A magyar fizetőeszköz eddig a héten jókora leértékelődést produkált, tegnap 390 fölé is benézett az euróval szemben. Ma reggel egyelőre nincsenek nagy mozgások, de a délutáni amerikai adatközlés változtathat ezen.
A magyar élelmiszeripar egyik szakmai szervezete, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara egy olyan közleményt adott ki, amelyben amellett érvel, hogy mértékkel fogyasztva és egészséges, kiegyensúlyozott étrend mellett nem okozhat problémát az aszpartám jelenléte az élelmiszerekben, üdítőitalokban.
Állatvédelmi ösztöndíjprogramra pályázhatnak diplomás jelentkezők, a képzések szeptemberben kezdődnek a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán - közölte az MTI-vel kedden a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány.
Tegnap vegyesen zártak a vezető amerikai részvényindexek, a piaczárást követően azonban a korábbi AAA besorolásról AA+ kategóriába vágta vissza a Fitch Ratings az Egyesült Államok adósbesorolását, ezt követően pedig a mai napon mínuszban nyithatnak a tengerentúli börzék. Az ázsiai tőzsdék ma reggel igencsak vegyesen teljesítettek, ezt követően ped
Lengyelország jelentése szerint kedden két fehérorosz katonai helikopter hatolt be az ország légterébe. A közösségi médiában megjelent több kép, továbbá egy videófelvétel, amelyet a leírások szerint egy szemtanú készített az egyik helikopterről.
A svéd H&M divatáruház beperelte a Sheint, azzal vádolva az egyre inkább a fejére növő kínai riválisát, hogy több ruhájukat lekoppintották. A H&M nincs egyedül a hasonló vádakkal.
Május 30-án az Iváncsán épülő akkumulátorgyárban mérgezésgyanús esetek történtek, kérdés, hol tart az ügy nyomozása. Úgy tűnik, több, mint egy hónapja nem érkeznek be a legfontosabb papírok, ami hátráltatja a folyamatot.
A részvénypiacokat alaposan megtépázta az amerikai államadósság leminősítése, de a magyar eszközök ma is felülteljesítők. Másfél évtizede nem emelkedtek a részvények ilyen környezetben, mint idén, nem is szokott ez az állapot túl sokáig fennmaradni. Túl sok volt már a bika, jó és rossz meglepetések érkeztek.
Júliusban 214,1 milliárd koronára mérséklődött a cseh költségvetés hiánya a júniusi 215,4 milliárd koronáról - közölte a cseh pénzügyminisztérium kedden Prágában.
2023. júliusában, országosan 6107 lakóingatlan cserélt tulajdonost, valamint 53 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott – derül ki a Duna House adataiból.A nyári hónapokra jellemző visszafogottabb aktivitással telt július a hazai ingatlanpiacon, az előző hónapban bejelentett otthonteremtési változások hatása egyelő
A Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Kft. egy 2 megawatt (MW) kapacitású naperőművet épít a tápiószelei gyárába az átfogó energiafelhasználási-optimalizációs programja keretében, 2024-től a gyáregység energiaszükségletének jelentős részét a megújuló energia szolgáltatja majd - közölte a nehézgépgyártó vállalat szerdán az MTI-vel.
A bankbetétekre hatalmas csapást mért a szocho és az infláció, százmilliárdokat vesznek ki a háztartások a bankokból, hogy befektessék jobb hozammal kecsegtető lehetőségekbe A friss banki adatok szerint a lakáshitelpiac továbbra is gyenge, a személyi kölcsönök viszont jól fogynak, és a babaváró támogatás iránt is nő a kereslet.
Az idén augusztus 2-ára esik a túlfogyasztás napja: a Global Footprint Network adatai szerint az emberiség fogyasztása szerdán lépi át azt a szintet, amit a Föld egy év alatt képes újratermelni, illetve elnyelni.
Adom a napom címmel új, napjaink televíziós világában rendhagyónak mondható, úgynevezett cross-platformos élő műsort indít Geszti Péter augusztus végén. Olyan vendégei lesznek Geszti főműsoridős új műsorának mint például Gálvölgyi János, Alföldi Róbert, és az ígéret szerint teljesen új oldalukról ismerhetjük meg őket és a többi vendéget.
Németország primer energiafelhasználása csökkent az egy évvel korábbihoz képest az év első felében a magas energiaárak és a gazdaság gyenge teljesítménye miatt az AGEB energiapiaci kutatócsoport előzetes adatokon alapuló számításai szerint.
Klaus Iohannis szerint elfogadhatatlanok a Duna-parti (ukrán) civil infrastruktúra elleni folyamatos orosz támadások Románia közvetlen szomszédságában.
A Miniszterelnökség nem találta meg az általa kiírt közbeszerzésre a legalkalmasabb pályázót. A Duna Régió Program weboldalát elkészítő cégek közül a legalkalmasabb túl drágának bizonyult.
Folytatódik az összeomlás a lakáshiteleknél, az MNB friss számai szerint júniusban 59%-kal kevesebb hitelt vett fel a lakosság, mint tavaly ugyanekkor. A személyi kölcsönöknél 5%-os visszaesést látunk, miközben az új forintos betétszerződések összege nagyobbat emelkedett éves összevetésben a lakosság mellett a vállalatoknál is.Fontos azonban kiemel
Több mint 11,3 millió utas használta a romániai repülőtereket az első fél évben, ami 26 százalékos növekedés a tavalyi azonos időszakhoz képest és 5,4 százalékkal meghaladja a világjárvány előtti év, 2019 első hat hónapjában regisztrált utasszámot is - közölte kedden az Economedia.ro gazdasági portál a romániai repülőterek egyesületének összegzését
A magyar fizetőeszköz eddig a héten jókora leértékelődést produkált, tegnap 390 fölé is benézett az euróval szemben. Az amerikai adósbesorolás leminősítése, valamint a kedvezőtlen európai részvénypiaci hangulat a szerdai kereskedésben nem viseli meg a forintot.
A nyári adótörvény-módosítási csomag – azaz a légitársaságok hozzájárulásáról és egyes adótörvények módosításáról szóló 2023. évi LIX. törvény – ugyan nem szabja át alapjaiban az adó- és járulékszabályokat, de több ponton tartalmaz említésre méltó változásokat.
A válságok előtti nagyságrendű szerződést kötöttek személyi kölcsönre a bankok idén júniusban – ez az egyetlen dolog, ami optimizmusra ad okot a történetében 7 évet visszalépő lakossági hitelpiacnak.
Évente százezer gyermeket fogadnak az állami erdőgazdaságok erdei iskolái, amelyek a hazai környezeti nevelés kiemelkedően fontos intézményei. Ugyancsak az erdőgazdaságok infrastruktúrájára alapoznak a nyári szezonban induló Erdei Vándortáborok, ahol idén már 12 útvonalon várják azokat az erdőszerető fiatalokat, akik testközelből szeretnék megismer
Németország primer energiafelhasználása csökkent az egy évvel korábbihoz képest az év első felében a magas energiaárak és a gazdaság gyenge teljesítménye miatt az AGEB energiapiaci kutatócsoport előzetes adatokon alapuló számításai szerint.
Pitres, Spanyolország – Spanyolország déli hegyvidékének magaslatán mintegy 40, vasvillákkal és ásókkal felszerelt ember kitakarította a kőtörmeléket és a fűhalmokat egy évszázadokkal ezelőtt épített csatornából, amely ma is zöldellő hegyoldalakat táplál.
A héten felmerült, hogy az uniós pénzekért cserébe a kormány átalakítaná a rezsifizetés mostani rendszerét. Ennek keretében a lakossági fogyasztók egy része dinamikus árképzés alapján fizethetne. Az ATV Start vendégeként kollégánk, Király Béla és Baka F. Zoltán gazdasági újságíró beszélt a témáról.
További jelentős üzemanyagár emelkedés lesz péntektől a hazai kutakon. Rendületlenül emelkedik a Brent olaj ára, a forint árfolyama pedig folyamatosan gyengül a dollárral szemben. Így pénteken a benzin nagykereskedelmi árát bruttó 5 forinttal emelik, míg a gázolajért bruttó 15 forinttal kell többi fizetniük a benzinkutaknak a nagykereskedők felé, o
Kijött az ADP munkaerőpiaci mutatója, amely a versenyszférában foglalkoztatottak jelentős bővülését mutatja júliusban. A munkaerőpiaci adat a Fed monetáris politikájának kilátásai miatt fontos.
Csillagos elismerést nyert a Vál-Völgye Pékség a szakmai körökben csak „a fine food Oscarja” néven emlegetett Great Taste Awards nemzetközi élelmiszeripari verseny angliai döntőjén. Ráadásul a csupán néhány éve alapított magyar pékség az első olyan a kelet-európai pékségek sorában, mely ilyen díjjal büszkélkedhet.A díjnyertes pisztáciás csigát 2020