2023. május 29. hétfő

máj. 29
15:51
Elszórtan lehetnek záporok, zivatarok (Agroinform)
Ma estig többnyire mérsékelt marad a légmozgás, csak záporok, zivatarok környezetében erősödhet meg a szél. Késő estére 12 és 18 fok közé hűl le a levegő.
máj. 29
15:51
Kedden búcsúztatják a fővárosban Suhajda Szilárdot – a család kéri, ne fekete ruhában érkezzenek a megemlékezők (vg.hu)
Csendes megemlékezést tartanak a fővárosban a Csomolungmán elhunyt hegymászó emlékére.
máj. 29
15:57
Nagyon meglátszik az energiaválság a BKV tavalyi évén (Menedzsment Fórum)
Először fordult elő, hogy a BKV kevesebbet költött az alkalmazottaira, mint amennyit anyagjellegű ráfordításként elszámolt, de ennek oka nem a cég fukarsága, hanem az energiaárak drasztikus megugrása volt. A veszteség így a 2021-esnek duplájára emelkedett, ám úgy tűnik, ez még nem a lejtő alja.
máj. 29
15:57
Mutatjuk a következő napok várható időjárását (Portfolio)
Kedden is alapvetően napos, gomolyfelhős időben lesz részünk. Lehetnek felhősebb tájak is, a gomolyokból pedig elszórtan alakulhatnak ki záporok, zivatarok. A napi menetnek megfelelően nagyobb számban délután és este, de egy-egy zivatar kitarthat késő estig is - írja az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).
máj. 29
16:03
Cseh vezérkari főnök: lehetséges az Oroszország és a NATO közti háború (vg.hu)
Oroszország és az észak-atlanti szövetség közti háború, amely számunkra a legrosszabb forgatókönyv, nem lehetetlen, lehetséges – hívta fel a figyelmet Karel Rehka.
máj. 29
16:09
Venezuela vs. Egyesült Királyság: óriási küzdelem az aranyért (BitcoinBázis)
Venezuela az ezredforduló környékén még a világ egyik leggazdagabb jóléti társadalma volt, ahonnan alig egy évtized alatt fordult drámaivá a
máj. 29
16:15
Manfred Weber szerint véget kell vetni a török EU-csatlakozási folyamatnak (ProfitLine)
Végleg le kell zárni Törökország EU-csatlakozási folyamatát az Európai Néppárt (EPP) elnöke, Manfred Weber szerint.
máj. 29
16:21
Vérfagyasztó adatok érkeztek: szörnyű egészségügyi veszélyben vannak a magyar gyerekek (Pénzcentrum)
Brutális adatokat közölt a magyar gyerekek egészségügyi ellátottságáról az Eurostat. Mint a friss adatokból kiderül, a covid kitörése utáni évben egészségügyi ellátást négy, fogászati ellátást pedig hét százaléka nem kap a 16 éven aluli korosztálynak. Pedig a fogászati ellátást nem is lenne szabad halogatni, mert már így is túl sok volt az olyan ki
máj. 29
16:27
Klein Dávid: bátor hegymászót veszítettünk Suhajda Szilárd személyében (vg.hu)
Mászótársa és jó barátja szerint nem tudhatjuk pontosan, mi történt Suhajda Szilárddal.
máj. 29
16:27
A tavasz idén sem maradt el (Magyar Mezőgazdaság)
Az idei ültetési szezonra, az anyák napjára, valamint a ballagásra való fölkészülést megannyi kérdés, bizonytalanság előzte meg, a növényházi kertészek, a díszfaiskolai termelők és a dísznövény-kereskedők sem voltak könnyű helyzetben. Nemcsak az elszabadult infláció, a mindenkit sújtó drágulás, hanem a hűvös, csapadékos tavasz is kiszámíthatatlanná
máj. 29
16:39
Embert próbáló lét a varázslatos orosz északon (vg.hu)
Élhetetlennek tűnő környezetben virágzik Pevek, a kis bányaváros.
máj. 29
16:45
Népszerű orvos mondta el, mi történhetett Suhajda Szilárddal a hegyen (Menedzsment Fórum)
TikTokon aktív és népszerű orvostól kérdezték sokan, mi történhetett, dr. Kujla András pedig válaszolt.
máj. 29
16:57
A Bitcoin 4%-ot ugrott az amerikai adósságplafon felfüggesztésének a hírére (BitcoinBázis)
Háromhetes csúcsra emelkedett a Bitcoin annak a hírnek a hatására, hogy az amerikai kormány egyezségre jutott az adósságplafon felfüggesztéséről. A
máj. 29
17:21
Szakadék támadt a magyar nagyvállalatok és a kicsik között (Piac és Profit)
A GVI Konjunktúramutató az októberi +4 pontról +24 pontra emelkedett. A mutató a felmérés 1998-as kezdete óta a legalacsonyabb értéket jelentő 2020. áprilisi -25 pontról másfél év alatt lényegében vissza emelkedett a koronavírus-járvány kitörését megelőző értékre (2019. október: +40 pont), 2022 második félévében azonban ismét jelentős csökkenés tör
máj. 29
17:21
Postára jár? Erről jobb, ha tud! (Portfolio)
Informatikai karbantartás miatt egyes Posták nyitvatartása ideiglenesen változik - adta hírül a Magyar Posta
máj. 29
17:21
Az EBESZ összeomlásától tart a finn külügyminiszter (vg.hu)
Oroszország és Fehéroroszország nem hajlandó támogatni Észtország 2024-es elnökségét.
máj. 29
17:21
Először volt a Bitcoin, aztán az Ethereum, és most itt van az Avorak (BitcoinBázis)
A DeFi szektor is Satoshi Nakamotót ünnepli a nyilvános főkönyvi rendszer létrehozása miatt. A blokklánc hozta el a decentralizációt a
máj. 29
17:27
A héten folytatódik a napos, nyári idő záporokkal, zivatarokkal (Agroinform)
A hét folyamán számottevő változás nem várható időjárásunkban, országos esőzésre nem kell számítani.
máj. 29
17:33
Autósok, figyelem! Nehéz lehet a hazajutás a hosszú hétvégéről (Portfolio)
Hétfő délután a következő események nehezítik országszerte a közlekedést az útinform szerint.
máj. 29
17:39
Ukrán repterekre mértek csapásokat az oroszok (vg.hu)
Éjjel ukrajnai repülőtereken található célpontokra mért csapást az orosz haderő.
máj. 29
18:03
Nepálban is megemlékeztek a 70. évfordulóról, serpákat tüntettek ki (vg.hu)
Hét évtized alatt több ezer hegymászó jutott fel a Mount Everestre, többségüknek serpák nélkül nem ment volna.
máj. 29
18:15
A lengyel elnök aláírja az orosz befolyást vizsgáló bizottságról szóló törvényt (ProfitLine)
Aláírja a lengyel elnök azt a törvényt, amelynek értelmében állami vizsgálóbizottságot hoznak létre az orosz befolyás és nyomás feltárására a belbiztonság és az energetika terén - a döntést maga Andrzej Duda jelentette be hétfőn. Közölte egyúttal, hogy utólagos normakontrollt kér az alkotmánybíróságtól.
máj. 29
18:21
A kötelező akciók megbuktak az infláció elleni harcban, fontos tanulságot vonhat le a kormány (Portfolio)
Arról is vita van, hogy egyáltalán érdemi árcsökkenést hoztak-e Franciaországban a fakultatívan kötelező kiskereskedelmi akciók, viszont egy eredményt minden fél elismer: a legolcsóbb termékek elérhetőségével segítettek az alacsony jövedelmű háztartások anyagi helyzetén. Magyarország számára intő jelek is látszanak, mivel a francia inflációt nem tö
máj. 29
18:21
Veszélyes népbetegség lappang Magyarországon: csak így lehet megelőzni a bajt (Pénzcentrum)
Népszerű amerikai filmekben gyakran látjuk azt a jelenséget, amikor a cipők számára külön gardróbszekrénnyel rendelkeznek a hölgyek és az urak. Ezzel szemben a magyar valóság azt mutatja, hogy a férfiak egyetlen cipőt hordanak egészen addig, amíg az fennmarad a lábukon, míg a nők esetében valamivel jobb a helyzet, de még ezzel együtt is van miben é
máj. 29
18:27
Óriási razzia volt Budapesten (Portfolio)
Több hatóság egyszerre tartott revíziót a nagybani piac kereskedőinél. A NAV ellenőrzését a rendőrség és a NÉBIH is segítette. A nagyszabású akcióban az árusokat, a termékek eredetét és a forgalmat is kontrollálták - írja a Facebookon a NAV.
máj. 29
18:27
Az emberek 84%-a bitcoinpárti amerikai elnököt szeretne (BitcoinBázis)
A kriptovaluta-vita a 2024-es amerikai elnökválasztás közeledtével egyre intenzívebbé válik, és több jelölt már elárulta, hogy milyen terveket sző a
máj. 29
18:39
Hoppá, az altatás szexuális hallucinációkat okozhat (Privátbankár)
Egy eddig ismeretlen kutatás azt vizsgálta, hogy egyeseknél az altatás vagy érzéstelenítés tévesen szexuális emléktöredékeket okozhat, ami hosszú távon pszichés traumákhoz is vezethet.
máj. 29
18:57
Akár önellátók is lehetnénk gyógy- és fűszernövényekből (Agroinform)
Szinte minden adott ahhoz, hogy hazánk önellátó legyen gyógy- és fűszernövényekből.
máj. 29
18:57
Utas és buszsofőr lőtt egymásra egy menetrend szerinti járaton (vg.hu)
Újabb lövöldözés borzolta a kedélyeket az Egyesült Államokban.
máj. 29
19:09
Az ukránok Oroszországon belüli demilitarizált terület kialakitását szabják a tárgyalások feltételéül (vg.hu)
Mihajlo Podolják szerint a demilitarizált övezetre azért van szükség, hogy megóvják az ukrán régiókat a tüzérségi csapásoktól.
máj. 29
19:15
Hamarosan terítékre kerülhet a svéd NATO-csatlakozás a törököknél? (Privátbankár)
A hétfő legfontosabb történései röviden.
máj. 29
19:21
Az egész város felfordul: nagyon sok helyet lezárnak Budapesten, itt a lista! (Pénzcentrum)
Nemzetközi kupadöntő lesz a Puskásban, emiatt eléggé megváltozik a forgalmi rend több kerületben is.
máj. 29
19:21
Tombol a háború Ukrajnában, de így sem lehetetlen a nyári vakáció (vg.hu)
Van olyan hely Ukrajnában ahol tilos a vitorlázás, máshol pedig teljesen nyugodtan lehet strandolni, illetve több helyen nyitva vannak a mozik és a múzeumok is.
máj. 29
19:33
Svéd remény: Svédország és Törökország "hamarosan" tárgyalásokat folytat a NATO-ról (vg.hu)
Svédország NATO-csatlakozása nagyban függ Ankara döntésétől.
máj. 29
19:35
Nemes Rita hétpróba-versenyt nyert Montpellier-ben (vg.hu)
.
máj. 29
19:45
A Microsoft elnöke szerint minden új technológia félelmetes (Portfolio)
A kormánynak gyorsabban kell dolgoznia a mesterséges intelligencia szabályozásán, amely több lehetőséget rejt magában az emberiség javára, mint bármely más, azt megelőző találmány - mondta Brad Smith, a Microsoft elnöke a CNN tudósítása szerint.
máj. 29
19:51
Megjelent az „EPR-kötelezettség: új előírások gyártókra, forgalmazókra és logisztikai szolgáltatókra” című webinárium videófelvétele (Adózóna)
A kiterjesztett gyártói felelősség (EPR) a gazdálkodók széles rétegét érinti, és július elsejétől már hatályba lép a vonatkozó jogszabály. A felkészülést az új rendszerre, illetve a regisztrációs, nyilvántartásba vételi folyamatokat már meg kell/kellett tenni a kötelezetteknek annak érdekében, hogy az előírásokat maradék nélkül betartsák. Elérhető
máj. 29
19:51
Meghalt Salvador Dali fodrásza, ismert stylist (vg.hu)
.
máj. 29
20:15
Népszerű horgásztavak környezetét fejlesztik (ProfitLine)
A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz 163 millió forintos támogatásával fejleszti a település két népszerű horgásztavának környezetét a kisszékelyi önkormányzat.
máj. 29
20:27
Jobban kereshet egy diákmunkás, mint egy kezdő pedagógus (Portfolio)
18-20 százalékkal nőtt idén a diákmunkások bére ha valaki 1700 forintos órabérért dolgozik heti 40 órában, akkor több pénzt vihet haza, mint egy pályakezdő pedagógus havonta - derül ki az RTL Híradó összeállításából.
máj. 29
20:39
Míkonosz: a milliárdosok görögországi játszótere természetesen a szabályok áthágásával épült (vg.hu)
Míkonosz szigete a luxus szinonimája lett
máj. 29
20:41
Putyin telefonon egyeztetett Erdoğannal (vg.hu)
.
máj. 29
21:15
Hány euró egy sör most Spanyolországban? (ProfitLine)
Ha Spanyolországba látogatsz, akár csak nyaralási céllal, akkor mindenképp kóstold meg a finomabbnál finomabb és a nyári melegben kiválóan hűsítő spanyol söröket. Spanyolország híres a világszerte elismert sörfajtáiról is, melyeket cikkünkben mutatunk meg most Neked. A cikk végén található mini-videóban azt is megmutatjuk, hogy mennyibe kerül most
máj. 29
21:27
Erre figyel most a legtöbb magyar: felzabálja a pénzüket az infláció (Pénzcentrum)
A harmincas, negyvenes, ötvenes éveikben járó magyar vásárlók döntéseit immáron alapvetően befolyásolja az infláció, részben jobban odafigyelnek arra, mit vásárolnak, részben csökkentették a nem feltétlenül szükséges beszerzéseiket. A megkérdezettek 92 százaléka jobban odafigyel arra, hogy mit, hol érdemes megvenni. Ez a falvakban élők esetében maj
máj. 29
21:27
Az amerikai szenátor büszke az elfogatóparancsra (Portfolio)
Oroszország elfogatóparancsot adott ki Lindsey Graham amerikai szenátor ellen, miután megjelent egy szerkesztett videó, amelyen az orosz csapatok halálát ünnepli. A politikus azt mondta, hogy a parancsot "becsületjelvényként" fogja viselni - írja a BBC.
máj. 29
21:27
Nem kell soká gyűjtened, hogy vehess egy igazi Big Bud-ot! Vagy mégis? (Agroinform)
Tiéd lehet a legendás amerikai traktor, a Big Bud egy példánya, cirka 76 millió forintért! Tetszik az ajánlat?
máj. 29
21:57
Kaszáló traktor vágta el a gázcsonkot, nagy baj is lehetett volna belőle (Agroinform)
A történtekről a Katasztrófavédelem számolt be honlapján.
máj. 29
22:15
13 esetben indult eljárás megbízhatósági vizsgálat nyomán (ProfitLine)
Tavaly 278 megbízhatósági vizsgálatból 13 esetben indult eljárás - tudatta a Nemzeti Védelmi Szolgálat (Nvsz) hétfőn a Facebook-oldalán.
máj. 29
22:27
Szijjártó Péter: magyar katonák is megsérültek Koszovóban (vg.hu)
A koszovói KFOR-ban olasz parancsnokság alatt szolgáló magyar katonák srültek meg.
máj. 29
23:03
Heti időjárás: Kora nyárias idő várható, sok napsütéssel (Biztosító Magazin)
A héten is kora nyárias idő várható sok napsütéssel, gomolyfelhőkkel és 25 Celsius-fok körüli maximumokkal. Kedden többfelé, a hét többi napján elszórtan lehet zápor, zivatar - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.

Keresés