2025. október 13. hétfő

okt. 13
7:15
Kedvező fordulat a Richternél, biztató a Magyar Telekom mozgása (vg.hu)
A Richternél kedvező fordulat, a Magyar Telekom grafikonján korrekciós fázis látható a technikai elemzés alapján.
okt. 13
7:17
Óriási változás készül a műszaki vizsgánál: eddig csak a dízeleseknél nézték, de most a benzines autókra is kiterjesztenék – még a fiatal járművek is… (vg.hu)
Az Európai Unió új javaslata szerint a műszaki vizsgán bevezethetik a részecskeszámmérést (PN-mérés), amely a kipufogógázban lévő apró, egészségre káros részecskék mennyiségét méri. Eddig főként dízelautóknál alkalmazták ezt a módszert, de az új szabályozás a benzinmotoros autókra is kiterjesztené.
okt. 13
7:21
Két választást is rendeztek tegnap Magyarországon – itt vannak az eredmények (Menedzsment Fórum)
Kiskunfélegyházán újraválasztották polgármesternek a lemondott, a saját frakciója által is kritizált Csányi Józsefet.
okt. 13
7:21
Fontos változás az egészségügyben: egyszerűbb lett a nyugdíj melletti munkavégzés (HR Portál)
Egyszerűsödnek a nyugdíj melletti továbbfoglalkoztatás szabályai az egészségügyi és az egészségügyben dolgozóknál - jelentette be a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára sajtótájékoztatón Budapesten pénteken.
okt. 13
7:27
Minden nehézség ellenére pörög a turizmus a szomszédban is – rekordokat döntött eddig az idei év (vg.hu)
Rekordon van a regisztrált foglalások száma.
okt. 13
7:27
Egyetlen apró hiba és elpusztulhat a csemete, ezekre figyelj faültetéskor (Agrárszektor)
A faültetés sikere számos apró részleten múlik, amelyek figyelmen kívül hagyása a növény pusztulásához vezethet. A megfelelő gyökérkezelés, talajminőség, időzítés és utógondozás mind elengedhetetlen a fák egészséges fejlődéséhez.
okt. 13
7:33
Megrázta a tévés világot egy egészen új jelenség (Médiapiac)
Az Egyesült Királyságban példátlan nézettségi válság bontakozik ki a hagyományos televíziózásban: több egymást követő estén sem sikerült egyetlen fő műsorszolgáltatónak sem átlépnie az egymilliós nézői határt este 9 órakor — ez korábban elképzelhetetlen lett volna.
okt. 13
7:39
Agrár adócsökkentéseket jelentett be Nagy István miniszter (Privátbankár)
Nagy István agrárminiszter adó- és áfacsökkentésről, átminősítésről és hitelmoratóriumról is beszélt.
okt. 13
7:39
8 szobanövény, amitől frissebb lesz a levegő az otthonunkban (Agrofórum)
A legtöbben azért tartanak szobanövényeket, mert szépek, megnyugtatóak, és élettel töltik meg a lakást. De van még egy jó tulajdonságuk: bizonyos fajták valóban segíthetnek abban, hogy a levegő tisztább és frissebb legyen.
okt. 13
7:45
Elege lett a NAV-nak, közleményben jelentette be: rá fog szállni ezekre a cégekre, mert nem hisz nekik, kettő már le is bukott – 200 százalékos adóbírság… (vg.hu)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal szigorúbban ellenőrzi a rendszeresen veszteséget kimutató cégeket, mivel gyakori, hogy ezek a veszteségek valójában a bevétel elrejtéséből fakadnak. A NAV számlaadatok és más gazdasági mutatók összehasonlításával képes felismerni az eltéréseket.
okt. 13
7:51
Előre szólt az adóhatóság: kőkeményen fellépnek ezekkel a vállalkozásokkal szemben (Piac és Profit)
Fokozott szigorral vizsgálják a veszteséges cégeket.
okt. 13
7:51
Itt az újabb nagy fordulat a piacokon (Portfolio)
Pénteken jelentősen elromlott a hangulat a piacokon, miután Donald Trump újabb vámintézkedéseket lengetett be Kínával kapcsolatban, ennek következtében pedig az áprilisi vámháború óta nem látott esésnek lehettünk szemtanúi az amerikai tőzsdéken. A hétvége ezt követően a feszült helyzet deeszkalációjáról szólt: előbb JD Vance alelnök, majd vasárnap
okt. 13
7:51
Ezt a hétfőt nem felejtjük el: rendkívüli bejelentést tesz Orbán Viktor, Csányi Sándor és Lázár János – Trump meghívót küldött, azonnal indul a miniszterelnök (vg.hu)
Hogy pontosan mi fog történni, az egyelőre nem teljesen világos. Egy biztos: a magyar miniszterelnök utána rögtön a békecsúcsra siet.
okt. 13
7:51
Váratlan bejelentés, vége a Szigetnek? Gerendai a Forbesnak: Nem így képzeltem a következő éveim (Forbes)
A főváros levelet kapott a Sziget szervezőitől, felmondták a területfoglalási engedélyt a fesztivál helyszínére. Mi történik, és mi jön most? Elértük Gerendai Károly alapítót. A Sziget Kulturális Menedzser Iroda Zrt. felmondta a fővárosnál a Hajógyári-szigetre vonatkozó területfoglalási engedélyét – posztolta hétfőn reggel a Facebookon Karácsony Ge
okt. 13
7:51
Volatilitás: miért fontos tényező a befektetéseknél? (Biztos Döntés)
A volatilitás a befektetők számára egyszerre jelent lehetőséget és kockázatokat. Ismerd meg,  hogyan mérheted, és milyen hatással van a befektetéseidre a volatilitás! Használd ki a különböző volatilitási mutatókat és stratégiákat!
okt. 13
7:53
Tömegével hirdetik az új állásokat Londonban, hasít a fintech és az AI (Portfolio)
A londoni pénzügyi szektorban jelentősen nőtt az álláslehetőségek száma a harmadik negyedévben, elsősorban a fintech cégek fellendülésének és a mesterséges intelligencia iránti növekvő érdeklődésnek köszönhetően - írja a Reuters.
okt. 13
8:03
Döntött az ügyészség a hatvanpusztai műemlékrombolás ügyében (Forbes)
Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő tett panaszt. Mi történt? A bicskei ügyész szerint nem volt bűncselekmény az Orbán család hatvanpusztai építkezése, derül ki Hadházy Ákos Facebook-bejegyzéséből. A Bicskei Járási Ügyészség a panaszt nem találta elég alaposnak, ezért elutasította. Az indoklásban azt írták, az uradalmi épületek lebontása
okt. 13
8:03
Nyerje meg ön a százezredik Combilift targoncát! (Transpack)
A Combilift jubileumi targoncáját jótékonysága sorsoláson megnyerhető – nevezni 2025. december 15-ig lehet.
okt. 13
8:03
Új, valós idejű védelmi rendszer véd a repülés közbeni kibertámadások ellen (Gyártástrend)
A Shield nevű rendszer a drónok szoftveres és hardveres rétegeit is felügyeli.
okt. 13
8:09
Kína megint ámulatba ejtette a világot: olyan naperőművet indított be, ami sehol máshol nincs, 25 százalékkal több energiát termel - videón a hatalmas tornyok (vg.hu)
Ez a kínai rendszer állítólag olcsóbb és hatékonyabb.
okt. 13
8:09
Bizonytalanság a piacon – csak átmeneti zavar, vagy valami nagyobb kezdete? (BitcoinBázis)
Az elmúlt napok mozgásai megmutatták, hogy a tőzsde világa mennyire érzékeny tud lenni. Nem történt klasszikus összeomlás, de sok befektető úgy érzi, mintha a piac padlója kezdett volna megrepedni. Vajon ez csak egy kisebb korrekció, vagy valami komolyabb folyamat kezdete?  Mi áll a mostani piaci gyengélkedés mögött? Az utóbbi hónapokban az amerika
okt. 13
8:15
Alig változott a forint árfolyama (Adózóna)
Alig változott, kissé erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfő reggelre a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. A forint a hetet gyengébben kezdi az előző heti kezdésnél.
okt. 13
8:15
Testvérek is összefoghatnak: új szabályok a 3%-os hitelnél (HR Portál)
Új lehetőségek nyíltak a fix 3 százalékos hitelprogramban - mondta a kormány közösségi oldalán szombaton megjelent videójában a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára azzal kapcsolatban, hogy a héten több olyan fontos kormánydöntés született, amely nagymértékben bővíti a lehetőségeket az Otthon Start hitelprogram keretében.
okt. 13
8:15
Rendkívüli: megszűnhet a Sziget Fesztivál, kivonulna Budapestről – Karácsony Gergely megkapta a levelet a vezérigazgatótól (vg.hu)
A Sziget Fesztivál jövője bizonytalanná vált, mert a Sziget Zrt. vezérigazgatója kezdeményezte a fővárossal kötött megállapodás felmondását. Karácsony Gergely budapesti főpolgármester szerint a lépés mögött a Sziget Zrt. külföldi tulajdonosának üzleti lépése állhat.
okt. 13
8:15
Együttműködik a 4iG Űr és Védelmi Zrt. és a Széchenyi István Egyetem (MMonline)
Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a 4iG Űr és Védelmi Zrt., valamint a győri Széchenyi István Egyetem Budapesten a napokban. A partnerség célja, hogy hosszú távon erősítse a magyar űripari és védelmi szektor szakember-utánpótlását, előmozdítsa a közös kutatás-fejlesztési projekteket, illetve innovációs és képzési programok révén támog
okt. 13
8:27
Hajszállal jobb képet fest az orosz infláció (Piac és Profit)
Szeptemberben nőttek a fogyasztói árak Oroszországban az augusztusi csökkenés után, éves összevetésben a drágulás üteme minimálisan lassult a statisztikai hivatal jelentése szerint.
okt. 13
8:27
Még mindig kóvályog a forint (Privátbankár)
Csak nagyon lassan tér magához a forint a Nagy Márton okozta ütésből.
okt. 13
8:27
Nagy Márton földre vitte, nehezen tér magához a forint (Menedzsment Fórum)
Nagyon lassan próbál talpra állni a magyar fizetőeszköz.
okt. 13
8:27
Elindult Magyarország első komplex longevity programja: a cél a biológiai kor csökkentése (ProfitLine)
A CMC Déli Klinika elindította Magyarország első, az orvosi adatok mélyelemzésén alapuló komplex longevity programját. A Dr. Balázs Anna vezetésével kifejlesztett „Élj hosszabban és jobban” program célja, hogy a hagyományos szűrővizsgálatokon és betegségmegelőzésen túllépve, személyre szabott módszerekkel tegye mérhetővé és csökkenthetővé a páciens
okt. 13
8:27
Óriási víznyereség: ez a hazai szakértőket is meglepte (Agroinform)
2025 első 9 hónapjában több víz érkezett a Tiszán, mint amennyi kifolyt – a különbség 210 millió köbméter.
okt. 13
8:27
Budapesten terjeszkedik a dubaji óriás – szálloda után bárt nyitott az Al Habtoor (vg.hu)
Bővítette portfólióját Budapesten a dubaji tulajdonú Al Habtoor Group.
okt. 13
8:27
Hát ez a baj, nem is a klíma, mi hoztuk be a szőlőkabócát… (Agrárágazat)
Kiderült, nem a klíma, hanem az ember hozta a mezőgazdaságra az amerikai szőlőkabócát, gyors beavatkozás kell.
okt. 13
8:27
Kazahsztán korszerűsít (Magyar Mezőgazdaság)
Az 1990-es évek végén és a 2000-es évek elején Kazahsztánban hanyatlás következett be a gyümölcsösökben és szőlőültetvényeken.
okt. 13
8:27
Elképesztő mérkőzések és hangulat a Sztárbox második elődöntő napján! (Digital Hungary)
Eldőlt, hogy kik néznek szembe egymással a Sztárbox Szuperdöntőjében férfi könnyűsúlyban és az is kiderült, hogy milyen formában méri össze a tudását Sárközi Ákos és Rácz Jenő.
okt. 13
8:33
Egészségügyi szakember:  kormány kommunista hozzáállása az egészségügy egyik rákfenéje (Forbes)
Ártalmas az a hozzáállás, miszerint egy orvos fizetését pusztán az határozza meg, hány éve dolgozik – mondja Rékassy Balázs orvos, egészségügyi szakmenedzser. Mi történt? Rékassy Balázs orvos, egészségügyi szakmenedzser a hvg.hu-nak adott interjújában kifejtette: az ágazatot nap mint nap feszítő súlyos strukturális gondok vannak. Az egészségügyi ki
okt. 13
8:33
Így szippant be a TikTok teljesen észrevétlenül, most minden kiderült (Médiapiac)
A TikTok-felhasználók gyakran beszélnek áhítattal arról, mennyire pontosan „érzi” az alkalmazás, mire kíváncsiak, és hogy emiatt milyen nehéz letenni a telefont. A The Washington Post most adatokat gyűjtött, hogy végre konkrétan is megértse, hogyan működik a TikTok algoritmusa, és miért vált ennyire addiktívvá.
okt. 13
8:39
Agráradó-csökkentéseket jelentett be Nagy István miniszter (Privátbankár)
Nagy István agrárminiszter adó- és áfacsökkentésről, átminősítésről és hitelmoratóriumról is beszélt.
okt. 13
8:39
Erősödéssel indított a forint (Portfolio)
Donald Trump új bejelentése pénteken megrázta a pénzpiacokat: az amerikai elnök novembertől minden kínai termékre 100 százalékos extra vámot vetne ki, válaszul Peking ritkaföldfém-exportkorlátozásaira. A hír hatására nőtt a piaci bizonytalanság, ami a forint árfolyamán is gyorsan meglátszott – a hazai fizetőeszköz a hét végére ismét gyengülni kezde
okt. 13
8:39
Történelmi bejelentés: az OTP tízmilliárdokat költ Magyarország egyik legnagyobb kastélyára (vg.hu)
A kormány és az OTP Bank 20-20 milliárd forintot biztosít a gödöllői Grassalkovich-kastély átfogó felújítására.
okt. 13
8:39
Új korszak jön: nyilvánosak lesznek a fizetések az álláshirdetésekben (KKV Magazin)
Az Európai Unió bértranszparencia- irányelve a 2026. június 7-től kötelezővé teszi a bérek átláthatóságát a tagállamokban. Ez azt jelenti, hogy a vállalatoknak fel kell készülniük a bérsávok nyilvánosságra hozatalára és a munkavállalói bérinformációs kérelmek kezelésére.
okt. 13
8:39
Ezüstérmes okos abroncsnyomás-szabályozás a Nokian Tyrestől (GépMax)
A Nokian Tyres új rendszere menet közben méri a traktor terhelését, és automatikusan ajánl optimális abroncsnyomást.
okt. 13
8:39
Jövőre elkezdődik a nitrogénműtrágyák non-stop drágulása (Mezőhír)
Mutatjuk, mely nitrogénműtrágyákat érinti hazánkban az Eu új szabályozása.
okt. 13
8:39
Elektronikai hulladékhegy keletkezhet egy újítás miatt (Transpack)
A Windows 10 támogatása csak 2026 októberig tart – ez akár 700 millió kilogramm e-hulladékot eredményezhet.
okt. 13
8:39
Elképesztő, ami a Tiszánál történt, ezt kevesen gondolták volna (Agrárszektor)
A Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) számításai szerint 2025 első kilenc hónapjában 210 millió köbméterrel több víz maradt Magyarországon a Tisza vízrendszerében, mint amennyi elhagyta az országot. Ez a mennyiség figyelemre méltó, különösen ha figyelembe vesszük, hogy a Tisza-tó teljes víztérfogata emelt nyári vízszintnél 253 millió
okt. 13
8:45
NAV: gyakran ismételt kérdések a háromgyermekes anyák szja-kedvezményéről (Adózóna)
Október 1-jétől él a háromgyermekes anyák adókedvezménye. Az elmúlt időszak leggyakrabban feltett kérdéseit összegyűjtve a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) segítséget nyújt a kedvezmény érvényesítéséhez. Az adóhivatal honlapján egy tájékoztatót (gyakran ismételt kérdések) tett közzé, amely egyértelmű, hasznos és gyakorlati információkat ad a kedve
okt. 13
8:51
Csökken a casco díja, de így is csak az autók ötödét biztosítják Magyarországon (Portfolio)
A személyautókra szeptember végéig megkötött teljes körű casco biztosítások idei átlagdíja 206 400 forint volt, ami 4,7 százalékkal alacsonyabb a 2024 hasonló időszakában tapasztalt 216 300 forintos szintnél. A szerződők 22 százaléka 8 évnél idősebb autóra kötötte a biztosítást, a megkötött szerződések mellé 30 százaléknyian kiegészítő biztosítások
okt. 13
8:51
Rámegy a NAV a régóta veszteséges cégekre (Telex)
A hivatal tapasztalatai alapján sokszor a bevétel egy részének eltitkolása áll a veszteség hátterében.
okt. 13
8:51
Elindult Magyarország első komplex longevity programja (Digital Hungary)
A CMC Déli Klinika elindította Magyarország első, az orvosi adatok mélyelemzésén alapuló komplex longevity programját. A Dr. Balázs Anna vezetésével kifejlesztett "Élj hosszabban és jobban" program célja, hogy a hagyományos szűrővizsgálatokon és betegségmegelőzésen túllépve, személyre szabott módszerekkel tegye mérhetővé és csökkenthetővé a páciens
okt. 13
8:51
Fizetési kérelem: legális kiskapu a tranzakciós illeték megkerülésére (Biztos Döntés)
A pénzügyi tranzakciós illeték emelése miatt az utalások költségei tavaly érezhetően nőttek. Aki azonban ismeri a fizetési kérelem funkciót, az egyszerűen és teljesen legálisan megspórolhatja ezt a pluszterhet. Ez a módszer nem új, de mostanra vált igazán népszerűvé.
okt. 13
8:57
Első lakás: van, amit nagyon kevesen tudnak (Piac és Profit)
Miközben egyre több fiatal számára szükséges szülei támogatása az első lakás megvásárlásánál, kevesen tudják: a bankok között több mint 15 év különbség is lehet a maximális futamidőben attól függően, hány évesek a szülők. Egy 50 és egy 60 éves szülő segítségével az egyik banknál 24, másiknál csupán 9 év futamidőre vehető fel az Otthon Start Program

Keresés