2023. december 22. péntek

dec. 22
10:30
Gigaberuházás Szegeden (Demokrata)
Szegeden építi meg első európai üzemét a világ legnagyobb elektromos autógyártójának számító, kínai BYD.
dec. 22
10:36
2024: új év, új árak és új teendők, ezekről minden horgásznak tudni kell (Agroinform)
A Magyar Horgászkártya díja nem változik, nem emelkedik az állami horgászjegy díja sem és változatlan 2024-ben a szövetségi hozzájárulás mértéke is.
dec. 22
10:42
Csökkenéssel indult a hazai részvénypiac (ProfitLine)
Negatív korrekció indult a hazai részvénypiacon az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint, a pénteki kereskedés ezért iránykereséssel kezdődhet.
dec. 22
10:42
Hivatalos: indul a BYD gigaberuházása, kínai autógyár épül Szegeden (Pénzcentrum)
Szegeden építi meg első európai üzemét a világ legnagyobb elektromos autógyártójának számító kínai BYD, ez a magyar gazdaságtörténet egyik legjelentősebb beruházása lesz, amelynek nyomán több ezer új munkahely jön létre - jelentette be pénteken Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
dec. 22
10:42
Privatizálni lehetne a Sberbankot a vezérigazgató szerint (Portfolio)
A Sberbank vezérigazgatója, German Gref felvetette, hogy a bankot privatizálni lehetne. A bank többségi tulajdonosaként fellépő orosz állam jelenleg a nyereségesség javítását és a költségek csökkentését forszírozza az állami cégeknél - írja a Reuters.
dec. 22
10:42
Meghalt Robert Solow Nobel-díjas közgazdász (vg.hu)
A közgazdász nevét viselő növekedési modell a mai napig része a makroökonómia tankönyveknek, hatását azonban tanítványai sora is jelzi.
dec. 22
10:42
Újabb területen vezetünk a régióban (Demokrata)
A kelet-közép-európai régió hat vizsgált országából a magyar háztartásokban nőtt a legnagyobb mértékben a megtakarítások összege.
dec. 22
10:45
Januártól Magyarországon is megkezdődik a biohulladékok elkülönített gyűjtése (Alternatív Energia)
A kormány sok intézkedést tett azért, hogy Magyarország minél gyorsabban átállhasson a körforgásos gazdaságra, amelyben egyre kevesebb termék válik hulladékká, és a képződő hulladék a lehető legnagyobb arányban nyersanyagként hasznosul újra - közölte a környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkár.
dec. 22
10:48
Ha autót akar venni, akkor most húzzon bele! (Infostart)
Jó évet zárhat a belföldi használtautópiac elsősorban a második fél évben felpörgő adásvételeknek köszönhetően, így éves szinten elérhető a tavalyi, 825 ezres adásvételi rekord - közölte a JóAutók.hu portál.
dec. 22
10:48
Egyszerre hat díjat is bezsebeltek a Cnh gépei! (Agroinform)
A CNH globális mezőgazdasági márkái, a Case IH és a New Holland ügyfelek által inspirált innovációi hat 2024-es AE50 díjat nyertek.
dec. 22
10:48
Új Scania biogáz motorok: Zöldebbé válás 5 százalék üzemanyag-megtakarítással (Tiszta Jövő)
Az új hajtásrendszerek a Scania 13 literes biogáz erőforrásain alapulnak, 5 százalékos üzemanyag-megtakarítást kínálva, minden távolsági áruszállítási alkalmazásra.
dec. 22
10:48
A Worldcoin több országban is leállítja a retinaszkennelő gömbjei használatát (BitcoinBázis)
A Worldcoin nemrégiben több országban is felhagyott a retinaszkennelő szolgáltatásával felhasználói számára, mivel nem tudta kielégíteni a megnövekedett keresletet.  Források
dec. 22
10:48
Karácsonyra ünnepi gálával készül az ATV (Media1)
A Vígszínház Budapest 150. születésnapjára adott műsorát ismétli meg a csatorna.
dec. 22
10:48
A nem lakossági fogyasztók vízdíja emelkedik (Öko-drive)
Karácsony Gergely főpolgármester és a fővárosi önkormányzat követelésére a következő évben a nem lakossági fogyasztók vízdíja emelkedik; a kormány a családok és magánszemélyek számára a rezsicsökkentett vízdíjakat garantálja, a családok vízdíjai nem változnak - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) csütörtökön az MTI-vel.
dec. 22
10:54
Beszakadt a hitelek piaca az idei évben, jövőre viszont nagy roham várható (vg.hu)
A lakásvásárlók egymás lábára fognak lépni a hitelekért 2024-ben.
dec. 22
10:57
Nincs megállás a Mészáros Csoport növekedésében (Piac és Profit)
Újabb sikeres akvizícióval zárja az évet a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amely leányvállalatával a Talentis International Construction Investments Kft.-vel sikeresen teljesítette az októberben aláírt adásvételi szerződésben foglalt zárási feltételeket. Ennek megfelelően 2023. december 21-én véglegesítette és zárta az o
dec. 22
11:03
Kínai autógyár épül Szegeden, a világ legnagyobb elektromosautó-gyártója telepíti ide európai bázisát (Adózóna)
Szegeden építi meg első európai üzemét a világ legnagyobb elektromos autógyártójának számító, kínai BYD, ez a magyar gazdaságtörténet egyik legjelentősebb beruházása lesz, amelynek nyomán több ezer új munkahely jön létre – jelentette be ma Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
dec. 22
11:06
Újdonság élesedett a Facebook Messenger alkalmazásában (Portfolio)
Már működik a Facebook Messengerében az üzenetek szerkesztése: egy darabig még módosíthatjuk az elküldött szövegeket, amire eddig nem volt lehetőség.
dec. 22
11:06
Lezárult a Mészáros csoport boszniai gyárvásárlása (vg.hu)
A cementgyár felvásárlásáról júliusban született szándéknyilatkozat, a tranzakció mára lezárult.
dec. 22
11:06
Újabb rekordszintre nőtt a magyar kórházak adóssága (Telex)
November végén 130 milliárd forinttal tartoztak a hazai kórházak. Az egyetemi klinikák közül a Semmelweis tartozása jóval kisebb, mint a szegedi, a pécsi vagy a debreceni egyetem klinikájáé.
dec. 22
11:12
Van 4iG részvénye? Akkor ennek örülni fog így az év végén (Infostart)
A Scope Ratings stabilról pozitív kilátásúra változtatta 4iG Nyrt. (BB-) kibocsátói besorolását, ugyanakkor változatlanul hagyta a 4iG kötvényeinek adósságbesorolását (BB-).
dec. 22
11:12
Gyengüléssel nyitottak a nyugat-európai tőzsdék (ProfitLine)
Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
dec. 22
11:12
Itt az elképesztő lehetőség: most akár tízmilliárdokkal gazdagabban zárhatjuk az évet (Pénzcentrum)
Az Eurojackpoton 29,7 milliárd, az Ötöslottón 3,6 milliárd a Hatoslottón pedig 645 millió forint várja azokat, akik még az ünnepek előtt próbára tennék szerencséjüket. A kedvenc számok megjátszásához még a lottózóig sem kell elfáradni, az Okoslottó alkalmazásból vagy a szerencsejatek.hu oldalról is egyszerűen és könnyedén játékba lehet küldeni a ki
dec. 22
11:12
Így érdemes belevágni az új lakossági napelemes pályázatba (Portfolio)
Minden szempontból pozitív lépésnek tartja az új, háztartási napelemes és tárolótelepítési pályázat elindítását Székely András, az Optimum Solar Home System Kft. tulajdonos-ügyvezetője, így szerinte mindenképpen érdemes élnie vele annak, akinek van rá lehetősége. Ahhoz azonban, hogy valóban sikeres legyen a pályázat, célszerű a plusz szolgáltatások
dec. 22
11:12
Vajon hány fekete hattyút tartogat a 2024-es év? (vg.hu)
Bemutatunk három negatív és három pozitív, nagy hatású, de csekély bekövetkezési valószínűségű eseményt a jövő évet illetően.
dec. 22
11:12
Ezermilliárdos ÁFA-lyuk tátong a költségvetésen (Forbes)
A Pénzügyminisztérium (PM) szerint elsősorban a "rendkívüli kiadások" okozzák a megnövekedett költségvetési hiányt, ez mégsem bír teljes magyarázó erővel.
dec. 22
11:12
Köszönjük Csernyánszky Judit! (Media1)
Ezúton szeretnénk megköszönni a Media1 nevében Csernyánszky Judit újságírónak, a Klubrádió munkatársának példamutató csütörtöki, a Kormányinfó előtti kiállását a sajtószabadság mellett és a kormányzati szintre emelt cenzúra elleni bojkottját.
dec. 22
11:18
Érdemes még karácsony előtt tankolni, idei mélypont körülről ugrik a benzinár (Portfolio)
Érdemes még karácsony előtt tankolni, mert idei mélypont körül jár még a benzinár, és a két ünnep között egyébként is megugrik a forgalom, ami akár a várakozási időt is megnövelheti a kutakon, aztán január 1-től a jövedéki adóemelés miatt egyébként is lesz egy 41,3 forintos drágulás – derül ki a Mol tájékoztató leveléből és a Magyar Ásványolaj Szöv
dec. 22
11:18
Ha meg akarod érteni, miért kell fotókat küldeni a Kincstárnak, ezt olvasd el (Agroinform)
A műholdas ellenőrzés és a korrigálás lehetősége segítség, nem a szankcionálás eszköze. Ősszefoglaló a TMR rendszer működéséről és a mobilGAZDÁ-ról.
dec. 22
11:18
Kiderült, ki szervezte meg a Jevgenyij Prigozsin elleni merényletet – Putyin küszöbéig érnek a szálak (vg.hu)
A Wagner-csoport vezérét a repülőgépével együtt robbantották fel, mikor éppen elhagyta Moszkvát.
dec. 22
11:18
Milliárdokkal gazdagabban zárhatják az évet a szerencsevadászok (Digital Hungary)
Az Eurojackpoton 29,7 milliárd, az Ötöslottón 3,6 milliárd a Hatoslottón pedig 645 millió forint várja azokat, akik még az ünnepek előtt próbára tennék szerencséjüket. A kedvenc számok megjátszásához még a lottózóig sem kell elfáradni, az Okoslottó alkalmazásból vagy a szerencsejatek.hu oldalról is egyszerűen és könnyedén játékba lehet küldeni a ki
dec. 22
11:21
Miért jobb Romániában vagy Szlovákiában? Régiós összehasonlításban is borúsan látják a magyarok az anyagi helyzetüket (Privátbankár)
Megtakarítunk, de alig van miből. Érdekes eredményeket hozott a régiós megtakarítási szokásokról készült kutatás.
dec. 22
11:24
Jó, hogy nem eszünk karácsonyfát – rengeteg rajta az illegális növényvédő szer (Agrofórum)
Kritizálják a karácsonyfaültetvényeket a növényvédő szerek használata miatt. Tizenkilenc vizsgált karácsonyfából 14 esetben talált peszticid-, azaz növényvédőszer-maradékot a Német Környezetvédelmi és Természetvédelmi Szövetség.
dec. 22
11:24
Milyen esetben jogszerű a karácsonyi munkavégzés elrendelése? (Üzletem)
Karácsonykor mindenki ünnepelni és pihenni szeretne, ám van, akinek dolgoznia kell. Milyen szabályok vonatkoznak a karácsonyi munkavégzésre? Mikor lehet jogszerű a karácsonyi munkavégzés elrendelése? Lehet-e karácsonykor túlórázni? A kérdésekre dr. Kocsis Ildikó ügyvéd válaszol.
dec. 22
11:24
Tévét jobban, színházjegyet kevésbé éri meg karácsonyra venni, mint tavaly (Telex)
A sütikészítés alapanyagai többnyire olcsóbbak lettek, a halászlé tartozékai drágultak, de egy csomó tipikus ünnepi termék árnövekedése elmarad az általános éves inflációtól. Ünnepi dráguláskörkép.
dec. 22
11:30
Szijjártó Péter: Szegeden építi meg első európai üzemét a világ legnagyobb elektromos autógyártója, a BYD (hirado.hu)
Szegeden építi meg első európai üzemét a világ legnagyobb elektromos autógyártójának számító, kínai BYD, ez a magyar gazdaságtörténet egyik legjelentősebb beruházása lesz, amelynek nyomán több ezer új munkahely jön létre – jelentette be a tárca közlése szerint pénteken Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
dec. 22
11:30
Mészáros Lőrincet örömmel tölti el, hogy Boszniában is terjeszkedhet (444.hu)
Vett egy cementgyárat.
dec. 22
11:30
Háromezer kilométerre ment a Mol a gázért (vg.hu)
A tervek szerint négy további kút 2024 harmadik negyedévében áll termelésbe, amellyel a mező termelése napi 1,5 millió köbméter gázra növekedhet.
dec. 22
11:42
Kerékpárút épült Fonyód és Csisztapuszta között (ProfitLine)
Kerékpárút épült Fonyód és Buzsák-Csisztapuszta között, az út utolsó, déli szakasza a napokban készült el - tájékoztatta Fonyód önkormányzata az Önkormányzati Sajtószolgálaton keresztül az MTI-t.
dec. 22
11:42
Néhány nap alatt négyszeresére drágult árut szállítani Kínából Európába (Portfolio)
Az óceáni áruszállítás ára drámaian megugrott, miután több hajó is igyekszik elkerülni a Vörös-tengert a húszi lázadók támadásait követően - számolt be a CNBC.
dec. 22
11:42
Továbbra is alacsony a lengyel munkanélküliség (vg.hu)
A lengyel munkanélküliség rekordalacsony szinten stagnált novemberben.
dec. 22
11:42
Hivatalos: Szegeden épít elektromosautó-gyárat a kínai BYD (Forbes)
"Szegeden építi meg első európai üzemét a világ legnagyobb elektromosautó-gyártójának számító kínai BYD, ez a magyar gazdaságtörténet egyik legjelentősebb beruházása lesz, amelynek nyomán több ezer új munkahely jön létre" – jelentette be pénteken Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A BYD igazgatósága a Nemzeti Befektetési Ügynökséggel
dec. 22
11:42
Fontos szerepet kap a hidrogén Európában is (Gyártástrend)
A Toyota bejelentette, hogy a hidrogén üzletágért felelős Toyota Hydrogen Factory Europe tovább növeli a vállalat hidrogénes üzletágát, szélesebb körben terjesztve a hidrogénes ökoszisztémákat és fejlesztve az infrastruktúrát Európában.
dec. 22
11:45
Felmérés: a régióban a magyaroknál nőtt a legnagyobb mértékben a félretett pénz összege (HR Portál)
A rigóban a legtöbben azért tesznek félre, mert a váratlan helyzetekre szeretnének felkészülni.
dec. 22
11:48
Kevesebb húst eszünk – mi lesz így az állattartókkal? (Agroinform)
Megváltoztak a fogyasztói szokások.
dec. 22
11:48
Durva bejelentést tett a Revolut: azért itt már nagyon kemény pénzekről van szó (Pénzcentrum)
A Revolut több mint 1 milliárd dolláros bevételt ért el 2022-ben, és befektetései továbbra is a jövőbeli növekedést célozzák. 2023-as bevétele a várakozások szerint eléri majd a 2 milliárd dollárt - olvasható a cég közleményében.
dec. 22
11:48
Bende Balázs a HírTV-n tért vissza (Media1)
A közmédia korábbi verbális verőembere Prágából jelentkezett be a kormánypárti csatornán.
dec. 22
11:51
Megvan, ki és hogyan ölte meg Prigozsint? (Privátbankár)
Részletesen megírta a WSJ, kik és hogyan követték el a merényletet. Moszkvában nem aratott sikert a történetnek ez a verziója.
dec. 22
11:54
Itt a nagy bejelentés: jön a BYD, Szijjártó Péter nagyon büszke (Menedzsment Fórum)
Ahogy várni lehetett, bejelentette ma a nagy fogást a miniszter. Nem akkumulátorokat, autókat gyártani jön a kínai óriáscég Szegedre.
dec. 22
11:54
Itt épül fel a BYD szegedi gyára (vg.hu)
Ömlenek a forintmilliárdok arra a területre, ahol a kínai elektromosautó-gyártó felépíti majd az üzemét.

Keresés