2023. december 23. szombat

dec. 23
12:54
A visszaigénylés szabályai az egyszerre termékdíj- és Epr köteles termékek tekintetében (Transpack)
Tisztázzuk a félreértéseket! Ezek visszaigénylés szabályai az egyszerre termékdíj- és Epr köteles termékek esetén.
dec. 23
12:54
Neves közgazdászt igazolt az újonnan felálló csúcsminisztérium (Fintech)
Új csúcsminisztériumot hoz létre a kormány. A minisztérium egyik vezetői pozíciójába pedig Suppan Gergely kerül kinevezésre.
dec. 23
12:57
Olyan fordulatot vett a forint, amilyenre senki nem számított (Privátbankár)
Hat éven át csak veszített az értékéből a főbb devizákkal szemben, most azonban változott a helyzet.
dec. 23
13:06
Végigsöpör Európán a Zoltán - hóvihar, áradások jönnek (vg.hu)
A vihar halálos áldozatokat követelt Belgiumban és Hollandiában, most éppen Németországban pusztít.
dec. 23
13:12
Január 7-ig félóránként jár a balatoni komp (ProfitLine)
A télen óránként közlekedő balatoni komp a téli szünet végéig, január 7-ig félóránként jár Szántód és Tihany között, karácsonykor és szilveszterkor módosul a menetrendje.
dec. 23
13:12
Elkészült az első magyarországi szupertank (vg.hu)
Legördült a zalaegerszegi gyár futószalagjáról az első magyar gyártású Lynx.
dec. 23
13:18
Egy takarmánybolt története (Magyar Mezőgazdaság)
Konecsny Zoltán hosszú évtizedek állattartói, állattenyésztői munkája után, mellékállásban nyitotta meg takarmányboltját, mert ő maga is nehezen tudott hozzájutni jó minőségű eleséghez állatai számára.
dec. 23
13:18
Ezermilliárd forintot fizethettünk bankkártyával év végén az online boltokban (Digital Hungary)
Teret vesztett a bolti forgalommal szemben az idei évben az online kereskedelem a bankkártyás fizetések adatai szerint. Ugyanakkor a BiztosDöntés.hu szakértőinek várakozása szerint a IV. negyedévben az online bankkártyás költés átlépte az 1000 milliárd forintos álomhatárt.
dec. 23
13:21
Putyin bocsánatot kért egy nyugdíjastól, hogy drága a csirke, majd eltörölte az importvámját (Piac és Profit)
Az orosz kormány eltörölte 140 ezer tonnáig a fagyasztott csirkehús behozatali vámját a kínálat növelése és az árak letörése céljából. A döntés 2024 december végéig érvényes.
dec. 23
13:24
Korszakos bejelentést tett Szentkirályi Alexandra férje (Menedzsment Fórum)
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter megerősítette, hogy elkészült az első magyar gyártású Lynx.
dec. 23
13:24
Nem indulhat a háborúellenes jelölt az orosz elnökválasztáson (vg.hu)
A választási bizottság vezetője szerint a pórul járt jelöltnek nincs oka a búslakodásra, hiszen előtte az élet.
dec. 23
13:24
Macskákat ábrázoló rizsültetvényekkel művészkednek (Agrofórum)
Egy alvó macska átölel egy halat a levegőből látható képen, amelyet egy thaiföldi rizsföldön csírázó szivárvány palántákból állítottak össze.
dec. 23
13:24
Szent István Intézet: a karácsonyi ünnepkör továbbra is meghatározó keresztény élmény (Agrotrend)
A felnőtt magyaroknak a karácsonyi ünnepkör továbbra is meghatározó keresztény élmény, Jézus születésnapja alkalmából a magyarok egyötöde rendszeresen, egyharmaduk pedig alkalmanként részt is vesz egyházi szertartáson, vidéken az arány még magasabb – olvasható a Szent István Intézet felmérésében, amelynek részleteit szombaton közölték az MTI-vel. A
dec. 23
13:30
PC-kiszállítások: borulátók a globálisan prognoszták (TőzsdeFórum)
Az International Data Corporation (IDC) honlapjára felkerült friss előrejelzés szerint a személyi számítógépek (PC-k) globális kiszállítása éves szinten 13,8 százalékkal, mintegy 251,8 millió darabra csökken az idén. Az amerikai kutatócég augusztus végén minimálisan kisebb, 13,7 százalékos csökkenésre számított 252 millió PC kiszállításával. Tavaly
dec. 23
13:36
Magyar filmeket is díjaztak a francia filmfesztiválon (Növekedés)
Adonyi-Walsh Gáspár nyerte el a legjobb férfi alakítás díját a franciaországi Les Arcs-i Filmfesztiválon Reisz Gábor Magyarázat mindenre című filmjében nyújtott alakításáért, a legjobb rövidfilmnek járó díjat pedig Buda Flóra Anna 27 című alkotásának ítélte a zsűri.
dec. 23
13:48
A farkasok visszatértek Coloradóba, ahol Trump nem lehet elnökjelölt (vg.hu)
A republikánus Lauren Boebert nem kertelt.
dec. 23
13:48
Bukott svájci bankvezér lehet egy afrikai ország elnöke (Növekedés)
A Credit Suisse svájci nagybank korábbi ügyvezető igazgatóját, Tidjane Thiamot választották Elefántcsontpart egyik legnagyobb ellenzéki pártjának élére.
dec. 23
13:50
Minden, amit tudni kell az új magyar autógyárról: ez még annál is jobb, mintha a Tesla érkezne (vg.hu)
Nincs még egy olyan elektromos járműgyártó cég a világon, mint a BYD. Olyan jó, hogy még a Tesla is használja az általa kifejlesztett technológiát.
dec. 23
13:54
Árhullámmal érkezik a karácsony (vg.hu)
A következő napokban a budapesti alsó rakpart is víz alá kerülhet az olvadás és a sok csapadék miatt.
dec. 23
14:18
Új streaming szolgáltatás tarolná le Magyarországot 2024-ben: ez az aduászuk, sok előfizetőt vonzhat be (Pénzcentrum)
Az elmúlt másfél-két évben szinte mindennek az egekbe emelkedtek az árai, így nem csoda, hogy a streaming szolgáltatások többségének is feljebb ment az ára év eleje óta. De nem csak ez változott az elmúlt egy év leforgása alatt: új streaming szolgáltató tűnt fel a magyar piacon, miközben temérdek filmmel és sorozattal árasztottak el minket a cégek.
dec. 23
14:18
26 milliárdos tökfarm: meglepődnél, ha tudnád, mi épül fel rajta (Agroinform)
407 hektár föld 76 millió dollárért. Az üzlet jó, a cél már kevésbé?
dec. 23
14:18
Itt egy alternatív ingatlanpiaci befektetés az egymillió forintos négyzetméter áron adott lakások helyett (BitcoinBázis)
Változó hangulat és alapvetően mérsékelt aktivitás jellemezte az idei évben a magyar lakáspiacot. A magas infláció okozta reálbércsökkenés és az
dec. 23
14:20
A Coinbase működési engedélyt kapott Franciaországban (BitcoinBázis)
A Coinbase kriptotőzsdéje jóváhagyást kapott, hogy bejegyzett virtuális eszközszolgáltatóként (VASP) működjön Franciaországban. A tőzsde közleménye szerint a regisztráció lehetővé teszi,
dec. 23
14:27
Árháború – Vagyimir Valgyimirovics bocsánatot kért egy nyugdíjastól (TőzsdeFórum)
Az orosz kormány eltörölte 140 ezer tonnáig a fagyasztott csirkehús behozatali vámját a kínálat növelése és az árak letörése céljából. A döntés 2024 december végéig érvényes. Az intézkedés azután látott napvilágot, hogy Vlagyimir Putyin bocsánatot kért egy nyugdíjastól. Aki egy múlt heti televíziós kérdés-felelet műsorban a tojás és a csirke magas
dec. 23
14:29
Kína-Tajvan háború – most döntenek az ország sorsáról (TőzsdeFórum)
Egyre közelebb kerülünk a sorsdöntő pillanathoz, amikor a tajvani lakosságnak meg kell hozni egy nehéz döntést, amely az ország sorsára jelentős hatással lesz. Kína az elmúlt évben folyamatosan fokozta a katonai nyomást Tajvannal szemben. Egyes szakértők szerint az elnökválasztás kimenetele jelentheti a háború és béke közti különbséget. Mi lesz Taj
dec. 23
14:42
Teljesen illetékmentes lesz a CSOK Plusz (vg.hu)
Ez a gyakorlatban azokat érinti, akik 80 és 150 millió forint közötti áron vásárolna városi lakást a kedvezménnyel.
dec. 23
14:48
A történelem során már 230 alkalommal "kellett volna" eljönnie a világvégének (Agroinform)
Ennyiszer jósolták meg különböző korokban a világ teljes pusztulását.
dec. 23
14:54
Az érkező árhullámok miatt megkezdte működését az országos műszaki irányító törzs (Agrotrend)
Az érkező árhullámok miatt szombaton megkezdte működését az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) Országos Műszaki Irányító Törzse – tájékoztatta az OVF az MTI-t. Erre azért volt szükség, mert a Duna és a Tisza vízrendszerén is nagy vízszintemelkedések indultak el a vízgyűjtőkön lehullott jelentős mennyiségű csapadék és annak változó halmazállapota
dec. 23
14:57
Bankmonitor: kedvezően módosul az illetékmentesség a CSOK Plusznál (Adózóna)
Egy frissen megjelent jogszabály értelmében a CSOK Plusszal vásárolt városi ingatlanok teljes egészében illetékmentesek lesznek, míg eredetileg a vételár 80 millió forintot meghaladó része után fizetni kellett volna. A változás a Bankmonitor számításai szerint 2,8 millió forint megtakarítást jelent egy 150 millió forintért megvásárolt ingatlan eset
dec. 23
15:00
A karácsony mellett árvízre is készülnek Budapesten (Portfolio)
Megkezdődött az árvízi védekezés Budapesten: zárják a csatornazsilipeket és az alacsonyabb szinten levő felszíni átjárókat - közölte a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. szombaton az MTI-vel
dec. 23
15:12
Ezermilliárd forintot fizethettünk bankkártyával év végén az online boltokban (ProfitLine)
Teret vesztett a bolti forgalommal szemben az idei évben az online kereskedelem a bankkártyás fizetések adatai szerint. Ugyanakkor a BiztosDöntés.hu szakértőinek várakozása szerint a IV. negyedévben az online bankkártyás költés átlépte az 1000 milliárd forintos álomhatárt.
dec. 23
15:18
Hiába a rekordmennyiségű gáz, nem tudunk szabadulni a méregdrága áraktól (Agroinform)
A tárolók tele, mégsem csökken a gázár. Mondjuk nem is fog.
dec. 23
15:18
Madárbarát mintakert tanösvény átadó az „Év madárbarát településének” (Öko-drive)
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) idén hirdette meg először az „Év madárbarát települése” elnevezésű pályázatot.
dec. 23
15:21
Bevethető az első magyar harci drón (Piac és Profit)
A Honvédelmi Minisztérium emlékeztett: stratégiai partnerükkel, a Rheinmetallal kötött legújabb megállapodás szerint a Hiúzok (Lynx KF-41) alapjain fejlesztenek légvédelmi rendszert a Magyar Honvédségnek.
dec. 23
15:24
Zöld-fehér MTZ traktor született, de nem a karácsony miatt (Agrofórum)
Nincs megállás az Mtz/Belarus traktorgyárban, a minszki vállalat az év végére is előrukkolt egy erőgép-újdonsággal. De miért zöld-fehér színű?
dec. 23
15:24
A Tron már évek óta küszködik, itt az ideje váltani a Solana és Retik Finance tokenjeire? (BitcoinBázis)
A Tron (TRX), a kriptoszektor egykori jelentős szereplője, már évek óta súlyos kihívásokkal küzd. Eljött az ideje az olyan ígéretesebb
dec. 23
15:36
Vegas.Hu: Már a Golden Globe nyerteseire is lehet hivatalosan fogadni (Digital Hungary)
A Vegas.hu a hazai online sportfogadási piac egyik legnagyobb szereplőjeként különleges fogadási kategóriát nyitott meg a játékosok előtt. Oppenheimer vagy Barbie? Martin Scorsese vagy Christopher Nolan? Natalie Portman vagy Jennifer Lawrence? Leonardo DiCaprio vagy Bradley Cooper? A Filmtipp fogadásoknál az egész világot lázban tartó Golden Globe-
dec. 23
15:42
Megkegyelmez a füveseknek Biden (vg.hu)
Sokan nyerhetik vissza szavazójogukat az elnöki döntés értelmében, de kevesen szabadulhatnak emiatt a börtönből.
dec. 23
15:44
Karácsonyra kész lett a szegedi dóm felújítása (vg.hu)
Évekig tartott a város jelképének felújítása, mostanra a harangtorony is elkészült.
dec. 23
15:48
Steiner Attila: Magyarország támogatja a megújuló energiaforrások engedélyeztetésének felgyorsítását (Tiszta Jövő)
Magyarország támogatja a megújuló energiaforrások engedélyeztetésének felgyorsítását, ugyanakkor ellenzi a gázársapkával és a gáz közös beszerzésével kapcsolatos intézkedések meghosszabbítását - jelentette ki az Energiaügyi Minisztérium (EM) energetikáért és klímapolitikáért felelős államtitkára Brüsszelben kedden.
dec. 23
15:48
2024-ben megduplázódhat a teljes kriptopiaci kapitalizáció, állítják az elemzők (BitcoinBázis)
A Bitfinex kriptotőzsde elemzői szerint a digitális eszközök piaci kapitalizációja 2024-ben elérheti a 3,2 billió dollárt, ha a kriptopiac elmúlt
dec. 23
15:48
Fénnyel vezérelt elektronforrást hoztak létre a magyar kutatók (Öko-drive)
Új elven működő, nagy hullámhosszúságú fénnyel vezérelt elektronforrást hoztak létre szegedi, pécsi és budapesti kutatók, a megoldás új lehetőségeket nyithat a telekommunikációban, a biológiában, valamint az orvos- és anyagtudományban is - tájékoztatta kedden a Magyar Kutatási Hálózathoz tartozó Wigner Fizikai Kutatóközpont az MTI-t.
dec. 23
15:54
Időjárás: több helyen is kifehéredett a táj. Este jön az enyhülés. (Agroinform)
Több helyen jelentős mennyiségű hó hullott.
dec. 23
15:54
Tombolnak a harcok Gáza északi részén, miután az ENSZ elállt a tűzszüneti felhívástól (vg.hu)
Izrael a terület északi részének teljes ellenőrzésére törekszik, hogy erőit a déli frontra tudja koncentrálni.
dec. 23
16:00
Jövőre más világ jön a lakásbiztosításoknál (Menedzsment Fórum)
Fokozott óvatossággal érdemes kezelni a karácsony alatt előkerülő ünnepi kellékeket, legyen szó gyertyáról, mécsesről, csillagszóróról, mivel ebben az időszakban megkétszereződik a tűzesetek száma.
dec. 23
16:00
A házát is felrobbantotta volna a prágai ámokfutó (vg.hu)
A helyszínre érkező rendőröket és tűzoltókat csapda várta a gyilkos házában.
dec. 23
16:03
Dráma az Arab-tengeren (Privátbankár)
Izraeli kötődésű hajót ért támadás.
dec. 23
16:12
Idén 13,8 százalékkal csökkennek a PC-kiszállítások globálisan (ProfitLine)
Az International Data Corporation (IDC) honlapjára felkerült friss előrejelzés szerint a személyi számítógépek (PC-k) globális kiszállítása éves szinten 13,8 százalékkal, mintegy 251,8 millió darabra csökken az idén.
dec. 23
16:12
Szélmalomharctól az összeomláson át a tündérmeséig: milyen sztorit mesél a világnak a Fed? (Portfolio)
Hogy milyen erőre képes egy-két elejtett, konkrétumot csak részben tartalmazó mondat, azt nagyon jól megtanultuk idén. Míg tavaly a hitelességéért küzdött a Fed, az amerikai jegybank üzeneteit idén valósággal itta a piac. Sőt, talán kissé túl nagy kortyokkal itta: sejtelmes, kétértelmű utalások is olyan hullámokat vertek a piacokon, amelyeket még i
dec. 23
16:18
Brutál árvíz közelít Budapest felé: elrendelték a készültséget (Pénzcentrum)
Megkezdődött az árvízi védekezés Budapesten: zárják a csatornazsilipeket és az alacsonyabb szinten levő felszíni átjárókat - közölte a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. szombaton.

Keresés