Az arany az elmúlt évek egyik legfelkapottabb befektetési sztorijává vált, és bár az árfolyam növekedési üteme lassulhat, a fokozatos drágulás tovább folytatódhat.
Elon Musk agychip-startupja, a Neuralink jelenleg tízezer fős várólistát kezel – közölte a cég elnöke. Vagyis ennyien várnak arra, hogy a vállalat agy–számítógép interfészét beültessék a koponyájukba.
Volt, aki huszonévesen repülőtársaságot alapított, volt, aki 100 dollárral indulva formálta át, ahogy ma tőzsdézünk. "Amikor egy elnyomó, totalitárius országban élsz, ahogy én is, és nincs pénzed, nincs értelme jövőről beszélni vagy abban reménykedni, hogy jobb lesz az élet. Ilyenkor azon gondolkodsz, van-e egyáltalán bármilyen remény" – mondja a v
Mindössze nyolc hónap leforgása alatt 233,2 ezer új személyi hitel szerződést kötöttek a bankok, ami jóval több, mint a második legnagyobb magyar város, Debrecen lakossága. Ennyi új szerződésre korábban még soha nem akadt példa, miközben rendre dönti a csúcsokat a frissen kihelyezett hitelek összege is – hívta fel a figyelmet Barát Mihály, a Biztos
A magyar lakosság több mint harmada egyik napról a másikra él, és nem tud félretenni a jövedelméből – derült ki egy kutatásból. Borúlátóak az emberek a nyugdíjas éveikkel kapcsolatban, a megkérdezettek több mint fele arra számít, hogy idős korában is kénytelen lesz dolgozni, mert a nyugdíj nem lesz elég a megélhetéshez.
A nonprofit mínuszos.hu tech blogzin az informatika a, a távközlés, a tudomány, és a technikai érdekességeivel foglalkozik. Az LG ThinQ mesterséges intelligenciája a háztartási gépeket tanuló, energiatakarékos és előrelátó rendszerekké alakítja. A
Világháború nem lesz, az orosz-ukrán háború ugyanakkor nem csendesedik, és mintha visszatért volna a hidegháború, jelentette ki Kis-Benedek József a Klasszis Média műsorában, a Klasszis Podcastban. A biztonságpolitikai szakértő, a Magyar Tudományos Akadémia hadtudományi bizottságának a tagja szerint Oroszország a Szovjetunió korábbi területeit szer
A brit Surrey Egyetem új kutatása szerint a napenergia mára a világ legolcsóbb energiaforrása lett, megelőzve a szelet, a szenet és a földgázt is. Egyes országokban már 0,023 euróba kerül egy kilowattóra megtermelése – de Európa előtt még komoly hálózati kihívások állnak.
Az ősz nemcsak a betakarítás, hanem az ültetés időszaka is. Ha tavasszal színes virágözönre vágyunk, most, szeptembertől novemberig érdemes a hagymás növények ültetésével foglalkoznunk.
Iránban újra aranyláz tombol. A teheráni aranypiacon az utóbbi hetekben az aranyérmék ára akár 30%-kal is meghaladta azok tényleges nemzetközi értékét – a kereslet robbanásszerű növekedése és a rial folyamatos gyengülése miatt.
Euróban számolva tovább nőttek a magyar háztartások likvid megtakarításai, forintban kifejezve azonban hajszálnyit csökkentek, 2025 első negyedévének végén összesen 51 364 milliárd forintnyi bankbetéttel, kötvénnyel, részvénnyel, befektetési alappal és életbiztosítással rendelkezett a magyar lakosság. Európai összehasonlításban a magyar befektetési
Az első fagyos éjszakák beköszöntével a muskátlikat, az egynyári díszeket lassan felváltják a teraszon az őszi virágok képviselői, a krizantémok, díszkáposzták és a fehér és a rózsaszín árnyalataiban pompázó hangafélék, erikák.
Nemzetközi színtéren toboroz a Corvinus Egyetem: új imázsfilm is segíti ebben, melyben a hagyomány az innovációval találkozik a felsőoktatási intézményben.
Az ősz egyik slágergyümölcse a körte, amit mi, magyarok is előszeretettel fogyasztjuk. Ugyanakkor az időjárás, a növényvédelmi gondok és az öregedő ültetvények egyre nagyobb kihívások elé állítják a termelőket. A boltok polcain már jellemzően 900-1200 forint közötti árakon kínálnak egy kiló körtét, a piacokon azonban olcsóbban is hozzá lehet jutni.
Hatalmas az érdeklődés a múlt héten bejelentett új, fix, évi 3 százalékos kamatozású vállalkozói hitel iránt: a Bankmonitornál egyetlen hétvége alatt annyian regisztráltak vállalkozói hitelre, mint az azt megelőző teljes hónapban összesen. A Bankmonitor szakértői összeállították mire is kell figyelni az érdeklődőknek a Széchenyi Kártya Programmal k
Egy átalányadózást alkalmazó, gyermekgondozást segítő ellátásban részesülő (gyesen lévő) egyéni vállalkozó az egyéni vállalkozói tevékenységét nem folytatja, bevételt nem szerzett gyermeke születése óta. Ha nem szüneteltet, de mivel nem végez tevékenységet, nem szerez bevételt a gyes folyósítása idején, akkor kell-e járulékot fizetnie? – olvasói ké
A fülhallgatók hagyományosan tarolnak az év végi akciós, ünnepi időszakban. A választék gigantikus, az eltérések hatalmasak lehetnek, így a választás nehéz. De segítünk.
Új helyi adónemet vezetett be az év elején Balatonfőkajár önkormányzata: a kerítésadó célja, hogy az épített határolóelemek után a tulajdonosok hozzájáruljanak a település fenntartási költségeihez. Az intézkedés illeszkedik abba az országos trendbe, amelyben egyre több település él a helyi adók bevezetésének lehetőségével.
Ahogy nő az antibiotikum-mentes baromfitermékek iránti kereslet, a mikrokapszulázás új lehetőséget kínál az organikus savak, ásványi anyagok, növényi kivonatok és illóolajok célzott bejuttatására.
A beérkezett mintegy 150 ezer szavazat alapján tizenhat projekt nyerte el a főváros közösségi költségvetésének támogatását - közölte a főpolgármester szombaton a Facebook oldalán, az MTI-hez is eljutatott közleményében.
Sosem látott sebességgel változnak a vásárlói szokások manapság: a VML Future Shopper riportja szerint az online vásárlás kényelme mellett a mesterséges intelligencia használata is mindennapossá válik.
Ősszel a levelek színesedésének hátterében egy összetett, de jól ismert élettani-kémiai folyamat áll. A zöldből aranysárga, narancs, vörös és bíbor tónusokig ívelő változások nem pusztán látványosak — a természetes alkalmazkodás eredményei.
Az Adótraffipax friss bejegyzéseiből kiderül, hogy hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre az október 13-án kezdődő (42.) héten.
Idén ősszel a kormány rendhagyó módon két adócsomagot tervez bevezetni, amelyek jelentős változásokat hoznak a vállalkozásoknak és magánszemélyeknek. Az első csomag már társadalmi egyeztetésen van, technikai módosításokat, szigorításokat és kedvező változásokat is tartalmaz, míg a második csomagban várhatóan jelentős adócsökkentések szerepelnek. „A
Mobilbanki hírek: elindult egy újfajta azonosítás a bankszámlanyitás során Magyarországon, az OTP ügyfelei hatékony védelmet kaptak az átutalásos csalók ellen, a Revolutnál pedig kétmillió fölé nőtt a magyar ügyfelek száma.
Elon Musk friss videót tett közzé a Tesla humanoid robotjáról, az Optimusról, ami nem a gyártósoron dolgozik, hanem kungfuzni tanul. A látványos felvétel azt bizonytíja, az Optimus már képes folytonos, valós idejű mozgásra és emberi interakciókra.
A kriptoipari fizetések és kompenzációk drámaian változtak 2025-ben. A fokozott bikapiaci hangulat ellenére a pénz és a lehetőség kevesebb, tehetségre viszont továbbra is szükség van – derül ki a frissen megjelent, a Dragonfly által végzett iparági kutatásból. Hiába a bikapiac, csökkentek a szektor fizetései Hiába a bitcoin ATH és a bikapiac, a kri
Egy brazil exportőr belépett a kávépiacra, bővítve mezőgazdasági portfólióját. A lépés stratégiai válasz a piaci volatilitásra és a szállítási láncok kihívásaira.
Harmadik helyen végzett a Debreceni Egyetem csapata a nemzetközi HackAtom feladatmegoldó versenyen. A világdöntőt Moszkvában, a World Atomic Week programsorozat és nemzetközi fórum keretében rendezték meg. A kétfős, IsotopeX nevű csapat tagjai az Egészségtudományi Kar hallgatói.