2025. október 9. csütörtök

okt. 9
16:21
Cáfol a BYD: év végéig elindul a termelés a szegedi gyárban (Forbes)
Bár egyes üzemrészek késhetnek. Mi történt? A kínai BYD továbbra is 2025 végére tervezi a szegedi autógyár termelésének elindítását – erősítette meg a Világgazdaságnak a cég. Bár a présüzem és a fényezőcsarnok várhatóan csak később készül el, a gyártás az összeszerelő csarnokban már az év végén megindulhat. Cáfolnak. A 300 hektáros gyárban elsőként
okt. 9
16:27
Krasznahorkai László Nobel-díja: ennyit vihet haza az író – egy magyar díjazott rendkívül jól jár, az amerikaiakat brutálisan megadóztatják (vg.hu)
Legtöbben kevesebbet látnak viszont az összegből, mint elsőre hinnénk.
okt. 9
16:27
Indul az aranyszínű sárgasággal fertőzött szőlők drónos felderítése (Magyar Mezőgazdaság)
A szőlőültetvények bejárása mellett október 9-től országszerte drónokkal is keresik az aranyszínű sárgasággal fertőzött tőkéket.
okt. 9
16:30
Rendkívüli döntés született: ez Bige Lászlót is érinti (Agrárszektor)
Az Európai Unió Bíróságának horvát főtanácsnoka, Tamara Ćapeta jogellenesnek minősítette a magyar szén-dioxid-kvóta-adót, ami jelentős hatással lehet a hazai iparvállalatok működésére. A főtanácsnoki vélemény szerint az adó ellentétes az uniós joggal, mivel akadályozza a térítésmentes kibocsátási egységek kiosztásának harmonizált rendszerét - számo
okt. 9
16:33
Vad az utcasarkon – együtt kell élnünk velük? (Agroinform)
Varjak, rókák, nyestek és vaddisznók – egyre több vadfaj érzi otthon magát a városokban. De mit jelent ez az együttélés az embereknek?
okt. 9
16:33
Szuperüzemanyag született, egy az egyben képes kiváltani a gázolajat (Agrofórum)
A gázolaj kiváltására sokféle megoldás létezik, ám az egyikről viszonylag kevesebb szó esik, pedig tökéletes helyettesítője lehet a mezőgazdaságban is elterjedt dízel üzemanyagnak.
okt. 9
16:33
"Nagyon boldog vagyok": először nyilatkozott Krasznahorkai a Nobel-díjról (Forbes)
Ambivalens érzései vannak az írónak. Mi történt? Megszólalt Krasznahorkai László, miután csütörtökön kiderült, hogy őt illeti az idei irodalmi Nobel-díj. Ezzel, Kertész Imre után, ő lett a második magyar író, aki magáénak tudhatja a kitüntetést. "Nagyon boldog vagyok. Nyugodt és ideges egyszerre. Tudja, ez életem első napja, amikor Nobel-díjat nyer
okt. 9
16:36
Kínában gyártott, gyerekeknek szánt élelmiszert hívtak vissza (Haszon.hu)
A Müller Drogéria Magyarország Bt. visszahívja az általa forgalmazott grízkészítményt, mert a termék szennyezett lehet. Mutatjuk a részleteket.
okt. 9
16:39
Tarolt Budapest a szállodák magyar Michelin-listáján, de bőven ott vannak a vidékiek is (vg.hu)
A kiemelt kulcsos minősítéseket idén először ítélte oda a Michelin Magyarországon is.
okt. 9
16:42
Fedezd fel a világ titkait a molekulák szintjén a kémia alapképzésben! (Diplomátszerzek)
Érdekel, hogyan működik a világ anyagi összetétele? Foglalkoztat, mi történik az atomok és molekulák szintjén, és szeretnéd a kísérletek világában is kipróbálni magad? A kémia alapképzés azoknak való, akik kíváncsiak a természet titkaira, szeretnek kísérletezni, és készek a logikus gondolkodás, a precizitás és az analitikus szemlélet fejlesztésére.
okt. 9
16:45
Mikor költözhetünk majd az űrbe? És egyáltalán mi értelme volna? – Indul a 6. Mvm Future Talks (Üzletem)
Amit látunk, elérhetjük: ez a hozzáállás mozgatja az űrkutatást is. Közel hetven éve dolgoznak a szakértők azon, hogy egy napon meghódíthassunk más bolygókat. Az asztronautika akár az emberiség fennmaradásának kulcsa is lehet, múltja, jelene és jövője adja az Mvm Future Talks 2025-ös felvonásának témáját.
okt. 9
16:51
Az Európai Bizottság egyetlen húzással lefelezné az áramárakat, de megvan az EU kerékkötője (Portfolio)
Az Európai Unió drasztikus beavatkozást sürget az európai áramárak letörésére, mert az államszövetségben ma kétszer annyiba kerül az elektromos energia, mint az Egyesült Államokban. Mario Draghi, az Európai Központi Bank korábbi elnöke, az EU versenyképességi tanácsadója az árak gázpiacról való leválasztását és az energiatermelők extraprofitjának v
okt. 9
16:54
Ábrahám Róbert jobboldaliként a saját tábora médiáját is bírálja az RTL perének elhallgatása miatt (Media1)
Ábrahám Róbert, az ismert jobboldali youtuber az Ultrahang vele készített interjújában élesen kritizálta azokat a baloldali és jobboldali médiumokat, amelyek lassan egy hónapja nem számolnak be arról, hogy az RTL Magyarország szeptember elején elvesztette a Media1 ellen indított bírósági perét a Budapest Környéki Törvényszéken. Ábrahám szerint az é
okt. 9
16:54
Könnyfakasztó interjút adott Jennifer Aniston, most először beszélt arról, miért nem lett gyereke (Médiapiac)
Jennifer Aniston, a Jóbarátok 56 éves sztárja először beszélt őszintén arról, hogy több mint húsz évig próbált gyermeket vállalni, miközben a világ önző, karrierista nőként bélyegezte meg. A színésznő a Harper’s Bazaar UK novemberi számában adott megrázó interjút, amelyben elmondta, mennyire fájdalmas volt végignéznie, ahogy az emberek tévesen ítél
okt. 9
16:54
Sorra zárnak be ezek az üzemek: azonnali beavatkozásra van szükség (Agrárszektor)
A Plastics Europe ágazati érdekvédelmi szervezet figyelmeztetett, hogy az európai műanyagipar üzemei egyre gyorsuló ütemben zárnak be, és a globális versenytársakhoz képest további lemaradás várható az újrahasznosítás terén, ha nem történik sürgős beavatkozás. A szervezet szerint az Európai Uniónak stratégiailag létfontosságú ágazatként kellene eli
okt. 9
16:57
„Ne hagyd félbe a saját történeted” - az Affidea kampánya a szív- és érrendszeri betegségek megelőzéséért és az egészségtudatosságért (Kreatív Online)
A Szív Napján indult országos figyelemfelhívó kampány, amely a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésének fontosságára hívja fel a figyelmet – emberi történeteken, művészeten és szakmai edukáción keresztül.
okt. 9
16:57
Széchenyi hitel: egy hétvége alatt annyian érdeklődtek, mint máskor egy hónap alatt (ProfitLine)
„Hatalmas az érdeklődés a szombaton bejelentett új, fix, évi 3 százalékos kamatozású vállalkozói hitel iránt: a Bankmonitornál egyetlen hétvége alatt annyian regisztráltak vállalkozói hitelre, mint az azt megelőző teljes hónapban összesen. A Bankmonitor szakértői összeállították mire is kell figyelni az érdeklődőknek a Széchenyi Kártya Programmal k
okt. 9
17:00
Ma van a látás világnapja: világszerte minden második ember látásproblémával küzd (Digital Hungary)
Világszerte minden második ember olyan látásproblémával küzd, amely megelőzhető. Ma van a látás világnapja, ennek alkalmából az Alensa Optika sokkoló tényeket tár fel, és bemutatja azokat az egyszerű lépéseket, amelyekkel ma elkezdhetjük megvédeni látásunkat. Mert ami ma egy apró változtatás, holnap akár az életünket is megváltoztathatja.
okt. 9
17:03
Új technológián dolgozik a Siemens Budapesten (Infostart)
A cél, hogy Magyarország ne csak gyártóbázis, hanem egyben innovációs központ is legyen Európában, ezért jó hír, hogy mára sikerült megalapozni a gazdaság dimenzióváltását – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.
okt. 9
17:03
Felkészülten várja a telet az Mvm, biztosított az energiaellátás (Alternatív Energia)
Felkészült a fűtési szezonra az Mvm.
okt. 9
17:03
Káosz alakult ki a kedvenc gumózöldségünk körül: itt túlkínálat, ott hiány (Agroinform)
Van, ahol a rekordtermés miatt zuhan a burgonya ára, míg másutt az időjárás okozta hiány miatt az egekbe szökött.
okt. 9
17:03
Ennyiért lehet jegyet venni Sting budapesti koncertjére (vg.hu)
A brit zenész az MVM Dome-ban fog fellépni.
okt. 9
17:03
Szomszédos ország vállalatába vásárolná be magát a Mol, de nem kérnek belőlük (Forbes)
A tulajdonkérdés "nincs napirenden". Mi történt? A Mol-csoport jelezte, hogy tulajdonrészt vásárolna a horvát Janaf kőolajszállító vállalatban, amely az Adria-vezetéket üzemelteti – írja a HVG horvát lapok alapján. A magyar olajcég szerint érdemes lenne megfontolni a "nemzetközi tulajdonosi modellek" példáit, ahol a fogyasztók tulajdonosi jelenléte
okt. 9
17:06
Az aranyeső bombabiztos szaporítása tavaszra, amit bizony most kell elvégezni (Magro)
Ebben a cikkben összefoglaljuk az aranyeső szaporításának leghatékonyabb módjait és a hozzájuk kapcsolódó gondozási tanácsokat, hogy kertedben büszkén nevelhesse ezt az impozáns növényt.
okt. 9
17:09
Akció indul: megjelentek a drónok a magyar szőlőültetvények fölött (Agroinform)
Október 9-től országos szintű, drónokkal támogatott felderítés indult a szőlőket sújtó aranyszínű sárgaság (FD) betegség visszaszorítására.
okt. 9
17:15
Szertefoszlottak a Mol álmai az Adria kőolajvezetékről (Menedzsment Fórum)
A Janaf horvát kőolajvezeték-üzemeltető vállalat nem eladó, ilyen lehetőséget a kormány nem fontolgat – jelentette ki Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök a kabinet ülésén.
okt. 9
17:15
Fed: folytatódhat a kamatcsökkentés? (Adózóna)
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed legutóbbi kamatdöntő üléséről készült jegyzőkönyv szerint a kamatdöntésben illetékesek késznek mutatkoznak folytatni a kamatcsökkentést.
okt. 9
17:16
Újabb hatékony segítség érkezik a szőlőkabóca elleni védekezéshez (Demokrata)
Csütörtöktől nemcsak a szakemberek keresik a szőlő aranyszínű sárgaságát okozó kártevőket, az ültetvényeket drónokkal is átvizsgálják.
okt. 9
17:21
Ezt üzenték a horvátok a Molnak az Adria kőolajvezetékről (Privátbankár)
A Janaf horvát kőolajvezeték-üzemeltető vállalat nem eladó, ilyen lehetőséget a kormány nem fontolgat – jelentette ki Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök a kabinet ülésén.
okt. 9
17:21
Október 14-én jön a Portfolio győri konferenciája! Az utolsó jegyek még elérhetők (Pénzcentrum)
Alig néhány nap múlva, 2025. október 14-én Győr ad otthont a Portfolio Nyugat-magyarországi Gazdasági Fórumának. Az ETO Park Hotel Business and Stadium-ban megrendezésre kerülő esemény kiváló lehetőséget kínál a régió vállalkozóinak és gazdasági szakembereinek, hogy első kézből értesüljenek a legfrissebb gazdasági trendekről, üzleti lehetőségekről.
okt. 9
17:24
Válsághangulat a német autóiparban: Berlint okolják a szektor összeomlása miatt – az export maradt az utolsó reménysugár (vg.hu)
Az exportvárakozások látványosan javultak, és ez a szektor utolsó reménye maradt.
okt. 9
17:24
Megdöbbentően keveset mozognak a magyarok (MMonline)
Valóban felér az ülés, a számítógép előtt végzett munka egészségkárosító hatása a dohányzáséval? - hangzott el a kérdés a Mosoly Alapítvány Mosoly Pont podcastjában, melyben Urbán Róbert, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai karának oktatója és dr. Korbai Hajnal, a Mosoly Alapítvány pszichológusa, tánc- és mozgásterapeuta beszélgettek. A szakemberek
okt. 9
17:27
Majdnem Európa csúcsán a magyar lakásárak (Piac és Profit)
A második negyedévben csak két országban emelkedtek nagyobb mértékben a lakásárak, mint Magyarországon – derül ki az Eurostat friss adataiból. Az albérletár-növekményt tekintve is dobogós volt a magyar piac, de így is nálunk nyílt a legszélesebbre az olló a lakásárak és a bérleti díjak változása között. És a java még csak most jöhet, az Otthon Star
okt. 9
17:30
Időjárás: Ködös reggelt, szeles nappalt hoz a pénteki hidegfront (Agroinform)
Tartósan borult területek is lesznek az országban.
okt. 9
17:30
Állampapír: mire elég a 40 százalékos hozam 5 évre? Ezekkel a befektetésekkel verhető lehet a FixMÁP (vg.hu)
Érdemes mérlegelni az állampapírok és az alternatív vételek között.
okt. 9
17:30
Mindent eldönthet! Két sorsdöntő vb-selejtező vár a magyar válogatottra (Médiapiac)
A magyar labdarúgó-válogatott újabb fontos állomáshoz érkezik a világbajnoki kijutás felé vezető úton. Október 11-én, pénteken 18 órakor a Puskás Arénában Örményország ellen lép pályára Marco Rossi csapata, majd október 14-én, hétfőn 20:45-kor a világbajnok Portugália fogadja a mieinket. A mérkőzéseket élőben közvetíti az M4 Sport, a Nemzeti Sportr
okt. 9
17:30
Drónos felderítés indul Magyarországon: fertőzött részeket keresnek (Agrárszektor)
A szőlőültetvények bejárása mellett október 9-től országszerte drónokkal is keresik az aranyszínű sárgasággal fertőzött tőkéket. A modern technika és mögötte a mesterséges intelligencia alkalmazása számottevő segítséget nyújthat a problémás területek gyors azonosításában. A két kiemelten fertőzött vármegyében, Somogy és Zala vármegyében a rovarölő
okt. 9
17:33
Több mint százezer gyerek ismerkedik meg a természettel az erdei iskolákban (Alternatív Energia)
Százezer gyerek tanulja meg a természet tiszteletét az erdei iskolákban a tárca támogatásával.
okt. 9
17:36
Mesterséges intelligencia és energetikai szektor: mint jin és jang (Portfolio)
Bár a mesterséges intelligencia energiaszektorban való gyakorlati alkalmazása ma még nem általános, az energetikai rendszerek jelentős része már ma is adatvezérelt módon működik, és ez várhatóan egyre inkább így lesz a következő években. Az önálló iparággá fejlődött mesterséges intelligencia és az energetikai szektor mint jin és jang együtt mozog:
okt. 9
17:36
Szijjártó megmagyarázta, miért függesztették fel a gödi akkugyár működését (Forbes)
A miniszter megvédte azokat a köztisztviselőket, akik a bíróság döntése ellenére hagyták, hogy tovább működjön a gyár. Mi történt? A gödi akkumulátorgyár működésének felfüggesztése nem környezetvédelmi okokból, hanem egy adminisztrációs hiba miatt történt – állította a Klubrádió beszámolója szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a
okt. 9
17:42
BÉT: továbbra is várat magára a lendület, a Richter viszont megindult (vg.hu)
A BÉT blue chipjei továbbra is keresik az irányt.
okt. 9
17:42
Kpmg-felmérés: borúlátóbbak a cégvezetők, mint egy éve voltak (Üzletem)
"A reziliencia nem csupán túlélési stratégia, hanem a fejlődés és az új lehetőségek motorja is."
okt. 9
17:45
Érdekes partnerséget kötött az MBH (Menedzsment Fórum)
Az MBH Bank és a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) együttműködési megállapodást kötött, amelynek célja, hogy a bank szakmai és anyagi támogatásával segítse a TÖOSZ küldetését, és hozzájáruljon egy önkormányzatbarát társadalmi, gazdasági és jogi környezet megteremtéséhez. A partnerség tovább erősíti az MBH Bank azon célkitűzését,
okt. 9
17:48
Eséssel zárt a magyar tőzsde (Portfolio)
Többnyire negatív hangulat volt ma jellemző az európai tőzsdéken, mellyel összhangban a magyar piac is eséssel zárt.
okt. 9
17:48
Németország bezárja kapuit, nem osztogatják tovább az állampolgárságot a migránsoknak (vg.hu)
Szigorítottak Németországban.
okt. 9
17:50
Nagy a baj Magyarországon, felszálltak a felderítő drónok (Portfolio)
Az aranyszínű sárgaság szőlőbetegség visszaszorítása érdekében indult hatósági fellépésből a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a drónos felderítés, valamint a légi permetezés megszervezésével veszi ki a részét - közölte a Nébih.
okt. 9
17:54
Megszólalt a friss Nobel-díjas Krasznahorkai László, megható dolgot mondott (Médiapiac)
Krasznahorkai László, a 2025-ös irodalmi Nobel-díj friss nyertese először a Svéd Nemzeti Rádiónak nyilatkozott, miután csütörtök délután bejelentették, hogy ő kapta az év legnagyobb irodalmi elismerését. A Frankfurtban tartózkodó író szavai egyszerre voltak meghatottak és önironikusak.
okt. 9
17:54
Olyat tett a Nestlé, amire nem sokan számítottak: ez váratlan volt (Agrárszektor)
A Nestlé kilépett a tejtermékek metánkibocsátásának csökkentését célzó globális szövetségből, miközben továbbra is elkötelezett marad a klímavédelmi céljai mellett - írta a Reuters. A szövetség tagjai - köztük a Danone, a Kraft Heinz és a Starbucks - vállalták, hogy nyilvánosan mérik és közzéteszik a tejipari ellátási láncukból származó metánkibocs
okt. 9
17:57
Egyértelmű bírósági közlés a gödi Samsungról - Szijjártó Péter kommentálta a döntést (Infostart)
A Budapest Környéki Törvényszék megsemmisítette a Pest Vármegyei Kormányhivatal határozatát, amellyel a gödi Samsung-gyár környezethasználati engedélyét kiadta.
okt. 9
17:57
Olcsóbb lesz az online hirdetés Magyarországon? - A Meta politikai reklámtiltásának várható hatásai (Kreatív Online)
A ppconline.hu legújabb elemzésében annak járt utána, hogy milyen hatással voltak a politikai hirdetések a kampányidőszakban az online hirdetéspiacra, és hogy milyen várható hatása lesz annak, hogy a Meta teljes körűen betiltotta a politikai és társadalmi hirdetéseket.

Keresés