Turbólyuk, lineáris TV és streaming szkandermeccse, generatív AI, AR és VR aranykora – többek között ezek is szóba kerültek a Bujáki Zsolttal készített interjúnk során. A Porsche Hungária kommunikációs igazgatója úgy látja, hogy a társadalmi változások és a folyamatos krízisek hatására egy csomó új igénnyel, más ingerküszöbbel találkozunk, amit a m
A Solana (SOL) egy kifejezetten közkedvelt kriptovaluta a szektorban, azonban az utóbbi időben meglehetősen sok viszontagsággal kellett megbirkóznia. Mindez sajnos
Évtizedek óta nem látott formát mutatott a BUX Index júliusban. Sorozatban 13 kereskedési napot zárt pozitív értékkel, majd végül 53 375,9 ponton fejezte be a hónapot, amely 5,7 százalékos emelkedést jelent júniushoz képest. Az azonnali részvénypiacon nyárias hangulatban, összesen 188 milliárd forint értékben zajlott a kereskedés, amely 8,9 milliár
Harmadával kevesebb lakást adtak el 2023 első három hónapjában, mint egy évvel korábban. Az áremelkedés üteme lelassult, a drágulás infláció alatti. Közel 10 százalékkal kerültek többe a lakások, mint egy évvel ezelőtt - közölte a KSH.
Nincs változás a rezsicsökkentés tavaly nyár óta fennálló rendszerében, így 2023. augusztus 1-jétől újabb egyéves időszakra továbbra is változatlan feltételekkel biztosítja az MVM a lakossági ügyfeleinek a rezsicsökkentett energiát – közölte ma az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. A szolgáltató az új kedvezményes időszak kezdetén, augusztus 1. és 5
Júliusban tovább lassult és több mint három éves mélypontra esett vissza az euróövezet feldolgozóiparának aktivitása az S&P Global gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzser-indexének tanúsága szerint.
Az airdrop vadászok március végén kapták meg az Arbitrum hálózat (ARB) teszteléséért járó airdroppot, amely során sokan, több ezer dollár értékben kaptak ARB tokeneket. Azóta felkészülten várjuk Discord szerverünkön a soron következő airdroppokat. Legutóbb például az Arkham Intel tőzsdei listázás és airdroppal kapcsolatos eseményeket kísértük figye
Pénztárcabarát iskolakezdés címmel fogyasztóvédelmi edukációs kampányt indít az MNB, az őszi iskolakezdés előtt álló családok és a felsőoktatási tanulmányaikat kezdő hallgatók pénzügyi döntéseinek támogatására. A tanulmányok megkezdése pénzügyi kérdés is márpedig a jegybank honlapján egy helyen lehet eligazodni az ehhez kötődő bankszámlák, hitelek,
Egy az agrárgazdaság digitalizációját elősegítő európai uniós kutatásban vesz részt az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet. Egy kérdőív kitöltésével a legeltetett állattartást folytató hazai gazdálkodók segíthetik a magyar kutatók munkáját.
Az Egyesült Arab Emirátusok légitársasága, az Etihad Airways hamarosan kiadja NFT kollekciójának legújabb darabjait, melyek exkluzív előnyöket biztosítanak tulajdonosaik számára.
Bár egy egri pince működését ideiglenesen fel kellett függeszteni, összességében megnyugtató tapasztalatokkal zárult a hatósági mustra – tájékoztatott dr. Felkai Beáta Olga, az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős helyettes államtitkár.
Az Európai Bizottság jóváhagyta a klímasemleges gazdaságra való átállás előmozdítása érdekében a stratégiai ágazatok beruházásainak felgyorsítására irányuló, 2,36 milliárd euró (mintegy 880 milliárd forint) összegű magyar programot - tájékoztatott a brüsszeli testület pénteken.
Csak egy példa: 1400 évre meglennének az autópálya-koncessziók haszonélvezői. És nem csak egyetlen magyar gyarapítaná a vagyonát óránként 20 millió forinttal, a Jóistennek, a szerencsének és Orbán Viktornak köszönhetően.
A XI. Tiszai PET Kupa tíz pethajóból és jelentős kenus különítményből álló mezőnye július 31-én hétfőn ott folytatja a hulladékgyűjtést, ahol a hónap elején az Ifjúsági PET Kupa abbahagyta a folyótakarító munkát - közölte a Természetfilm.hu Egyesület, a PET Kupa szervezője az MTI-vel csütörtökön.
Két évről egy évre csökkent augusztus 1-jétől a magyar útlevéllel rendelkező személyek által az Egyesült Államokba utazáshoz igényelt engedély érvényességi ideje, és egy engedéllyel csak egy alkalommal lehet utazni – közölte Facebook-oldalán az amerikai nagykövetség. Emellett a magyar útlevéllel rendelkezők ESTA-jának érvényessége egyszeri használa
Magyarországon az Építési és Közlekedési Minisztérium kezdett foglalkozni a zéró tolerancia felülvizsgálatával, amelynek 2008-as bevezetése óta szinte évről évre felvetődik az Európában a legszigorúbbak közé tartozó szabályozás megváltoztatása. Az utóbbi években leginkább a borászok sürgetik, hogy a jogalkotó engedélyezze az autóvezetést a kis menn
Augusztus elsejétől Magyarországon is vadonatúj logóra és arculatra vált a népszerű gyerekcsatorna, a Nickelodeon. A kisebbek legszórakoztatóbb televíziós platformja egy modernebb köntösben tér vissza. Az ismerős narancssárga folt, mely megannyi szórakoztató tartalmat és élményt rejt, most új alakot öltött. Az új logó megidézi az eredetit, ugyanakk
A héten Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Pest, Vas és Zala vármegyében gyérítik a szakemberek a szúnyogokat - tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság hétfőn az MTI-t.
Szeptembertől változik az Ötös-, a Hatos-, valamint a Skandináv lottó alapjáték ára, továbbá a Joker alapdíja is. A legnépszerűbb számsorsjátékok alapdíjai egységesen 50 forinttal kerülnek majd többe. Az új díjszabás minden nyereménykategóriában nagyobb összegű nyereményt is jelenthet a játékosok számára. A Kenó, Puttó és Luxor játékok alapdíját a
Fák mellett napelemeket is lehetne telepíteni a parkolókba, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium viszont úgy változtatna a szabályozáson, hogy a két zöldítés ne gátolja egymást.
Hamarosan tőzsdére léphet a közel 250 éves német szandálkészítő közönségkedvenc. A többségi tulajdonos L Catterton ugyanis épp most méri fel a Birkenstock stratégiai lehetőségeit, mérlegelve egy potenciális IPO-t is. Mitől sikeres a cég, és mire lehetne számítani az IPO kapcsán?
Nem elég a kapcsolatfelvételre figyelni az új üzleti partnereknél, folyamatosan figyelni kell a kapcsolat fenntartása alatt is. A Deloitte szakértői összegyűjtötték azokat az adóhatóság által is figyelembe vett tényezőket, amelyeket szem előtt kell tartani egy üzleti kapcsolat fenntartásakor.
Szeptembertől emelkedik az Ötös-, a Hatos-, valamint a Skandináv lottó alapjáték ára, továbbá a Joker alapdíja is, a legnépszerűbb számsorsjátékok alapdíjai egységesen 50 forinttal kerülnek majd többe. Az új díjszabás minden nyereménykategóriában nagyobb összegű nyereményt is jelenthet a játékosok számára - olvasható a Szerencsejáték Zrt. közlemény
Egységesen 50 forinttal kerül majd többe szeptembertől az Ötös-, a Hatos-, valamint a Skandináv lottó, és ennyivel emelkedik a Joker alapdíja is. Az új díjszabás minden nyereménykategóriában nagyobb összegű nyereményt is jelenthet a játékosok számára. A Kenó, Puttó és Luxor játékok alapdíját a módosítás jelenleg nem érinti – közölte a Szerencsejáté
NATO-repülőgépek felügyelete alatt dobott kesztyűt Putyin elé három, részben NATO-országokhoz tartozó hajó. Az orosz flotta egyelőre sehol, de csak remélni lehet, hogy ez így is marad.
A javasolt átszervezési terv lehetőséget teremtene a károsultak számára, hogy megmaradt eszközeiket egyesítve egy új offshore tőzsdét hozzanak létre. Nemrég
A kormány újabb fontos változtatást készít elő azt követően, hogy egyes építőanyagokra már bevezette az állam elővásárlási jogát: a tervek szerint őszre készülnek el azok a részletszabályok, amelyek az építési alapanyagot és építési terméket gyártó üzemek értékesítése esetén elővásárlási jogot biztosítanának a magyar államnak – írja a hvg.hu.
Az Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt. 2023. augusztus 1-jétől Alfa Vienna Insurance Group Biztosító Zrt. – Alfa Vienna Insurance Group Zrt – cégnéven folytatja a tevékenységét - olvasható a társaság közelményében.
Idén ősszel a Canon támogatásával új évaddal tér vissza a 2 sikeres évadot maga mögött tudó „Big Shot- Tied a Kamera” fotós tehetségkutató show. A Nánási Pál által fémjelzett műsor most új szintre lép, ugyanis az online térből kilépve, a tévékészülékeken keresztül egyenesen a magyar lakosság nappalijába hozza el az amatőr és profi fotósok kreativit
A Colorado, Boulder Egyetem kutatóinak tanulmánya szerint a farmok száma világszerte jelentősen csökkenni fog az évszázad végére, ami problémákat vet fel élelmiszerrendszerünkben.