A Binance lett az első teljesen engedélyezett kriptotőzsde El Salvadorban, miután megkapta a bitcoin szolgáltatói engedélyt (Bitcoin Services Provider – BSP) az ország központi bankjától (Banco Central de Reserva), valamint a digitális eszközszolgáltatói engedélyt (DASP), a Digitális Eszközök Nemzeti Bizottságától (Comisión Nacional de Activos Digi
Az elhízás globális probléma, a világ népességének közel harmada túlsúlyos vagy elhízott, nem véletlen, hogy számtalan gyógyszergyártó dolgozik a probléma kezelésére alkalmas készítmények fejlesztésén. Ilyen a Novo Nordisk is, amely fontos bejelentést tett, ez pedig alaposan megmozgatta a tőzsdei árfolyamokat, a dán cég közel került ahhoz, hogy a l
Romániában egyre több vállalkozás jut bajba az árak emelkedése, a fogyasztás visszaesése, a gazdasági növekedés lassulása, valamint a kilátásba helyezett adóemelések miatt, a felszámolt cégek száma másfél évtizedes csúcsra emelkedett - írta az Agerpres hírügynökség szerdán, a Sierra Quadrant felszámoló cég legfrissebb elemzését ismertetve.
A Polgári Törvénykönyv legfrissebb változásával a magyar jogrendszerbe bekerült az építményi jog, ami komoly lehetőségeket nyit meg akár az agrárium szereplői előtt is.
Az Erste Bank adózás utáni eredménye egyszeri hatásoknak is tulajdoníthatóan 46,7 milliárd forintot tett ki az első fél évben szemben a tavaly ilyenkori 4,4 milliárddal, illetve a 2021-es első félévi 31,7 milliárddal – ismertette Jelasity Radován, az Erste elnök-vezérigazgatója.
Az Orbán Viktor kormányfő vejének szállodamenedzserét is a vezetői között tudó turisztikai alapítvány szakította messze a legtöbbet júliusban az állami lottócég szponzorkeretéből.
Javában virágzik a parlagfű, így a pollenre érzékenyek már számíthatnak az allergiás tünetek megjelenésére. A Nemzeti Népegészségügyi Központ azt javasolja a parlagfű virágporára érzékenyeknek, mielőbb kezdjék meg a gyógyszeres kezelést, vagy keressék fel kezelőorvosukat a megfelelő gyógyszeres kezelés beállításáért.
A román jegybank (BNR, címlapképünkön) 7,5 százalékra emelte az idei év végére várható inflációs előrejelzését, és kizárja annak a lehetőségét, hogy már az idén csökkentse a január óta 7 százalékos szinten tartott alapkamatot - közölte szerdai sajtóértekezletén Mugur Isarescu, a BNR kormányzója.
Elhunyt egy fiatal nő a múlthéten megrendezett Ozora Fesztivál területén. A holttestre az Igar-Dádpusztán lévő fesztivál fás-bokros területén találtak rá.
A BMW évek óta a világ legkeresettebb autómárkái közé tartozik, és nagy valószínűséggel ez egyhamar nem is fog változni. A márka továbbra is erősnek tűnik a használtautó-piacon, még azokban az országokban is, ahol a kisebb, gazdaságosabb autókat részesítik előnyben. De vajon értékállók-e a BMW-k, és összehasonlíthatók-e az egyes modellek?A carVerti
Szijjártó és Szalay-Bobrovniczky miniszterek viszont megfogták a pénzt. Az állami beruházásokat szinte leállították, az állami vagyonra rengeteget költöttek, derül ki a féléves államkincstári adatokból.
A beszakadó piaci gázárak miatt a tavasszal tervezettnek csupán a harmadába kerülhet a német költségvetésnek a gázárfék néven ismertté vált támogatási rendszer - közölte szerdán a müncheni Ifo gazdaságkutató intézet a friss számításai alapján.
Megjavították és újból üzembe helyezték a Barátság kőolajvezeték nyugati ágának azon lengyelországi szálát, amelyen a hét végén kiömlés történt - közölte kedden a PERN lengyel olajvezeték-üzemeltető vállalat.
2023. augusztus 4-én módosult a 210/2014. (VIII. 27.) Korm. rendelet (EKD rendelet), ezzel lehetővé vált egyedi kormánydöntéssel támogatást nyújtani a nulla nettó kibocsátási célt szolgáló gazdaságra való átállás felgyorsítását célzó beruházások esetében – hívja fel a figyelmet a PwC Magyarország.
A kőolaj ára szerdán új lokális csúcsot ért el, a Brent nyersolaj ára április óta a legmagasabb szintre emelkedett a Szaúd-Arábia és Oroszország által végrehajtott termeléscsökkentés következtében szűkült kínálat miatt. Ezeknek a csökkentéseknek sikerült ellensúlyozniuk a kínai visszafogott kereslet miatti aggodalmakat és az amerikai nyersolajkészl
A román jegybank (BNR) 7,5 százalékra emelte az idei év végére várható inflációs előrejelzését, és kizárja annak a lehetőségét, hogy már az idén csökkentse a január óta 7 százalékos szinten tartott alapkamatot - közölte szerdai sajtóértekezletén Mugur Isarescu, a BNR kormányzója.
Gyakorlatilag az érdekképviseletek kisöpréséhez vezethetne a közszférából egy új törvénytervezet. Az ÉSZT, a LIGA Szakszervezetek, a MASZSZ, a Munkástanácsok, és a SZEF közös nyilatkozatban tiltakozott.
Miközben a tengerentúlról öntik az olajat a piacra, az orosz tengeri szállítások enyhén csökkentek, pedig India továbbra is az ársapka felett veszi a fekete aranyat.
Romániában egyre több vállalkozás jut bajba az árak emelkedése, a fogyasztás visszaesése, a gazdasági növekedés lassulása, valamint a kilátásba helyezett adóemelések miatt, a felszámolt cégek száma másfél évtizedes csúcsra emelkedett - írta az Agerpres hírügynökség, a Sierra Quadrant felszámoló cég legfrissebb elemzését ismertetve.
Egész Európában, így Magyarországon is elterjedhet az új koronavírus-variáns, az Eris – mondta el az Inforádiónak Boldogkői Zsolt, a Szegedi Tudományegyetem Orvosi Biológiai Intézetének igazgatója. A szakember úgy látja, nem kizárt, hogy már hazánkban is jelen van az omikron-variáns.
A Közlekedő Tömeg szerdai információi szerint újabb hét vasúti mellékvonal bezárását tervezi az Építészeti és Közlekedési Minisztérium. Az iho.hu közlekedési portál kedden szintén úgy értesült, újabb mellékvonalat zárhatnak be, miután augusztus 1-jétől tíz vonalat már megszüntettek. A minisztérium és a MÁV nem erősítette meg az értesüléseket.
Mivel a szántóföldek legnagyobb részéről már betakarították az őszi vetésű termést, inkább csak vagyonelemek – épületek, tetők - károsodását jelentették a mezőgazdasági termelők a biztosítók felé az augusztus 4-5-i szélvihar és felhőszakadás után.
Jelentősen nőtt az életvitelszerűen nem lakott ingatlanok száma Budapesten, és vidéken sem sokkal jobb a helyzet – olvasható az Otthon Centrum összesítésében.
Már 40 százalékos pluszban is volt a földgáz ára a holland TTF gáztőzsdén, miután a rekordszinteken lévő európai gázkészletek ellenére ismét aggódni kezdtek a piaci szereplők, ezúttal az LNG szállítással kapcsolatos bizonytalanságok miatt.
Továbbra is emelkedik a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a honlapján szerdán.
Idén nyáron már hatszor kellett kiadni a legmagasabb fokozatú (piros) riasztást zivatarok veszélye miatt, ez pedig önmagában több, mint amennyit egy átlagos évben összesen kiadnak - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelző osztályának vezetője az MTI érdeklődésére.
Csütörtökön kezdődik a III. Nagy Ipoly-takarítás, a három napig tartó munkában több mint 170 kilométeres szakaszon tisztítják meg a határfolyót egyesületek, civilek, önkéntesek; az akciót a határ magyar oldaláról Nógrád és Pest vármegye önkormányzatai, Szlovákiából Besztercebánya és Nyitra megye önkormányzatai támogatják.
Csütörtökön kezdődik a III. Nagy Ipoly-takarítás, a három napig tartó munkában több mint 170 kilométeres szakaszon tisztítják meg a határfolyót egyesületek, civilek, önkéntesek; az akciót a határ magyar oldaláról Nógrád és Pest vármegye önkormányzatai, Szlovákiából Besztercebánya és Nyitra megye önkormányzatai támogatják.
Az amerikai konzervatívok legbefolyásosabb thinktankja haditervet készített a reményeik szerint jövőre érkező republikánus elnöknek. A Project 25 nemcsak nagyobb hatalmat adna az amerikai elnök kezébe, de az összes érdemi környezetvédelmi intézkedést felszámolná.
Ha átmeneti is a defláció, Peking nagyon nehéz helyzetben van. Az élénkítésnek az eladósodottság szab gátat, s félő, hogy az állami stimulust megtakarításai növelésére fodítja a lakosság.