2023. május 30. kedd

máj. 30
15:39
Óriási összegek landolnak a magánorvosoknál és a patikákban (Adózóna)
A magyarok közel harmada járt magánorvosnál az elmúlt egy évben, ők tavaly átlagosan 137 ezer forintot hagytak ott. Tavaly átlagosan 74 ezer forintot ment el gyógyszerekre – derül ki az UNION Biztosító megbízásából az NRC által 1200 fő megkérdezésével elvégzett reprezentatív kutatásból.
máj. 30
15:45
A kormány közölte a Költségvetési Tanáccsal, hogy nem árulják el előre, hogyan akarnak megszorítani (444.hu)
Azaz az intézkedésekről szóló jogszabályok benyújtása előtt nem árulhatják el, milyen intézkedésekre készül a kormány.
máj. 30
15:51
Ferihegyi forgatókönyv jön Dublinban? (Privátbankár)
Eladják a repülőtér egy részét, jöhet a harmadik terminál és más fejlesztések.
máj. 30
15:51
400 ezer magyar gyerek élhet alkoholista szülőkkel: egyre többen kerülnek komoly veszélybe (Pénzcentrum)
Megjelent a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány 2022-es Gyermekjogi jelentése. Azonban, mint közölték, olyan kevés adat áll rendelkezésre a magyar gyermekekről, hogy a dokumentumot összeállító szakemberek nem tudták pontosan megmondani, milyen is volt gyereknek lenni 2022-ben Magyarországon.
máj. 30
15:51
821 milliárd forintos árbevétele volt tavaly a Szerencsejáték Zrt.-nek (444.hu)
Fortuna mosolyog.
máj. 30
15:51
Súlyos számokat közölt az ukrán veszteségekről az orosz védelmi miniszter (Növekedés)
Ukrajna májusban több mint 16 ezer embert, több mint 400 harckocsit és egyéb páncélozott harcjárművet, valamint 238 tüzérségi löveget és aknavetőt veszített - jelentette ki Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter egy keddi parancsnoki telekonferencián.
máj. 30
15:57
Elképesztő pénz folyt be szerencsejátékból (Infostart)
Eredményes évet zárt a Szerencsejáték Zrt. 2022-ben, 821 milliárd forint szerencsejátékokból származó árbevételt és 25,9 milliárd forint adózott eredményt ért el, az EBITDA mutatója pedig 37,2 milliárd forintra növekedett - közölte a Szerencsejáték Zrt.
máj. 30
15:57
Közvetlenül beküldhetőek az adatok a Nemzeti Talajtani Adatbázisba (Agroinform)
Cél, hogy gördülékenyebbé váljanak az adatszolgáltatásokhoz kapcsolódó adminisztrációs feladatok.
máj. 30
15:57
Milyen válság? Húszmilliárddal többet mekiztünk tavaly itthon, mint előtte (Forbes)
Kijöttek a hazai McDonald'sok legfrissebb beszámolói. Igencsak jó forgalommal zárta 2022-t a gyorsétteremlánc, de a profiton meglátszik a recesszió.
máj. 30
16:03
Orbán lánya komoly profitot termelt, pedig alig több mint egy éve fut a cége (Forbes)
Hiába ért el komoly eredményt a cég, üzlettársával nem vettek ki osztalékot a cégből.
máj. 30
16:09
Több mint 800 milliárdos árbevételt szerencsejátékoztak össze a magyarok (Menedzsment Fórum)
Eredményes évet zárt a Szerencsejáték Zrt.
máj. 30
16:09
Idén is hatalmas erdőtüzekre számít az Európai Unió (Portfolio)
A nyári szezonra készülve az Európai Unió megkettőzi az erdő- és bozóttüzek oltására felkészített légiflottáját - derült ki az Európai Bizottság keddi közleményéből.
máj. 30
16:09
Lassan meghódítja a világot a matekzsenik, techmágnások és a becsődölt kriptopápa ideológiája (Telex)
Az effektív altruizmus egy ausztrál filozófus gondolatából napjaink egyik legbefolyásosabb társadalmi mozgalmává vált. A tavalyi kriptobotránynál a világ a tudatára ébredt a techmilliárdosok és szuperintelligens kutatók szövetségének. De mi ez az ideológia, amely legnevesebb brit egyetemektől a Szilícium-völgyig rohamtempóban terjeszkedik?
máj. 30
16:15
Milyen kihívás vár a vezetőkre az MI korában? (HR Portál)
A biztonságérzet és a közösségélmény a két legtöbbet emlegetett hozzáadott érték napjainkban a munkahelyen, mellyel fenntartható a munkavállalói hűség. Minden eddiginél fontosabbá válik a valahova tartozás, kapcsolódás érzése. A vezető feladata lesz megvilágítani a jövőt, kezelni a mesterséges intelligencia szerepének növekedése miatt érzékelhető b
máj. 30
16:15
Új értékesítési vezető a Schneider Electric-nél (ProfitLine)
Hadobás Tibort nevezték ki a Schneider Electric ipari automatizációért felelős magyarországi értékesítési vezetőjének. A 27 éve a vállalatnál dolgozó szakember új pozíciójában gépgyártó, rendszerintegrátor és végfelhasználói területekért felel majd.
máj. 30
16:15
Sikersztori: már Kanadában is magyar okosotthonokat építenek (Forbes)
Már kanadai társasházakba is telepíthető a magyar Chameleon Smarthome okosotthon-rendszere, amivel azt is szabályozni lehet, meddig tud bemenni a lakásba a csomagküldő futár.
máj. 30
16:17
Hatnapos hosszú hétvége is jöhet 2024-ben! (HR Portál)
Egy friss rendelettervezet szerint a 2024-es karácsony hetén 6 egymást követő napot tölthetnének otthon a dolgozók.
máj. 30
16:19
Béremeléssel toboroznak a világ legnagyobb iPhone-gyárába (HR Portál)
A világ legnagyobb iPhone-gyárában 200 ezren dolgoznak, most béremeléssel és toborzási bónusszal igyekeznek megtartani és növelni a létszámot.
máj. 30
16:21
Németország idén már nem mászik ki a gödörből (Piac és Profit)
Az első negyedéves növekedési adatok láttán német banki közgazdászok csökkentették idei GDP-növekedési előrejelzéseiket, és recesszióra számítanak az egész évre vonatkozóan.
máj. 30
16:21
Targoncásokat a Fülöp-szigetekről! Így megy a toborzás (HR Portál)
Fél éve kezdte el targoncások toborzását a Fülöp-szigetekről és Kirgizisztánból a Man at Work minősített munkaerő-kölcsönző. Baradits Bulcsú kölcsönzési üzletágvezető megrendelő partnerük példáján mutatja be, hogyan zajlik a folyamat, milyen a beválási arány és milyenek az első tapasztalatok élesben a munkahelyen.
máj. 30
16:21
BNB, Polkadot és Tradecurve árfolyam elemzés (BitcoinBázis)
A kriptovaluták rajongói mindig keresik a következő tokent, amely a közelgő bikafutás során berobbanhat. Ma három kiemelkedő kriptopénz árfolyamelemzését végezzük
máj. 30
16:23
Nem biztos, hogy nem lesz nyugdíjemelés novemberig (HR Portál)
A Pénzügyminisztérium szerint álhír a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának elnökének nyilatkozata, amely szerint nem lesz évközi nyugdíjemelés, és az érintettek legkorábban novemberben kaphatnak több pénzt. A tárca azonban nem állítja azt sem, hogy biztosan lesz még emelés addig. Az infláció mértéke jelenleg jóval magasabb (24 százalék), mint
máj. 30
16:25
Sokan vagy kevesen jelentkeztek tanárképzésre? (HR Portál)
Valójában több a jelentkező, mint tavaly és tavalyelőtt, de ez nem jelenti azt, hogy nincs baj: nagy arányú a lemorzsolódás, a korai pályaelhagyás, a tanárkar korfája idősödik, a szaktanárhiány pedig már most is jelentős.
máj. 30
16:27
Jövőre 6 százalékkal emelkednek a nyugdíjak (HR Portál)
Lesz 13. havi nyugdíj is, és jövő év elején 6 %-kal emelkednek a nyugdíjak - jelentette be Varga Mihály.
máj. 30
16:27
Erőre kap-e újra az építőipar? (Üzletem)
Bizonytalanság jellemzi a szektort; márciusban növekedett a társas vállalkozások száma, de áprilisban megfordult az irány.
máj. 30
16:27
A világ első akkumulátoros tartályhajója 2026-ban indulhat útnak (BitcoinBázis)
Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója 2017-ben merész jóslatot tett: “A rakéták kivételével (ironikus módon) minden teljesen elektromos lesz. Az autók
máj. 30
16:33
Recesszióra számítanak Németországban a közgazdászok (Portfolio)
Az első negyedéves növekedési adatok láttán német banki közgazdászok csökkentették idei GDP-növekedési előrejelzéseiket, és recesszióra számítanak az egész évre vonatkozóan.
máj. 30
16:33
Átadták a japán Seiren csoport első európai gyártóegységét Pécsen (Demokrata)
A beruházázssal első körben 170 új munkahely jön létre – jelentette be Szijjártó Péter.
máj. 30
16:33
Új elnök a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa élén (Magyar Mezőgazdaság)
HNT elnökének Frittmann Jánost (Kunsági Borvidék), a szakmaközi ügyekért felelős alelnöknek Varga Mátét (Móri Borvidék) míg a pénzügyekért felelős alelnöknek Pál Sándort (Egri Borvidék) választották.
máj. 30
16:35
Folytatódik a száguldás, az 1000 milliárdos klubban az Nvidia (Portfolio)
A keddi kereskedés indulása után elérte az 1000 milliárd dollárt az Nvidia piaci értéke, amivel egy igencsak elit klubba került be a chipgyártó cég.
máj. 30
16:39
Irány nélkül téblábol a nemrég még magabiztosan száguldó iparág (Menedzsment Fórum)
Erőre kap-e újra az építőipar? Bizonytalanság jellemzi a szektort, növekedett a cégalapítási kedv és a társas vállalkozások száma márciusban, míg áprilisban megfordult az irány. Az inflációs nyomás, a munkaerő megtartás vagy annak hiánya, az állami beruházások az év felétől várható visszaesése és a lakáspiac jelenlegi állapota számos kérdőjelet vet
máj. 30
16:39
Figyelmeztetnek az AI-legendák: a mesterséges intelligencia egzisztenciális fenyegetést jelent az emberiségre (Portfolio)
Vezető AI-kutatók, mérnökök és cégvezetők egy csoportja új figyelmeztetést adott ki arról az egzisztenciális fenyegetésről, amelyet szerintük az AI jelent az emberiségre nézve - írja a The Verge.
máj. 30
16:39
Letarolják a világot a magyar csodanövények: elképesztő, itthon is mennyien keresik őket (Pénzcentrum)
Önellátó lehetne gyógynövényekből Magyarország, tavaly több mint 7000 tonnát exportált az ország. Mind az ipar, mind a lakosság részéről folyamatos a gyógynövények, illetve az alapanyagok iránti igény.
máj. 30
16:45
Egyiptomi vízerőműnél végez szerviztevékenységét a Ganz (ProfitLine)
Egyiptom egyik kiemelt jelentőségű vízerőművénél, az Esna Power Plant-nél végez jelentős, több szakaszból álló szerviztevékenységet a Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Kft. 2023 során. A transzformátorok, nagy teljesítményű villamos motorok és generátorok gyártásával, valamint nagyfeszültségű készülékek szervizelésével foglalkozó váll
máj. 30
16:45
Az IMF megállapodást kötött Ukrajnával (Portfolio)
Ukrajna megállapodott az IMF-fel egy 15,6 milliárd dolláros vészhelyzeti keretmegállapodásról (EFF), amelyet 4 évig vehetnek igénybe – tudatta közleményében a Valutaalap.
máj. 30
16:51
Itt az MNB mesterterve: bemutatták az új pénzforgalmi stratégiát (Portfolio)
Az MNB megújítja az elektronikus pénzforgalmi stratégiáját és új célokat határozott meg a 2030-ig terjedő időszakra, amelyeket a Pénzforgalom 2030 című stratégiában publikál. Az MNB javaslata szerint a pénzforgalmi infrastruktúra fejlesztéséről a használat ösztönzésére kell áthelyezni hangsúlyt. Digitalizációs szintugrást terveznek: míg 2020 kevese
máj. 30
16:51
Szijjártó Péter: japán autóipari nagyberuházás valósult meg Pécsen (Növekedés)
Átadták a japán Seiren csoport első európai gyártóegységét Pécsen, ahol a mintegy 15 milliárd forintos, 4,5 milliárd forint állami támogatással megvalósult beruházás nyomán első körben 170 új munkahely jön létre - jelentette be kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a baranyai városban.
máj. 30
16:51
Alacsony zsír vagy alacsony szénhidrát: melyik a jobb? (Magyar Mezőgazdaság)
Ha egészségesebb életmódra szeretnénk váltani, valószínűleg hallottunk már az alacsony zsírtartalmú és a szénhidrátcsökkentett étrendekről.
máj. 30
16:53
A Gránit Bank háromszor annyi nyereséget termelt, mint a megelőző évben (Növekedés)
2022-ben is rekordnyereséget ért el a Gránit Bank, harminnc milliárd forinttal nőtt a saját tőke, a szektorátlagot meghaladó mértékben növekedett minden célszegmensben, és az Equilorba történő tranzakcióval a befektetési szolgáltatási szektorban is erősítette pozícióját. Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója sajtótájékoztatóján elmondta,
máj. 30
16:57
Időjárás: mutatjuk, hol lehet óriási eső a következő órákban! (Agroinform)
Több helyen számíthatunk zivatarra az országban, kialakulási esélyük az Alpokalján, valamint a Fertő-tó környékén a legkisebb.
máj. 30
17:03
Sose volt ilyen jó éve Mészáros Lőrinc sportmárkájának (Menedzsment Fórum)
A bevételek és a profit is rekordmagasságot ért el tavaly a frissen leadott éves beszámoló szerint.
máj. 30
17:03
Eltúlzottnak tartja a Mabisz a biztosítási adó 2024. évi előirányzatát (Adózóna)
A Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) arra kéri a kormányt, hogy vizsgálja felül az ágazat jövő évi, az ideihez képest megemelt befizetési előirányzatát, továbbá vonja be az egyeztetésbe a szektor szereplőit – írja mai közleményében a szövetség.
máj. 30
17:09
Közel 170 millió forintért vett saját részvényeket a Richter (Portfolio)
Megint vette saját részvényeit a Richter, ezúttal 167 millió forint értékben.
máj. 30
17:11
A Széchenyi Alapok 10 millió euróval beszáll egy amerikai tőkealapba (Portfolio)
A Széchenyi Alapok 10 millió euróval beszáll az 500 Emerging Europe amerikai hátterű befektetőcég legújabb tőkealapjába, amelynek irodája Budapesten lesz - közölte a magyar állami tőkefinanszírozó kedden.
máj. 30
17:15
A Széchenyi Alapok 10 millió euróval beszáll egy amerikai tőkealapba (Demokrata)
Tehetséges magyar vállalkozások korai tőkebefektetésre kaphatnak lehetőséget.
máj. 30
17:15
Új pénzforgalmi stratégiát dolgozott ki az MNB (Növekedés)
A Magyar Nemzeti Bank megújította és Pénzforgalom 2030 címen publikálta új elektronikus pénzforgalmi stratégiáját. Az eddigi stratégia alapján az elmúlt évtizedben széleskörű infrastruktúrafejlesztés történt a hazai elektronikus pénzforgalomban. 2024-ben lehetővé válik, hogy ingyenes QR-kóddal vagy fizetési kérelemmel is tudjon mindenki fizetni, a
máj. 30
17:21
Akkora ütést vihetnek be Zelenszkijék, hogy a magyar autósok is megérzik majd (Menedzsment Fórum)
Kényelmetlen ukrán áremelésre készülhet fel június elsejétől a Mol.
máj. 30
17:21
Havonta több mint 10 ezer forintot költünk magánorvosokra (Piac és Profit)
A magyarok elsősorban az ellátáshoz való gyorsabb hozzájutás és a nagyobb odafigyelés miatt hajlandóak fizetni a magánorvosi ellátásért, ám érthető módon sokak számára jelent visszatartó erőt ezzel kapcsolatban, hogy nincs pénzük a fizetős ellátásra, vagy sokallják annak költségeit. Jól körülhatárolhatóan a fiatalabb és iskolázottabb rétegek válasz
máj. 30
17:21
Titokban érkezhet egy újabb kínai akkumulátoripari beruházás Magyarországra (Portfolio)
Mintegy 2 millió euró bejegyezett tőkével alapították meg a hongkongi CHR Grouphoz tartozó magyarországi leányvállalatot. A társaság akkumulátoripari gyártóberendezések készítésével foglalkozik, partnerei voltak már a Samsung SDI-nak és a CATL-nek is. Viszont több kérdés is megválaszolatlan a magyar társasággal kapcsolatban.
máj. 30
17:21
Állati eredetű termékek tárolási, szállítási szabálya (Magyar Mezőgazdaság)
Az állattenyésztő kistermelők közül sokan vannak, akik feldolgozott formában a helyi piacokon értékesítik termékeiket. Ennek szabályozására rendelet is született, amelynek célja az élelmiszer-biztonság. A kistermelők számára a jogszabály semmi olyan pluszt nem tartalmaz, amelyet fogyasztói oldalról ne tekinthetnénk alapelvárásnak. A Nébih segítségé

Keresés