonhetedik alkalommal indult útjára a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország közös, Adni Öröm! karácsonyi adománygyűjtő akciója, melynek révén 2023-ban közel 200 tonna tartós élelmiszerből készülhettek ajándékcsomagok, melyek 25 ezer rászoruló család megajándékozását tették lehetővé még az ünnepek előtt. Mindebből látszik, hogy a
dec. 21
7:42
A Bosch egyetlen chipben egyesíti az infotainment- és a vezetéstámogató funkciókat (ProfitLine)
A szoftveralapú mobilitás irányába mutató trendek kéz a kézben járnak a központosított jármű- és elektromos/elektronikai (E/E) architektúrával. Míg napjainkban jellemzően számos önálló elektronikus vezérlőegység irányítja az autók különböző funkcióit, a jövőben mindössze néhány központi járműszámítógép egyesíti az eddig különálló területek több fun
dec. 21
7:42
Átlépte a téli szabályozási szintet a Balaton (Portfolio)
Jelenleg 117 centiméter a Balaton átlagos vízszintje, ami magasabb, mint amennyit a téli szabályozás megenged - számolt be az Infostart.
dec. 21
7:42
Tőzsde: Gyengén szerepeltek az ázsiai piacok (Növekedés)
Jórészt gyengültek a vezető ázsiai tőzsdék csütörtökön, a térség irányadó tőzsdéje, a tokiói börze Nikkei225 indexe 1,62 százalékos csökkenéssel, 33 130 ponton zárt. A részvények szélesebb körét összefogó Topix index 1,01 százalékkal süllyedt.
dec. 21
7:45
Reális cél az instant siker? (Behaviour)
Gyakori igény a vállalati vezetők körében, hogy gyors és hatékony megoldásokat találjanak a problémáikra, így időgazdálkodási, konfliktus- és stresszkezelési, valamint önfejlesztő tréningeket szerveznek. Mi áll a hátterében annak, ha ezek mégsem visznek sikerre? Limpár Imre tanácsadó szakpszichológussal beszélgettünk sikerről, a motivációs tréninge
dec. 21
7:48
Egy kecskenyáj tévedt a bevásárlóközpont mélygarázsába (Agroinform)
Szokatlan látvány...
dec. 21
7:48
Itt valami nem stimmel: lehalt az X (Portfolio)
Az X, korábban Twitter néven ismert platformról ma hajnalban tömegesen érkeznek a jelentések, hogy nem elérhető vagy nem működik megfelelően - írja a Bloomberg.
dec. 21
7:48
Az orosz–ukrán háború 666. napja – Joe Biden egy ügyes trükkel játszaná ki a japánok pacifizmusát (vg.hu)
A japánok nem küldenek fegyvert egy háborúban álló országba, de Amerika nem is áll háborúban.
dec. 21
7:48
Feltörték az OKX mobil appját – azonnal frissítsd az iOS applikációt! (BitcoinBázis)
Az OKX Wallet felhasználóit a Certik blokklánc biztonsági cég figyelmezteti: frissítsétek az OKX iOS-alkalmazást. Az X közösségi médiaplatformon közzétett bejegyzésben
dec. 21
7:48
AM: Megkezdődőtt a méh állatjóléti támogatás kifizetése (Agrotrend)
Az Európai Unióban elsőként Magyarország vezetett be állatjóléti támogatást a méhészek számára, melyet 890 ezer méhcsalád után igényeltek a gazdálkodók – közölte Nagy István agrárminiszter. A kormany.hu cikke szerint Nagy István arra hívta fel a figyelmet, a méhészetre nem tekinthetünk csupán gazdasági tevékenységként, mert elsődleges célja nem a
dec. 21
8:00
Befagytak a frontvonalak, de bármikor történhet valami (Menedzsment Fórum)
Ki támogatja Ukrajnát 2024-ben is? Háborús hírek.
dec. 21
8:03
Egérlázat kaptak az orosz katonák (Privátbankár)
Ki támogatja Ukrajnát 2024-ben is? Háborús hírek.
dec. 21
8:06
Az izraeli háború 76. napja – A gázai alagutak a Hamász vezetőinek házaiból is elérhetők voltak (vg.hu)
A járatokat lifttel is elérhették otthonaikból a Hamász legfontosabb vezetői.
dec. 21
8:12
Az év végéig kedvezményesen lehet takarékos klímás fűtésre átallni (ProfitLine)
Ugrásszerűen megnőtt a magyar lakosság energiatudatossága, miután 2022 augusztusától az átlagfogyasztás felett jelentősen emelkedett a villamos áram és a földgáz ára. Már több mint nyolcezren regisztráltak a Magyar Klímacsereprogramba, hogy akár 150 ezer forint kedvezménnyel cseréljék elavult klímájukat négyévszakos, energiahatékony és olcsón üzeme
dec. 21
8:12
Ahogy nyílik a pénztár azonnal elfogynak a jegyek ezekre az előadásokra: nem bízzák a véletlenre (Pénzcentrum)
"Országosan azt érzékelem, hogy átalakulnak a színházba járási szokások a világjárvány után, de szerencsére mi ebből csak azt érezzük, hogy az utolsó pillanatban is nagy az érdeklődés az előadásaink iránt. Igazi kitartó és érdeklődő bérleteseink vannak, akik száma folyamatosan növekszik, ami jelzi, ma fontos bebiztosítani a helyét valakinek, ha jön
dec. 21
8:12
Mire lehet számítani a tőzsdéken? (Portfolio)
Gazdasági információk tekintetében ma részletesen megismerjük a novemberi államháztartás alakulását, a hazai befektetők számára ez lehet érdekes, míg a nemzetközi porondon az Egyesült Államokban a harmadik negyedéves GDP-adat végleges felülvizsgálatát közlik. Ami pedig a jelenlegi kilátásokat illeti, az előzetes adatok alapján leginkább a rossz han
dec. 21
8:18
Vonattal vagy repülővel olcsóbb utazni? Ámultunk és bámultunk, mikor kiderült az igazság (vg.hu)
A Greenpeace utánanézett, hogy melyik tömegközlekedési forma az olcsóbb.
dec. 21
8:18
A Márkamonitor rádióműsorának mai vendégei dr. Fáczán Gábor és Kovács Tibor (Márkamonitor)
Az Európai Parlament 2022-ben fogadott el két jogszabályt a digitális szolgáltatásokról és digitális piacokról. Ezek értelmezésében lesz segítségünkre dr. Fáczán Gábor, az Nmhh online platformok főosztályvezetője és Kovács Tibor, az Mle elnöke.   Beszélgetésünk elsősorban a Dsa (Digital Services Act) körül forog, de röviden azt is megvilágítjuk mi
dec. 21
8:18
Érkezik a támogatás a méhészek számára (Magyar Mezőgazdaság)
Megkezdődött a méh állatjóléti támogatás kifizetése Az Európai Unióban elsőként Magyarország vezetett be állatjóléti támogatást a méhészek számára, melyet 890 ezer méhcsalád után igényeltek a gazdálkodók - közölte Nagy István agrárminiszter.

Keresés