A cégek életében az augusztus az egyik legnagyobb kihívást jelentő hónap minden évben, mert a nyáron belül is ilyenkor megy a legtöbb munkavállaló szabadságra. Dienes Martin, a DMA ponthu Kft. cégfejlesztési mentora, elmondta, az átmeneti munkaerőhiány jelentős terhet róhat a vállalatok működésére, de megfelelő stratégiával és tervezéssel elérhető,
A 2023 első három hónapjában tapasztalt erősödés után a második negyedévben tovább javultak a magyar agrárium kilátásai, az ágazat szereplői összességében úgy látják, a kiegyensúlyozottság irányába tart a hazai élelmiszer-gazdaság – derül ki az MBH AgrárTrend Indexből, az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának negyedévente közzétett elemzés
A kormány egységesítené a megújuló energiaforrások hálózati csatlakozási eljárását arra hivatkozva, hogy a befektetők szerint az elosztóhálózat-üzemeltetők megközelítése jelenleg nem szabványosított, ami adminisztratív nehézségeket számukra, amikor különböző régiókban fektetnek be - derül ki a kormány hétvégén publikált terveiből.
Ma már bátran kijelenthetjük, minden évben változik az időjárás, az ide is különleges volt. Ráadásul lefutott a nyári munkák egy része, készülünk a következőre.
A XI. Tiszai PET Kupa tíz pethajóból és jelentős kenus különítményből álló mezőnye július 31-én hétfőn ott folytatja a hulladékgyűjtést, ahol a hónap elején az Ifjúsági PET Kupa abbahagyta a folyótakarító munkát - közölte a Természetfilm.hu Egyesület, a PET Kupa szervezője az MTI-vel csütörtökön.
A 2023 első három hónapjában tapasztalt erősödés után a második negyedévben tovább javultak a magyar agrárium kilátásai, az ágazat szereplői összességében úgy látják, a kiegyensúlyozottság irányába tart a hazai élelmiszer-gazdaság.
Az elemzői várakozásoknál nagyobb nyereséggel zárta a negyedévet a Starbucks, a világ legnagyobb kávéházlánca, döntően a kínai kereslet élénkülése révén.
Letették Horvátország története legnagyobb zöldmezős beruházásának az alapkövét a szlavóniai Eszéken. A leendő üzemben elsősorban autóalkatrészeket és elektronikai berendezéseket fognak gyártani.
Újabb lépés a zöldebb ipar és a zöldebb gazdaság felé, ipari szereplők kezdeményezésére a kormány észszerűsítené a parkolóban elhelyezett napelemek telepítését - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) kedden az MTI-vel.
A vezetés zéró emissziójú élményét átfogó akusztikai installáció fokozza – elsőként a háromajtós, tisztán elektromos meghajtású MINI Cooper modellben.A MINI új, tisztán elektromos meghajtású modellcsaládjának vezetési élményét egyedülálló hangzásvilág emeli új dimenzióba. Az akusztikai portfólión teljesen új, utastérben hallható menethangok, összet
A teljes XRP közösség ledöbbent egy rejtélyes feljegyzés miatt egy közelmúltban végrehajtott, 275 millió dollár értékű letéti tranzakció kapcsán. Komoly
Az állategészségügyi vizsgálatokat végző magánlaboratóriumok számára a Nemzeti élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Állategészségügyi Diagnosztikai Igazgatósága jártassági vizsgálatokat szervez 2023 második félévében is. A jelentkezésre a laboratóriumoknak még egy hét áll rendelkezésére, olvasható a Nébih honlapján.
Hőhullámok, nagy esőzéssel járó viharok, árvíz vagy szárazság – e természeti csapások okozója a klímaváltozás. Közös jellemzőjük, hogy gyakran kiszámíthatatlanok, építőipari beruházások során mégis számolni kell e jelenségek előfordulásával. Ezért létfontosságú, hogy legyen szó akár új beruházásról, akár létező épület korszerűsítéséről, a beruházás
A kutatás-fejlesztésre fordított összeg nemzetgazdasági szinten közel 887 milliárd forint volt tavaly, amely a bruttó hazai termék (GDP) 1,33%-át tette ki. Ez 0,3%-pontos visszaesés egyetlen év alatt.
A kiugróan magas magyarországi infláció egyik oka a profit hajtotta inflációs hatás volt, a kereskedők ugyanis az ársapkák miatti veszteséget más termékeken hozták vissza - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Rigó Csaba, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke. A rendszer jövője a szakminiszter döntésétől függ.
Mi jöhet az orosz-ukrán háború után, és hogyan találhatja meg a helyét a hazai élelmiszergazdaság az új Európában? Mik azok a komparatív előnyök, kik azok a szereplők, és melyek azok a fejlesztési irányok az agráriumban, amiket finanszírozhatónak tekintenek a bankok? Hollósi Dáviddal, az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának ügyvezető igaz
Hatályba lépett a hagyományos villanykörték gyártásának és árusításának tilalmáról szóló törvény az Amerikai Egyesült Államokban augusztus 1-jén. A villanyégők energiahatékonyságáról szóló jogszabályt még az Obama-adminisztráció idején iktatták törvénybe.
2023. májusban a kivitel volumene 3,9 százalékkal nőtt, míg a behozatalé 1,3 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz viszonyítva. Az aktívum 1,1 milliárd euró volt, az egyenleg 1,4 milliárd euróval javult az egy évvel korábbihoz képest. Áprilishoz viszonyítva az export szezonálisan és munkanappal kiigazított volumene 4,0, az importé 0,3
A Bloomberg értesülései szerint 60-70 milliárd dollár környékére szeretné belőni az Arm félvezetőgyártó értékelését a Softbank a tervezett IPO keretében.
A MicroStrategy negyedéves eredményjelentése szerint a cég nettó bevétele 22,2 millió dollár volt a második negyedévben. A bevétel jelentős növekedést jelent a tavalyi 1,2 milliárd dolláros veszteséghez képest. A techóriás továbbra is bitcoint fog vásárolni részvényei eladásából. Az Értékpapír- és Tőzsdefelügyelethez benyújtott jelentésben az áll,
Csaknem egy év után újra emelkedhetnek a hazai reálbérek, és augusztus lehet az első hónap, amikor a növekedés meghaladja az inflációt – közölte Molnár Dániel, a Makronóm Intézet vezető elemzője.
Az év első felében stagnált a hazai e-kereskedelem. Csökkenő vásárlószám mellett, a hirdetések kényszerű növelésével és az árak emelésével tudták tartani a tavalyi szintet az e-kereskedők, de ez sem volt elég: az inflációs adatok fényében a helyzet valójában a piac csökkenését tükrözi - mutat rá a Growww Digital e-kereskedelmi trendriportja.Míg az