Az otthonkeresőknek és a befektetőknek is menekülési utat kínálnak a lakótelepek, emiatt bizonyulhattak meglehetősen válságállónak eddig a lakáspiaci visszaesés hónapjaiban is. A KSH és a NAV legfrissebb adatai alapján a OTP Ingatlanpont szakértője úgy látja, hogy ez a szektor az év végéig nagyobb részesedést is kiszakíthat a piaci forgalomból.
Kína immár harmadik éve tartó ingatlanválsága egyre mélyül, mivel az eladások lassulnak, egyre több a befejezetlen projekt, és fokozódik az adósságtörlesztéseknél a fizetésképtelenségi kockázat. A válság most már az állami tulajdonú fejlesztőket is érinti, amelyekről korábban azt hitték, hogy elszigeteltek a káosztól, miközben a nagy magánfejlesztő
A héten még szórványosan lehetnek záporok, zivatarok, majd a jövő hét nagyobb részében többnyire napos, meleg, száraz idő segíti a nyári növények érési folyamatait.
Már a méhek muzsikája kapcsán szót ejtettem márciusi írásomban arról, hogy a drámáiban található utalások alapján Shakespeare valamilyen kapcsolatban kellett, hogy álljon a méhészettel. Richard Grinnell érdekes esszéjében* odáig ment, hogy azt feltételezte: a drámaírás mellett a nagy költő maga is tartott méheket vidéki tanyáján.
Nem mindenkinek érdemes munkagépet vásárolnia a gazdálkodáshoz, hiszen ma már egyre több magyarországi gyártó, forgalmazó kínálatában szerepel gépbérlési lehetőség.
Ausztriában 1990 óta a legalacsonyabb szintre esett vissza az üvegházhatású gázok kibocsátása - közölte csütörtökön Leonore Gewessler osztrák környezetvédelmi miniszter bécsi sajtótájékoztatóján.
A kedvezőtlen nemzetközi hangulat ellenére új történelmi csúcsára ért a BUX. A hazai blue chipek közül ismét az OTP volt a nap sztárja, de szép pluszban zárt a Mol és a Richter is.
A Díjnet Zrt. mostanra 36 e-számlakibocsátóval működik együtt, ügyfelei 2023 első fél évében több mint 25 milliárd forint összegben fizették e-számláikat a rendszeren keresztül.
A tavalyi vizes világbajnokság összdíjazását simán veri a mostani atlétikai vb, viszont továbbra is a világvárosok maratonjainak a fődíjai jelentik a csúcsot.
Gyorsvasútfejlesztési terveket ismertetett Vlagyimir Putyin. Oroszországban még nincsenek nagy sebességű vasútvonalak, az első ilyennek Moszkva és Szentpétervár között kell kiépülnie.
Lassíthatja az egyébként is magas infláció csökkenését az, hogy ismét emelkedésnek indultak az üzemanyagárak Magyarországon - mondta az InfoRádiónak a Kopint-Tárki vezérigazgatója, az inflációs pálya alakulásában ugyanakkor nem vár jelentős változást emiatt. Év végére egy számjegyű lehet az infláció.
További mintegy ezer piros telefonfülkét bocsátanak társadalmi hasznosításra Nagy-Britanniában, mivel egyre kevesebben veszik igénybe őket telefonálásra.
Hszi Csin-ping kínai elnök türelemre a héten kiadott beszédében, miközben a kormányzó Kínai Kommunista Párt igyekszik stabilizálni az országban eluralkodó, egyre mélyülő gazdasági hanyatlást. Az elnök beszédében azt is elmondta, hogy a nyugati országok materializmusuk és "szellemi szegénységük" miatt "egyre nagyobb bajba kerülnek".
Az MNB vizsgálata nyomán 10 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a B&B Travel Személyszállító Zrt.-re jogosulatlan pénzkölcsönnyújtási tevékenysége miatt.
Az orosz-ukrán gabona-megállapodás július 18-ai lejárta után új helyzet alakult ki a világpiacon, ami nagyban hat a hazai árakra és piaci lehetőségekre is. Az OTP Agrár szakértői bemutatják, milyen hatással volt a háború, majd a szállításokról szóló egyezmény a világ és Magyarország gabonapiacára, hogyan alakultak át a viszonyok a megállapodás vége
A mérkőzést eredetileg Kijevben rendezték volna, de az orosz-ukrán háború miatt erre nem kerülhet sor, így a lengyelországi Wroclaw futballstadionjában állítják fel a ringet jövő szombaton.
Sir Michael Parkinson karrierje hét évtizedet ölelt fel, és a világ legnagyobb sztárjaival készített interjúkat hosszú ideig futó beszélgetős műsorában.
A kisebb, 100-500 fős települések 20 százaléka kínál adómentességet, míg a nagyobbak közül kevesebb, csak minden tizedik – derül ki az OPTEN adataiból.
Bár még számos megválaszolatlan kérdés merül fel a mesterséges intelligencia alkalmazása kapcsán, a vezetők 74%-a már most úgy gondolja, hogy a generatív AI előnyei felül fogják múlni a vele kapcsolatos aggodalmakat.