„Munkásságomat a jelenlegi Mecsekerdő Zrt. elődjénél kezdtem erdész-vadászként, és bízom benne, hogy itt is fejezem be. A kerületem a Kelet-Mecsekben, a Pécsváradi Erdészet területén található – csodálatos környezet a fotózásra.”
Kőolajszármazékot és cseppfolyósított földgázt szállító tartályhajók ütköztek össze a Szuezi-csatornában, megakasztva ezzel a globális jelentőségű vízi útvonal forgalmát - közölték az egyiptomi hatóságok szerdán.
Hevesebb zivatar kialakulásának veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki néhány Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei járásra az Országos Meteorológiai Szolgálat szerda délután.
A júliusban bevetetett kormányzati árfigyelő hatására augusztus közepére átlagosan 15 százalékkal csökkent a 62 termékkategóriába sorolt élelmiszerek ára a legnagyobb áruházláncoknál. Hecker Flóriánt, a Világgazdaság főmunkatársa nézett kérésünkre a számok mögé.
Digitális perselyeknél is lehet pénzadományt hagyni az egyház számára több erdélyi római katolikus templomban - tájékoztatta az Mti-t Veres Stelian, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye gazdasági igazgatója.
Az Egyesült Államokban 2000 óta a legmagasabbra emelkedett a 30 éves jelzáloghitelek kamata az augusztus 18-ával záródott héten, az amerikai jelzáloghitelező bankok szövetségének (Mortgage Bankers Association of America - MBA) szerdán ismertetett kimutatása szerint.
Amikor laptopvásárlásra kerül a sor, sokan előnyben részesítik az új gépeket az újdonság varázsa és a biztos garancia miatt. Azonban érdemes lehet megfontolni a használt laptopok lehetőségét is, mivel számos előnyt kínálhatnak, különösen a hardver szintjén.
A Signal Iduna Biztosító Zrt. a már nagy befektetési tapasztalattal rendelkező Alpha Alapkezelő Zrt.-vel kötött megállapodás értelmében többségi részesedést szerzett, ezáltal 2023. július 28-tól Signal Iduna Fund Invest Alapkezelő Zrt. néven működik tovább.
A kormány egy hivatalos brüsszeli anyagban tavaly még 2025 végére ígérte a jelentős környezetterheléssel járó Mátrai Erőmű leállítását, de az elmúlt időszak nyilatkozatai, illetve a társadalmi egyeztetésre bocsátott Nemzeti Klíma és Energiaterv alapján ez legalább egy évvel, az új gázerőművek 2027 eleji üzembe helyezéséig is elhúzódhat – mutat rá ö
Az egyik kifogásolt kikötésben az utazási iroda fenntartotta a szerződés egyoldalú módosításának jogát, amely folytán jogellenesen bármikor, akár saját javára korlátlanul módosíthatta volna a szerződést.
Néha nemcsak a nyári szúnyogirtásra van szükség, hanem a ház körül is előfordulhatnak olyan esetek, például egy rossz helyen lévő darázsfészek miatt, hogy rovarirtáshoz kell folyamodni. Ezt egyre inkább próbálják a szakemberek is úgy végezni, hogy a lehető legkisebb kárt okozza a természetnek.
Maximális kapacitással termeli már az áramot a közeli szénhidrogén-termelő platformok számára a norvég Equinor első tengeri lebegő szélerőműparkja, amelyet a technológia olcsóbbodásával számos követhet a szélben gazdag partközeli területeken.
Az Egyesült Államokban 2000 óta a legmagasabbra emelkedett a 30 éves jelzáloghitelek kamata az augusztus 18-ával záródott héten, az amerikai jelzáloghitelező bankok szövetségének (Mortgage Bankers Association of America - MBA) szerdán ismertetett kimutatása szerint.
Az internetes kereskedés, az e-commerce széleskörben való elterjedése gyökeresen megváltoztatta a sikeres vállalkozókról alkotott képet. Amíg korábban egy kereskedői vállalkozásnak elengedhetetlen részei voltak az üzlethelység, a raktár, a szállítóeszközök, és nem utolsó sorban az alkalmazottak, addig a dropshipping korában elég lehet egy laptop. É
Európa elkerülhetetlenül hármas válság felé tart – nyilatkozta Thomas Fasbender német publicista a Preussische Allgemeine című lapnak “A hátborzongató évszázad”
Az augusztusi adatai az amerikai cégek termelésének lassú növekedését jelezték, mivel a magánszektor a stagnálás közelében mozog. A gazdasági aktivitás lassuló tendenciája miatt a gyártók a termelés zsugorodásával küzdenek, míg a szolgáltatók a növekedés lassulásának tanúi, február óta nem látott szintre. Február óta a leggyengébb bmi-adatot közölt
Petőfiről nevezték el a legtöbb utcát Magyarországon, ha egymás mellé tennénk mind a 2800-at, az Atlanti-óceánig is eljuthatnánk. A Pictorial Collective dokumentarista fotós kollektíva kilenc tagja a Petőfi utcák lakóit fotózta az elmúlt másfél évben. A képeiken kirajzolódó, határon túlra is átnyúló képzeletbeli Petőfi utca a mai magyar társadalomr
A csicsóka (Helianthus tuberosus) más néven: csókapityóka, földialma vagy tótrépa, ami közeli rokona a napraforgónak. A fészkesvirágzatúak (Asteraceae) családjának, ezen belül is a csöves virágzatúak (Asteroideae) tagja, a napraforgó rokona.
Szögi István 1975 óta egyéni vállalkozó Bács-Kiskun megyében, Csólyospáloson, a Kiskunmajsa és Szeged közötti településen és 1992-ben kezdett a Csólyos-Univerzál elnevezésű ekecsalád fejlesztésébe.
A Reuters által megszerzett exkluzív dokumentum szerint a német kormány Kínában beruházó vállalatoknak nyújtott beruházási garanciái idén drámaian csökkentek. Idén eddig mindössze 51,9 millió eurót tettek ki ezek a vállalások, ami rávilágít a Kínától való függőség csökkentésére irányuló német stratégia hatására.
A Nógrád Megyei Kormányhivatal határozatlan ideig felfüggesztette a dél-koreai tulajdonú SungEl Hitech Hungary Kft. bátonyterenyei akkumulátor-feldolgozó üzemének működését azzal az indokkal, hogy a vállalat ismételten megsértette a működésre és hulladékgazdálkodásra vonatkozó előírásokat - szúrta ki a 444 a határozatot.
Látszólag kedvező adatok jelentek meg júniusban az eurózóna ipari termeléséről, hiszen a várt kis visszaesés helyett 0,5 százalékos növekedést mért az Eurostat havi alapon. Ez azonban szinte kizárólag Írországnak köszönhető, ahol 13 százalékkal ugrott meg az ipar kibocsátása, enélkül az európai adat is lényegesen rosszabb lett volna. A kontinens ha
A stagnáló lakásárak és az átlagos lakbérek emelkedése miatt éves szinten nőtt a hosszabb távú lakáskiadáson elérhető hozam Budapesten és a főbb vidéki városokban is. Balogh Lászlót, az ingatlan.com vezető elemzőjét kérdeztük.
Még mielőtt a HR-es kollégák sokkot kapnának, gyorsan leszögezzük, hogy választás helyett arról a jelenségről van szó, hogy ma már egy cég munkáltatóként a meglévő kollégák mellett a leendő munkatársakkal is kapcsolatban van. Az új munkatársak megtalálása ugyanis nem az álláshirdetéssel kezdődik, hanem már azt megelőzően, a cég mint munkáltató bemu