2023. május 23. kedd

máj. 23
6:03
Pályakezdő szoftverfejlesztők léphet be a légiközlekedési informatika világába (HR Portál)
A Lufthansa Systems Hungária idén is elindítja IT Young Professional Programját, amelybe általános szoftverfejlesztési ismeretekkel rendelkező, tehetséges fiatalok jelentkezését várja, akik egy egészen különleges iparágba nyerhetnek betekintést, a karrierlehetőség pedig hosszútávú fejlődési lehetőséget biztosít a vállalat budapesti vagy szegedi iro
máj. 23
6:03
Mindenkit idiótázott az extraprofitadó miatt, aztán rekordévet csinált a Ryanair – ez van a számok mögött (Forbes)
O'Leary minden idiótázás után elégedetten dőlhetett hátra. A Ryanair rekordévet zárt, aminek a részvényesek örülhetnek. Mi lesz az utasokkal?
máj. 23
6:03
Robert Kennedy Jr. amerikai elnökjelölt elfogadja a Bitcoint kampányához (business2community)
Robert Kennedy Jr., az Egyesült Államok elnökjelöltje ismét arról tett tanúvallomást, hogy a a kriptovaluták támogatója. Ez jó
máj. 23
6:15
Javult a fogyasztói hangulat az euróövezetben és az EU-ban is (ProfitLine)
Az euróövezetben a vártnál kisebb mértékben javult májusban a fogyasztói hangulat az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG EcFin) előzetes adatokon alapuló hétfői jelentése szerint.
máj. 23
6:21
A magyar települések semmit sem éreznek az uniós források hiányából (vg.hu)
Annak ellenére, hogy még mindig nem tudni, mikor érkezhetnek meg az uniós források Magyarországra, a kohéziós és a helyreállítási alapokból már több mint 1500 milliárdot kifizetett a magyar állam a nyerteseknek.
máj. 23
6:21
Dráma, intrika, siker és pénz – jön a The Kardashians harmadik évada (Márkamonitor)
„Bárcsak azt mondhatnám, hogy ez egy nyugis évad lesz. Nos, nem lesz az” – fogalmazott az előzetesben Khloé Kardashian, és minden bizonnyal hihetünk neki. Már csak pár napot kell aludni, hogy újra részesei lehessünk Kris, Kourtney, Kim, Khloé, Kendall és Kylie mindennapjainak.   2007-ben indult el a családról szóló első reality sorozat, a „A Kardas
máj. 23
6:21
Hogyan tartsuk szinten nyelvtudásunk a zsúfolt nyári időszakban? (KKV Magazin)
Nyakunkon a nyár, az utazások, családi programok, kikapcsolódás és folyamatos pörgés időszaka. Ilyenkor hajlamosak vagyunk szüneteltetni a nyelvtanulást is – ez a több hónapos kiesés pedig nagyon veszélyes, különösen azoknak, akik nemrég kezdtek ismerkedni egy-egy új nyelvvel. Hogyan tarthatjuk szinten a tudásunkat a folyamatos rohanás mellett? Enn
máj. 23
6:21
Megtöbbszörözték a bankok az ügyfélfogó ajándékpénzeiket a babaváró hitelre (Bank360 blog)
Akár több mint négyhavi törlesztőrészletnek megfelelő összeget is adnak pluszban a bankok a babaváró hitelt igénylő ügyfeleknek, de így sincs tolongás a kamatmentes kölcsönért. A program indulása óta megtöbbszörözték az ajándékpénzt, ami már elérheti a 200 ezer forintot is.
máj. 23
6:21
A vas helyett a szoftver az autóipar jövője (okosipar.hu)
Az autóipar a magyar gazdaság egyik húzóágazata. Az iparág pedig jelenleg történetének legjelentősebb átalakulásán megy keresztül, mely hazánkat is érinti, hiszen a világ legnagyobb autóipari beszállítói közül több is jelentős kutatás-fejlesztési, és ezen belül is szoftverfejlesztési tevékenységet telepített már hazánkba, mely a jövőben a tervek sz
máj. 23
6:27
Ha elfeledkezett a hétfői határidőről, kedden még pótolhatja (Menedzsment Fórum)
Üzemszünet állt be hétfőn este, a bevallási határidők előtt pár órával az Ügyfélkapun, így nem, vagy csak nehezen lehetett teljesíteni a bevallásokat. Az állami adóhatóság közölte, a személyi jövedelemadóról szóló bevallás határidejét kedd estig tolják ki.
máj. 23
6:27
Leáll a Hotbit, június közepéig lehet kiutalni az oldalon tárolt kriptopénzeket (Kripto Akadémia)
Soha nem tartozott a legnagyobbak közé, de milliós nagyságrendű regisztrált felhasználói között szép számmal akadhatnak magyarok is, így őket is érintheti, hogy végleg befejezi működését a 2017 óta működú Hotbit. A hongkongi székhelyű kripto tőzsde hétfőn értesítette erről a felhasználóit, akiknek még egy hónapig (június 21-ig) lesz lehetőségük kiu
máj. 23
6:27
Csapdahelyzetbe került a kormány – Van trükk, amivel kivághatja ebből magát (Portfolio)
A Pénzügyminisztérium elkészítette a 2024-es költségvetésről szóló törvényjavaslatot, szokás szerint tavasszal. Jelenleg épp a Költségvetési Tanács és annak szakértői háttércsapata elemzi és értékeli a többszáz oldalas dokumentumot és már csak pár napot kell várni arra, hogy megismerjük a háromfős testület véleményét és a jövő évi büdzsé első legér
máj. 23
6:27
Mire elég a MÁV 160 km/h-s vasútfejlesztése? – Hol tart a többi ország? (Növekedés)
Ha kiépülnek a 160 km/h-s vasútvonalak felzárkózunk a régióhoz? Mire képes a lengyel, az osztrák és a cseh vasút? Van gyorsvasút a szomszédos országokban? Összevetettük a MÁV terveit a régiós országok vasúthálózatával.
máj. 23
6:33
Felszámolási eljárás és „vagyonmentő” kft. – szabályok, nyitott kérdések (Adózóna)
A kormány ismét módosította a felszámolási eljárásokra vonatkozó szabályokat. A Magyar Közlönyben 2023. április 17. napján hirdették ki a felszámolási eljárás során az adós gazdasági tevékenysége folytatása érdekében való értékesítés veszélyhelyzeti szabályairól szóló 129/2023. kormányrendeletet („Rendelet”), melyet azóta már módosított is a május
máj. 23
6:33
Belépés az intelligens csomagolások világába (signanddisplay.hu)
A mindennapokban használt eszközeink jelentős része intelligens technológiát használ. Nem meglepő, hogy a legtöbb iparág csatlakozni kíván ehhez a trendhez. A csomagolóipar sem marad le, hiszen egy sor izgalmas technológiát rejt magában – olvasható a Packaging Labeling cikkében. Az intelligens csomagolás túlmutat az egyszerű csomagolóanyagok haszná
máj. 23
6:39
Kamatdöntő ülést tart a monetáris tanács (hirado.hu)
Az MNB tavaly szeptember 27-én 125 bázisponttal emelte az alapkamatot 13,0 százalékra, és az ülést követően bejelentette az alapkamatemelési-ciklus leállítását.
máj. 23
6:39
Háború: már orosz területen is zajlanak a harcok - meglepő fordulat a konfliktusban (Növekedés)
.
máj. 23
6:45
Újraindul a panelfelújítási program (ProfitLine)
Debrecenben újraindítják a már korábban sikeres panelfelújítási programot: az energiahatékonyság javítását szolgáló programra az idén 500 millió forint keretösszeget biztosít a város saját bevételeiből - jelentette be a cívisváros polgármestere hétfőn sajtótájékoztatón.
máj. 23
6:45
Mátészalkai gyorsétteremtől a Michelin-csillagig: így vezetett Tóth Szilárd séf útja a csúcsgasztronómiába (Forbes)
Sokan az egyik legizgalmasabb magyar étteremnek tartják, ők pedig a fő küldetésüknek azt tartják, hogy megismerjék és megismertessék a különböző hazai tájegységek gasztronómiáját a hazai törzsközönséggel.
máj. 23
6:51
Van spárga a kertedben? Pedig kellene! (Agroinform)
Ugye te is szeretnél eldicsekedni vele, hogy spárga terem a kertedben? Olvasd el, hogy vágj bele!
máj. 23
6:51
Brutálisan bezuhant a lakáspiac (Azenpenzem)
Nemzetközi összevetésben is jelentős a hazai ingatlanpiac összezuhanása, 2023 első negyedévben 43 százalékkal csökkent a lakáspiaci adásvételek száma az egy évvel korábbi időszakhoz képest. A lakásárak 2022. második felében csökkenésnek indultak, a rendkívül magas infláció miatt reálértéken egyre nagyobb a zuhanás – derült ki az MNB legfrissebb ele
máj. 23
6:51
Rangos díjat nyert a Közti (Márkamonitor)
A soproni Csik Ferenc Uszoda tervezéséért nyerte el a BigSee Architecture nemzetközi nagydíját rekreáció és sport kategóriában a Közti építésziroda. A BigSee díjjal a délkelet-európai régió 21 országában díjazzák a legjobb építészeti, belsőépítészeti és formatervezési megoldásokat hat különböző kategóriában.   A BigSee díjat a Ljubljanában székelő
máj. 23
6:51
Sokan lecsaptak a viszonylag alacsony árakra (Agrofórum)
Amerikában inkább áremelkedést, míg Európában egyértelmű eladói fölényt hozott a hétfői kereskedési nap. Chicagóban a búza 0,3 százalékkal, a kukorica 2,8 százalékkal, a szójabab pedig 2,5 százalékkal drágult, miközben a repce árszintje 0,8 százalékkal csökkent a hét első kereskedési napján. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza,
máj. 23
6:51
Különleges hajóval erősít a BMW (MMonline)
Javában tart a 76. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál, egy igen látványos világpremiernek azonban nem a mozivásznak, hanem a dél-franciaországi város kikötője ad otthont. A BMW és a TYDE hajóépítő vállalat itt mutatja be elsőként a THE ICON névre keresztelt, innovatív vízi járművet, amely a fenntartható vízi mobilitás új zászlóshajójaként öltött tes
máj. 23
6:51
E-okoshűtőszekrény koncepció (New Technology)
A New Technology magazin hasábjain időről-időre közzétesszük azokat a koncepciókat, melyek alapját adják az Endrich kutató-fejlesztő csoportja által létrehozott IoT eszközök megszületésének. A Techference konferencián már részletesen bemutattuk az E-IoT koncepció alkalmazhatóságát a megelőző karbantartás témakörében, beszéltünk és írtunk az okos lé
máj. 23
6:57
Hétfőn is menekültek nélkül érkeztek a vonatok (Menedzsment Fórum)
A háború elől menekülő 10 242 fő közül mindössze 32-en kívánnak hazánkban maradni.
máj. 23
6:57
Ismét tízezrével futottak a rendőrök karjaiba (Privátbankár)
A háború elől menekülő 10 242 fő közül mindössze 32-en kívánnak hazánkban maradni.
máj. 23
6:57
Dogecoin: Elérheti az árfolyam az 1 dollárt? Mibe fektessünk helyette? (BitcoinBázis)
Írásunk idején a Dogecoin árfolyamában erős turbulencia tapasztalható: míg május 21-én a DOGE árfolyama még 0.074-es árfolyasávban mozgott, addig egy
máj. 23
7:03
Bevezethetik a hatnapos munkahetet Oroszországban (HR Portál)
A szankciók miatt nehéz helyzetbe került az orosz gazdaság.
máj. 23
7:03
Meleg, napos időnk lesz (Agrotrend)
Napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, majd késő délutántól északnyugat felől megnövekszik a felhőzet. Napközben helyenként, késő délutántól már több helyen fordulhat elő zápor, zivatar. A Dunántúlon időnként megélénkül a délnyugati szél, másutt mérsékelt marad a légmozgás, de zivatarok környezetében átmenetileg erős, viharos széllökések elő
máj. 23
7:15
Mennyit használjuk a bankkártyánkat? (ProfitLine)
A Mastercard kutatása szerint a bankkártya a legnépszerűbb fizetési eszköz, a megkérdezettek 60 százaléka naponta fizet bankkártyával a boltokban; a kártyát egyáltalán nem használók aránya mindössze 4 százalék - közölte a fizetés- és biztonságtechnológiai cég az MTI-nek eljuttatott közleményében hétfőn.
máj. 23
7:15
Tovább folytatódik az európai gázárak lejtmenete (vg.hu)
A tavalyi nagy pánik után az idei év sokkal könnyebbnek ígérkezik a kontinensen, és a hirtelen és nagy áremelkedés kockázata jóval kisebb lett az elmúlt hetekben.
máj. 23
7:15
Egy tatai étterem lett idén a legjobb - Átadták az Év Étterme díjakat (Növekedés)
Az Év Étterme díjjal kitüntetett Pesti István, a tatai Platán Gourmet étterem séfje vehette át a legjobb étteremnek járó egyik díjat a Várkert Bazárban.
máj. 23
7:21
Elhunyt a Thor-filmek sztárja (vg.hu)
Forgatás közben meghalt Ray Stevenson. a színész 58 éves volt.
máj. 23
7:21
„Egy elromlott világban a változás nemcsak jó, hanem elengedhetetlen” (Márkamonitor)
A The Body Shop meghirdette Changemaking Beauty programját, amellyel a teljes szépségipar felé intéz kihívást. Mindezt az alapító, Anita Roddick, az első „Changemaker” öröksége alapján.   Dame Anita Roddick 1976-ban alapította a The Body Shop-ot azzal a meggyőződéssel, hogy az üzleti szereplők szolgálhatják a jót a világban. Most ezt az elvet emeli
máj. 23
7:21
Debrecen és Kaposvár volt a vidéki ingatlanbefektetők kedvence (KKV Magazin)
Tizennyolc vidéki vármegyeszékhelyből tíz településen haladta meg az éves, országos, 27%-os arányt a befektetői aktivitás 2022-ben. A keleti országrész kedvence a befektetők számára a nagy beruházásai miatt Debrecen, de kiemelten keresettek voltak még a keleti egyetemvárosok is. A nyugati régióban Kaposvár ingatlanpiaca vonzotta a legtöbb befektető
máj. 23
7:21
A nap kérdése: megtöri-e a forintot Matolcsyék lépése? (Forbes)
Kamatdöntő ülést tart ma a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa. Hónapok óta nem volt ilyen izgalmas ülés. A múlt héten 379-es szintig gyengült a forint az euróval szemben, ennek egy részét ledolgozta, tegnap óta a 375-ös szint körül ingadozik a jegyzés. Reggel némi erősödéssel indított a magyar deviza. A piac a jegybankra figyel, mely
máj. 23
7:21
A RefundCoin 1000%-ot ugrott – A mém érmék továbbra is a legjobb kriptok? (business2community)
A RefundCoin (RFD) az előértékesítés vége óta és a hétvégi teljesítményével az egyik legnépszerűbb kriptovaluta a Uniswap ún.
máj. 23
7:27
Legjobbkor halt le az Ügyfélkapu, fontos bejelentés a NAV-tól (Forbes)
Tegnap este elérhetetlen volt az Ügyfélkapu, márpedig enélkül az elektronikus szja-bevallást sokan nem tudták leadni. Kedd éjfélig benyújtható a személyi jövedelemadó (szja) bevallása és az 1 + 1 százalékos rendelkezés – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szóvivője hétfő este az MTI-vel. Kis Péter András azt írta, hogy május 23-án éjfélig m
máj. 23
7:33
Eséssel nyitott kedd reggel a forint (vg.hu)
Veszített értékéből a fontosabb devizákhoz képest a magyar fizetőeszköz.
máj. 23
7:33
Cement és gyár országa leszünk! Az állam maga venné meg a külföldi multik üzemeit (Forbes)
Nem a NER-közli vállalkozókkal vásároltatná fel a cementgyárakat a kormány. Nagy Márton az állam kezében látná ezeket a gyárakat (is). Kormányközeli vállalkozók helyett a Gazdaságfejlesztési Minisztérium tárgyalhat a külföldi kézben lévő hazai cementgyárak felvásárlásáról – állítják az építőipari szakszövetségnél. Ennek kapcsán az érintett vállalat
máj. 23
7:39
Feszült a helyzet Belgorodban (Menedzsment Fórum)
Ez történt kedd reggelre az orosz–ukrán háborúban.
máj. 23
7:39
Ma megszavazhatja a parlament, hogy lehessen rágalmazni a médiában (Portfolio)
A rágalmazással, becsületsértéssel kapcsolatos büntető törvénykönyvi (Btk.) módosítás mellett ismét elfogadhatja a panasztörvényt kedden az Országgyűlés, amely megvitatja azt a javaslatot is, miszerint nem kell engedélyeztetni a 2024 előtt engedély nélkül létesített, ötven méternél nem mélyebb háztartási kutakat.
máj. 23
7:51
Kedd reggel így várja a forint a kamatdöntést (Privátbankár)
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben kedden reggel a bankközi piacon hétfő estéhez képest. A Magyar Nemzeti Bank a nap folyamán dönt az irányadó kamatról.
máj. 23
7:51
MBH Bank – új brand született (Behaviour)
Másfél éves transzformáció eredményeként május elsején elindult Magyarország új, és egyben második legnagyobb bankja, az MBH Bank. A Budapest Bank, az MKB Bank és a Takarékbank összeolvadásából létrejött bank új márkájának kialakításáról, a külső és belső márkaépítés stratégiájáról, valamint a transzformáció mérföldköveiről beszélgettünk Pataky Pir
máj. 23
7:51
Adózási határidők 2023. május 29. és június 4. között (Adózóna)
Adózási határidők a NAV tájékoztatása szerint.
máj. 23
7:51
Ezt a videót látnod kell! Óriási pusztítást végeztek a rágcsálók! (Agroinform)
A rágcsálók ugyan kicsik, de az általuk okozott kár óriási.
máj. 23
7:51
Digitális infrastruktúra-fejlesztésre nyert uniós támogatást a Képzőművészeti Egyetem (Márkamonitor)
Komplex digitális infrastruktúra-fejlesztésre nyert 804,93 millió forint vissza nem térítendő támogatást a Magyar Képzőművészeti Egyetem (Mke) az Európai Uniótól.   Az Eu Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz alapjából megvalósuló projekt hosszútávú célja, hogy 2026-ra az Mke infrastrukturális, szervezeti, oktatásfejlesztési, kutatásfejleszté
máj. 23
7:51
A felmelegedés gyorsítja a növények fejlődését (Agrofórum)
Kedvez a mezőgazdaságnak a mostani időjárás, a felmelegedés gyorsítja a növények fejlődését - olvasható a Fruitveb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács hétfői közleményében.
máj. 23
7:51
Egy mai felsőkategóriás autóban már 100 millió sornyi kód fut (New Technology)
Az autóipar a magyar gazdaság egyik húzóágazata. Az iparág pedig jelenleg történetének legjelentősebb átalakulásán megy keresztül, mely hazánkat is érinti, hiszen a világ legnagyobb autóipari beszállítói közül több is jelentős kutatás-fejlesztési, és ezen belül is szoftverfejlesztési tevékenységet telepített már hazánkba, mely a jövőben a tervek s

Keresés