A koronavírus-járvány nyomán a home office széles körben elterjedt hazánkban is, jelenléte azonban az akkori állapothoz képest jelentősen megváltozott, ritkult. Jelenleg tízből hat munkavállalónak nincs lehetősége az otthoni munkavégzésre és mindössze 9%-uk dönthet erről teljesen szabadon – derül ki a Profession.hulegújabb reprezentatív felmérésébő
Kevés külföldi vásárol Magyarországon ingatlant, akik mégis, azok jellemzően Közép-Magyarországot, elsősorban Budapestet, illetve a tradicionális üdülőövezeteket kedvelik.
Az illatos, gyógyító teák alapanyagának jó részét mi magunk is összeállíthatjuk, ha rendelkezünk a megfelelő ismeretekkel. Mielőtt nekilátnánk gyűjteni, szárítani, célszerű tájékozódni, hogy a kívánt eredményt érjük el.
A várt 800 milliárd helyett mindössze 346 milliárd jüanra, 14 éves mélypontra zuhant a kínai új jüanhitelek volumene júliusban a megelőző havi 3050 milliárd jüanról - közölte az újabb nyugtalanító adatot a kínai jegybank. A júliusi érték az egy évvel korábbi 679 milliárd jüantól is jelentősen elmaradt.
A hét utolsó kereskedési napján is kitartott a lendület a magyar tőzsdén, a blue chipek azonban vegyesen teljesítettek: emelkedett az OTP és a Richter, kisebb mínuszban zárt a Mol és a Magyar Telekom
Egy új kutatás szerint a főnökök 80%-a megbánta döntését, hogy visszarendelte az irodákba az alkamazottait, és azt állítja, hogy másképp álltak volna hozzá a tervhez, ha jobban megértették volna, hogy mit akarnak az alkalmazottaik - írja a CNBC.
Ha könyvet nem is olvas, de ráér észrevenni az eliramodó nyulat az a gazda, aki a műtrágyát kijuttatási térképek alapján, autokormányzással szórja a földjén. De vajon hogyan is kerül a térkép a traktorba?
Kevés külföldi vásárol Magyarországon ingatlant, akik mégis, azok jellemzően elsősorban Budapestet, a határ menti településeket és a tradicionális üdülőövezeteket kedvelik – közölte az Otthon Centrum (OC) pénteken az MTI-vel.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 14 milliós bírságot szabott ki három cégre, amiért tudatosan megtévesztették az üdülési joguktól megszabadulni kívánó, gyakran idős fogyasztókat. A nemzeti versenyhatóság ismételten fokozott odafigyelésre és megfontoltságra figyelmeztet minden üdülési jog-tulajdonost.
Az ellenzéki párt pénzmosás gyanúja miatt feljelentést tesz a 700 millió forintot kapó Aktuális Média nevű, A kopasz oszt nevű megafonos youtuber vállalkozásának végelszámolása ügyében.
Hivatalosan is lezárult a Széchenyi2020 program Kohéziós Alapjához benyújtott „MIHŐ Kft., Lévay József Református Gimnázium távhőrendszerre csatlakoztatása, távhőrendszer korszerűsítése” című projekt.
Az Euroboden, egy müncheni székhelyű ingatlanfejlesztő csődeljárást indított egy helyi bíróságon, ami újabb csapást jelent Németország küszködő ingatlanszektorára. A vállalat, amelynek 115 millió eurónyi kötvényt bocsájtott ki, közölte, hogy a sikertelen ingatlaneladási tárgyalások jelentősen befolyásolták pénzügyi helyzetét. A német ingatlanfejles
A mikorrhizaképzők elképesztő hatással vannak a növényekre. A gombák a földi élet keletkezése óta jelen vannak, legfontosabb szövetségesei a növényeknek, alakítói a talajnak, a légkörnek, és mindezek következményeképpen az éghajlatnak. De ez még nem minden.
Az arany ára egyhavi mélyponthoz közelít, és a harmadik egymást követő heti csökkenés felé tart, mivel a dollár és a kötvényhozamok emelkednek az amerikai termelői árak júliusi emelkedését mutató adatok nyomán.
Az amerikai befektetők aggodalmukat fejezték ki Peking esetleges megtorlásai miatt, miután Joe Biden amerikai elnök rendeletben megtiltotta bizonyos amerikai technológiai befektetéseket Kínában. A lépés, amelynek célja a nemzetbiztonság védelme és annak megakadályozása, hogy az amerikai tőke és szakértelem segítse Kína katonai modernizációját, az é
A Románián keresztül külföldi piacokra exportált ukrán gabonamennyiség megduplázásáról állapodtak meg Románia, Ukrajna, Moldova, az Európai Unió és az Egyesült Államok képviselői - jelentette be a romániai Galacon tartott találkozó eredményeit összegezve pénteken Sorin Grindeanu román szállításügyi miniszter.
Folytatódik az innovatív digitális fejlesztés a K&H-nál, ugyanis a K&H privát banki ügyfelei számára a személyes és telefonos ügyintézés mellett, már zárt online videós csatornán keresztül is biztosított a kapcsolat a dedikált bankárukkal. Az ingyenes szolgáltatás egyre népszerűbb a privát banki ügyfelek körében - közölte a pénzintézet.
A jegybank arra kérte a bankokat, hogy kiemelten figyeljenek likviditási kockázataikra a recessziós hatások, illetve a bankbetéteket érintő potenciális elszívó hatások miatt – tájékoztatta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az MTI-t a frissen kiadott vezetői körleveléről pénteken.
Hosszú hetek, hónapok óta érkeztek a hírek arról napi szinten, hogy a világ egyik legjobb középcsatára, az angol válogatott Harry Kane már biztosan a Bayern Münchenbe igazol vagy éppen lefújták az egész történetet. A transzfer egy végeláthatatlan sagává fejlődött a hetek során megannyi fordulattal, és még az utolsó pillanatokra is jutott a drámából
2022-ben új csúcson állt a friss diplomások foglalkozatottsága az EU-ban és az EFTA tagállamokban - derült ki az Eurostat friss statisztikáiból. Az Eurostat adatai szerint a húsz és harmincnégy év közötti, legalább felső középfokú tanulmányaikat lezáró fiatalok 81 százaléka dolgozott. Hazánkban a helyzet még ennél is jobb, hiszen a tanulmányaikat
Hosszú hetek, hónapok óta érkeztek a hírek arról napi szinten, hogy a világ egyik legjobb középcsatára, az angol válogatott Harry Kane már biztosan a Bayern Münchenbe igazol vagy éppen lefújták az egész történetet. A transzfer egy végeláthatatlan sagává fejlődött a hetek során megannyi fordulattal, és még az utolsó pillanatokra is jutott a drámából
Nigéria központi bankja 7,5 milliárd dolláros hitelt kapott a JP Morgan és a Goldman Sachs amerikai bankoktól - derül ki a 2015 óta először közzétett pénzügyi kimutatásokból. Ez a hír pénteken lejtmenetbe küldte Nigéria nemzetközi kötvényeit. A nagy összegű külföldi hitelek potenciálisan növelhetik a központi bank terheit, amely folyószámlahitelt k
Hosszú hetek, hónapok óta érkeztek a hírek arról napi szinten, hogy a világ egyik legjobb középcsatára, az angol válogatott Harry Kane már biztosan a Bayern Münchenbe igazol vagy éppen lefújták az egész történetet. A transzfer egy végeláthatatlan sagává fejlődött a hetek során megannyi fordulattal, és még az utolsó pillanatokra is jutott a drámából
A milliárdos Elon Musk történelmi leszámolást tervez a Facebook alapítójával, Mark Zuckerberggel, és az esemény "epikus helyszínének" biztosításához igénybe vette Giorgia Meloni olasz sminiszterelnök segítségét. A helyszínt, amely Musk ígérete szerint az ókori Rómára emlékeztet majd, egyelőre nem hozták nyilvánosságra. A találgatások ellenére, amel
Egy bonyolult és nagyon veszélyes akcióval, az ENSZ vezetésével sikerült kiszivattyúzni több mint egymillió hordó nyersolajat a Vörös-tengeren Jemen partjainál évek óta rozsdásodó FSO Safer tartályhajóból és ezzel elkerülni egy példa nélkül álló ökológiai katasztrófát - jelentette be az ENSZ Fejlesztési Programja (UNDP) pénteken.
Az egész raktérnyi szállítmánya hamis volt annak a teherautónak, amit a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai az M7-es autópályáról kísértek le egy alaposabb mustrára.
A Románián keresztül külföldi piacokra exportált ukrán gabonamennyiség megduplázásáról állapodtak meg Románia, Ukrajna, Moldova, az Európai Unió és az Egyesült Államok képviselői.