Kiemelkedő nemzetközi sikert ért el az evosoft: két mesterséges intelligencia-alapú fejlesztése is első helyezést nyert a Siemens Foundational Technologies Development (Ft D) Transformation Award 2025 versenyen. A müncheni díjátadót világszerte élőben közvetítették, a nyertesek helyben vehették át a magasrangú szakmai elismerést.
A mikrobiológiai készítmények használata a magyar mezőgazdaságban a következő képet mutatja. Ma már több mint 1 millió hektáron, közel 18 ezer gazda alkalmazza a talajoltó baktériumkészítményeket, a tarlóbontó és mikrobákat tartalmazó termékeket.
A vállalkozók élelmiszercsomagot és egy 5 ezer forintos vásárlási utalványt is kapnak az ingyenes utazás mellé. Legalábbis ezt ígéri egy önmagát körzeti harcosnak nevező illető.
Amikor napon belül változnak a gazdasági kilátások, a vállalkozások nem engedhetik meg maguknak, hogy akár egyetlen finanszírozási lehetőségről is lemaradjanak. A Portfolio országos, 15 várost érintő rendezvénysorozata éppen ezért ad kiemelt alkalmat arra, hogy a cégek közvetlenül, első kézből tájékozódjanak a legújabb fejlesztési és forrásbevonási
A magyar kormány megbízásából a Magyar Posta a tervezett határidőre, azaz október 15-re kézbesítette a nyugdíjas élelmiszer-utalványokat a több mint 2,3 millió jogosult részére.
Jutalmazott közösségi akciók, hatásos szójáték, színkódok, hatékonyabb szervezés egyaránt támogathatja a fenntarthatósági célok elérését – pláne ha egy ötletes kampányt is építenek mellé. Összeállításunkban Norvégiától Kolumbiáig mutatunk ezekre jó példákat.
"Bújnak ki a szögek a tiszás zsákból. A Tisza-adó után itt az újabb gazdasági csodafegyver, a nyugdíjcsökkentés. A progresszív adózás után persze erre is van egy brüsszeli szavuk: degresszió" – írja Facebook-bejegyzésében Orbán Viktor miniszterelnök.
Mobilfizetés, azonnali átutalás, digitalizált követeléskezelés – az EOS Csoport legújabb, 11 európai országot vizsgált kutatása szerint a magyarok mindennapjai és a vállalati pénzügyek is gyors ütemben digitalizálódnak. Miközben a számlás fizetés továbbra is uralja a piacot, a modern fizetési módszerek látványos növekedést mutatnak, és a fenntartha
Kevés olyan díszfa van a hazai kertekben, ami annyira ellentmondásos, mint az ecetfa (Rhus typhina). Szép, egzotikus megjelenésével könnyen meghódította a díszkerteket, ugyanakkor invazív viselkedése miatt sok gondot is okoz.
A teljes cikk eredetileg az UNI in&out 2025 Nyár kiadványában jelent meg. A Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Karának legnagyobb erőssége, hogy a magasan képzett oktatói közösség ténylegesen elérhető a hallgatók számára, ami kiváló közeget teremt a testreszabott, kiscsoportos munkára, a problémaorientált haladásra – mondja Trócsányi András d
A Network4 Media Group bevezeti a mesterséges intelligencia (AI) használatát a teniszmérkőzések összefoglalóinak szerkesztésében. A nézők a héten zajló ATP Tour meccsek kapcsán találkozhatnak első alkalommal az AI segítségével készített tartalmakkal. Az új technológiának köszönhetően a rajongók néhány perccel a találkozók vége után megtekinthetik a
A közösségekkel szembeni kirekesztés tilalmára vonatkozó törvényi rendelkezés érvényesülését vizsgálja a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Hír TV egyik műsorában elhangzottakkal kapcsolatban. A testület két rádiós frekvencia használatára kiírt pályázatban is eredményt hirdetett. A Médiatanács két helyi vételkörzetű rádiós m
Bár a hazai webáruházak többsége továbbra is növekedésre számít, komoly versenyhelyzettel kell szembenézniük. A Temu és más nemzetközi piacterek belépése érezhető nyomást gyakorol egyes piaci szegmensekre: a webáruházak egyharmada már forgalmi visszaesést érez, miközben a mesterséges intelligencia villámgyorsan alakítja át az online kereskedelem mű
Több jelentős módosítás is életbe lép a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) koordinációjában megvalósuló, európai uniós társfinanszírozású Otthonfelújítási Programban (Kehop Plusz 4.1.7-24 és Kehop Plusz-1.4.8-24). A maximálisan igényelhető finanszírozási összeg 6 millió forintról 10 millió forintra nő és ezen belül a vissza nem térítendő támogatási rész
A főváros új kezdeményezést indított a közterületek tisztaságának és rendezettségének megőrzése érdekében – jelentette be videóüzenetében Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere. A Budapesti Közművekkel közösen létrehozott térgondnoki szolgálat célja, hogy a legforgalmasabb fővárosi terek hajnaltól késő estig gondos figyelmet kapjanak.
A Természetvédelmi Világszövetség (Iucn) 172 ezer 620 veszélyeztetett növény-, állat- és gombafajt lajstromozó Vörös Listájának legújabb, október 10-én publikált legújabb frissítése 48 ezer 646 fajt sorolt a kihalás által fenyegetett kategóriába. A szövetség kihaltnak nyilvánította többek között a vékonycsőrű pólingot is, amely korábban kifejezette
A svájci Nestlé, a világ legnagyobb élelmiszeripari cégének a bevétele az idei első kilenc hónapban 1,9 százalékkal 65,87 milliárd frankra csökkent az egy évvel korábbi 67,15 milliárd frankról – áll a cég honlapján közzétett jelentésben.
Bár első ránézésre hasonlítanak, a mikrozöldek és a növényi csírák között jelentős biológiai, termesztéstechnológiai és jogi különbségek vannak – különösen élelmiszer-biztonsági szempontból.
A nonprofit mínuszos.hu tech blogzin az informatika a, a távközlés, a tudomány, és a technikai érdekességeivel foglalkozik. A kutatók először figyeltek meg gyűrűk kialakulását a jeges Chiron körül, ami segíthet jobban megérteni
Az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma végrehajtotta minden idők legnagyobb lefoglalási akcióját. A kambodzsai központú globális hálózat razziája során 15 milliárd dollárnyi bitcoint foglaltak le. A szervezet fejét jelenleg is keresik, elfogása esetén akár 40 évet is kaphat. Kambodzsai scammer hálózatra csaptak le a hatóságok Az Egyesült Áll
Mára a rövid, álló formátumú videók lettek a digitális marketing főszereplői: a TikTok és hasonló platformok váltak a leglényegesebb marketingcsatornákká, amelyek megfelelő módszerekkel a bevétel motorjai lehetnek.
A koreai nyelv és kultúra terjesztésének legfontosabb központjai a Szedzsong Intézetek, amelyekből világszerte már 252 működik. Magyarországon a budapesti Koreai Kulturális Központ 2012-es megnyitása óta egyre több lehetőség nyílik a koreai nyelv elsajátítására és a hagyományok megismerésére.
Kína az USA-val kialakult vámháború kapcsán ismét a kritikus nyersanyagok és ritkaföldfémek exportkorlátozásához nyúlhat. Ez az eszköz nagyon hatékony Washingtonnal szemben: egyes anyagok esetén a bányászat és feldolgozás 80-90 százaléka Kína kezében van, így az export korlátozása nagyon fájdalmasan érintené az amerikai és a Kínán kívüli globális f
A digitális arany, a Bitcoin, likviditási problémákkal küzd, miközben a geopolitikai feszültségek hatására az arany eddig 60%-ot emelkedett idén. A legnemesebb nemesfém veheti át a koronát, és válhat ismét valódi menekülőeszközzé a válság és az instabil gazdasági környezetben. Mi a helyzet a Bitcoinnal? A feltörekvő Bitcoin és a több ezer éve stabi
Jelentősen megújult igazgatóságot, illetve vezetőséget mutatott be a Shell Hungary zRt., amely 2025. október 1-től kezdte meg munkáját. A szervezeti átalakulással a százéves magyarországi jelenléttel bíró vállalat célja, hogy új lendületet adjon a hazai működésnek. Petényi Monikát 2025. november 1-jétől nevezik ki Magyarország és Szlovénia humán er
Jövő nyártól a hazai vállalatoknak is átláthatóan kell biztosítaniuk, hogy az azonos, vagy hasonló értékű munkáért egyenlő díjazást kapjanak a dolgozóik. Egy országos kutatás szerint a munkáltatók többsége még nem készült fel a szervezeti kultúrát alapjaiban meghatározó változásra, míg a munkavállalók attól félnek, hogy nyilvánossá válik a fizetésü
Az Európai Bizottság új javaslata szerint a földjüket megtartó, de nyugdíjba vonult termelők nem részesülhetnének területalapú támogatásban. A magyar agrárminiszter szerint ez elfogadhatatlan.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a Ráckevei Járási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztálya községi zárlatot rendelt el Tököl város környékén a mézelő méhek nyúlós költésrothadása miatt - közölte a Tököl önkormányzata.
A Salgótarjáni Járási Ügyészség sikkasztás és csalás miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki polgármesterként önkormányzati felhatalmazás nélkül, magáncélra használta egy közeli kistelepülés falubuszát.
Az idén 265 százalékot emelkedett a 4iG részvények árfolyama, a tőzsdei szakértő szerint most jöhet egy korrekció, de az sem fogja érdemben vissszavetni.
Az „Influenszerek jogi kézikönyve” című kötetet gazdasági-, szerzői- és médiajogi szempontokat is felvonultat, így hasznos segédlet lehet mindazok számára, akik az ismertségből szeretnének tőkét kovácsolni.
Miközben a piacon továbbra is félelem uralkodik, a nagy befektetők – köztük Tom Lee – csendben halmozzák az Ethereumot ($ETH), egy potenciálisan erős negyedik negyedéves (Q4) fellendülésre készülve. Egy újonnan létrehozott Ethereum pénztárca nemrég 10 009 ETH-t (41 millió dollár értékben) vont ki a Binance-ről – derül ki az Onchain Lens adataiból.