Az ételallergiások által leggyakrabban fogyasztott laktóz- és gluténmentes termékek és a marhahús is bekerül az Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által működtetett online Árfigyelő rendszerbe - közölte a szervezet szombaton az MTI-vel.
Gustavo Petro kolumbiai elnök indítványozta a 35 százalékos társasági adókulcs csökkentését, ami jelenleg a világon az egyik legmagasabb – írja a Bloomberg. A latin-amerikai ország vezetője cserébe a legmagasabb kerestűek jövedelamdójából szedne be több pénzt.
A Pénzcentrum ezúttal is élőben közvetítette az Ötöslottó sorsolását. Telitalálatos szelvény ezúttal sem született, így 2024 1. hetén a várható főnyeremény 4 024 millió forint lesz.
A zöldség-gyümölcs kereskedelemre is hatást gyakorol a fogyasztói árak emelkedése. Az alapvető élelmiszerekből csak végszükség esetén vesznek kevesebbet a vásárlók, akciós termékekből fogy a legtöbb. Két kiskereskedelmi lánc válaszolt kérdéseinkre.
Nem indulhat a 2025-ben esedékes elnökválasztáson Evo Morales volt bolíviai elnök – állapította meg az ország alkotmánybírósága. A Bloomberg beszámolója szerint a korábban két ciklust lehúzó politikus szeretett volna harmadszor is nyerni, erre azonban jelen állás szerint kevés lesz az esélye.
Három platform összeolvadása után megszerezné a második helyet az Amazontól, miközben a Netflix minden eddiginél komolyabb versenytársat kapna a nyakába.
Bő évtizede már, hogy a Balatonhoz és a Keszthelyi-hegységhez érkezők a Festetics Imre Élményközpont nevet viselő létesítmény látnivalói, programjai közül is válogathatnak.
Az euró segít abban, hogy Európa magabiztos maradjon a globális környezetben – írták véleménycikkében az Európai Unió vezetői, többek között Christine Lagarde EKB-elnök. A Bloomberg által idézett cikk a közös deviza jövőjéről, a további lehetséges bővítésről is szól.
A Magyar Honvédség idén mintegy 4 ezer új katonát üdvözölhetett soraiban - közölte Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter az MTI-vel a Honvédelmi Minisztérium (HM) szombati közleménye szerint.
Két részletben érvényesíti a jövedéki adó literenként 41 forintos emelését az üzemanyagárakban a Mol – jelentette be a cég. A független benzinkutasok képviselője az ATV Híradójának azt mondta, hogy ők is igyekeznek követni a piacvezető cég lépését, míg a Holtankoljak.hu ügyvezetője arról beszélt, miért volt szükség két részre bontani az áremelést.
Mozgalmas évet zárt 2023-ban a Nyíregyházi Állatpark, a sóstógyógyfürdői látványosságban több mint 250 - köztük több ritka - állatkölyök született, jövőre pedig átadják az Európában is egyedülálló Jégkorszak interaktív állatbemutatót.