Az egyik legnagyobb félelem az időskorral kapcsolatban az, hogy rokonokra vagy másokra kell majd támaszkodni anyagilag – derült ki az OTP Nyugdíjpénztár felméréséből.
A sorozatok népszerűségének köszönhetően egyre többen fizetnek elő a streaming szolgáltatókra, és eközben fokozatosan csökken a hagyományos, az úgynevezett lineáris televíziózásra fordított idő.
Egy 2018-as uniós döntés értelmében 2023. december 31-től kötelezően el kell kezdeni a háztartási biohulladék szelektív gyűjtését, még Magyarországon is.
Kardos Gábort, a 444 hírportált működtető Magyar Jeti Zrt. vezérigazgatóját kérdezte portálunk azokról a napokban megjelent információkról, hogy a Soros György nevével fémjelzett Nyílt Társadalom Alapítványok állítólag az európai kivonulásukra készülnek.
Az erős szél és a felhőszakadás fákat döntött ki, ágakat szakított közutakra, kerítésekre és vezetékekre Pest vármegyében, több mint ötven bejelentés érkezett viharkárokról - közölte a katasztrófavédelem szerda este az Mti-vel.
Az értékesítési idő növekedése az ingatlanpiacon a paneleknél érezhető a leginkább, de erős a családi házaknál is, miközben alig érezhető a téglalakásoknál - közölte országos felmérése alapján az Otthon Centrum.
Az elmúlt három évtized adatai azt mutatják, hogy a mérőállomások trendszerűen egyre később regisztrálják a parlagfűpollen megjelenését, amelynek koncentrációja országos átlagban rövidebb felfutás után éri el a tüneteket okozó közepes szintet.
Az Egyesült Államokban nőtt a 30 éves jelzáloghitelek kamata az augusztus 11-ével záródott héten, a jelzáloghitelező bankok szövetségének (Mba) szerdán ismertetett kimutatása szerint.
Budapest Főváros Kormányhivatala az Mti-hez szerdán eljuttatott közleményében tudatta, hogy a nyári fesztiválszezonban és az augusztus 19-27-ig tartó budapesti atlétikai világbajnokság idején is átfogó hatósági ellenőrzést végez a
A Magyar Nemzeti Bank (Mnb) augusztus 16-tól visszahívja a felügyeleti biztost a Bodrogközi Nonprofit és a Bodrogközi Kertészeti Nonprofit kölcsönös növénybiztosító egyesületektől, mert az intézmények által benyújtott,
Két évtized alatt megduplázódott a magyarországi bőrrákos esetek száma, és a betegek negyede még mindig későn fordul orvoshoz – közölte a Magyar Dermatológiai Társulat (MDT), amely kedden online sajtókonferencián hívta fel a figyelmet a rendszeres önellenőrzés és bőrgyógyászati vizsgálat fontosságára.
Minden lakástípus esetében nőtt a forgási idő, a vásárlók lassabban döntenek, az ingatlanok több időt töltenek a piacon – derül ki az Otthon Centrum országos felméréséből.
A 10 éves francia állampapírok hozama 3,27%-ra emelkedett, utoljára 2011 januárjában volt ilyen magas az állampapírok hozama. Közben a 10 éves német kötvényhozam 5 havi csúcsra 2,7%-ra emelkedett, ami egyúttal az évtizedes csúcs megközelítését is jelenti.
Harmincnégyezer pirotechnikai effekt, fényjáték, épületfestés, tűz alkotta úszó virágszőnyeg, lézershow és több száz drón lesz az augusztus 20-ai ünnepi rendezvénysorozat fináléján – közölte a rendezvény kommunikációjáért felelős ügynökség kedden az Mti-vel. Azt írták, hogy a minden eddiginél komplexebb tűzijáték alatt bengáli tüzek borítják be a D
Kevesebb mint egy év van hátra a Párizsi Olimpiáig, ahol a szervezők céljai szerint már elektromos légi taxik is részt vehetnek a közönség utaztatásában az egyes helyszínek között. A terv realitásának megítéléséhez a Kpmg saját kutatásának főbb tanulságait érdemes áttekinteni.