Az elmúlt években Magyarországon is egyre több vállalkozás kezdte el felismerni, hogy a munkavállalói elégedettséghez milyen jelentős mértékben járul hozzá a munka és a magánélet közötti egyensúly feltételeinek megteremtése.
Szeptember 2-án rajtol az új tehetségkutató, a The Voice az RTL-en. A show ikonikus székeibe ülő négy coach Miklósa Erika, Trokán Nóri, Curtis és Manuel lesz, akik a Válogatókon döntik el, hogy kik jussanak a csapatukba, majd a Párbaj és a Kiütés után az Élő showba. A Válogatók során a coachok úgy választják ki a
Egészségmegőrzési kampányt indít a Mindennapok Női Szemmel (Nőiszem) Egyesület, ennek keretében családi életmódváltási tippeket is várnak online pályázatukra.
Persze sokan, ahogy tudják, rendben tartják. Viszont van, aki egyáltalán nem foglalkozik vele, sőt sokszor fordulónak használja, de javítani már nem áll neki.
A fenntartható vízgazdálkodást támogató magyar tulajdonú Waterscope Zrt. mutatkozott be Áder János volt köztársasági elnök Kék bolygó című podcastjának hétfőn megjelent adásában, amely a legnépszerűbb videómegosztó portálon is megtekinthető.
A slágerlistákon. Dühös, elitellenes countryslágerek uralják a legnagyobb slágerlistákat, a politikusok mellett pedig a politikai megmondóemberek is fokozzák a hájpot.
Az ukrán baromfihús- és tojásimport megállítását sürgette közös közleményében a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Baromfi Termék Tanács (BTT) arra figyelmeztetve, hogy az Európai Unióba korlátlan mennyiségben érkező termékek nemcsak az uniós termelés jövőjét, Európa önellátóképességét veszélyeztetik, hanem élelmiszerbiztonsági szempontból is
Határozott pluszban van a BUX a kereskedési idő felénél, elsősorban az OTP és a Mol emelkedésének köszönhetően. A Magyar Telekom papírjai stagnálnak, a Richter pedig mínuszban van.
A szankciókkal sújtott iráni olaj kínai importja legalább egy évtizede a legmagasabb szinten van, mivel a Kpler adatelemző cég szerint az emelkedő világpiaci árak vonzóbbá teszik a kedvezményes árú nyersolajat, még a legnagyobb importőr (és egyben az orosz nyersolaj egyik legnagyobb felvásárlója) Kína számára is – számolt be róla a Bloomberg.
A Díjnet Zrt. mostanra már 36 e-számlakibocsátóval működik együtt, ennek köszönhetően ügyfelei 2023 első fél évében több mint 25 milliárd forint összegben fizették e-számláikat a rendszeren keresztül. Emellett a közel 40 civil szervezettel meglévő megállapodás keretében, 2023. első felében közel tízszeresére nőtt a dijnet.hu-n keresztül adományozot
A héten még szórványosan lehetnek záporok, zivatarok, majd a jövő hét nagyobb részében többnyire napos, meleg, száraz idő segíti a nyári növények érési folyamatait
Horváth Csaba elsőfokon még megnyerte a sajtó-helyreigazítási perét, de a másodfokú bíróság majd a Kúria is elfogadta a TV2 Tények érvelését a zuglói polgármester luxusvillája ügyében. Az MSZP-s politikus szerint viszont megsértették a jóhírnevét és az alaptörvényt is, amikor azt állították róla, hogy korrupt.
A székelyföldi Háromszék 31 településén gyújtanak őrtüzeket vasárnap este, a magyar államalapítás ünnepén - közölték az Mti-vel csütörtökön a szervezők.
Egy 2018-as uniós döntés értelmében 2023. december 31-től kötelezően el kell kezdeni a háztartási biohulladék szelektív gyűjtését, még Magyarországon is.
A fiatal, kezdő munkavállalóknak munkatapasztalat nélkül még azt is kihívás lehet meghatározniuk, hogy mik lehetnek egy adott élethelyzetben a munkahellyel kapcsolatos igényeik. A főként pályakezdőket érintő, munkavállalással kapcsolatos, kérdéseket járta körül a Profession.hu szakértője.
A bevezetésük óta eltelt három hónap alatt eladott ország- és vármegyebérletek kétharmada egy-egy vármegyére, egyharmada pedig az egész országra érvényes utazási jogosultságot biztosító biléta volt. Egy parlamenti írásbeli kérdésre adott válaszból az is kiderült, mennyi bevétel származott belőlük, és az is új bérletkonstrukciók népszerűsítésére mek
A felhasználói igények alakulása és a digitalizáció az építőipar több területén, így az ablakgyártás szegmensében is izgalmas innovációkat eredményezett. Nézzük, milyen újdonságokat kínál 2023-ban az ablakipar!
Szerdán erősödéssel próbálkozott a forint az euróval szemben, azonban nem tudott tartósan javítani. Szerda délelőtt az euró a 387-388-as árfolyam környékén mozog, így nem kizárt, a 390-es szint elérése sem. Egyelőre még keresi az irányt a fizetőeszköz.
Több mint 1500 novella érkezett a JCDecaux sikeres Álljon meg egy novellára! irodalmi pályázatára, amely idén rendhagyó módon a környezetvédelemre fókuszált. A hazai nagyvárosok legforgalmasabb busz- és villamosmegállóinak plakátfelületein megjelenő novellák arra ösztönöznek, hogy ismerjük fel az ökológiai egyensúlyban játszott szerepünket, és mi m
Ausztria 2030-as utolérése még várat magára. A román GDP bezzeg az európai toplistába került. Az Eurostat adataiból az is látszik, hogy az európai válság még nem ért véget, de legalább a német gazdaság már a javulás jeleit mutatja.
Az MNB vizsgálata nyomán 10 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a B&B Travel Személyszállító Zrt.-re jogosulatlan pénzkölcsönnyújtási tevékenysége miatt. A társaság bő két éven át több tucat esetben nyújtott pénzkölcsönöket kamat fejében, olvasható az MNB honlapján.
Idén is különleges programmal várja a repülés szerelmeseit az ötödik Budaörsi Airshow augusztus 19-én. Régi és új repülőgépek, légi- és földi bemutatók, kiállítások és gyermekprogramok is várják az érdeklődőket a Budaörsi Repülőtéren.
Kevesebb lakossági engedélyt adtak ki Józsefvárosban azután, hogy jelentősen csökkentették a második autók díjkedvezményét, a további autókra pedig egyáltalán nem adnak ki lakossági várakozási engedélyt - írja a kerület oldala.
Kevés szó esik egy magyar papírról, mely egyedülálló módon az elmúlt 10 évben stabilan veri még az amerikai részvénypiac teljesítményét is. És még mielőtt a forint leértékelődésének egyik következményeként gondolnánk erre a teljesítményre, kihangsúlyozzuk, mindezt dollárban mérve teszi meg. Ez a részvény nem más, mint az Állami Nyomda.
Az Európai Bizottság közleménye szerint a frissen életbe lépett akkumulátor-szabályozás célja, hogy minimalizálja az akkumulátorok szén-dioxid-kibocsátását, korlátozza a káros anyagok használatát, csökkentse a nyersanyagigényt és elősegítse az akkumulátorok gyűjtését, újrafelhasználását és újrahasznosítását Európában.
A Güttler idei újdonsága a függesztett MasterCut 600 késes aprítóhenger, amely a zöldítés céljából vetett köztes növények, zöldtrágya, valamint a felszíni szármaradványok aprításában nyújt segítséget a gazdálkodóknak. Bábolnán a gazdatalálkozón ez is bemutatásra kerül.